Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. június 25. Szeberényi Lehel: Eoy vonattal később Fésületlen gondolatok Nem a rémhírterjesztést kellene büntetni, hisz mindenki tudja, hogy azok úgysem válnak valóra — hanem az illúziókeltést. Ez ugyanis mindig csalódást vált ki az emberekben. ☆ Az új autótulajdonosok nagy része teljesen kezdő Ezért a gépkocsi átvételekor az előzékeny átadó mindig megkérdezi: El tetszik vinni, vagy itt helyben tetszik elfogyasztani? I «■ Űj megfogalmazást hallottam a sajtóról: össznépi szellemi tömegtakarmányt előállító nagyüzem. j "A mai burzsoázia egyre több mézet kénytelen kenni a dolgozók madzagjára, hogy fenntartsa magát. Egyesek ezt fogyasztói társadalomnak is nevezik. Egy beszámoló szellemes megállapítása: Azért beszélek olyan sokat az eredményeinkről, mert a hibáink nem olyan veszélyesek. $ Váltig hallhatja egy gyermek az intelmet: tanulj jobban! Nem lesz attól jobb tanuló. De talán rosszabb sem. Ez a „talán” a pedagógia éltető reménye. $ Egy időben voltak aranytojást tojó tyúkjaink. Intettek is bennünket szigorúan, nehogy megegyük. Most, mint hírlik, az éjszakai mulatókban vannak devizatojást tojó tyúkok. Nem tudom, ezek harapni- valók-e? V Olvasom, hogy valahol határozat született: az értekezletek nem tarthatnak egy óránál tovább. Vajon nálunk meddig tartana az az értekezlet, amelyen valaki ilyen javaslattal elő merne hozakodni. Sok kicsi sokrq. megy — vallotta egykor a tisztes kiskereskedő. Ilyen pitiáner módon nem is érdemes elkezdeni — mondja erre a mai gebines. ft Valaha osztódás útján szaporodtunk. Ma világszerte tombol a szexőrület. Mily csodás az emberiség történelme. V Az egyik közhivatal munkaértekezletén műveltségi felmérésről olvas fel adatokat az előadó. Ilyeneket például: mennyien beszélnek az ott dolgozók idegen nyelveket. Megkérdezi valaki: arról nincs adat, hogy mennyien beszélnek itt magyarul? V Üjabban — mint a tudományos-technikai világforradalom velejárójáról — a közművelődés permanens jellegéről beszélnek. Azelőtt ezt ú(jy mondták, a jó pap holtig tanul. V Irigylem őt. Fontos hivatalt betöltő, jelentős ember lehet. Neki mindig „bejelzés érkezik” arról, amit nekem csak úgy elmondanak. — tabáni — Az átalakított váróterem büféasztalánál kopott kis vidéki nő ült egy katonaságot éppen letett, vidéki fiatalemberrel, két üveg kőbányai mellett. Féligivott poharak álltak előttük és beszélgettek. A fiatalember beszélt inkább, dicsekedett a nő előtt. A jelentéktelen kis nő figyelmesen hallgatta a sütővassal hullámosított haja alól. Figyelmesen, ne lássák hogy nem jár ott az esze. Maga se tudta, hol jár. — ...Tudja mi az, hogy elvágólag? Fogadjunk, hogy nem tudja. Az ágyat úgy csináljuk, hogy elvágólag álljon. Benyúlunk a szalmazsákba, a szalmát a négy sarkába nyomkodjuk. Ez persze így semmi, ahogy elmondom. De megcsinálni! Szúrja az ember ujját, hogy a vér is kiserked. De nézik ám az időt. nem érünk rá szopogatni az ujjunk. Rá a pokrócot. Mint a téglalap, úgy kell neki állni. Sarkosan. Maga nem tudja, mert forsza van. Mindennek forsza van, csak ész kell hozzá, a legtöbb süketnek meg az nincs. Nem azért Jucika, de az én nevemet akárhányszor kihozták a parancsba. Sorba jöttek az ürgék, mutassam meg, hogyan kell csinálni. — Ne mondja, maga így tud? — bájolgott a kis nő. A felszedett szólam üresen és esetlenül illegette magát az ajkán gyakorlatlan kacsintással tódva. Forgatta a söröspoharat, hogy a „mélyértelmű” mosoly mögött ne- lássék az erőfeszítés, mely- lyel szellemi hátrányát igyekszik leplezni. — Semmiség. Az egész harminc másodperc. — No ne mondja. — Tudja, hogy csinálom? Fogom a lepedőt, visszahajtom, a legtöbb pancser begyűri. Egyforma széles esik, ez a fontos... No nézzen ide, hogy megértse. — Maga elé húzta a papírszalvétát és részletes rajzot készített. — Ötször, hatszor is megcsináltatták némelyikkel, s akkor se tudta. Csak lógott neki. — A magáé nem lógott? — Az enyém?... No nemj no nem. A kisfiús pír végig átütött a katonaságot letett fiatalember arcán, melyen a máz, a fölény és maga- biztosság volt, de most egy folt is kerehedett, mint egy elmerült hajó után az olaj karikája. A kis vidéki nő maga sem tudta, mit mondott, nem fogta fel. — És Józsi? — kérdezte a kis vidéki nő. — Józsival hogy vannak? A kis vidéki nő és a katonaságot letett fiatalember A tanulmánykötet a magyar drámairodalom néhány művét elemzi, kortársakét és klasszikusokét, olyanokat, amelyek ma már vitathatatlan értékei drámairodalmunknak és olyanokat, amelyekről már eddig is sok vita folyt. A klasszikusok közül elsősorban Krúdy, Madách és Vörösmarty színpadi alkotásaival foglalkozik és vitatkozik. Érthető módon, számunkra érdekesebb és izgalmasabb, ahogyan a szerző, a kortárs színház kritikusa a kortárs drámaírókkal foglalkozik. Örkény, Gyurkó, Illyés Gyula, Németh László és mások drámáit vizsgálva, írásainak, tanulmányainak egyik vonzó tulaj, donsága, hogy nem a sikerek okát kutatja, nem magasztal és nem példát állít — mint ahogy nem is lehet földiek voltak. Látásból ismerték egymást. Mindketten vonatra vártak a pályaudvaron, és ki-ki magában unatkozott, mielőtt felfedezték egymásban az ismerőst. — Persze — emlékezett a fiatalember, ezek együtt jártak még odahaza. És megnézte egy kicsit jobban a nőt. — A Jóska. Rendes gyerek a Jóska... Maguk még mindig?... Hogyismondjam... Á fiatalember kérdőn felmosolygott a nőre, csak olyan felületesen, nem mintha várná a választ. A nő a poharat forgatta, s együgyű. elákadozó mosoly ragyogott a szemén. — Ugyan, a Józsi! Egy ismerős... — És semmi több? — Miért? Baj? — Dehogyis. Egy kicsit csodálkoztam is volna magán. — Miért? Azt mondja, hogv rendes gyerek. — Rendes, rendes, csak nem éppen egy fej. — Miért? Maga egy fej? — A nő belenyalt a sörébe és kikacsintott a pohár mögül. — Én — vigyorgott a fiatalember —, hát mit mondjak... De mért nem iszunk? Felemelték a poharakat. A nő csak forgatta, de a fiatalember kiitta. A nő ujján olcsó gyűrűk voltak, hamis kővel. A fiatalember a pohara fölött nézte. — Maga nem iszik — mondta. — Dehogyisnem — felelt a nő és egy* kényszerűt kortyolt. — Egyszer meg kellett, hogy ruházzam, mert szemtelen volt. — Kiről beszél? — kérdezte a kis nő. — A Jóskáról beszélünk, nem? — Ja persze. — szólt a nő ábrándos ' szórakozottan. — Lepedőt húztam a fejére, moccanni sem tudott. — Ejnye, ejnye, maga ilyen is tud lenni? — mosolygott szemrehányón a kis nő. — Nem szép magától. A fiatalember kicsit zavarba jött. — Na ja. Én egy jámbor tag vagyok, de ha valaki megharagít... —r És megharagította? — csodálkozott a nő készségesen. Csak féligmeddig járt ott az esze. — Meg — felelte a fiatalember valamely régi sértettség maradékával. — Maga egy verekedős rossz ember — gügyögött a nő. csak azért, hpgy mondjon valamit. A forgó pohár mögül rebbengette a szemét. Szemrehányósdit játszott. — Egy szegény fiút bántani. Maga talán jobb? — hanem a tanulságok után kutat. Egyes részek kiemelése a szűk keretek miatt lehetetlen, de lehetséges annak a szándéknak felismerése, amely a szerző írásait összeköti és szemléletében vonulatot képez. Ilyen mindenekelőtt, hogy jelzi azt a változást és előrehaladást, amelyen a kortárs dráma- irodalom a közelmúltban átesett és jelzi azt is, hogy ez a fordulat — ha nem is minden részletében és minden esetben — kedvező. A kortárs dráma törekvésének és tendenciáinak erővonalait rajzolja meg, amely amellett. hogy típusában, műfajában lehet groteszk, para- bolisztikus, vagy dokument kísérlet, sikeres vagy kevésbé sikeres realizálásban — de útkereső, méghozzá a mához vezető utat keresi és függetlenül témájától olyan — Én? — szólt a fiatalember, a pir az arcán megint foltot vetett, a fölénye megint megbicsaklott kissé, ahogy ott féloldalasán hátradőlve ült a székén. — Maga jobban tudja. Ahogy lenézett pohara elé, kicsit felpillantott a nőre. Szép fehér bőre volt. A nő is felpillantott, és forgatta a poharát. Az olcsó gyűrű az ujján csillogott. — Honnan tudnám — mondta. Majd a fiatalember megtörte a hallgatást. — Miért nem iszik? —- Nem iszom. — De miért? — Köszönöm, nem kérek már... Lekéssük a vonatot. — És aztán. No igyon velem. — Jaj de erőszakos. — No igyon. — Mondom, hogy nem iszom. — felelte a nő, elbizonytalanodva, majd tré- f ás-együgyűn hunyorított: — én csak egy egész üveggel iszom, vagy semmivel. — No igyon akkor, igyon egy üveggel. A nő riadtan nevetgélt, kicsit butácskán. — Csak vicceltem. Arra jött egy vasutas.-— Mondja kérem, mikor indul a szolnoki? — kérdezte a fiatalember. A vasutas az órájára nézett. — Néhány perc múlva, — És mikor indul az utána következő? — Két óra múlva. — Köszönöm — mondta a fiatalember. A nő nem nézett a vasutasra. Forgatta a poharat. A poharat nézte. s amögül a fiatalembert. — S mit szól a felesége, hogy egy vonattal később megy? — kérdezte, amikor a vasutas elment. Gyűrűjének visszfénye az asztal műanyaglapján táncolt, ahogy a forgó pohár visszaverte. A fiatalember arcán felgyűlt az olajfolt, a pohara után nyúlt, s ivott. — A feleségem?.. Egy kicsit elhamarkodtuk mi ezt a házasságot. Túl fiatalok voltunk. Nem szabad ilyen fiatalon... — Kis piros vi- gyor lebbent a száján, mint egv henye legyintés, mely erősen kétessé teszi a szó hitelét. A kis nő azonban megkönnyebbült. A fejét is elfordította, hogy ebben ne zavarja semmi. — Van ilyen — mondta, gyűrűs ujja a poháron pihent. s ez a mozdulatlanság erőltetettnek tűnt. — Van — mondta a fiatalember, pillantását a fa- lujabéli nőre emelte, s állhatatosan rajta tartotta. A nő ujja pedig csak akkor mozdult meg a poháron, amikor elment a vonat. erőfeszítéseket tesz, hogy napjaink világából lássa ne csak a jelent, hanem a múltat, és a jövőt is. A magyar dráma ügyével feladat, hanem mondjuk ki, egyenesen szükséges. Köztudott, hogy nemcsak művekben, de a drámairodalommal foglalkozó tanulmányokban is sok a törleszte- nivaló. A tanulmánykötet — a klasszikusokat is ideértve — kortársi színvonalon teszi ezt. Nagy anyagismerete, eredeti látásmódja és elkötelezett szemlélete teszi őt képessé erre. S ugyanakkor tanulmányai nemcsak egy bizonyos értékrendet igyekeznek felmutatni, hanem színvonalas írások, amelyek a műhelytől távolabb állók számára is nemcsak szórakoztató, hanem érdekes olvasmányt jelentenek. DERSI TAMÁS: Thália magyarul tanul Révész Napsugár: Ex libris Toldalagi Pál: A boldogság pillanata Érzem a teret, az időt, s a legnagyobb boldogság ez, amit elérhetek: a helyén van a ház, a lombos fa, a körút és a híd. Levált rólam a múlt, csak a jelen van jelen szépen, ünnepélyesen; olyan felemelő, olyan csodás, ahogy a lámpafény megkoronáz, most már a sárkányt is megölhetem, ez a dicsőség, ez a győzelem ,pillanata, mely nem tér soha vissza; egy másik perc az embert megvakítja, lemezteleníti és félreállhat, de most, de most itt van a nagy vadászat ideje, s aki élni mer vele, annak fülébe eljut a zene, a mámorító hang, hívás kalandra: erőmet most semmi meg nem haladja. Csanádi János: Gyógyfüvok illata A bogarak már messze kint az utcán rajzanak, magadra hagy j csendjével a nyár. Fejed fölött egy fülledt légtömeg oválisra-csiszott nagyítóüvegformára tömörül. Tűz a nap, izzadtság sistereg, szárnyak pörkölödnek, labak lángolnak: várod a vihart, ami a nagyítót összezúzza, és az égbolt, mint vadlovak sörénye, hajlékony lányok dús aranyhaja rejtelmesen kön nyű és zilált lesz ismét — száraz gyógyfüvek illata — hogy szeretnéd magadhoz húzni és kékjébe fúrni gyötrött arcodat. Gergely Ágnes: FARKASOK Valaki eltévedt a falka-csapástól valaki elszakadt a nagy, fehér, havazó rohanásból a pelyhek, a fogak, a lábak, a prüszkölő gombolyagok, a gömbölyű szemben a zsákmány vérbe forog, a síkra zuhogó fekete láb-zivatar, az inaszakadtáig guruló, hörgő csont-tömeg, egymásra csattogó körmök, kerékbetört dobhártyák, elbillent lejtő, jézusmária, biszmilláh, herrgott, repülő molekulák rengetegéből valaki elvágta magát — valaki elvágta magát: ott kullog a fazék-soron egyenest a kutyatejszagú éden felé, ahol kerítés van a házak előtt, reggel, délben, este azt mondják „hogy vagy" és tányérból eszik megmosott foggal a húst
