Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-21 / 93. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. április 21. Változatos programok Kokain — Ópium — Morfium — Heroin — Hasis Mákony- Mámor - Gyilkosság O -A felügyelő estére visszatér A fél tonna ópium át- csempészésére a határon éj­szaka került sor. Jack Nyúl 15 legjobb cimboráját szer­vezte be az akcióhoz — mindegyikőjüknek ígért 60— 60 lírát, magának 300 lírás honoráriumot szabott ki. A meghatározott éjjelen nem sokkal éjfél után — egy fekete ruhás asszony — Celebi felesége — közeledett a tiltott határmenti zónán át. Egy lovat vezetett, s gondtalanul lépkedett a si­mára gereblyézett földön, amelyet a határőrök napon­ta ellenőriznek. Az asszony tudta, hogy aknák itt és most nincsenek, mert az elő­ző napokban egy juhnyájat hajtottak át a határon. A nyeregből egy kötél lógott le, mintegy 60 méter. Egyik kézzel Celebi és társai a kö­telet fogták, a másikban az ópiumostarisznyát vitték — az utolsó kettő a földön húzta a zsákokat, hogy a nyomokat eltüntessék. Átérve Szíria területére. Itt is haladníok kellett. Ce- lebiék Azaz felé tartottak. Kilistől Azazig a 12 km-t alig másfél óra alatt tették meg. Itt Musztafa kitörő őrömmel fogadta őket. De még az örömnek csak a fe­lét élvezték, mert a szállít­mány másik részéért vissza kellett menniök és meg kel­lett ismételni még egyszer az egész műveletet. • • • Ä másodszori találkozás­kor Musztafa társaságában egy arab is volt, Abdulah, akivel előző éjszaka a Bdue Coffee Shop előtt találko­zott. Ismertető jelül az a két kis bankjegydarab szolgált, melyet Levőimen szakított le az isztambuli Karaván­bárban. A Levoinien és Baykal kötötte egység realizálódott. Az ópium most már a Le- voinienné... • * « sgy oázisban Ms tábort állítottak feL A serénykedők vezetője Abdulah volt. A kis tábort azonban árkokból fegyveres őrök őrizték. A tá­bor közepén két tűz égett, mindegyik felett egy-egy 200 literes üst, benne az ópium vízzel elkeverve. Ez tulaj­donképpen az első lépés, hogy átalakítsák az ópiumot heroinná, amely meglehető­sen bonyolult feladat, de Abdulah egy marseille-i ve­gyésztől r/.egtanulta. Ezt az utat is Levoinien szervezte meg, - s azzal az ígérettel küldte vissza Szíriába, hogy 500 lírát fizet neki az elő­állított morfiumbázis kilójá­ért. Itt Abdulahnak nem az államtól, hanem a rabló­bandáktól kellett félnie. Ez­ért őrizték fegyveresek a tá­bort ... Gondos eljárás után a fél tonna ópiumból 50 kiló mor­fiumbázis keletkezett. Ab­dulah a 30 000 lírával elége­dett volt, noha egy kilóért Bejrútban már 122 500 lírát fizetnek. De azt is tudta: ha Levoinien csaláson kapja — a halál fia. Ezért kár lett volna egy grammnyit is el­lopnia ... • * * Bejrút és Damaszkusz kö­zött a távolság 105 km. Egyik éjjel amerikai luxuskocsi ha­ladt ezen az úton. Abu Sza­lui Maluka, a libanoni biz­tonsági szolgálat felügyelője és Levoinien ült benne. Egy­kor karavánok vitték a csempészárut, most gépko­csik. De még ez is reszkír, mert esetleg átvizsgálják és megtalálják. De ki nézi át a biztonsági szolgálat felü­gyelőjének kocsiját? Az öt­ven kiló nyers morfium ki­csempészése ezen az úton drága volt, de biztonságos. Maluka felügyelő 8000 dol­lárt kap, ha az „akció” si­kerül. A libanoni határállomáson az őrök jól ismerték a felü­gyelőt. A szíriai határállo­máson pedig mindketten megmutatták útleveleiket, s a felügyelő meg mellékesen meg is jegyezte: — Egy rövid megbízatá­som van, estére visszaté­rünk ... Amikor a felügyelő aznap este valóban visszatért, ki gondolt volna a kocsi átku­tatására. Levoinienék a kora regge­li órákban Bej rútban voltak. A csomagtartóból nyugodtan kivették a két jól kitömött utazótáskát, s becipelték egy kis boltba. Mindegyikben 25 kiló nyers morfium volt. * * * Az üzlet tulajdonosa Pier­re Trigano volt, régi társa Levoiniennek, s tagja annak a bandának, melynek Levoi­nien is az egyik ügynöke. Maluka még eleget tett an­nak a meghívásnak, amely­ben Levőin részesítette — tudta, hogy ez óvórendsza­bály: addig együtt keli ma- radniok, míg egy másik rej­tekhelyre át nem szállítják a táskákat. Áruló mindig akadhat... Trigano kezelésében a tás­kák a kikötőbe kerültek, a dokkok árnyékában egy mo­torcsónak már várta őket. s ezzel a nyílt tengeren hor­gonyzó egyik francia teher­hajó mellé siklottak. Fény­jelzések itt is, ott is, és Tri­gano kezébe már egy vas­tag vontatókötél hullott. Erre kötötték a táskákat, s az ötven kiló nyers morfi­umot csakhamar elnyelte a hajó gyomra. A tengerész, aki átvette Levoinientől a táskákat, a marseille-i gengsztertársa­ság megbízható embere volt. Már nyugdíjas, de ha ké­nyes üzletről esik szó, akkor elvállalja a „munkát”. A nevezett hajón hatal­mas burgonyaszállítmány volt — zsákokban. Ezek kö­zött békésen elfért a két táska egy burgonyászsákban. Ki vehette volna észre? (Folytatjuk) összeállította: Szabó Endre Következik: Az „áru sértetlenül megérkezik” Változatos programokkal várja május 5-től, a hivata­los balatoni előszezon meg­nyitásától a turistákat, üdü­lőket az IBUSZ. A hagyo­mányos műsorok és szolgál­tatások mellett számos új érdekes programot ajánl a bel- és külföldi vendégek­nek. A Balaton-part infor­mációs bázisai továbbra is a siófoki Lídó. a keszthelyi Helikon, a balatonfüredi An­nabella Szállóban és a tiha­nyi Motelban lesznek. Az IBUSZ „főhadiszállásai” mellett mintegy 20 kisebb kirendeltség vesz részt a Ba­laton-part nyári idegenfor­galmának szervezésében. A turistákat az idén nyáron 21 idegenvezető ismerteti meg a tópart nevezetességeivel. Akik a tó nyújtotta vízi- sport-lehetőségek mellett szá­razföldi sportprogramok iránt is érdeklődnek, azokat a te­nisz-, minigolf-, automata te­kepálya és a lovasiskolák több mint félszáz paripája várja. A szórakoztató műso­rok közül a legnagyobb ér­deklődésre a nemesvámosi csárdában megrendezésre ke­rülő „betyárparti” tart szá­mot, a körösi parasztlakoda­lomban pedig igazán „ma­gyarosan” látják vendégül a turistákat, s a tavalyihoz ha­sonlóan idén is sok hallga­tót várnak a kőröshegyi or­gona-hangversenyekre. A pi­cinyek számára a siófoki Európa Szálló tetőteraszán délutánonként szórakoztató, játékos rendezvényeket tar­tanak. Az IBUSZ új szolgál­tatása a gyermek megőrzés. A „pótmamaszolgálat” meg­oldja a gyermekkel üdülő szülők gondját. A Belkeres­kedelmi Kölcsönző Vállalat 31 kirendeltségénél több mint 5 ezer gumimatracot, félezer evezős csónakot, 80 különbö­ző nagyságú vitorlást bérel­hetnek az üdülők. A tópart újdonsága lesz a bérelhető 3 személyes napozóstég. Ebből a lapátkerék meghajtású ví­zijárműből kísérletképpen 50-ct rendelt a kecskeméti Vasipari Ktsz-től a kölcsönző vállalat. Leningrádban nemrégiben fejezték be és adták át ren­deltetésének a világ legnagyobb, s talán legjobban felszerelt kutatóhajóját, a „Jurij Gagarin'M. A Szovjet Tudományos Akadémiának nem ez az egyetlen tudományos célokat szol­gáló kutatóhajója, kisebb — más-más célú _ — egységekből egész flottára való állománnyal rendelkezik. A „Jurij Gagarin” hatalmas teste 45 ezer tonna víz- kiszorítású. Hossza 231 méter, szélessége 31 méter. Legna­gyobb haladási sebessége 18 csomó (33,4 km óra). Szembe- tűnőek a fedélzetén elhelyezett tekintélyes méretű rádió- antennák (parabolák), amelyek a mesterséges holdak iel- özönének, valamint a világűr távolabbi pontjáról érkező kozmikus jelek felfogására szolgálnak. Az antennák által vett jeleket a kutatóhajó műszertermeiben elhelyezett ké­szülékek dolgozzák fel és továbbítják a szárazföldi állomá­sokra. A jövő űrkísérleteinél fontos feladat vár a „Jurij Gagarin"-ra az óceánok felett elhaladó űrhajókkal való kapcsolattartásban, a parancsok, vezérlési utasítások to­vábbítása terén, , Hajnalban a mezőtúri országúton Megszeppent fiatalemberek ültek tegnap sorban egymás mellett a mezőtúri rendőr- kapitányság legénységi szo­bájából rögtönzött tárgyaló­teremben. A gyorsított eljá­rás öt motorosát vasárnap kora hajnalban a mezőtúri országúton kapták el a rend­őrök. Valamennyien ittak, mielőtt a motorra ültek. Sárkány Péter szombaton éjfél körül pár üveg sört ivott és hajnalban, úgy öt óra tájt egy pótutassal a há­ta mögött motorkerékpárjá­val már Túrkeve felé robo­gott. A rendőrjárőrök iga­zoltatták, szondáztatták. — Ügy gondoltam, hogy négy óra elteltével a pár üveg sör hatását már nem lehet kimutatni — védeke­zett az eljárás során. Ugyanígy járt Lévai Fe­renc és Czakó József is. Bár Lévai éjfél körül lefeküdt, de hajnalban már útban volt motorjával. Pár óra alatt a szervezet nem tudta feldolgozni a szombat éjsza­ka elfogyasztott alkoholt. A szakemberek szerint ugyanis az emberi szervezet óránként 7—9 gramm alko­holt képes feldolgozni. Al­vás alatt csak ennek felét. Egy korsó sör 13 gramm, egy liter bor megközelítőleg 75—80 gramm, egy fél deci tömény pedig 30—35 gramm alkoholt tartalmaz. Sokkal több idő kell tehát, hogy a hatásuk elmúljon, mint ahogy azt a mezőtúri motorosok hitték. A tévedés nem mentesít. Mindhármuknak 2500 fo­rintjába került a vasárnap hajnali motorozás. Ugyancsak 2500 forintra büntették Varga Imrét is, aki motorkerékpárt ugyan vásárolt magának, de esze ágában sem volt megszerez­ni a vezetői jogosítványt. Mindezt még tetézte azzal, hogy elrobogott a megálljt jelző rendőrjárőr mellett. Letért a földútra, eloltotta a masina lámpáját, gondolván: talán így megússza, nem de­rül ki, hogy ivott, és nincs jogosítványa. Tévedett. A rendőr járőrök utolérték és tegnap megkapta megérde­melt büntetését. Egyet is értünk a szigorú büntetéssel, különösen Mező­túr és Túrkeve környékén, ahol az elmúlt évben ag­gasztóan emelkedett a bal­esetek és a közlekedési tör­vénysértések száma. A szi­gorú felelősségrevonás azon­ban célját, a visszatartást és a megelőzést valójában csak akkor érheti el, ha igazodik a szabálysértő személyéhez és a szabálysértés súlyossá­gához. &. K, m mmmmmmmm mm m m m mmm mmmm r m w mmmamm Tanárnőt keresnek Egy Los Angeles-i napi­lapban jelent meg a követ­kező hirdetés: „Keresek fia­tal tanárnőt, aki eléggé képzett ahhoz, hogy 12 és Motoros Ha hihetünk az indiai hírügynökségek jelentésének, a 21 éves Arand fakir mo­torkerékpáron bekötött Kalózok Thaiföld közelében 15 ha­lászhajót megtámadtak a kalózok. A halászoknak úszva kellett menekülniük. Egyikük lábát menekülés közben leharapta egy cápa. 14 éves lányomat franciára oktassa, és eléggé csú­nyácska ahhoz, hogy ne kezdje meg 16 éves fiam szexuális oktatását.” szemmel tette meg az Indo­re és Bhopal közötti 200 km-es utat, óránként 75 km-es sebességgel haladva. A későbbiek során néhány halászhajó visszakerült tu­lajdonosához, de azok be­rendezését teljes egészében kiemelték. Asztrahányi régészeti leletek Az utóbbi években az asztrahányi régészek ásatá­sokat folytattak a Volga al­só folyása és a Don balparti mellékága az Akszaj folyó mentén. Egy másik helyen az ása­tások során lószerszámele­meket találtak, melyeket domborműves csatajelene­tek. fantasztikus állatok dí­szítenek. Ugyanott a ké­own A feltárások során érté­kes leletek — ősi szekéren vándorló harcosokat ábrá­zoló arany fülbevaló, nyak­láncok, karperecek, boros­tyán és szardonix gyöngyök, 160 arany övcsat, 145 bronz nyílhegy — kerültek napvi­lágra. A leletek az Időszá­mításunk előtti 5. századból származnak, amikor azon a vidéken szarmata törzsek éltek. pünkön látható nagy ezüst tál alatt hét kisebb ezüst edénykére bukkantak a ku­tatók. Az edénykék füleit különlegesen szépen mun­kálták meg az egykori al­kotók. E leletek az I. szá­zadból származnak. Az ásatások eredménye újabb ismereteket sorakoz­tat fel a szarmata törzsek életére, területi elhelyezke­désére, művészeti tevékeny­ségére vonatkozóan. Film A felmérésbe bevont 47 ország közül a filmgyártás fokozatos növekedése ta­pasztalható Indiában (1960- ban 549 film, 1969-ben 494 film), és Franciaországban (158-ról 154-re). Olaszország­ban gyártották a legtöbb koprodukciós filmet (253 filmből 104 készült közös vállalkozásban). Növények —195 fokon Hirtelen —195 fokra le­hűtött gabonanövények élet­képesek maradnak. Erre a következtetésre jutott kísér­letei során Tumanov, a ne­ves szovjet növényfiziológus. Ha a hőmérsékletcsökkenés nagyon gyorsan megy vég­be, a sejtek között található víz kristályosodás nélkül fagy meg és a felolvadás után a növény továbbra is életképes marad. Az ilyen módon kísérletileg lehűtött növények jó termést hoztak. Cseljabinszkban a mező- gazdaság gépesítésével és villamosításával foglalkozó intézetben végzett kísérletek során kimutatták, hogy a vetőmagok kezelése nagy frekvenciás villamos áram­mal igen hatásosnak bizo­nyul. Hagymával végzett kí­sérletek bebizonyították, hogy a villamos áram gyor­sabb csírázást, még gyor­sabb érést, bő termést és magasabb C-vitamintartalmat eredményez. Címerek „megszállottja” Karel Liska, a hatvankét éves nyugdíjas öntödei gép­szerelő naponta tíz órát szentel hobbyjának: a he­raldikának. Fiatal kora óta érdekelte a történelem, ki­tűnően rajzolt. de idejét csak most szentelheti a cí­merek és pecsétek tanulmá­nyozásának, s hasznosíthat­ja a régmúlt történelem e tanúiról szerzett ismereteit. Nemsokára kiadják könyv­alakban több éves munká­jának egyik nagy eredmé­nyét: a Csehország, Morva­ország és Szilézia mintegy ezer városának városcíme­reiről és pecsétjeiről készí­tett dokumentációs anyagot — a tárgyi gyűjteményt a prágai Nemzeti Múzeumban helyezik el. Lakásában, a manzard- dolgozószobájához vezető folyosó falain sok gondosan megfestett városcímer és családi címer, várak és kas­télyok képe függ. A törté­nelem iránt már kis gimna-3 ásta kora óta érdeklődött!

Next

/
Oldalképek
Tartalom