Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-03 / 102. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. május 3. A Tisza szegedi szakaszán megkezdődött a tavaszi idény. A tápéi téli kikötőből érkezett fürdő, és csónakházak, a Szőke Tisza hajószálló lehorgonyoztak állomáshelyükön. (MTI Foto — Tóth Béla felv, — KS) Magyar tv-í ilnick sikere Növekszik az érdeklődés a Magyar Televízió produkciói iránt a környező baráti országokban, de nyugaton is. Jelenleg mintegy 40 kapitalista ország: Ausztráliától a skandináv államokig, Japántól az Egyesült Államokig vásárol rendszeresen magyar tv-fil- meket. A legnagyobb sikere az elmúlt évben a Horváth Ádám rendezésében készült Bartók balettnek, a Fából faragott királyfinak volt, amelyet többek között Ausztria, Finnország, az NSZK, Franciaország, Svédország vásárolt meg. A szocialista országok közül a legtöbben a Déli sarkvidéken jártunk című dokumentumfilmet vették meg. Ezt a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Bulgáriában tekintheti meg a képernyők közönsége. Ugyancsak ezek az országok vásárolták meg a Bors-sorozatot, valamint az Ex Antiquis show-ot is. Hangverseny a zeneiskolában Immár szép hagyomány, hogy a szolnoki zeneiskola iének- tanszakának növendékei időről időre nyilvános koncerten mutatkoznak be, „vizsgáznak” az érdeklődők előtt. A szolnoki énekes-képzés eddig is igen eredményes volt: neves művészek kezdtek itt tanulni, s kerültek az országos élvonalba. A zeneiskolában szombat délután megrendezett koncert is lényegesen több volt, egy „növendék-hangversenynél”. Néhány énekes ,<'produkciója csakis hivatásos mércével mérhető, s valódi koncert pódiumra kívánkozik. Elsősorban Széplaki Katalinra (előadásában egy Mozart- és egy igen nehéz Strauss-ária hangzott el) és Szabó Andrásra (egy kényes Händel- és ugyancsak egy Mozart- áriát hallottunk tőle) gondolunk. Hangadottságaik, felkészültségük, zenei igényességük, intonációs készségük, formaérzékük a kivételes képességek szintjén valósul meg. De Almási Klára finom szopránja is nagyon szép reményekre jogosíthatja hallgatóit, s Arany János is figyelemre méltóan mutatkozott be Rossini „Sevillai borbély”- ából a Rágalom-áriával. Sajnos, nincs módunk minden produkciót felsorolni, így csak néhányat emelünk ki: a kitűnően sikerült „Varázsfuvola”-ter- cettet (Bollók Mariann, La- báth Valéria és Berényi Bogáta szép előadásában), valamint Szerdahelyi Mária, Lőcsei Alice, Bak Eszter és Szokolyi Lajos egy- egy áriáját. S végül elismerően kell szólnunk Gál Flóriánná énektanár munkájáról, akinek mindez elsősorban köszönhető, s talán csak azt jegyeznénk meg, hogy hivatásos zongoristának is lehetetlen feladat harminc igen nehéz produkciót igényesen végigkísérni. M. L. TÁVOL A HAZÁTÓL „A vietnamiak ritkán nevetnek, de mindig mosolyognak. :.” — jut eszembe egy mondat Róbert László riportkönyvéből Egerben, a Ho Si Minh nevét viselő Tanárképző Főiskola egyik új oktatási helyiségében kilenc vietnami ösztöndíjassal beszélgetünk. Valamennyien fiatalok, akik azért jöttek Magyarországra, azért töltenek öt esztendőt távol csaA két tanárképző intézmény között éppen tíz esztendeje alakult ki a kapcsolat Ennek értelmében rendszeresen kicserélik az oktatással, a neveléssel kapcsolatos tapasztalataikat és most már második esztendeje vietnami ösztöndíjasok ismerkednek — elsősorban — a természettudományokkal Egerben. Dr Szűcs László, az Egri Tanárképző Főiskola főigazgatója egy delegáció tagjaként ellátogatott 1970- ben a VDK-ba, Vinh-be is, s így a két intézmény között a kapcsolat még szorosabbá, személyesebbé vált Tavaly pedig a Vinh-i pedagógiai intézet rektora ismerkedett meg az Egerben folyó munkával Ca Van Tinh, aki másodéves, és láthatólag az egész csoport vezetője, arról beszél, hogy milyen jól érzik magukat Magyarországon, hogy magyar kollégáik miA gyöngyeső jut eszembe, a Da Long — az Ezer Szikla öble — legendája, amit tőlük hallottam: „Amikor idegen kalózok támadtak ránk, a király az éghez fordult segítségért. Az ég ura gyöngyesőt küldött a földre, s mire a gyöngyök leértek, óriás sziklákká, hegyekké nőttek. Elzárták a kalózhajók útját.. ládjuktól, hazájuktól, hogy majd hazatérve a hazát szolgálják, tanítsanak, oktassanak, neveljenek. — Hó apó annakidején azt üzente nekünk, fiataloknak, hogy első dolgunk a tanulás — mondja Dinh thi ai Lien, magyar néven Mária, aki egy tanévet már elvégzett az agyonbombázott Vinh-i Tanárképző Egyetem „őserdei utódjában”. lyen sokat segítenek a tanulásban, de az életben is. — A Holdújévet itt, Egerben is megünnepeltük — meséli Phan Duy Lieu. — Az egyetem KISZ-szervezete köszöntött minket ebből az alkalomból, mi pedig távol a hazától, lehetőségeinkhez mérten ünnepeltünk. Igaz, nem volt vietnami értelemben terített az ünnepi asztal, nem volt rajta bang csüng, ez a rizsből készült, tekerccsé göngyölt, porha- nyós leveles sütemény, nem volt a poharakban lua moi, a rizspálinka, csak tea. De volt az ünnepi asztalnál sok szó, sok jó szó, dalok a vietnami hősök harcáról, mesék, legendák, népünk történelméből és jelenkorából. De elénekeltük azt a magyar népdalt is, amelyet már itt tanultunk, s amelyik így kezdődik: „Tavaszi szél vizet áraszt..." „Tavaszi szél vizet áraszt..” És máris arról beszélgetünk, ami a kemény tanuláson kívül a legjobban foglalkoztatja őket, déli testvéreik offenzívájáról, az amerikaiak észak-vietnami bombázásáról. „A vietnamiak ritkán nevetnek, de mindig mosolyognak. -..” — A vietnami nép kivívja győzelmét — mondja Nguyen Dinh Thuoc —, akármit tesznek az amerikaiak. Nguyen the Binh, akinek a faluja alig száz kilométerre van Hanoitól, arról emékezik, mit jelentett számukra az első bombatámadás és hogyan edzette meg őket, hogyan tette még keményebbé, erősebbé falujukat az ellenség támadása. Hoang Van Cu ma is testében viseli annak az amerikai rakétának az acélszilánkjait, amelyek négy esztendeje megsebesítették. Trinh Ngoc Don, akinek bátyja katona, azt magyarázza, hogy rizstermelő parasztnak lenni majdnem olyan veszélyes mesterség, mint katonának. Gábor, Pham Van Chung nehezen, könnyekkel küszködve beszél, hiszen bátyja katonaként hősként áldozta életét. Hazájukért dobogó szívvel Utolsóként István, Mai Van Tuyen szólal meg, ezt mondja: — Harmincegy esztendős vagyok. Mielőtt Magyarországra jöttem, tíz évig tanítottam és közben a tanítóképző esti tagozatát végeztem. Apám 1945-ben, a nagy éhínség idején közel kétmillió társával éhenhalt A nagy bombázások idején öcsém megsebesült, egy másik öcsém pedig katona. Feleségem van, aki utánam és a helyemre lépett a katedrán. Tanítónő. Mikor eljöttem, még csak két lányunk volt. Már Magyarországon voltam, amikor megszületett a kisfiúnk. „A vietnamiak ritkán nevetnek, de mindig mosolyognak.” Mosolyognak a homlokukkal, a szemükkel, nyílt tekintetükkel, meleg kézszorításukkkal, hazájukért dobogó szívükkel. Oravec János Hasznos kapcsolat A tanuláson túl AZ ATOMGYHFA Hadnagy Gábor és Mekis János szatirikus képregénye i, „Fene vigye, egy sem gyúllad meg”... — sopánkodott Borostás úr. Szidta a gyufát, meg azt aki kitalálta, nem is sejtve közben, bogy a temetökapu mögött.,. ...e magányos kriptában épp a szóbanforgó feltaláló alussza siti álmát. Azaz — csak aludná. Ugyani* a bécsi gyufagyárosok, akiknek kénes gyufa — konjunktúráját elrontotta Irinyi biztonsági gyújtója, megátkozták: 77 esztendő múlva szakadjon vége örök nyugodalmának, Az átok megfogant, s a fatális 77 esztendő... 3. ...e percben jár le. Ejfélt kon' gat a toronyóra. || í| képernyője ELŐTT Az elmúlt hét műsoráért általában nem kell szégyenkeznie a televíziónak. Színes, változatos, érdekes közvetítés a május 1-i ünnepségekről, s talán minden eddiginél szélesebb körkép a híradókban a munka ünnepének hazai és külföldi eseményeiről: részletes, pontos és hangulatában is hűséges tudósítás a Hazafias Népfront V. kongresszusáról, Balogh Mária lényegretörő riporteri irányításával; már megszokott magas színvonalon és országos érdeklődéstől kísérve vérbeli Fórum a gazdaságpolitikáról — ime néhány bizonyíték a televízió friss, mozgékony közéleti aktivitásáról. Számos művészeti bemutató is akadt az elmúlt hét programjában; mint például Ülés Béla három írásának televíziós változata pénteken este, vagy Csíky Gergely együk elfeledett színpadi művének ízeszamatos zenés felújtása a szombat este programjában, majd a kevésbé ismert forradalmár író, Kahána Mózes tévéjátéka hétfő délelőtt. Mindehhez étvágygerjesztő Ki mit tud-kóstoló, eldönthetetlenül szoros tudományos vetélkedő, a Ki miben tudós döntői, rendhagyó Kicsoda micsoda ravasz feladványokkal, Schneider Fáni meg a többiek — a hét műsorpalettájának színei. Külön dicséretes, hogy a televízió ezúttal sem elégedett meg kézenfekvő irodalmi művek adaptálásával, hanem a felfedezés örömével is igyekezett megajándékozni nézőit. Bizonyára sokan először találkozhattak Illés Béla novelláival, és a képernyőről ismerhették meg az író előadásmódjának anekdotikus varázsát, a Mikszáthéra emlékeztető elbeszélői elevenségét és bizonyára kevesen vannak azok is, akik a Csíky-drámát, drámairodalmunk klasszikusának ritkán játszott darabját, A Stomfay-családot előzőleg ismerték volna. A televízió tehát műsoréhségében nemcsak korlátlan fogyasztója az irodalomnak, hanem válogat is az alkotások között, hogy lehetőleg a szépirodalom felfedező ismertetőjévé is váljék, hogy eképpen bővítse és színesítse tervszerűen a nézők irodalmi kultúráját. Erről most azért is ildomos szót ejteni, mert a fennállástól eltelt 15 esztendő éppúgy tanúbizonysága a televízió eme erényének, mint az elmúlt hét néhány, fentebb említett programja. A hét egyik műsoráról részletesebben is szólnék. Időben a legközelebb esik hozzánk és jellegét tekintve is kiemelkedik a programok sorából: a hétfő esti jubileumi műsor, a nézők és a televíziósok nagy esti felvonulása a képernyőn, játékos hangulatú, televíziós családi összejövetele, Vitray Tamás házigazda szerepével. Vitray Tamás, aki mióta visszatért Amerikából újabb és újabb játékokkal kísérletezik, mintha csak fejébe vette volna, hogy szellemi játékokkal váltja meg a magyar televíziózást, most a tizenöt éves fennálkos keretekbe illesztette. Ne részletezzük, a játék ezúttal is sántított; nemcsak hogy friss, szellemi izgalmat nem jelentett, de arra sem vált alkalmassá, hogy meggyőző módon támassza alá a nem éppen csekély értéket képviselő színes tévékészülék odaítélését. Ez a játék, úgy hiszem, egyedül a Havasicsaládnak érte meg, akik játszi könnyedséggel, úgyszólván ellenérték nélkül jutottak a busás jutalomhoz. A nézőnek aligha. Arra volt jó ez a játék csupán, hogy neve legyen a gyereknek. Mi nézők sokkal nagyobb örömünket lelhettük a televízió. múltjából, a 15 esztendő programjából betétként és feladványként szereplő kellemes és „kellemetlen” televíziós pillanatoknak, mint például az intervíziós badacsonyi szüreti „cirkusz” paródiájának, vagy Kellér Dezső — annyi televíziós siker szellemi atyja és parádés végrehajtója — ismételt megjelenésének, és mindenekelőtt Hofi Géza részvételének Nem arról van szó, hogy a szerkesztői elképzelésben nem lett volna elegendő életrevalóság, hisz valójában sok ügyes elgondolás valósult meg a több mint kétórás adásban, de a játék folyamán, az egyes produkciókban túl sok volt az előregyártott elem, és túlságosan sok a megtervezett szervezettség, amely valójában visszafelé sült el a képernyőn. A játékban kevésnek tűnt a spontaneitás. Még arról a produkcióról sem hittük igazán, hogy ott a stúdióban születik, amelyik bizonyára rögtönzés műve volt, a játékvezető közvetlen felszólítására, azaz helyben készült. A televíziós egyéniségek egy perces dől-' gozatairól sem lehetett igazán tudni, hogy házi feladatként hozták-e magukkal, vagy pedig ott, akkor percek alatt zárthelyiként állították elő. Jól lehet ők, szabad előadásmóddal igyekeztek ez utóbbi megoldás látszatát kelteni. Különösen kirívó volt ebből a szempontból a szellemi szemfényvesztés, Vitray Tamás és Antal Imre „pillanatszülte” dalos kettősében. Még a vak is láthatta, hogy előre betanult „leckéről” van szó, mellesleg szórakoztató leckéről. Mindebből csupán azt szeretném kihozni: nem szerencsés játékban, de egyéb műsorban sem hamis dolgokkal áltatni a nézőt. Ugyanis, mint említettem fentebb, az efféle eljárások a képernyőn előbb-utóbb leleplezik önmagukat, s a nézőben önkéntelenül is a fél- revezetettség keserű érzését kelthetik. Hej, 15 év! — énekelték az alkalmi Páva-körré változott televíziósok — lőttünk ezer bakot. Nem állítom, hogy Vitray Tamás jubileumra emlékező műsora a baklövések számát növelte volna, de hogy a több órás vetélkedővel kombinált műsor igazán nem talált célba, kétségtelen. Már csak túlságosan körülményes, körül- ményeskedő volta miatt las évfordulóját is játé- sem. V. M. a jászsági Állami gazdaság megvételre felajánlja üzemképes állapotban levő: 1 db AMG 408-as autóbuszt, 1 db GAZ 51 típusú tehergépkocsiját, 3 db ZIL 130 típusú tehergépkocsiját. Érdeklődni: Jászberény, 416-os telefonszámon. Főmérnök, vagy helyettesénél.
