Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

1972. június 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 PETŐFI TÜZE Beszélgetés Wéber Antal professzorral egy készülő Petőfi-könyvről t A Dózsa-szohor alkotójánál Somogyi József vallomása a parasztvezérről A maga nemében egye­dülálló vállalkozást hajtott végre az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetem Felvilágoso­dás- és reformkori magyar irodalomtörténeti tanszéké­nek tudományos közössége. Wéber Antal professzor és Tamás Anna adjunktus veze­tésével népszerű könyvet ál­lítottak össze arról, hogy milyennek látja a mai iro­dalomtudomány a legnagyobb magyar költő alakját. — A tanszék kollektívá­jának vállalkozása azért fi­gyelemre méltó — mondotta Wéber professzor —, mert ilyen jellegű könyv Petőfi­ről mindeddig még nem je­lent meg. Az a célunk, hogy az olvasók ;— az újabb ol­vasók — széles tömegeihez szóljunk, hozzájuk vigyük közelebb Petőfi költészetét. Magas tudományos igénnyel, kommentárjainkba és elem­zéseinkbe beépítve a marx­ista magyar irodalomtudo­mány új eredményeit —, de olyan formában és módon, hogy ne fárasszuk, hanem lebilincseljük az olvasót. — Megoldható ez? Köztu­dott dolog, hogy a tudósok szívesebben művelik az ér­tekezés műfaját, ahol a meg­szokott módon idézhetik a forrásokat, egészíthetik ki jegyzetekkel, hivatkozások­kal a művüket. — A könyv már a Kos­suth kiadónál van, s ősz­szel az olvasók személyesen ellenőrizhetik, miként valósí­tottuk meg ezt a — beisme­rem szokatlan — feladatot. Célunk olyan könyvet adni az olvasók — hangsúlyozom: az olvasók és nem Petőfi- szakértők! — kezébe, amely nem fárasztja el őket tudo­mányos jegyzetapparátusá­val, nagyterjedelmű „szak­mai anyaggal’', hanem köz­vetlenül, mintegy „csevegve” beszéli el, miként gondolko­dott, cselekedett a költő, mi­lyen irodalmi és politikai tények voltak rá hatással, milyen volt a korabeli tár­sadalommal való viszonya — milyen volt ez a társada­lom —, hogyan alakult vi­lágszemlélete s mi volt az a szellemi erő, amely máig tartó hatást gyakorolt az iro­dalomra, az olvasóra, sőt bátran mondhatom: a ma­gyar közgondolkodásra. — Hallhatnánk néhány té­mát a könyvből? — Mindenekelőtt azt kell megemlíteni, hogy tanszé­künk csak a központja en­nek a tudományos kiad­ványnak. Igyekeztünk kiter­jeszteni a szerzők körét — elsősorban a vidéki egyete­mek és tudományos intéz­mények munkatársaival való tudományos együttműködés révén —, hogy sokszínű le­gyen az anyag. Az alábbi­akból talán kiviláglik, mi­lyen mértékben sikerült ezt megvalósítani.. — Nagyon érdekes iroda­lomtörténészi feladat felde­ríteni, új adatokkal kiegé­szíteni az első — 1842—1844- es — Petőfi verseskötet ki­adásának körülményeit. En­nek a feltárása során nem­csak a fiatal költőről kell beszélni, hanem be kell mu­tatni a korabeli irodalmi vi­szonyokat, a konkrét törté­neti helyzetet, a negyvenes évekbeli Pest irodalmi éle­tét. Erre a munkára vállal­kozott Kiss József. Petőfi és Vörösmarty viszonyáról szól Mártinké András Váltás a stafétában című tanulmánya. Közelebbről szemügyre veszi, miként gondolkodott két nagy költő koráról, s bemu­tatja: miként gondolkodott, vélekedett róluk a saját ko­ruk, s az őket követő nem­zedék. Kulin Ferenc a re­formkori Dózsa-kép és Pe­tőfi című munkájával jelent­kezett. Ez is rendkívül iz­galmas téma. ' — A kutatók nagy több­ségét — természetesen — Pe­tőfi forradalmi gondolkodá­sának — s szereplésének — fejlődése foglalkoztatja. En­nek egyik megnyilvánulása az az összefoglaló elemzés, amelyet Petőfi jakobinusai címmel Fekete Sándor írt. — Hasonló — bár a szó soros értelmében vett „iro­dalmibb” — a témája Sőtér István analízisének, — amelynek címe A köl­tészet forradalmától a forra­dalom költészetéig. Ez tulaj­donképpen nagyszabású vi­lágirodalmi kitekintés. Kor­társakkal ■— a többi között Heinével, Lamartine-el ha­sonlítja össze költészetének egyes vonásait. .Megmutatja, hol van a helye Petőfinek ebben az önmagát kereső vi­lágban, forrongó-forradalmi korban. A kötet többi tanulmánya Petőfi költészetének utóéle­tével foglalkozik, s néhány huszadik századbeli jelentős polgári költő — például Ba­bits Mihály — Petőfi-képé- nek alakulásával. A száza- dunkbeli Petőfi-képet kom­mentáló művek közül meg kell említeni József Fárkas írását, amelynek címe Az 1848—1849-es forradalomnak Petőfi-képe. Azt vizsgálja, miként hatott Petőfi szelle­me, költészete az őszirózsás forradalomra, majd a prole­tár-forradalomra és a Ta­nácsköztársaságért vívott har­cokra; mely költeményeiből merítettek leginkább példát a forradalmárok, mely mű­veit idézték, szavalták a leg­többször — egyszóval, ho­gyan talál rá a magyar pro­letárforradalom nagy költő- elődjére. Pándi Pál jegyze­tek Révai József Petőfi-ké- péről című tanulmányában azt világítja, miként fejlő­dött, módosult Révai felfo­gásában a nagy forradalmár költő életművének értékelé­se. D. Zöldhelyi Zsuzsa és Radó György közös tanulmá­nyukban — Petőfi a Szov­jetunió népeinél — azt mu­tatja be, hogyan ismerték meg a Szovjetunióban Pe­tőfit, milyen fordítások köz­vetítik a soknyelvű szovjet­ország népéhez a nagy ma­gyar költő műveit. A kötet záró tanulmánya a fontosabb Petőfi bibliográfia adatait foglalja össze. T. L Végre elkészült a nagy mű, s Cegléden, most vasárnap az országos Dózsa-ünnepség keretében kerül sor leleple­zésére. Alkotója Somogyi Jó­zsef, Kossuth-díjas szobrász- művész. — Tudomásom szerint ez lesz a második Dózsa-szobra. — Igen. Az első, még 1957- ben, szintén Ceglédre került. — És felállítása óta sok vihart kavart... — Tudom — mondja nyílt tekintettel, amelyből a meg- bántottság árnyéka is hi­ányzik. — Elvész azon a té­ren, ahová állították. Ez azonban nem az én hibám. Máshová került, mint ahová én szántam. Ezért rémlik kicsinek, a térbe veszőnek ez a régebbi alkotás. — Nem okozott belső konf­liktust az, hogy a felállítan­dó új szoborral önmaga mond ítéletet a régi felett? — Nem erről van szó. Ma sem tartom rossznak a más­fél évtizede készített Dózsa- szobrot. Ma is a sajátom­nak vallom. — Mi a különbség a régi és az új szobor között? — Nem csupán a méret, hanem sok más is. A régi egy kicsit romantikusabb fi­gura volt, mint amit most csináltam. Ez a romantika elsősorban életkoromból és akkori művészi szándékaim­ból fakadt. Most sokkal szi­gorúbban komponált, kétala- kos szobrot készítettem, amely Dózsából meg egy pa­rasztfigurából áll. A figu­rák magassága három és fél méter. És ugyanilyen magas lesz a tardosi vörösmárvány­ból készült talapzat is. — A híres ceglédi beszéd Dózsáját formálta meg új szobrában ? — Nem. Mostani Dózsám­ban ott van az az érzelmi és történelmi többlet, amely mozgalmához és történelmi szerepéhez az elmúlt évszá­zadok alatt kapcsolódott. Bennem nem csupán az ak­kori kereszteshadak, illetve paraszttömegek fővezérének alakja él, hanem egy kicsit a parasztkirály is. Megége- tésének koronája fenséges szimbólummá változott ben­nem. Ügy érzem, ez a jel — az elhivatottak jele, — ott volt már rajta Cegléden is! Ezért lett az én új ceglédi Dózsám koronás parasztve­zér. Ugyanakkor figurája, mint minden nagy tett, min­den nagy gondolat, korának aktualitásán túl időtlen is, mert ezzel az erővel képes csak megújítani későbbi ko­Felvétel Somogyi József új Dózsa-szobráról rok társadalmát és kultúrá­ját. Vallom, hogy Dózsa a magyar történelemnek ilyen alakja volt. Benne megújul a vállalás, a küldetés ereje, és olyan nemzeti hagyo­mánnyá válik, amely a ké­sőbbi korok emberének is élni segít — És a szobor parasztfi­gurája? — Azt a tömeget szimbo­lizálja, amellyel és amelyért Dózsa megvívta harcát. ­— Ezek szerint mindenki számára közérthető kompo­zíció? — Én ezt egy kicsit más­ként fogalmaznám. A szob­rászatnak, mint minden mű­vészeti ágnak, sajátos nyel­ve. van. A szobor nyelve a bennem felhalmozódott gon­dolatoknak olyan tömörített plasztikai képlete, amely al­kalmas arra, hogy a szemlé­lő számára lefordítsa azokat a gondolatokat, amelyek ben­nem Dózsával kapcsolatosak. Aki eddig csak annyit tudott Dózsáról, hogy felkelt pa­rasztok vezére volt, azok ennyit értenek majd meg a szoborból. Akik azonban többet tudnak a korról, a parasztfelkelés gondolatáról, azok számára a szobor is többet mond. Ügy vélem, a modern szobrászat egyik alapvető szándéka, hogy en­nek a többszólarr.úságnak az intellektuális határait kiter­jessze és az eddiginél lénye­gesen több szólamon tudjon szólni az emberekhez. — Nincs szándéka több Dózsa-szobrot készíteni? — Az ősszel, amikor fel­kértek, öt Dózsa-szobor kom­pozíció tervét készítettem el. A lektorátus ebből négyet elfogadott. Akkor még úgy volt, hogy a lovas Dózsát készítem el Ceglédnek. Köz­ben változott a terv, de az a szándékom megmaradt, hogy a négy kivitelezhető elképzelésből legalább hár­mat valóra váltok. A lovas Dózsát talán csak kicsiben, de a megkínzott Dózsát leg­alább két és fél méteresre tervezem. Bízom benne, hogy nemcsak szándék marad. Prukner Pál ■ ■■■■ ............. ■ .....■■■■■■■■■■■■■■■■iminjummumummmjuu ujj .................................... P ALOTAI BORIS: , EGY CSESZE FEKETE Kati a fürdőszobakályha előtt térdelt, a nyöszörgő, kormos fahasábokat éleszt­getve. Jaj. csak már meleg lenne, hogy elnyúlhatna a kádban! Alig várja, hogy nyakig merüljön, lemossa magáról a sokféle illatot, mely a bőrébe ragadt. Mert a drogériában, ahol kiszol­gál, magátólértetődő mosoly- lyal mondják neki: fújja be magát édesem Chat noir-ral, máson jobban még tudom állapítani az illatot! S mi­után hajára permetez egy kis illatot, fintorogva álla­pítják meg: ez inkább bar­náknak való. Ma különösen rossz napja volt. Az üzletvezető szünet nélkül morgott és rendel­kezett. Semmi sem volt jó neki. Aztán jöttek a vevők, gépiesen mosolygott, a sbn- kászsemléje, amit ebédre be­kapott, jázminillatú volt, a szájpadlásán émelyítő indiai mákot érzett, haja, nyaka tele volt nehéz, bódító sza­gokkal, amitől úgy elszédült, hogy a számoszlopok rezegni kezdtek, mint a vasalószén gőze. Még ez a csípős füst is, amely a kályhából kicsan, jólesik a pancsolt illatok után. Háziszappannal fogja végigsikálni magát, mint kis­lánykorában, amikor estén­ként a mosdó előtt maga elé kapta hosszúújjú hálóin­gét, mint valami kötényt. Hátul, a derekán szorosra kötötte a lelógó ujjakat s ar- y* gondolt, milyen kevés egy nap! Minden, órának ismét­lődni kellene! Ma nem ilyen telhetetlen. Sőt, mintha egy kicsit sokallná az órákat, gyakran azon veszi észre magát, hogy már-már elbó­biskol, ilyenkor megnyomja a hangját s olyan áruházi kedvességgel ajánlgatja „cé­günk reklámját”, hogy az üzletvezető elégedetten bó­lint. Fontos, hogy hétkor oda­haza van, megereszti a me­legvizet, összegömbölyödik az érdes tapintású frottír- köpenyben és úgy marad. Semmit sem csinál, csak úgy marad. S arra ébred, hogy Jani bejön ,a szobába, ezt már hallja, de azértsem nyitja ki a szemét, megvárja, míg Jani szokott kis ébresz­tő csókját az orrára koppint- ja. Csengetnek. Ki lehet az? Meglepődve nyit ajtót. — Jani, téged mi lelt? Miért csengetsz? Hisz van kulcsod! — Képzelj, itthon felejtet­tem. Ez még nem esett meg velem. — Biztos szerelmes vagy. — Valami tréfás választ vár, amit komolyan lehet venni. — Csak félóra múlva adom a vacsorádat! — kiáltja a fürdőszobából. — Most akarsz fürdeni? — Most engedtek haza! — Vendégeket kapunk ma este — mondja Jani. — Egy csésze feketére. Egyik lábával már a víz­ben topog, a bőrén kezd felfelé futni a melegség. — Éppen, ma, amikor olyan fá­radt vagyok? — Te mindig fáradt vagy, fiam. M᧠is dolgozik, de azért nem alszik el vacsora előtt, nem ül úgy a karos­székben, mint egy... Kata visszahúzza a lábát. — Mint egy micsoda? — Magára kapkodja a ruháit. Ha siet, még nyitva találja az üzleteket. Kik jönnek, hányán jönnek? Hát igen, a fürdés elmarad, pedig ez a sok idegen szag rajta... De ha Jani barátai jönnek... igaza van Janinak, ha dü­hös. Talán a főnöke szólt neki, az a szemüveges, ke- délyeskedő Lónyai: „Ma be­törünk hozzád öregem, a vi­lágért se készíts semmit!” — Lónyait várod? — kér­di s egyik táskájából a má­sikba önti át az aprópénzt, mert ilyenkor, hónap végén már a visszaváltott üvegek­ből gazdálkodik, az elgurult kétforintosokból. — Nem, dehogy ... Veron- ka jön a férjével. A föld­alattiban találkoztam velük és... Kati ezt már nem hallja. Mért nem úgy mondja, hogy Csapóék jönnek. Vagy And- rásék jönnek. Miért Veronka jön a férjével? Hisz András előbb volt, mint Veronka. András a barátjuk, nem pe­dig az a kis Chanel Nr. 5.! Már illatokban gondolko­dott, s hogy megtalálta a / megfelelőt, úgy érezte, ala­posan megadta neki. Míg becsúszott a félig le­húzott redőny alá, fejében számok kavarogtak: kitelik? Vehetek még egy doboz ap­rósüteményt? — Szervusz Kati, ezer éve nem láttalak! — köszönt rá Erzsi, régi barátnője, aki tíz deka májast vásárolt. Neki még nehezebb, gondolta el- lágyultan, neki még Janija sincs. — Nem jönnél fel ma este hozzánk? — kérdezte gyöngéden, mert szinte há­lát érzett, hogy Erzsi nem szalámit vásárolt meg ba­nánt. — Szívesen — mondta meglepetten Erzsi — egyedül vagy? — Veronkáék jönnek. — Ö is Veronkát mondott. Űgy- látszik mégis Veronka a fon­tos. — Veronka — mondta Er­zsi és hallgatott. Kati felfi­gyelt a hallgatásra. — Van valami kifogásod ellene? , — Alig ismerem. Különben hogy vagy? Janit ablaküve­gen keresztül szoktam látni, az irodám előtt lohol el, egy cseppet sem változott, — hadarta lelkesen. — Épp olyan stramm, mint tíz év­vel' ezelőtt. Mifelénk van az irodája? Mert hat óra táj­ban majd minden este... Kati félbeszakította. — Szóval jössz? Rohannom kell, összeütni a vacsorát, kicsit kitakarítani. Míg áttörölte a feketeká­vés csészéket, kis szédülés fogta el. Jani irodája a leg­kisebb mértékben sincs ar­rafelé, mondaná viccesen, ha másról lenne szó. Arra ugya­nis Veronkáék laknak. Sza­márság! Lehet, hogy valami dolga akadt Andrással. Azért ez a meghívás is furcsa. Máskor együtt beszélik meg, hogy kit mikor hívnak meg, előző nap beszerez mindent, nem ilyen kapkodva. Mintha csengetnének. Még meg sem fésülködött.. i egy kis pú­dert az orrára... nyúzott az arca, ilyenkor a rúzs sem segít. Jani harsogva üdvözli őket, á, dehogy jöttetek korán, a legjobbkor! És Veronka csi­csereg. Hogy utálja ezt a magasfekvésű hangot! S mö­götte a csicsergési szándé­kot. „Jó, jó. tudom, nem va­gyok úgynevezett intellektu­ell, de van bennem valami, s mindegy, hogy mit beszé­lek, úgy is mindenki rám figyel”. — Jó, hogy itt vagy Erzsi — mondja lankadatlan, s mintha titkos szövetségese lenne, úgy pillant rá. Veronka aprókat kacagva csipegeti a süteményt és köz­ben „édes” históriákat me­sél, mind őróla szólnak, mindből ő kerül ki győzte­sen. Ha most elmesélném, ho­gyan kérte meg Jani a keze­met ... Anyuék nem akar­tak hozzáadni, de én... — megakad a szeme a férjén, a gondolatfonál is megakad. Nem, nem történik semmi, csak mintha Jani mozdulatai néhány fokkal .élénkebbek lennének, s a tekintete... ilyen volt azon a mentolsza- ■ gú márciusi estén, amikor először érezték meg egymás­ban, hogy te meg én, én meg te... — Milyen furcsa, — hal­lotta messziről a Jani hang­ját. — Egyforma *parfőmöt használtok Katival. — És szomjas cimpákkal szima­tolt Veronka haja fölé. — Nem különös? — Nem — mondta Kati s a torka olyan száraz, hogy egymást karcolják benne a hangok. — Nálam ez az il­lat verejtékszag. A verejték nem mindig ecetszagú. Vi­szont nála — nem mondta ki Veronka nevét, = nála hódítási eszköz. Egyiket a munka juttatja valamihez, a másikat a feleség. — Angyal vagy! — neve­tett Veronka. Erzsi megfogta a kezét és Q sarokba húzta. — Katikám, légy okos. Katiba beleszúrt. Ha egy asszonyra azt mondják, hogy okos feleség, az mindig te­mérdek szenvedést, önfegyel­mezést takar. Amögött könny zizeg, lényéit sóhajtás buj­kál. Nem akar okos lenni. Inkább... inkább... Végignézett a könyvespol­cokon, a pettyes függönyön, a párnákkal kibélelt. padkán, melyet úgy hordtak össze, mint fecskék a fészküket, csőrükben, hozva pelyhet, szalmaszálat. Felbukkant benne a mama albérlőkkel teletömött lakása, a három­ajtós kredenccel elállított ajtó, a betegrugójú dívány, a sebhelyes falak, a fürdő­szoba, mely ritkán volt hasz­nálható. Ez egészen az övé, amikor akar, csendet teremt, jövő hónapban íróasztallám- Pát vesz, olyan kis gömbö­lyűt. hogy Janit ne zavarja a fény. S ha OTP-re kapna még egy rekamiét, Jani nem szorulna a dívány sarkába, így persze szándékoltnak tű­nik a dolog, mintha Veron­ka kedvéért bújna oda. Gye­rekbetegség. Jani egy hónap múlva szórakozottan meg­kérdi: ja, Veronka’ Tudom már, az András felesége Felhörpinti a kávéját, fi­gyelmesen fordul Veronka felé: Kérsz még egy csésze­vei? Észrevétlenül nyújtózik, már nem érzi a fáradtságot Az illatok is mintha elszáll­tak volna a hajából. Egész kedves este volt gondolja megnyugodva és kikanalazza a csésze alján x maradt cukrot (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom