Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám

XXIII. évf. 58. sz. 1972. március 9., csütörtök. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér Az interpelláció becsülete A z egyik városban a tanácstagoknak formanyomtat- ványt kézbesített a posta. Kissé szigorú, hivatalos mondat állt az élén: „A megyei tanács rendeletében foglalt szabályozás értelmében-bejelentem, hogy a soron kö­vetkező tanácsülésen a következők szerint interpellálni kí­vánok...” Már megint valami hűvös hivatali gesztus! Így terem a bürokrácia! — dünnyög az ember első mérgében. De ér­demes továbbjutni ennél, s arra gondolni; hátha így egy­szerűbb, mint felállni a tanácsban, és élő szóval elmondani. S nem is csak; ennyi ennek a hivatalos cédulának a haszna. Az interpellálás új rendje szerint csak be kell nyújtani a tanács elnökének az ülés előtt három nappal ezt a kitöltött nyomtatványt és a folytatás: a címzett osztályvezetőt szólít­ják a tanácsban, hogy adja meg a választ! Egyszerű, hatásos, gyors eljárás. A formaságokat sem kell tehát mindjárt és mindig el­átkozni. Ez például olyan, amelyet azóta, hogy híre ment, máshol meg is irigyeltek. Hamar bebizonyosodott ugyanis, hogy praktikus, eredményes eljárás: meghozza az interpel- lációs kedvet. ■jy ecsülete van tehát a választottak szavának. Ezt pedig II nemcsak a forma fejezi ki. Eltűnt a magyarázkodás — a^ intézkedés lépett a helyébe. A tanácstagok meg­nyugtató válaszokat vihettek a választókörzet lakosságának. Pontos és megbízható válaszokat, amelyeknek erkölcsi és — szükség esetén — anyagi fedezetük van. Az interpelláció lehetősége elősegíti közérdekű ügyek intézésének gyorsítását, a fejlődés itfénetében szükségszerűen és naponta születő ellentmondások időbeni észlelését, leküz­dését, a körültekintő tervezést és az állandó informáltságot. Ezt féltették többen, amikor a városi tanács szervezeti és működési szabályzatába bekerült az új forma, az írásos be­jelentés. S lám, éppen az ellenkezője történt, ahogyan ezt a közélet demokratizmusa meg is követeli. Ha a tanács­tagoknak nem kell kilincselniük a hivatalban — egyébként arra is van jogszabály, hogy a közérdekű ügyekben soron kívül kell fogadni őket, — energiájukat nem „kijárásokra” kell fordítaniuk, jóval eredményesebb lesz a választók között végzett munkájuk. Hiszen így átgondoltabban, alaposabban foglalkozhatnak a fontos várospolitikai problémákkal: vá­lasztóik körében több figyelmet szentelhetnek ezek ismerte­tésére, magyarázására, a lakosság észrevételeinek összegyűj­tésére és hasznosítására. Nem csupa öröm ez még, és nem maga a tökéletesség, erről nincs szó. Hiszen az új módszer próbája a gyakorlat. Az első jelek azonban ígéreteseit. Legtöbbet ígér az alapos­ság, amit az interpellációs kérdések vizsgálatánál a „hivatal” már most is tanúsított, s tanácstagok — interpellációs kér­déseik megfogalmazásával — szintén bizonyítottak. Ezt az alaposságot mindenkitől meg kell követelni. Így például nem szabad elfogadn; — válasz helyett — magyarázkodásokat, vagy ferdítéseket. Arra is volt példa ugyanis, hogy a ténye­ket elkendőző felvilágosítást adott az egyik vállalat főmér- * nöke, s ha a tanács illetékes osztályának munkatársai nem végezték volna el a szükséges ellenőrzést, bizony sorozatos felsülés lett volna az eredmény. Másrészt: a tanács komoly testület, az ott elhangzó interpelláció legyen tehát valóban odatartozó! rí gyelőre kísért ugyanis az a veszély, hogy az interpel- hj lálás viszonylag kényelmes módszere mindenre gyógy­írnak tetszik. A kerületi hivatalok, vagy az arra ren­delt vállalatok illetékességét kár lenne megkerülni; hozzájuk tartozó ügyeket nem célszerű felsőbb fórum elé vinni. Ha egy utcában nem ég három villanykörte; ha betemetődött valahol a csatorna; ha nem takarítják rendesen valamelyik utcában az átjárókat, — ez nem interpellációs téma a városi tanácsban, hanem egyszerű technikai kérdés, aminek elin­tézésére a megfelelő hivatali szerv az illetékes, ezeknél kell tehát zörgetni. Az idén újjáválasztott tanácsok tevékenységében — az új tanácstörvény és. az annak elvi alapjain nyugvó szerve­zeti és működési szabályzat eredményeképpen — egyre több a demokratizmus szélesedését szolgáló elem. Az interpelláció rendszere ugyan nem új, de becsületének, rangjának eme­lése, hatékonyságának biztosítása megérdemli a közvélemény, a társadalom fokozott figyelmét, ellenőrzését. A Szolnok megyei Tanács elnökig hivatalától kapott tá­jékoztatás szerint, a tanácstagok formanyomtatvány nélkül általában 5—8 nappal a tanácsülés előtt nyújthatják be írás­ban interpellációikat. j z interpellációk későbbi benyújtása, vagy az ülésen el- /J hangzó szóbeli interpelláció esetén, a tárgytól függően nem tudják mindig szavatolni, hogy a tanácstag azonnal megkapja a választ. Ebben az esetben sem marad válasz nélkül a felvetett kérdés, csupán később jut * el az érdekeltekhez. Apánikkeltés politikája Schröder bevonta a harci zászlót KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON Jfla: Kinyílt a határ Az egész megyében dolgoznak a földeken Régen volt ilyen korai ta­vaszunk, mint a mostani. Régen volt, hogy ekkorra már szinte az egész megyé­ben dolgoznak a földeken a gépek, az emberek. Alábbi hírösszefoglalónk arról ad képet, hol, milyen munkát végeznek a gazdaságokban. Tízmillió palánta a szolnoki Lenin Tsz-ben A szolnoki Lenin Termelő- szövetkezetben mondta el Tóth Árpád elnök, hogy mostanra a szövetkezet egész tagságát munkába tudták állítani. A legtöbb embert a kertészet köti le. A tsz 350 holdon termeszt az idén pa­radicsomot, 20 hold vegyes kertészetet a város ellátásá­ra tervezett. A kertészetben a palántanevelés előkészíté­sén dolgoznak. Mintegy 10 millió palántát nevelnek fel ezen a tavaszon a szövetke­zetben. Ugyanebben a tsz- ben vetik a zöldborsót is 300 holdon. Termését a szövetke­zet helyben fejti majd ki, s úgy szállítja a nagykőrösi konzervgyárnak. 400 hold cukorrépa Űjszászon Az újszászi Szabadság Tsz- ben tegnap vezetőségi ülést tartottak, amelyen a tavaszi munkálatokról is tárgyaltak. A szövetkezetben már elkez­dődött a fej trágyázás. A tsz repülőgépet bérelt, s mint­egy 3 ezer holdon tervezi a fej trágyázást. Már 2 ezer holdon készen vannak e munkával. Elvetették a ta­vaszi árpát is, készítik a ta­lajt a cukorrépa, s más ta­vaszi magvak vetéséhez. A Szabadság Tsz egyébként — Lovász Dániel elnök tájékoz­tatása szerint — 50 holddal növelte az idén a cukorrépa vetést, s így összesen 400 holdon termesztik az egész Kitüntetések, jutalmak a nőnap alkalmából Megkülönböztetett tiszte­let, figyelem övezte ezen a napon a lányokat, asszonyo­kat. Országszerte, így me­gyénkben is többen munká­juk elismeréséül kitünteté­sekben, jutalmakban része­sültek. Dósa Józsefné, a jászkiséri Kossuth Tsz tagja tegnap a Parlamentben a Munka Ér­demrend ezüst fokozata ki­tüntetésben részesült. Búzás Miklósné, a Tisza Bútoripari Vállalat IV-'es számú gyáregységének mun­kásnője a Könnyűipar Kivá­ló Dolgozója, Papp Kovács Józsefné. a szolnoki Moz­dony falatozó üzletvezetője (hatgyermekes családanya) pedig a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója lett. Sza­bó Piroskát, a szolnoki Pá­va Divatárubolt előadóját vállalata jutalmazta Kiváló Dolgozó kitüntetéssel. A SZOT Elnöksége által adományozott Szakszervezeti Munkáért oklevéllel Hangya Róbertnét, Koncz Andrásnét (jászberényi Sütőipari Válla­lat) Kalmár Endrénét (Ga­bonafelvásárló és Feldolgo­zó Vállalat), Mizsei Jánosnét (szolnoki Tejipari Vállalat), Nagy Imrénét, Méhesj • Jó-' országban nagyon hiányzó cukorrépát. Talajlezárás ■ \ Rákóczifa'ván Dr. Bereczki László tsz- elnök azt tartja most a leg­fontosabb tavaszi munkának: éjjeLnappal zárni az őszi szántásokat. Arról van szó, hogy Rákóczifalván még a megyei átlagon felül is hi­ányzik nedvesség a földből. S ez azt jelenti, hogy a rá- kóczifalvi határban 160—170 milliméterrel kevesebb a Tegnap kaptuk a hírt, hogy a Tiszasülyi Állami Gazda­ságban megkezdték a tava­sa öntözést. Kedden még egy öntözőberendezés indult, szerdán már négy juttatta a vizet a szomjazó földre. A csapadékhiány — a hó nél­küli tél után — eléri a 140 millimétert. A" gazdaság a búza öntözéssel kezdte az idényt. Régen volt arra pél­da, hogy ilyen korán már vizet kellett adni a növény­zetnek. Most Tiszasülyön s a megye más állami gazdasá­zsefnét (Baromfifeldolgozó Vállalat), Pethő Sándornét, Dinka Tibornét és Váraai Alajosnét (cukorgyár), va­lamint Karsai Jánosnét (kunszentmártoni téglagyár) jutalmazták. A lista termé­szetesen nem teljes, hiszen a felsoroltakon kívül a nők munkájuk megbecsülése je­léül nem egy vállalatnál, hi­vatalnál gyárban üzemben, belföldi és külföldi jutalom­üdüléseket, jutalomszabad­ságokat, vásárlási utalvá­nyokat, tárgy- és pénzjutal­makat kaptak. Több tégla A Csongrád—Bács megyei Téglaipari Vállalat 14 gyár­egységének többségében, a kedvező tavaszias időjárást kihasználva, a szokásosnál tíz nappal hamarabb meg­kezdődött a nyerstéglagyár­tási idény. A gyárak egy ré­szét felújították, korszerűsí­tették. Erre az időpontra épült fel Szentesen a terület leg­nagyobb és legkorszerűbb téglagyára, mintegy 180 mil­lió forintos beruházással. A modern, földgázfűtéses üzemben a következő na­pokban megkezdik a próba- termeléc-t. A vállalat üzemei a tavalyinál 28 millióval több téglát gyártanak, s a csapadék. A szövetkezet ezért egy hónappal előre hoz­ta az őszi szántások lezárá­sát, hogy meggátolja a pá­rolgást. Másfél ezer hold őszi szántásuk van, s nappali-éj­jeli műszakban mennek a gépek. Ezen túl megkezdődött a gyümölcsfaiskola telepítés. Százhúsz holdon 1,6 millió, hetven féle gyümölcsfa alanyt telepítenek Rákóczi- falván. Négy gép pedig a 200 hold lucernát veti, ezzel a munkával mára végeznek a közösben. Ugyancsak el­kezdődött kétszáz holdon a fűszerhagyma vetése is. gában is március 15-ig előre meghatározott tervekben rög­zítik, hogyan próbálják ki­védeni az ígérkező aszályt. A megyében pedig 130 ezer holdon adottak az öntözés lehetőségei. Víz lesz és az öntözés egyéb feltételeit is igyekszenek megteremteni. Felvételünk a szolnoki A3- ROKER lerakatát mutatja be, ahol glédában állnak az öntözőcsövek, s mint az AG- ROKER ígérte, öntözőcső el­látásra az idén nem lesz pa­nasz. többlet zömét az új szentesi üzem állítja elő. Nincs víz a halaknak A Szegedi Állami Gazda­ság fehér-tói halgazdasága — amire sok évtizede nem volt példa — súlyos víz­hiánnyal küzd. Eddig 2500 mázsa halat telepítettek a tavakba, de a sürgető mun­kát kénytelenek voltak ab­bahagyni. Olyan alacsony a tavak vízszintje. A halgazdaság a vízügyi szervekhez fordult segítsé­gért: 3 milió köbméter vi­zet kér. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság megtet­te az intézkedéseket, hogy mielőbb üzembe helyezhes­sék az algyői főcsatornát el­látó vízkivételi művet. Miniszteri utasítás Megjelent az egészségügyi miniszter utasítása az újtí­pusú egészségügyi szakkö­zépiskolát végzettek szakmai képesítéséről és szakosításá­ról. Hatálya kiterjed mind­azokra. akik az egészségügyi szakközépiskolákban az 1971 —72-es tanévtől kezdődően érettségi bizonyítványt sze­reznek. Az utasítás értelmé­ben az egészségügyi szak- középiskolákban szerzett érettség; bizonyítvány álta­lános rendelőintézeti asszisz­tensi, csecsemő- és gyer­Munkásszemmel a pártoktatásról Megszűnt egy klub Mit ígér a tiszti hivatás? Egy nap a tiszaligeti KISZ-vezetőképző iskolában A világ mezőgazdasága Köztisztasági szemle Ünnepi esemény- sorozat — tie • em­lékezés a KISZ zászlóuontásának 15. évfordulójáról A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség — híven a sokesztendős, szép hagyo­mányhoz — az idén tavasz- szal is megrendezi a forra­dalmi ifjúsági napokat. A fiatalok országszerte gazdag programmal ünnep­ük március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét, bizony­ságul, hogy tisztelik népünk legnemesebb hagyományait, s a nagy elődök mai örökö­sének vallják magukat. Ügy véljük, hogy a nagy törté­nelmi évfordulókra való em­lékezés, haladó hagyománya­ink ápolása esztendőről esz­tendőre. erősíti az ifjúság­nak a hazához, a nemzet al­kotó közösségéhez tartozá­sát', a szabadságukért, a ha­jadásért küzdő népek iránti internacionalista szolidari­tását. A Forradalmi Ifjúsági Napok eseménysorozatát az idén még egy dátum teszi emlékezetessé: tizenöt esz­tendővel ezelőtt, 1957. már­cius 21-én alakult újjá az ifjúsági mozgalom, bontott zászlót a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség. A készülődés ünneoi hangulata jó alkalom a számvetésre: hogyan tett eleget a KISZ a v párttól kapott megbízatásá­nak. mekgondozónői munkakö­rökre nyújt szakképesítést. Feljogosítja továbbá a vég­zetteket gyakorló ápolónői (ápolói), gyakorló diétásnő- véri, gyakorló szakasszisz­tensi munkakörök betöltésé­re a következő szakokon: ál­talános ápolónő (ápoló), ideg-elmeápoló, szociálisott­honi ápoló, gyermekápoló, gyermek ideg-elmeápoló és gondozó, szülésznő, diétás­nővér, gyógyszertári asszisz­tens, röntgenasszisztens, la­boratóriumi asszisztens, szö­vettani laboratóriumi asz- szisztens, fogászati asszisz­tens, izotóp laboratóriumi asszisztens, fizikotherápiás asszisztens EEG asszisztens, audiológiai asszisztens, ort- optikai asszisztens, EKG asz- szisztens. haematológiai vala­mint cytológiai asszisztens. Az egészségügyi szakkö­zépiskolai érettségi bizonyít­vánnyal rendelkező és gya­korló ápolónői (ápolói), gya­korló diétásnővéri, gyakorló szakasszisztensi munkakör­ben foglalkoztatott dolgozók szakosító képzéssel munkakö­rük szakirányának megfelelő szakképesítést szerezhetnek, az utasításban előírt öt, tíz, illetve tizenöt Hónapos idő­tartam- alatt. A szakosító képzést a munkahely szerint illetékes egészségügvi közép­fokú oktatási ■ intézmény szervezi. iill IKK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍ TÁSOK - HÍREK Öntözés Tiszasülvön, öntözőcsövek Szolnokon J 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom