Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-30 / 101. szám

A. Ohockij I Ha jönnek a külföldiek A művészvilág anekdotakincséből A bukaresti Ű,j élet gyűjtése Gerhart Hauptmann, fél évszázadon át a legnevesebb német színműíró, kilép ber­lini szállodája kapuján, hogy az odarendelt bérkocsin egyik drámája bemutatójára haj­tasson, amikor egy kemény- kalapos férfi elébe áll, és ka­ron ragadja. — Gerhart Hauptmann, mi? — Igen, kérem. — Hát nem ismersz meg engem ? A költő némi habozás után, sajnálkozva: — Azt hiszem, nem. — Micsoda? Hát hogy nem ismersz meg? Mettge Kari Mettge... A főreáliskolában egymás mellett ültünk a padban. Hauptmann bólint, mint aki kezd emlékezni. Ekkor a keménykalap os a vállára cshd: — Jól van, na. — De mondd csak, Hauptmann, mi a fenét csináltál te azóta? ☆ Richard Strauss szenvedé­lyesen kártyázott. A neves zeneszerzőt egyik tisztelője egyszer két játsz­ma között figyelmeztette: — Gondolja meg, mester, Kifogás Az ajánlásai elsőrangúik, de sajnos még serr vehetjük fel önt pénztárosnak. — Miért nem? — A vonásai rendkívül szabályosak és nincs semmi­féle különös ismertetőjele, mennyi időt veszteget el így! Strauss elismeri: — Csakugyan, ebben igaza van. A keverés mindig túl soká tart. ft A neves, idős jellemszínész azzal dicsekedett kartársai­nak, hogy a nők még min­dig elárasztják rajongó sze­relmes levelekkel. A kíváncsi kollégák egy­szer megpillantanak öltöző­asztalkáján egy felbontatlan, levelet. Mielőtt a címzett megjönne, óvatosan felbont­ják, s a következő szöveget olvassák benne: „Uram, ha tizennégy napon belül nem fizeti ki maradék tartozását, kénytelenek leszünk az ösz- szeget törvényes eljárás út­ján behajtani. Aláírás... Cég.” Alig ragasztják vissza a borítékot, belép a neves szí­nész, felbontja, elolvassa. Az­tán enyhe fejcsóválás kísére­tében, mosolyogva így szól: — Ó, te kis buta, te kis buta.., ft Theo Lingen, a népszerű vígjátékszínész a lipcsei pá­lyaudvaron észreveszi, hogy valaki hosszan, figyelmesen méregeti. Az ismeretlen vé­gül megszólal: — Bocsánat. Az úr nem Theo Lingen fivére? — Nem. Én magam vagyok Theo Lingen. — Vagy úgy, akkor azért hasonlít rá! — Tehát kedves elvtársak — nyitotta meg a nagygyű­lést az áruház igazgatója —, elérkezett a nemzetközi tu­ristaév. Nem győzzük szem­mel tartani a városunkba érkező külföldieket, annyi­an vannak. De kérdem én: mit teszünk mi? Mit te­szünk mi annak érdekében, hogy minden zökkenőmente­sen menjen? Semmit, elv­társak! Mégcsak kellő fel­világosítással sem szolgál­hatunk vendégeinknek. És miért? Mert nem tudjuk az idegen nyelveket! — Én tudok latinul! — kiáltott közbe a rövidáru osztály vezetője. — A latin holt nyelv. Semmire se megyünk vele. — Filipcsák tud angolul! — hallatszott a sarokból­■— Kedves Filipcsák, jöj­jön közelebb! Bátran! Ne szégyellősködjön! A háztartási cikkek öreg eladója félénken közeledett az elnöki asztalhoz. — Parancsoljon... Paran­csoljon — biztatta az igaz­gató és lelkendezve szorí­tott vele kezet. — Maga tényleg tud angolul? — Pardon me, igazgató elvtárs... Ez azt jelenti: bocsánat. — Nagyszerű! Harci fel­adatot kap Filipcsák! össze­állít egy rövidke, a keres­kedelemmel összefüggő szak­szerű kifejezésekkel tűzdelt, de könnyen érthető szótá- rocskát, amit lefordít angol­ra. Világos? Mi ezt sokszo­Szívügyek Két fiatal színésznő közös férfiismerősről beszélget. — Képzeld, teljesen belém- bolondult — mondja egyi­kük. — Fogadkozott, hogy az egész szívét nekem adja. — A szívsebészet valóban csadákra képes manapság! — vágja rá a másik, — Ép­pen tegnap közölte ugyan­is, hogy kettétörtért' a szí­vét. Nehéz mesterség Két tolvaj egyszerre sza­badul a börtönből. — Mit szólnál hozzá, ha szereznék egy taxit? — kér­di az egyik. — És aztán hogy adunk túl rajta? — aggodalmasko­dik a másik. rosíttatjuk és szétosztjuk) osztályunkon... Az öreg Filipcsák munká­hoz látott- Egy hét alatt elkészítette a szótárt. Az igazgató kívánságára olyan kifejezéseket keresett, amit az eladó és vásárló egyaránt értett. Íme: „Nem tudom”. „Nincs”. „Volt. de kifogyott”. „Nem vagyok jós”. „Adjon le néhány kilót, akkor hordhatja”. „Nem látja, hogy ebédidő van?” „A kirakatból árut nem veszünk be”. „Előre megnézhette volna, hogy mit vesz”. „Nekem sincs száz kezem”. „Nem szakadhatok száz felé”. „A kolbász nem ibolya, hogy szagolgassuk”. „Ne a kabátot szidja, ha egyszer görbe a háta”. „Panaszt az igazgatóságnál csak minden hó első hétfő­jén tehet­Az igazgató roppant elé­gedett volt. Figyelmesen át­tanulmányozta a szöveget, majd így szólt: — Remek! De még lenne egy kiegészítésem, amit fel­tétlenül fordítson angolra: „Leltár miatt zárva. Leg­közelebbi áruház a másik városban”. Így már nyugodtan jöhet­nek a külföldiek. Fordította: Krecsmáry né Baraté Rozália Színválasztás Egy férfi megkérdezi sza­bóját: — Varrna nekem egy te­jeskávé színű öltönyt? — Semmi akadálya. Cu­korral vagy cukor nélkül? — kérdezi udvariasan a sza­bó. Ráérő kapus (Sprach Illustrierte karikatúrája) Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 513 csípés Nyereségrészesedés Ne tessék azon nevetni, hogy ennyire őszintén be­szélek. Mi néha bizony ösz- szekoccanunk az asszonnyal. Ö elmondja a magáét, én is megdicsérem amúgy a visz- szájáról. De ezen semmi ne- ventivaló nincsen. Tegnap reggel azon kap­tunk össze, hogy az udvar­ban van két terebélyes fa: az egyik barack, a másik eper. Az asszony ragaszko­dott a barackfához, mert kitelik belőle az egész évi barack befőtt. Én kötöttem a kutyát a karóhoz, hogy maradjon az eperfa, mert arról az egész évi pálinkát ki szoktuk főzni. Szóval ne tessék ezen ne­vetni, mert ez nálunk nem szokatlan és egyedülálló do­log. Előfordul az máskor is. Szó szót követett. Alaposan összevesztünk, aztán én rá­csaptam az ajtót az asszony­ra és elmentem a munka­helyre. Kétszeresen fontos volt a megjelenés. Egyik a rend, a másik az, h£gy tegnap fizették ki a nyere­ségrészesedést. Ezen se tessék mosolyog­ni, mert a mi vállalatunk évről-évre jól dolgozik és ennek az a természetes kö­vetkezménye, hogy mindenki nagyon csinos summát visz haza nyereségrészesedés, vagy tizenharmadik havi fizetés címén. Délután fej ront után ha­zafordultam. Azzal a szán­dékkal, hogy kibékítem az asszonyt, amire meg is volt a megfelelő lehetőség. Már a műhelyben elkészí­tettem mindent. Otthon láb­ujjhegyen mentem végig az udvaron. A nyitott ablakon keresztül a konyhaasztal lapjára dobtam egy kék bo­rítékot, amelyre szép karikás betűkkel felírtam: anyju- komnak. Ne tessék azon se nevetni, hogy egy negyedórán át mo­toszkáltam az udvaron. Csak azután nyitottam meg a konyhaajtót. Biztos voltam abban, hogy asszonykám egy­szerűen a nyakamba esik, mint egy féltégla. Hát nem úgy történt. Most már aztán lehet egy kicsit mosolyogni, majd utána tes­sék hangosan nevetni. Nem történt semmi egyéb, csak nyújtogattam a nyaka­mat, s kerestem a borítékot. Miután nem láttam, nagyon kedvesen megcsíptem az asz- szony nyakát. — Hát a koperta? — Belevágtam a tűzbe! Velem ne levelezz! És most tessék hangosan nevetni! A borítékban benne volt az egész nyereségrészesedés. Két Ady Endre meg három lila hasú. Ezerháromszáz fo­rint. Rossi Családi vita Egy házaspár nagyon las­san halad kocsijával a zsú­folt körúton, s az asszony türelmetlen: — Nem tudnál gyorsabban menni Lajos? — kérdi. Mire a férj; — Dehogynem! Csak nem hagyhatom el a kocsit. Két gyalogos beszél Végeláthatatlan kocsisor halad a város főutcáján. Két gyalogos áll a járda szélén: — Komám, te hogy kerül­tél át erre az oldalra? — Sehogy. Én, itt szület­tem. M. Genytii: Mell i késén Autóbörze Ha rossz az első felvonás, az még nem jelenti azt, hogy a második és a harmadik jobb lesz. ☆ Minél távolabb ülsz a színpadtól, annál kevésbé látod a lélektelen játékot. "— ☆ Darabja két évig hevert az igazgató fiókjában. A szín­padon is megért majdnem annyi időt! ft Sokkal jobb egy palástolt gonoszság, mint egy magamu­togató jótét lélek. ☆ A gazdi éjjel-nappal őrizte ritka fajkutyáját. Molnár Sándor fordítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom