Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-10 / 108. szám

r SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1072.' május 10. Blokád és aknazár Itáliában a helyzet változatlan Amikor a Fehér Ház visszahívta nyugat-európai kör­útjáról Rogers külügyminisztert és egyidőben ismételten bejelentették Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó tokiói látogatásának elhalasztását, már sejteni lehetett, hogy va­lami készül. Sajnos, a komor sejtelem hamarosan beiga­zolódott: Richard Nixon rádió- és televíziós beszédében bejelentette, hogy elrendelte, aknazárral reteszeljék el a Vietnami Demokratikus Köztársaság valamennyi tengeri kikötőjének bejáratát és a VDK belvizein is minden esz­közzel akadályozzák meg a szállítmányok továbbjutását. Az elnök, nyilván nem véletlenül, kerülte a „blokád” szó alkalmazását. Lehet, hogy attól tartott, ez a szó felidézné az emlékezetes kubai krízis fenyegető fellegeit, azokat az aggasztó órákat, amikor egy független ország kikötőit ame­rikai flottaegységek torlaszolták el más független országok, mindenekelőtt a Szovjetunió hajói előtt. Csakhogy az emlé­kek felidézése és döntések megítélése nem szavakon és ki­fejezéseken, hanem konkrét tényeken múlik, ezen az alaoon pedig, legalábbis pillanatnyilag, az összehasonlítás nem tűnik égésién alaptalannak. Hosszabb távú következtetések levonása még korai len­ne. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az a Nixon, akit annak idején a, vietnami háború befejezésének ígéretével válasz­tottak elnökké, ismét rendkívül- súlyos felelősséget vállalt magára egy több szempontból is fontos időszakban. Ami a belpolitikát illeti, az Egyesült Államokban választási év van, ami pedig a külpolitikát: Európa biztató fejlemények szín­helye és maga Nixon május végén a Szovjetunióba készül. Tizenhét perces beszédében az elnök igyekezett olyan látszatot kelteni, hogy „továbbra is” a béke és a közeledés a célja. De a gyakorlatilag blokádot jelentő parancs ismer­tetése után szavai enyhén szólva nem hangzottak valami meggyőzően. A döntés háttere kétségtelenül az immár három eszten­deje folytatott vietnamizálási kísérlet látványos csődje. Wa­shingtonban felismerték, amit már európai és kanadai NATO-körökben is régen tudtak: hogy a saigoni rezsim mind politikailag, mind katonailag életképtelen. A felismerésből azonban a Fehér Ház nem az egyedül logikus következte­tést vonta le, vagyis az életképtelen, gyűlölt Thieu-rezsim feladását, hanem megt.ámogatását, minden eddiginél veszé­lyesebb eszközökkel. Ez a logikai saitö mortale súlyos politikai következmé­nyekkel jarhat. Méghozzá nemcsak a vietnami kibontako­zást, hanem más térségek reményteljes folyamatait, fontos­nak ígérkező párbeszédeit illetően is. SALT tárgyalás A szovjet—amerikai SALT­tárgyalások kedden megtar­tott 122. plenáris ülése, — amelynek színhelye az Egye­sült Államok helsinki nagy- követsége volt — véget ért. A tanácskozás egy órán át tartott. A konferenciához kö­zéi álló körökben a Keddi tárgyalást „tárgyszerűnek és a szokás szerint komolynak” mevezték. Hozzáfűzték, hogy fenntartották az elmúlt he­tek „intenzív ütemét". Egyelőre nem tűzték ki a legközelebbi plenáris ülés idejét, jól értesült körökben azonban arra számítanak, — hogy ma vagy csütörtökön kerül erre sor. Rogers nem utazik Az amerikai külügyminisz­térium kedden közölte, hogy William Rogers külügymi- piszter a délkelet-ázsiai hely­rét miatt nem folytatja va­sárnap félbeszakadt nyugat- európai körútját. McLoskey, a külügyminsztérium szóvi­vője úgy nyilatkozott, hogy Martin Hillenbrand, az euró­pai ügyekkel megbízott kül­ügyi államtitkár látogat el Rogers helyett Bonnba. Pá­rizsba, Rómába és Madridba. Megkezdődött Kon tűm ostroma Bombák hulltak Ha Nam tartományra Megkezdték az aknásítást Tiltakozások a blokád miatt Egy saigoni katonai szó­vivő kedd reggel bejelentet­te, hogy egybehangolt tá­madás indult a Kontum kö­zelében lévő Le Khanh és Ben Hét támaszpontok ellen. A Kontumtól 25 kilométer­rel északnyugatra lévő Le Khanh kedden hajnalban a felszabadító erők kezére ke­rült; A támaszpont életben maradt védői a környező dzsungelekbe menekültek. A hajnali órákra a kor­mánycsapatok számára kriti­kussá vált a helyzet a Kon­tum városát védő másik stratégiai fontosságú tá­maszponton Ben Hetben is. A népi erők páncélosokkal megerősített alakulatai beha­toltak a támaszpont terüle­tére és annak eev részét el is foglalták. Jelenleg a tá­maszpont központjában fo­lyik a harc. . Ezzel megkezdődött Kontum ostroma. A felszabadító erők a haj­nali órákban tűz alá vették Pleiku városának repülőte­rét. Megegyezés Bonnban Megegyeztek a nyugatné­met politikai pártok vezetői a szövetségi gyűlés közös nyilatkozattervezetének szö­vegében jelentette be Kedden délután Rüdiger von Wech­mar, a nyugatnémet kor­mány helyettes szóvivője. A nagy érdeklődéssel öve­zett „csúcstalálkozón” a négy párt képviseletében Brandt kancellár (SPD). Scheel kül­ügyminiszter (FDP). Rainer Barzel,. a CDU elnöke és Ri­chard Stüclden. . a bajor CSU Bundestag csoportjának elnöke vett' részt. Jelen volt a háromórás tanácskozáson Valentyin Falin, a Szovjet­unió bonni nagykövete is. A nyilatkozat szövegét a délelőtti órákban egy négy­tagú .szerkesztőbizottság” — dolgozta kí és terjesztette a csúcstalálkozó résztvevői elé. A megállapodást természe­tesen még az egyes pártok parlamenti frakcióinak is jóvá kell hagyniok. Mindhá­rom parlamenti frakció, már délelőtt is ülésezett és dél­után három órakor a CDU, CSU, valamint az SPD par- lamenti'csopodt képviselői is­mét összeültek. A frakcióülések miatt a parlament plenáris ülését egyelőre elhalasztották. — (A szövetségi gyűlésnek — mint ismeretes 13.30 órakor kellett volna összeülnie.) 14 órakor az ügyrend meg­tárgyalására mindenesetre a parlamenti csoportok ügyvi­vői szintén összeültek. Jól tájékozott körök sze­rint a szövetségi gyűlés nyi­latkozatát az NSZK kormá­nya jegyzék formájában — nemcsak a Szovjetunióhoz, hanem a három nyugati nagyhatalomhoz is el akarja juttatni. A nyilatkozat tar­talma még nem vált ismere­tessé. Bonni fStevések szerint, most már biztosítottnak lát­szik a keleti szerződések megszavazása a mai ülésen. Eszerint csak a legszélsősé­gesebb jobboldali képviselők mondanak majd nemet. Koszorúzások a győzelem évfordulóján MOSZKVA Május 9-én, a győzelem évfordulóján Moszkvában az emberek végeláthatatlan so­rokban haladtak a Kreml fa­lához, az ismeretlen katona sírjához. A Sándor-kertben felsora­kozott a díszőrség, felzengett az ünnepi gyászinduló. And­rej Grecsko marsall honvé­delmi miniszter és a Szov­jetunió más katonai vezetői elhelyezték koszorúikat az is­meretlen katona sírjánál. VARSÓ A lengyel főváros kedden 24 díszsortűzzel köszöntötte az évfordulót. Az. ismeretlen katona sírjánál ünnepélyes őrségváltást rendeztek. Az amerikai légierő ked­den délután újabb támadást hajtott végre Észak-Vietnam ellen. A VDK elleni újabb ame­rikai légitámadás egyik cél­pontja Ha Nam tartomány volt, A tartomány székhelyét csaknem egy hét óta napon­ként bombázzák. ☆ Az Egyesült Államok sai­goni hadvezetősége kedd reg­gel rövid közleményben je­lentette be. hogy a Tonki- ni-oböiben cirkáló 7. flotta anyahajóiról felszállt repü­lőgépek elaknásították Haip­hong kikötőjét. , Az aknásí­tási művelet első szakasza sikeresen befejeződött.” A repülőgépek által letelepített aknák három napig hatásta­lanok lesznek és gyújtószer- kezetük csütörtökön közép­európai idő szerint, tizen­egy órakor automatikusan működésbe lép. Nixon bejelentését szerte a világon általános megdöbbe­néssel fogadták, számos he­lyen tiltakozó gyűléseket szerveztek. Több amerikai szenátor fejezte ki elésedet- . lenségét a kikötök elaknásí- tása miatt, s különbö<jj| jel­zőket fűztek az elnök intéz­kedéséhez. .Az elnök cse" . lekvését a kétségbeesés dik­tálta” — mondotta egvikük majd igv folytatta: „Nixon azt ígérte, hogy az egész nemzedék életére biztosítja a békét, ehelyett, azonban veszélyessé tette a világot és egv harmadik világháború­val kacérkodik”. Az amerikai tv-állomások diplomáciai hírmagyarázói úgv vélekedtek, hogy az el­nök ..frontális kihívást inté­zett a Szovjetunióhoz, mint­egy azt mondva: válasszon a szovjet—amerikai csúcstalál­kozó. vagy Hanoi támogatá­sa között. Beszédéből csak azt a következtetést lehet le- vonni, hogv Nixon valójában már nem óhajt Moszkvába menni, de azt akarja, hogy szovjet részről mondják le a találkozót.” ☆ Több amerikai egyete­men spontán tiltakozó gyű­léseket és tüntetéseket tar­tottak a bejelentés után New Yorkban. A Kolumbia Egyetem hatszáz hallgatójá tüntető menetben vonult vé­gig a Brodway-n. Oxibrd- ban kétszáz egyetemi luyüga- tó tüntetett a háború újabb kiszélesítése ellen. A Prince- ion egyetem több száz hall­gatója egv Nixon bábut ége­tett el, miközben a követ­kezőket kiáltották: „Ele­günk van Nixonból”. Elítélik az amerikai elnök újabb lépését a L'Humanité is. Rövid kommentárjában sürgeti a francia kormányt, (hogy foglaljon .állást ez ügy­ben. mert a hallgatás most cinkosságot jelent és ezzel Párizs szörnyű felelősséget vállalna. Nyilatkozott a Pá­rizsban tárgyaló DIFK kül­döttsége is: az agresszió fo­kozásának, a háborús eszka­lációjának. s a tjűncselek- mények növelésének útja csak az Egyesült Államok még komolyabb vereségéhez vezethet. A Nixon .kor­mányzat barbár agresszor- ként nemzetközi csendőrként cselekszik, figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jogot. Súlyosan téved, ha azt hi­szi. hogy fenyegetőzéssel- erőszakkal, le tudja igázni a vietnami népet. A svéd miniszterelnök a hír hallatán összehívta fő­tanácsadóit hogy megvitas­sa az indokínai helyzetet. A svéd kormányfő, aki régóta bírálja az Egvesült Államok vietnami politikáját, várha­tóan később nyilatkozik Nixon döntéséről. A svéd. napilapok azonban máris egyértelműen elítélték a há­ború újabb eszkalációját. A szociáldemokrata lap keddi vezércikkében feltette a kér­dést:- megőrült Nixon? A Végső pus7.tulásba akarja so­dorni á világot? Castro Algírban SZÓFIA Szófiában kedden megko­szorúzták a felszabadító szov­jet hadsereg tiszteletére emelt emlékművet és a fasizmus elleni harcban elesett hősök emlékművét. BONN ' Bonn közelében; a duis- dorfi temetőben május 9-én megkoszorúzták azt a tömeg­sírt, amelyben s fasiszta rab­ságban meggyilkolt szovjet állampolgárok hamvai nyug­szanak. A Szovjetunió bonni nagyKövetségének képviselői helyezték el koszorúikat. A bonni városi hatóságok kép­viselői is részt vettek a ko- szorúzási ünnepségen. Véget ért minden idők leg- 1 zajosabb és kétségtelenül legdrágább olasz választási hadjárata. Vasárnap és hét­főn az 1968. évinél jóval többen járultak az urnák­hoz. A 37 millió választó 93.1 százaléka élt jogával. Mint­egy 34 milliónyian — a 23 éven felüliek — a szenátus listaira is szavazhattak. Időszerű néhány tanulsá­got levonni. Az olasz válasz­tások mindenekelőtt azt tük­rözték, hogy a baloldal mö­gött megingathatatlan töme­gek állnak. Hasztalan adta a neofasiszta párt lapja ve­zércikkének kedd déli külön­kiadása ezt a címet: Itália, jobbra át. — a szavazatok mást mutatnak. Az Olasz Kommunista Párt és a szenátusi listákon vele közösen induló PSIUP .— az utóbbi némi visszaesés miatt bizonyos mértékig kevesebb voksot mondhat ugyan magáénak, de lénye­ges változás nem történt. Jelentéktelen az alig több mint egy százalékos vissza­esés a szenátus listáin, amit alaposan ellensúlyoz a líép- viselőhá.zi győzelme. A parla­menti listákra leadott sza­vazatokkal ugyanis az Olasz Kommunista Párt 1968-hoz képest tetemesen megerősö­dött. Amire még nem volt pél­da: Toscanában a kommu­nista jelöltekre több mint egymillió választó szavazott. Milánóban, Torinóban, Bo­lognában és Firenzében is gyarapodott a baloldali sza­vazatok száma. A kommu­nisták és az olasz baloldal ellen meg-rpegújuló támadá­sok pergőtüze tehát nem járt "sikerrel: a választókat még a rágalmazások sem vezet­ték félre és a közelmúlt pro­vokációi nem rendítették meg. Figyelemre méltó az olasz szocialista párt további meg­szilárdulása. amely már a korábbi tartományi választá­sokon Is érződött. A szociál­demokraták ezzel szemben súlyos vereséget szenvedtek: választóik tekintélyes hánya­da, mindenekelőtt a keresz­ténydemokraták, de a szocia­listák felé is fordult. A választási hadjáratban sokan azt jósolták: a ke­reszténydemokraták kárára elsősorban a jobboldal erő­södik majd. Ez nem követ­kezett be. Lényeges válto­zás szavazataik száméban nincs. Egész Itáliában, de talán Európa-szerte aggodalommal várta a haladó közvélemény a neofasiszta párt választási eredményeit. Nos, Almirante álmai nem váltak valóra, minden mesterkedésük és 13 milliárd lírára becsült választási kampányuk elle­nére sem sikerült politikai földcsuszamlást előidézniük.. Közös listáikon a monarchis- tákkal gyarapították ugyan mandátumaik számát, Ró­mában és Reggio Calabriá- 'ban, de korántsem olyan mértékben, mint szerették volna. Annyi máris bizonyosnak látszik, hogy „új felállás” egyelőre nem várható az olasz politikában. A szenátusi szavazás 1968-as választások adatai): végeredménye (zárójelben az mill. szav. százalék mandátum Kereszténydemokrata p. 11.6 38,0 (38,3) 135 (135) OKP—PSIUP V 8.6 28,2 (30,1) 94 (101) Szocialista párt 3,2 10,7. (15,2) 33 (35) Szociáldemokrata párt . 1.6 5.4 (— ) 11 (11) Liberális párt 1.3 4.4 (6.8) 8 (16) Republikánus párt 0.9 3.0 (2.2) 5 (2) Olasz szociális mozg. 2.7 9.2 (5,7) 26 (13) Egyéb listák 0,2 1.0 3 (2) (2) (13) (2) A képviselőházi szavazás végeredménye (zárójelben az 1968-as politikai választások adatai): millió szavazat százalék Kereszténydemokrata p. 12.9 38,8 (39.1) Olasz Kommunista Párt 9 27,3 (26:9) Szocialista párt 3.2 9.6 (14,5) Szociáldemokrata párt 1.7 5.1 (-) Liberális párt 1.2 3,9 (5,8) Republikánus párt 0,9 2.9 (2,0) Olasz szociális mozgalom 2,7 8.7 (5,8) Proletáregység párt (PSIUP) 0.6 1.9 (4,3) Manifesto csoport 0.2 0.7 Dolgozók politikai mozgalma 0.1 0,4 Egyéb listák 0,3 0,7 A szocialisták és a szociáldemokraták 1968-ban egy pártot alkottak. Az újfasiszták 1968-as eredményeiben a monarchista párt adatai is szerepelnek (most közös listájuk volt). A manifesto csoport és a dolgozók politikai mozgalma először indult választásokon. Támadás kínai kereskedelmi hajók ellen Az Űj'kína Hírügynökség jelentette kedden: amerikai hadihajók és repülőgépek május 6-án, 7-én és 8-án is­mételten támadásokat intéz­tek két kínai kereskedelmi hajó ellen, amelyek a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság Nghe An tartományá­hoz tartozó Hon, Ngu szi­getnél horgonyoztak. A tá­madások következtében < kínai legénység tagjai é: vietnami polgári személyei sebesültek meg. A hajói megsérültek^ A Kínai. Népköztársaság külügyminisztériuma kedder nyilatkozatban tiltakozott « kínai kereskedelmi hajók el­len intézett amerikai tárna dások miatt. Megmenekültek az utasok Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára, miniszterelnök Conakryból Al­gírba érkezett. Az algíri repülőtéren Huari Bumedien fogadta a magasrangú vendeget. ' (Telefoto — AP—MTI—KS) Csaknem 24 órás. halálfé-, leiemben töltött várakozás után végre szabadok annak a Sabena gépnek az utasai, amelyet hétfőn .rabolt el négy Palesztinái gerilla út­ban Tel Aviv felé. Az utas­szállító gép, fedélzetén csak­nem 100 főnyi utassal és sze­mélyzettel, a tel aviv-i nem­zetközi repülőtér egyik kifu­tópályáján vesztegelt, elrab­lói pedig azzal fenyegetőz­tek. hogy a gépet és a rajta tartózkodókat a levegőbe rö­pítik. ha ar. izraeli hatósá­gok nem teliesítik követeié" leiket, vagyis nern bocsáta­nak szabadon 100 Izraelben fogva tartott arab gerillát. Az alkudozások egész éj­szaka és délelőtt is tartottak. Az izraeli rádió közlése sze­rint a tel avivri hatóságok „szabad elvonulást” mértek a gerilláknak, ha az utaso­kat és a gép személyzetét szabadon engedik. A követe­léseit teljesítése elől azonban az izraeliek leghatározottab­ban elzárkóztak. Később a gerillák közöl j ték, hogy Kairóba kívánnak* továbbrepülni. Erre a -köve­telésükre nem kaptak hatá­rozott választ. Kis idő elteltével fehér kezeslábasba öltözött szere­lők érkeztek a géphez, s lát­szólag megkezdték annak műszaki ellenőrzését. Mint utóbb kiderült a szerelőru­hás férfiak izraeli eitóernvő- sök voltak, akik felmásztak a gép számvaira. benyomták a vészki’iratokat és rövid tűzharc után. melvben há­rom gerillát megöltek, a ne- gved’ket pedi„ iriífwh«;. tettek, közölték az iránvftő- toronnyal hogy „urai a gép­nek”. Az utasov és a személyzet közül senki sem sérült meg­i «

Next

/
Oldalképek
Tartalom