Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-08 / 57. szám

8 SZOLNOK MEGTE1 NÉPLAP I9T2. március 8. 1972. MÁRCIUS 8., ' SZERDA ZOLTÁN NAPJA A Nap kél: 6.11, nyugszik: 17.39 órakor. A Hold kél: 1.46, nyugszik: 9.34 órakor. Várható időjárás: Változó­an felhős idő, szórványosan előforduló kisebb esőkkel. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nap-pali hő­mérséklet 8—13 fok között. Uitz Béla Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1887. március 8-án született és nemrégen — január 26-án — hunyt el Uitz Béla, a ki­váló festőművész és grafikus, a párt, a magyar és a nem­zetközi forradalmi munkás- mozgalom régi harcosa. Rendkívüli életút jutott osztályrészéül. Az első nagy és internacionalista forradal­már nemzedéknek, a század kommunista alkotóinak ah­hoz a táborához tartozott, amelynek életpályájára a hő­sies helytállás volt a jellem­ző. Paraszt családból szár­mazott, vasmunkás volt egy ideig, majd — művészi haj­lamainak engedve — főisko­lai évek következtek. Olasz­országban végzett festészeti tanulmányokat ösztöndíjjal; első nagy elismerését a San F rancisco-i aranyéremmel szerezte, s ezt budapesti ki­állítási sikerek követték. Az 1905-ben már itthon és kül­földön egyaránt elismert 28 éves Uitz Béla ezután a Tett, a lázadó avantgárd és anti• militarista művészek táborá­hoz csatlakozott. Ennek be­tiltása után indult a Ma; a harcos forradalmár folyó­iratnak Kassák mellett társ­szerkesztője, illusztrátora, cikkírója és egyik program­adója lett. Meggyőződéséé forradalmár volt. A Vörös katonák, előre! című plakát­ja a nemzetközi plakátmű- vészetnek és a magyar for­radalom történetének egy­aránt kiemelkedő dokumen­tuma. Bukás, börtön, emigráció sem tudta Uitzot sem forra­dalmár, sem művészi hité­ben megingatni. Ezt bizo­nyítja például a General Ludd döbbenetes erejű, a grafikában új korszakot nyi­tó sorozata. Néhány éve vég­képp hazatért a nagy mű­vész, akinek kiállítását 1968- ban rendezték meg — nagy sikerrel — a Nemzeti Galé­riában. i rm § • tí % .: Itt a tavasz, bontják a szökőkutak zsaluzását a szolnoki Kossuth téren — AZ ISKOLAI OKTA­TÁS elősegítésére új poli­technikai műhelyt kap at kenderesi általános iskola. A helyi vegyesipari ktsz 250 ezer költséggel építi a kor­szerű műhelyt, amelyet az új tanévben birtokukba ve­hetnek a gyerekek. — KIKELTEK az első kislibák a kecskeméti kelte­tő állomáson és a kiskunfél­egyházi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet keltetőjé­ben. A pelyhes apróságokat Kecskemétről a szabadszál­lási tsz-közi közös víziszár­nyas nevelőtelepre továbbí­tották, míg a klskunfélegy- háziak saját maguk nevelik fel a szaporulatot. A megye víziszárnyas telepein fél­millió kislibát nevelnek fel. }{ Irigység jj V — Van egy csodálatos i i 11 fiatalító orvosságom. < \ I , Akarsz belőle? é I — Nem én! Semmi i > j, pénzért! Nem érdemli<•, * i meg azt az én öregem! <» 1i — TÁRSADALMI MUN­KÁVAL. Kunmadarason öregek napközi otthona épül. A községben dolgozó szocia­lista brigádok vállalták, hogy 40 ezer forint értékű társadalmi munkával segítik az építkezést. Az új otthon­ban harminc idős embert tudnak kényelmes körülmé­nyek között elhelyezni. — HELYESBÍTÉS: La­punk tegnapi számában a Petőfi Rádió műsorában a MTI hibája miatt téve­sen közöltük az FTC—Zsel- jeznican UEFA-kupa labda­rúgó-mérkőzés közvetítésé­nek időpontját, A két csa­pat találkozójára holnap, csütörtökön kerül sor. A té­ves közlésért olvasóink szi­ve» elnézését kérjük. Szöveg nélkül (Az Eulenspiegel-ből) Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József H—032 Telex: OVI) Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok Kossuth tér L Igazgató: Vlrágb Iván Telefon: lí—094 A* előfizetés 11 ‘a egy hónapra 20.— forint Index-szám: 25 089 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vezetői: Kozák Ferene Mindenki jól járt Hasznos együttműködéssel enyhítettek Jászárokszállá- son a művelődési ház kar­bantartási gondjain. A nagyközség művelődési in­tézményének vezetősége megállapodott a BUBIV he­lyi részlegének KlSZ-alap- s Tervezetével. hogy a fiata­lok társadalmi munkában elvégzik a művelődési ház helyiségeiben a festést és a padlózat javítását A mun­kákért cserében a fiatalok — KISZ-rendezvényeik al­kalmával — díjtalanul meg­kapják a szükséges helyisé­get Örömmel jöttek haza Március 6-án ültek össze a bőr- és cipőipari szocia­lista brigádvezetők negye­dik, országos tanácskozásuk­ra. A martfűi Tisza Cipő­gyárból a társadalmi és gaz­dasági vezetők mellett ki­lenc szocialista brigádveze­tő is meghívást kapott az eseményre. A cipőgyári kül­döttek közül hárman: Szik- szay Róbertné, a Várnai Zseni szocialista brigád ve­zetője, Makai Lászlóné a szakszervezeti bizottság bér- és termelési felelőse, vala­mint Erdei Sándor, a csá­kózó műhely főművezetője megkapta a Könnyűipar Ki­váló Dolgozója kitüntetést Lefor Márta, a cipőgyári Várnai Zseni szocialista bri­gád fiatal vezetője pedig KISZ-aranykoszorús jelvényt kapott az országos tanács­kozáson. — A GEMENCI erdőség­ben, a Sió árterén a szoká­sosnál egy hónappal koráb­ban kinyílt a kék nárciszhoz hasonló tavaszi csillagvirág, latin nevén: Scilla Bifolia. Ugyanott az agyagos parto­kon tömegesen virágzik a gyógynövénynek számító martilapu. Az élénksárga vi­rágok beborítják a mélye­dések omladékos partját. Az ártéri erdőben néhány nap­ja megkezdődött az ibolya nyílása is. — A SZAKMA KIVALÖ tanulója címért. A szolnok megyei egészségügyi szak­iskola a KISZ Központj Bi­zottságának felhívására pén­teken tanulmányi háziver­senyt rendez, amelyre hú­szán neveztek. A verseny első három helyezettje jut tovább az országos döntő­be. Április végén Egerben az általános, Budapesten pe­dig a gyermekgondozónők országos versenyét rendezik. HIRDETMÉNYEK Keletmagyarországi Víz­ügyi Építő Vállalat főépítés- vezetősége „Szolnok 10" sz. nyomatú bélyegző elveszett. Érvénytelen. A Szolnoki Köztisztasági Intézmény — rendkívüli sártisztító munkásokat fel­vesz. — Jelentkezés: hét­köznapokon reggel 5 órakor a Ságvári krt. 44. sz. ház előtt az új Centrum Áru­házzal szemben, az úttisztító munkások gyülekező helyén. Felvételhez személyi iga­zolvány szükséges. A napi munkabér 90.— Ft. melyet a munka befejezés­kor a helyszínen azonnal ki­fizetünk. Értesítjük a lakosságot, hogy Szandaszőllős, Vörösmező és Sport u. térségében házhe­lyek kerülnek értékesítésre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 33. sz. ÉTSZI Irodában (leégett Centrum Áruház helyén.) Végzetes verekedés Szolnokon a Gólya út 2. szám alatti lakásban meg­öltek egy férfit Hogyan tör­tént ki tette ésl miért? Gyűrűztek egyre messzebb és messzebb a környékről a találgatások. A tettes már a rendőrségen volt, mikor kiderült, hogy az áldozat halott A végzetes vereke­dés vasárnap éjszaka tör­tént. A tragédia azonban nem egyetlen nap története. Lassan felőrlődtek az ide­geik. Az anyáé, a gyereke­ké, még a 12 éves kislányé is. A betegesen féltékeny férfi dühkitöréseivel, roha­maival állandóan rettegés­ben tartotta családját 1970 karácsonyán a családi ve­szekedés durva tettlegessé- gig fajult Az apa elvakult dühében késsel támadt idő­sebb fiára, véresre szurkál- ta. Súlyos testi sértésért vádlottak padjára került Valószínű, hogy brutális tettét elmezavarban követte el — állapította meg az or­vosszakértő. Pap Ferencet a Kozma utcai zárt intézetbe vitték. Pár hónapig tartó gyógykezelés után már elfo­gadhatóan viselkedett így tavaly december végén ha­zaengedték. Az idősebb fiú nem akart találkozni apjával, elköltö­zött otthonról. A Gólya ut­cában pedig újra kezdődött a család kálváriája. Pap még há7igondozásra szorult. Így nem dolgozhatott A nap minden órájában gyö­törte, kínozta feleségét, míg egy éjjel, március 3-án nem sokkal éjfél előtt Pap* né arra ébredt hogy férje fojtogatja, összeszedve min­den erejét kitépte magát a szorongató kezek közül és kislányával a szomszédba menekült. A szomszéd beje­lentésére egy órán belül Papot már a rendőrségre kisérték. Nyugodtan, hig­gadtan viselkedett és alá­irt egy nyilatkozatot, mely­ben megígérte, nem bánt­ja többé az asszonyt. Papék szombatja arány­lag nyugodtan telt el. A férfi kiköltözött 17 éves fi­ához a konyhába. Vasárnap este az asszony és a kislány a szobában aludt, mikor Ppn felkelt szódát kész'te- ni. Fia éberen figyelte min­den lépését. A férfi lassan kicsavarta a szifon patron­ját, aztán hirtelen szinte egy szemvillanás alatt a szobában termett. A fiú fel­kapott egy kést és utána rohant De mire odaért Pap a szifonnal már lesújtott az asszonyra. A fiú meg­próbálta megfékezni őrjön­gő apját, de hiába. Míg ők dulakodtak az asszony és a kislány elmenekültek. A kés közben az apa kezébe került, a szifon a fiúéba. Elszántan ütötték egymást. A fiú erősebb volt A férfi összeesett és mikor mozdu­latlanul feküdt a földön a fiú elrohant a rendőrségre — „Megvertem apámat” — közölte. Az URH kocsival a helyszínre érkező rend­őrök holtan találták Pap Ferencet A vizsgálat még folyamatban *van. K. EL A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk SZERELEM. Magyar film. A „Szerelem” csodálatos meditáció öregségről, szeretetről, szenvedésről, reményről és reménytelenségről, mely mögött kirajzolódik az 50-es évek árnyéka. A film Cannesban különdíjat nyert, Darvas Lili pedig a legjobb női alakítás díját kapta. A filmet 20.05 órakor láthatjuk a tévében. „ÖCSI, ADJ EGY BELAST.” Nagy Piroska műsora. Bélás = 2 forint, lejmolás = kéregetés fenyegető módon, csövezés — munka és lakás nélkül élni. Egy győri galeri szótárából vettük ezeket a szavakat. A bandatagok a Szent Imre templom padlásán ütöttek tanyát, magányos iskoláso­kat támadtak meg. „öcsi, adj egy bélést!” felkiáltással. Ha a megijedt gyerek elővette pénztárcáját, elvették tőle, ha nem volt pénze, megelégedtek karórával, ékszerrel is. Ki­lenc fiatalkorú tartozott a bandához: hét esetben a szülök csak a rendőrségen tudták meg. mibe keveredtek gyerme­keik. A 17 éves bandavezér különleges eset — vele vitat­kozik legtöbbet a riporter a győri fogházban. A műsort kb. 21.25 órakor hallhatjuk a Petőfi adón. tér Ferene. — Deák Ta­más szerzeményeiből. 14.21: Az MRT gyermekkórusa bolgár kórusműveket éne­kel. Vez.: Botka Valéria. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Szimfónikus táncok. 14.50: Orvosi tanácsok az Izü­leti bántalmakról (ism.) 14.55: Tamássy zdenko dalaiból. 15.08: Irodalmi vendégkönyv. 15.13: Muszorgszkij operáiból. 15.30: Hírek. 15.33: Kedvelt régi melódiák. 16.30: Hírek. 16.33: Hallgatóink figyelmébe. 16.34: Sz. Richter Rahmaninbv- prelüdölcet zongorázik. 16.52: ..Három levelecske”. Jékely Zoltán versel. 16.57: Reklám. 17.00: Tánczene. 17.25: Kis magyar néprajz. Szer­keszti : Ortutay Gyula. — Paládi Kovács Attila elő­adása. 17.30: Hírek. 17.33: Közvetítés az Újpesti Dó­zsa—Celtic BEK labdarú­gó mérkőzés I. félidejé­ről. 18.20: KO'nolltlkal figyelő. (Ism.) 18.35: Szóltatok szép szavakl 19.30: OJ könyvek. 19.35: Kocsis Zoltán zongoraestje 21.25: ..Öcsi ed1 egy bélástr 21.55: Henry Mancin! együttes sénele felvételeiből. — szimfónia. 22.15: Berlioz.: Harold Itáliában 23.15: Nótacsokor. A Szigligeti Színház Szolnokon, este 7 órakor: Cigányszerelem. ÍSoós Imre bérlet) __ r~ L MOZI 1 | L _____1 r ~ Szolnok Vörös Csülag: Mr. Tibbs nyomoz (14). Tisza: Egy milliót Lauráért. Jászberény Le­hel: A leEszebb férfikor. Kisúj­szállás Ady: szünnap. Kunhe­gyes Szabadság: szünnap. Kun- szentmárton Körös: szünnap. — Mezőtúr Dózsa: Macskakaland (ifi.). Szabadság: Tizenkét szék I—n. Tiszafüred Tisza: szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: Felsza­badítás in. Tűrkeve Vörös Csil­lag: szünnap. radio SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Nőnapi kö­szöntő. — Operettrészletek. — Munka — bér nélkül. — Mezei szőttes. — Szolgálati út. — Beat parádé. KOSSUTH RADIO: 8.18: Vonószenekari muzsika. 9.00: Koratavasz. Illyés Gyula regénye folytatásokban. Vili. rész 9.00: Zenés látékokból. 10.05: ..Nvitnikék". Kisiskolások műsora. 10.40: Gioeonda. Részletek Ponchlelli operájából. 11.30: A Szabó-család (ism) 17.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok, néptáncok. 13.56: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.11: Orosz forradalmi dalok. 14.21: Maeánvoo cédrus. Dokumentumláték 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 16.05: Havdn: C-dür szimfónia. 16.30: Nőkről — nőknek. Párizs — 1945. március. 17 20: Könnvűzenei Olimpia. — Elődöntő. TV. rész. 18.25: Közvetítés az fHoesti Dó­zsa—Celtic BÉK labda­rúgó mérkőzés Et. félide­jéről. 19.45: Ditirambus a nőkhöz. Illyés Gvula verse. 19.55: Lattha László népzenei feldolgozásaiból 20.05: s-'b^Hsd emberek, n. rész. 20.20: Páholvból. 21.00: Esti beszélgetés. 21.30: A Maevar Rádió és Tele­vízió énekkarának hang­versenye. 22 20: A dzsessz világa. 23.20: Gvurkovics és Lo­sonczv Gvörgv énekel. 9.10: Vidám vásár. Részletek DunalevszkH filmzenéiéből. PETŐFI RADIO: 8.05: Könnyűzene 9.03: Szimfónikus zene. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: M'* teeven. hová forduljon? 11.55: Néhánv Dere tudomány. 12.00: Miskolczi Csóka Béla néDl zenekara látszik. 12.30: Csenkl Imre kórusmüeviből. 12.40: Házunk tála. A Falurádió műsora. 13 OS: Jenev Zoltán fuvolázik. Paul Angerer csembaló­zik. 14.00: Kettőtől—hatig... A Petőfi rádió zenés dél­utánja. Műsorvezető: Fé­TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv: Maavar irodalom. (Alt. lsk. 7. oszt.) 0.05: Földraiz. (Alt lsk. 8. oszt.) 9.35: Európa bölcsőié. 5. rész: A mór Spanyolország. (Ism ) 10.39: „Anyakönywezető... Tes­sék belépni 1” NDK film. fism.l 11.55: Telizsák (ism.) U.30: Magyar Irodalom fisra.) 14.05: Földraiz (ism.) 16.25: Iránv az egyetemi 17.08: Hírek. 17.25: Telesport: Oioesti Dózsa —Celtic Glasgow BEK labdarúgó mérkőzés. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 20 00: Nőnap* köszöntő. Filmetűd. 20.05: Szerelem. Magyar film. 21.35: Jazzoódium ’72. (színes) 21.50: Tá»ak. városok emberek. Chilei változások. 2210: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: 'Thule utolsó királyai. Dokumentumfilm két részben. (színes) 21.05: Tv-hlradó (Ism.) POZSONY: 17.25: Hírek. 17.20: Középiskolások műsora. 18.10: Naplaink szemszögéből. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-hlradó. 19.35: Dalok. 20.00: Nőnapi műsor. 21.00: Pisztráng-patak. PausztovszkU műve. 21.55: Tv-híradó. 22.15: Egv nő a diplomaták asz. tálánál. Szovjet film. BUKAREST: 14.25: Steaua-Bayem—München labdarúgó mérkőzés kő*« vetítése a bukaresti sta­dionból. 15.15: Angol nyelvoktatás. 18.20: A legkisebbeknek. 19.00: loari riport. 19.20: Filmarchívum. 21.00: Zenés irodalmi műsor. GYASZHlR moskovits pAlne született Edelényl Máday Katalin Gizella A. hamvainak nyugalomra he­lyezése folyó hó 9-én 12 órakor lesz Gyomán. a róm. kát. temetőben lévő családi sírboltba. Férje és leánya Mély fájdalommal tudatják, hogy VÁGÁNY ISTVÄN tűzoltó hadnagy tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése folyó hó 9-én 13.30 órakor szolnoki róm. kát. temetőben. lesz Szolnok megyei Tűzoltóparancsnokság Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszö­netét mindazon rokonok­nak ismerősöknek. szom­szédoknak a Zalka Máté Tsz és a szolnoki FM'öi^arl Vállalat do1ero7Ö«n**k, akik feleithetet’en fér*em. édes­apánk. na»rvanánk Id. KISS FERENC temetésén meeielentek, ko- szonV'rkgi, ré«zvé*nvilvání- tásukkai fáMa!»rnuikat eny­híteni I«rveke7tek. Gyászoló Kiss család Kunszentmárton

Next

/
Oldalképek
Tartalom