Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
1972. április 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A meqqyőző szó erejével Vezető propagandisták tanácskozása Büszkeségünk kufárai Több éves hagyomány, hogy április 22-én, Lenin születésének évfordulóján a megyei pártbizottság tanácskozásra hívja meg megyénk vezető propagandistáit. Az időpont megválasztásával is kifejezésre juttatják, hogy a tudós forradalmár, a harcos propagandista szerény, de hűséges követői vagyunk. A tanácskozás alkalmas arra is, hogy elemezze a befejezés előtt álló pártoktatási év tapasztalatait és lehetőséget adjon a propagandisták tapasztalatcseréj éré. Tegnap reggel Szolnokon, a pártház nagytermében Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a propagandistákat, majd dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság osztályvezetője tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. I)r. Majoros Karolj előadása Az előadó bevezetőként a lenini évfordulóról, majd a propagandamunka jelentőségéről és szépségéről beszélt. — A propagandisták fegyvere a szó. A valóságról ítéletet mondani, csak nagy felelősséggel lehet, hiszen a propagandista értékrendszere, szemlélete, döntő jelentőségű az emberek gondolkodásának formálásában. — Idézte Lenint: „Minden egyes propagandistára szükségünk van... és a propagandista akkor teljesíti feladatát, ha szigorúan pártszellemben dolgozik..." Ezután a pártoktatás korszerűsödéséről, a propaganda munka változásairól, a X. kongresszus által kitűzött célok megvalósításáról szólott. — A politikai oktatás valamennyi formáján igyekeztünk e célokat megvalósítani. Propagandistáinknak maradandó érdeme, hogy olyan tevékenységet végeztek, mely a dolgozók értelmére, érzelmére és cselekedetére hatva változtatta a gondolkodást, a magatartást, az ember egész lényegét. Az új társadalom nem jön létre önmagától, a párt tudatos munkája nélkül. Az oktatás eredményeiről szólva kijelentette: — Propagandistáinknak nagy szerepe van abban, hogy párttagjaink a gyakorlati élet jelenségeit mélyebben, politikusabban értékelik, jobban értik társadalmi törvényszerűségeink lényegét, a párt és az állami intézkedések értelmét, szükségességét. Az oktatási cv mérlege A pártbizottságok, párt- szervezetek a Politikai Bizottság határozatának megfelelőien a pártoktatást négy évre tervezték. A periódus első évi mérlege összességében pozitív fejlődést mutat. Giuseppe Verdi lesz a „nyár zeneszerzője” Budapesten. Mint a Budapesti Szabadtéri Színpadok Igazgatóságán elmondták a nyári évadban számos, különleges zenei élményben részesülnek majd a főváros zenekedvelői. Július 20-tól a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel a bolognai Teatro Comunale csaknem 280 főnyi társulata. Először Verdi Requiemjét szólaltatja meg a nagyhírű együttes zenekara és énekkara, majd pedig július 21- én, 22-én és 23-án a Trubadúrt adják elő. A főszerepben Flaviano Labo-t, Kaüa Ricciarelli-t, Orianna — Napjainkban fnegnőtta tudatosság szerepe. Erősödött az a felismerés, hogy a szocializmust nem lehet felépíteni a kispolgári nézetek és magatartásformák elleni állandó és következetes harc. a kommunisták széles körű példamutatása és a tömegek növekvő szocialista tudata nélkül. Ez a felismerés és a propagandisták lelkes munkája alapján az emberek megnövekedett érdeklődésének következménye, hogy az 1971/72-es évben a párt- és tömegszervezeti oktatásban csaknem 90 ezren vettek részt, örvendetes, hogy a tömegszervezeti oktatás hatóköre egy év alatt csaknem 4 százalékkal nőtt. Az előadó a gondokról is beszélt. Ilyen például, hogy a fizikai dolgozók száma a politikai oktatásban stagnál, esetenként csökken. Pedig a munkáscentrikusság a pártoktatás egyik kulcskérdése. — Az érdeklődés felkeltése továbbra is minden párt- szervezet és propagandista fontos feladata. Négyezer propagandista A politikai oktatás eredményei nem függetlenek a propagandistáktól. Az előrehaladás feltétele, hogy minél több, lelkes, megfelelő marxista képzettségű propagandista legyen. — Egy évtizeddel ezelőtt megyénkben nem egészen 700 propagandista volt, számuk most csaknem négyezer. Jó dolog, hogy nagy számban ott vannak a tapasztalt párt-, állami és gazdasági vezetők is. — Az oktatási igazgatóság nagy érdeme, hogy a különböző tanfolyamok, speciális kollégiumok szervezésével nagy lehetőséget biztosít arra, hogy propagandistáink rendszeresen bővíteni tudják marxista ismereteiket. Egy évtizeddel ezelőtt az összes propagandistáknak még 20 százaléka sem végzett öthónapos vagy annál magasabb szintű pártiskolát. JeSantunione-t és Giorgio Caselatto Lamberti-t hallhatjuk. Az előadásokat Enrico Frigerio rendezi. A karmester Argeo Quandri. A nyár egyik ígéretes zenei eseménye lesz Verdi ritkán játszott műve, az Attila című opera bemutatása a világhírű énekes, Mario del Monaco fiának, Giancarlo del Monaco-nak rendezésében, Lamberto Gardelli dirigálásával. Az Attila főszerepeit Gregor József, Marton Éva, Bódy József, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Opera két énekese, Kónya Lajos és Szilágyi Ferenc éneklik. lenleg ez az arány 90 százalék felett van, Az előadó hangsúlyozta: — A propagandistáknak nemcsak tudást kell adni, hanem az életformát, a magatartást, a szokásokat kell •a szocializmus irányába megváltoztatni. Tehát új és mélyebb értelemre is szükség van a szocialista ember nevelésében a propagandában. Majoros elvtárs részletesen szólott a pártoktatás és a tájékoztatás összefüggéseiről. Az oktatás a tájékoztatást is szolgálja, ezt joggal elvárják tőle a résztvevők. — A propagandisták érdeme, hogy megfelelő súlyt kapott a vitákban a tájékoztatás és tájékozódás szükségessége, mely feltétele az országos, megyei és helyi feladatok kialakításának, másfelől a párt és tömegek kölcsönös kapcsolatának erősítését is szolgálja. Az előadó beszélt arról is, hogy vajon mi az oka annak, hogy a szükségesnél lassabban haladunk előre az emberek, gondolkodásának megváltoztatásában. Ennek egyik oka az anyagi javak elosztásának egyéni, csoport és társadalmi érdek különböző értelmezése. — A politikai oktatásban a propagandistáknak határozottan kell képviselniök a társadalom érdekeit. Majoros elvtárs végezetül a pártoktatók további feladatairól szólott. Az előadást tapasztalatcsere követte. Hozzászólt Vas Józsefné (Szolnok),' Kapusi Lajos, Pethes Sándor (Jász- kisér), Nádasdi László (Kunhegyes), Vajjlulák Miklósné (Rákóczifalva), Rente Ferenc (Tiszafüred), Donáth Béla (Szolnok). Mindannyian a propagandamunka szépségét, felelősségét hangsúlyozták. Az ünepélyes tanácskozáson befejezésként Zagyi János ötven — több éven át eredményesen oktató — propagandistának adta át a Lenin arcképével díszített emlékplakettet. — m. 1. — Százezer látogató u a milánói magyar turisztikai kiállításon Az idegenforgalmi statisztikák szerint évről évre több olasz turista látogat hazánkba. Az idei évben az Itáliából érkező vendégek száma előreláthatólag eléri a kétszázezret. Hazánk turisztikai érdekességei iránt változatlanul nagy az érdeklődés Olaszországban, ezt bizonyítja, hogy a milánói vásár egyik legnépesebb rendezvénye a magyar idegenforgalmi kiállítás volt. Egy hét alatt 100 ezer látogató tekintette meg a Magyarország városait, tájait, kulturális életét bemutató fotókat. A tavalyi szegedi Szabadtéri Játékok idején, a Hungária Szálló előtt ösz- szekoccant egy idegen rendszámú és egy magyar gépkocsi. Apróbb figyelmetlenség volt, nem történt nagyobb baj, csupán néhány száz forintnyi kár keletkezett, de a külföldi kocsi vezetője a magas c-én kérte ki magának az incidenset: „Kérem, én amerikai állampolgár vagyok!” (Csak zárójelben említem : erőltetnfe kellett, hogy „kicsit rosszul beszéljen magyar”, — mert hontalan hazánkfia volt.) A CX-es kocsi vezetője nyugodtan válaszolt, de hatásosan emelte meg hangját, —• amikor kellett: „Kérem én magyar állampolgár vagyok!” Nagyon tetszett nekem ennek a trabantos magyarnak a szerény, de mégis büszke mondata. Nem „hatotta meg”, hogy vitatkozó partnere milyen állampolgár. De sokszor tapasztalhatjuk ám az előzőek fordítottját! Hányszor, de hányszor megsértjük — önmagunk! — nemzeti büszkeségünket! ☆ A. J. Toynbee jelentős angol polgári történetfilozófus válogatott tanulmányköteléhez fűz észrevételeket az új magyar hazafiságról közölt mélyreható elemzésében Benczédi László, az Élet és Irodalom hasábjain. Megállapítja, hogy a kiváló tudós rokonszenves humanista indíttatásból szinte prófétai dühvei ostorozza a nacionalizmust, de számos megszívlelendő megállapítás mellett erősen problematikus gondolatmeneteket is rögzít. A magasabb integrációs formák iránti ellenállhatatlan és önmagában érthető vonzódásában például szinte csak elmarasztaló szavakat talál a „kisnemzeti”, vagy mint ő nevezi, „törzsi” megosztottságra, nem különben e kis nemzetnek az életéhez és fennmaradásához való ragaszkodására. Álláspontja már-már arra is alkalmas tehet, hogy az imperialista nagyhatalmak minden múltbeli vagy akár mai hódítási szándékát, kísérletét igazolja. Könyvét azzal a nyomasztó érzéssel és hangulattal teheti le az olvasó, milyen rossz is, megalázó is. reménytelen is egy kis nép fiának lenni! Hát nem! Mi nyugodtan, magabizóan, tiszta szívvel és fejjel valljuk — és megválthatjuk — magyarságunkat! Korunk internacionalizmusának axiómájaként mondjuk: a szocializmus körülményei között nem lehet a nemzetek között nagyság- rendi különbséget tenni: az Internacionalista egyenjogúság alapján értelmüket és funkciójukat vesztik akár a „nagy”, akár a „kis” nemzeti beidegzettségnek. A „kis” és a „nagy” nemzetek felvetésével összefüggésben sűrűn felmerül, sajnos negatív értelemben, az egészséges nemzeti büszkeség kérdése. Közelebbről és szókimondóbban : elsősorban a nagyobb nyugati országok gazdasági jóléte, civilizációs Szintje, művészeti produktumai és ezzel hivalkodó állampolgárai előtti hajbókolásra gondolok. A megalapozatlan „csodalatnak”, a fenntartásnélküliségnek a mindennapi élet számos területén jegyei észlelhetők, csak egy közös Jellemvonásuk van: a helyesen értelmezett hazafiság, a nemzeti büszkeség ellen hatnak. Talán mondanom sem kell, a nemzeti büszkeség nemazonos a nemzeti gőggel. Az utóbbi éppen a nacionalizmus éltető gyökereinek egyik szála! Mit értek én nemzeti büszkeségen? A kérdésre megpróbálok szemléletes áttételeken keresztül választ adni. Képzeljük el egy jóindulatú, de mégis a fogyasztói társadalom jólétének, „magabiztosságával” érkező nyugati turistát, üzletembert. Körbeviszem Budapesten, magyarázom, hogy cljpen mit lát. Bólogat. Udvariasan, először kicsit hűvösen. Felmegyünk Budára, panorámát nézni. Ekkor már mondogatja vendégünk — gyakorlatból tudom — hogy szép, nagyon szép, gyönyörű. Ez a kétmilliós város romhalmaz volt. Egyetlen hidunk sem maradt... Látja a modern negyedeket. Feltűnik neki, hogy. az utcákon legalább olyan jól, divatosan öltözött emberek járnak, akár Párizsban, Rómában, vagy Londonban. Sőt... ! Nézegeti a kirakatokat, — majd néhány nap múlva, amikor vidékre is elmegy, jobban belekóstol az ország mindennapi életébe, észreveszi, hogy nálunk a kirakatok kizárólag az üzleti élet kellékei. Nincs „kirakatpolitika”. A gyerekek egészségesek és jól öltözöttek. Kiskunlac- házán és Fegyverneken is. A legfontosabb közszükségleti cikkek elérhető áron kaphatók. A szórakozóhelyek zsúfoltak. A mozikban, színházakban megnézheti a világ érdemleges művészeti alkotásait. Megveheti Bartók lemezeit — kb. tízszer olyan olcsón, mint bármelyik nyugati országban — a Csontváry-al- bumot, mindent, aminek része van az egyetemes kultúrához. Nem untatom iparunk és mezőgazdaságunk fejlődés mutatóival, ugyanis következtet erre, jólétünk alapjaira. Mi is tehát nemzeti büszkeségem háttere? Szocialista hazám. A jelen és a múlt értékeinek összekovácsoló- dott szépsége. Kiket adtunk mi a világnak, a tudománynak, a nemzetközi munkásmozgalomnak, a művészetnek?! Gondoljuk végig, — nem kevés ... Mindezek alapján önérzetsértőnek tartom, amikor a fényes gépkocsi-csodából kiszálló turistát már eleve mentegetődzéssel fogadjuk: mi, sajnos, kis ország' vagyunk, szerényen élünk ... de... azért talán jól érzi majd magát nálunk ... Persze, jól érzi magát, hiszen a nyugati árakhoz képest még mindig olyan olcsó ország vagyunk, hogy jó' néhány vonatkozásban szinte hihetetlennek tűnik. A vendégszeretetünk maximális, — sőt néha túlzott is! Megcsodáljuk batárnyi nagy gépkocsijaikat. Ha az elismerés kizárólag a gépkocsiiparnak szól, rendjén van. A Ford, a Mercedes, a Renault, a FIAT-cégek félévszázados gyártási tapasztalatokkal rendelkeznek, valóban gyönyörű gyártmányaik vannak. És arra vaj’ gondolunk-e, hogy ezeket az autócsodákat a nyugati országokban is nagyon, nagyon, nehéz megfizetni, s az átlag francia, olasz, vagy nyugat-német olyasmi kis kocsival jár, mint mi! Az ellenérv: de van mindenkinek, aki csak akarja. Igen, ez kétségtelen. De ne felejtsük el, hogy a fejlett nyugati országokban már akkor köznapi dolog volt a gépkocsi, amikor mi még csak kerékpárra gyűjtögettünk. Nemzeti büszkeségem egyik meghatározója éppen az a gyorsütemű fejlődés, amelyet munkánk, tehetségünk révén az elmúlt évtizedekben elértünk. Önmagánk íenézetésé- nek nagyon szomorú eseteit szolgáltatjuk — tisztelet a kivételnek —- nyugati turista útjainkon is. Egy nyugati turistád! ra 100—130 dollárnyi pénzt válthatunk ki. Nem sok, de nem is kevés. Három, négy hétre, szépen, szolidan, elég ez a pénz, ha ténylegesen a turista életformával összefüggő dolgokra költjük. Ha olcsóbb éttermekben étkezünk, — ahogy az ottaniak; ha nem méregdrága premier moziba megyünk; ha megfelelően választunk szállodákat, campinget: — ha nem próbálunk a 100 dollárunkból 150-ért bundát venni; vagy más itthon is ku- rens cikket. Esetleg bóvlit, mert olcsónak találjuk, csak éppen kétszer, háromszor ha használhatjuk, utána tönkre megy. Sokszor kínos helyzetbe kerülünk, „szegény magyar turistákká” válunk, akik mohóan fogadnak el egy álló büfében szpló szolid vacsora meghívást, — mert kell a pénz a „hazavinni valóra”. Dehogy mondom én, hogy nem lenne mit „haza hozni!” Dehogy nem volna! De- hát az igény és a lehetőség között még számottevő az ellentét. Anyagi erőforrásaink még nem engedik meg, hogy vastagabb pénztárcával járjunk külföldre. Választanunk kell: szolidan, de jól élő turisták vagyunk, vagy — néhány itthon is megkapható ruhadarab miatt — lesajnált, szegény magyarok. Külön szót érdemel, mert nagyon is sértő, a külföldön „pénzt szerzők” magatartása. Hol csabai kolbászt árulunk, hol cigarettát, máshol barackpálinkát, vagy egri bort, stb ... Rendszerint „elkelnek” ezek az áruk, péter- fillérekért, lesajnáló mosolygás kíséretében. „No, megvesszük, legyen pénzük maguknak is...” Köszönöm szépen .ebből ne kérjünk. Elvakít bennünket néha a talmi ragyogás. Benézünk a raffinált bárokba, klubokba. Ilyenkor talán némi keserűségfélét érzünk, pláne ha azt hisszük, hogy ezek a helyek legalább annyira mindenkié, mint nálunk a Mátyás pince, vagy a Tisza Szálló. Hát nem... Egy esztergályos, de egy segédmunkás is. nálunk hébe-hóba „úr lehet” a legdrágább szórakozóhelyen is, de a nyugati közép- és kisfizetésű ember csak élete vagyonkájával lépheti át a pénzvilág mágnásai szórakozóhelyeinek küszöbét. A kapzsiság, az elérhetetlen megszerzésének szándéka megszégyenítő helyzeteket okozhat. ' Aki vállalja, hát vállalja... mondhatnánk, ha ... Ha a nemzeti büszkeség magánügy lenne, ha nem volna nemzeti kincs! Számunkra nem lehet közömbös, hogy milyen hírünk terjed a nagyvilágban. Szocializmust építő hazánknak a nemzetközi élet bármelyik fórumán tekintélye van! Még az ellenségeink is elismerik — bár inkább fanyalogva — fejlődésünk eredményeit. Vezető politikusaink, diplomatánk, a világ bármelyik kerékasztalánál egyenrangú tárgyaló partnerek. Művészeti életünk legjobbjait mindenkor érdeklődéssel, elismeréssel fogadják, — nyoma sincs a „kis nemzeti” titulusnak, pláne nincs nyoma a vállon veregető sajnálkozásnak. Nyissuk fel gondolatban elmúlt évtizedeink képes albumát, hiszen megerősíti tudatunkat, > hogy ma máj- tisztesség magyarnak lenni és azért a szocialista Magyarországnak járó megbecsülést kapjuk. Csak hát mindegyikünknek ehhez méltóan kell viselkednie, belföldön és külföldön egyaránt. Tiszai Lajos Nyári szabadtéri opera- előadások Budapesten Zagyi János dr. Kocsis Borbálának átadja az cmlck- plakettet