Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
4 SZOLNqR MEG VEI NÉPLAP 1972. február 20. Sorompó Semmiség az egész. Tegnap reggel több mint húsz percig lezárták a Mártírok útján át vezető sorompót. Mindkét oldalán vagy száz-száz ember bosszankodott. Állt két autóbusz, megszámlálhatatlan teher- és személyautó. A teherpályaudvariak meg csak vontattak. Szép lassan, kényelmesen két sínpáron is egyszerre. Viccesen hatott ami+ az egyik kettes autóbusz utasa mondott: „dehát azt mondják, tíz percnél tovább nem lehet a forgalmat feltartani.” Dehogynem lehet, a tegnapi sorompó példa rá. Mindent lehet, lassan, megfontoltan. Még vontatni is, sorompót lezárni húsz percig. Amikor felnyílt végre a fcár huszonhat kerékpárost számoltam meg, akik a város felöl Jöttek, gázpalackokkal Szabad szombatos emberek lehettek. És a buszokon, autókban Időre igyekvő emberek. Bősz. szúsan. nag,v adag méreggel kezdték a szombatot Egyszer már azok is mérgelődhetnének. akiknek e* semmiség. Sorompó kellene a mások Idejét fecsérlőknek. Azoknak Igazán! — tó — Négyszáznegyven fiatal! várnak a mezőgazdasági szakmunkásképzők e 0 Ösztönzik a iiatalok tanulását A mezőgazdaságban is egyre fontosabb, hogy képzet* szakmunkások dobozzanak. Megyénkben idejekorán felismerték ezt a szükséget. A megye mezőgazdasági szakmunkásképző iskoláiban ebben a tanévben hétszázötvennyolc fiatal készül a munkáséletre. A szakmunkásképző iskolák Jászapátiban és Jászberényben A kenderes! szakmunkásképző iskolában Zetor közúti vezetését tanulja Danyi Antal másodéves gépszerelő tanuló. Tetszik neki választott szakmája, mert nagy érdeklődéssel hallgat tanárára. Nagy Bélára Luja emlékezete A Művészet című folyóirat most megjelent száma hosszabb cikkben méltatja az ősszel elhunyt Mészáros Lajos szolnoki festőművész munkásságát. Ecsery Elemér nekrológnak is szánt emlékezése ismerteti la művész életútját és betekintést ad Mészáros Lajos szolnoki műtermébe. A bükki rengetegből érkezett az Alföldbe, írja Ecsery Elemér, mellyel hamar életre szóló barátságot kötött, s annyira ' képes volt asszimilálódni, hogy szinte mindenki ős-szolnokinak vélte. Képei ma- i radéktalanul, szinte problémamentesen ; láttatják ezt, hisz a szolnoki táj és emberei olyan objektív hitellel formálódtak ^festmény! vásznain, amely még egy „bennszülött” művésznek is erényül szolgálna. ÍA fejlődésben nem állt meg még akkor ,*em, ha ez nála nehezebben mérhető le, ■ elsősorban nyugodtabb vérmérséklete miatt Ehhez hozzájárult még az is, hogy lélegzetelállító ugrásokat nem kényszerített magára még útkeresés címén sem. Inkább a maradiság bélyegét vállalta, mint a hazugságot Sem önmagának, sem másoknak, sem másokról nem tudott hazudni. Becsülettel vitte véghez a reá eső részt amelynek alapja az objektív világ egy darabjának festményi fogalmazása volt Akik megfigyelték az 1971-es Szolnoki Tavaszi Tárlaton kiállított képeit, azoknak látniuk kellett az önmagából kiinduló festői megújhodást, amely emberileg egy líraibb ' lelkűiét, stilárisan egy lágyabb, könnyedébb ecsetkezelésű piktúra kibontakozása felé vezetett. A szolgai naturalizmust és az üres formalizmust mindvégig elutasította magától, ezért volt képes a nemes veretű realista módszer megalkotására. Sok grafikába, rézkarcba, linóba, mono- typiába — is átültette gondolatait, szellemiségének rezdüléseit, s végeredményben csak egy álma maradt beteljesületlen. Mindig nagy murális feladatokra vágyott, a mozaikban érezte igazi erejét, de a szűkmarkú megbízás csak egy-két próbálkozást engedett neki. Az erős fizikumú, mo- kány kis embernek nem ízlett a verekedés, a tülekedés — nem is kerülhetett a húsosfazék közelébe: csak a morzsa jutott neki. Egyedül az maradhatott a vigasza, hogy rajta kívül még jónéhány csendes tehetségest félrelöknek az élni tudó élelmesek. A nép gyermeke volt, a szó legigazibb és legnemesebb értelmében. A társadalom nyújtotta segítség mellett kizárólag tehetségével ért el mindent; ezáltal lett művész és mindenek fölött romlatlanságát megőrző ember. Csak tisztán tudott ki tárulkozni, nem ismerte az alakoskodást és a képmutatást. A kiismerhetetlenség és a bonyolultság oly távol állt tőle, mint a bolygók egymástól, őszintesége, pedig póztalan, sőt, inkább darabos, rusztikus volt. Nem tartozott a gyorskezű, boszorkányos ügyességű képgyártók kétes eredményeket produkáló néhányához. Nyugodtan és szinte, titokban dolgozott, de mindig átgondoltan és találékonyan, — állapítja meg a cikk szerzője. Mindenki kedves Lujája volt. A folyóirat Mészáros Lajos Tabán képeinek egyikét is közli. növény. és állattenyésztő szakmunkásokat. Kunhegyesen és Kenderesen növény- termesztő gépészeket képeznek. "Hazánkban a mező- és élelmiszergazdaság szakember igényeit hat egyetem, három főiskola, öt felsőfok') technikum, negyvennégy szakközépiskola és ötvenhat szakmunkásképző intézet igyekszik kielégíteni Megyénkben is van szakközép- iskola s felsőfokú technikum is. A mezőgazdasági termelő, szövetkezetek és állami gazdaságok ösztönzik a falusi fiatalok továbbtanulását. A-* elkövetkező tanévre csak a megyei szakmunkásképzőkbe kétszáznyolcvan elsőéves tanulót várnak. Ezenkívül — mivel megyénkben élelmi, szergazdasági szakmunkás- képzés ni'ncg — százhatvan fiatalt ösztöndíjjal is szívesen küldenek élelmiszer- gazdasági szakmunkásképzőkbe. Természetesen a kollégiumi elhelyezést is biztosítják az otthonuktól távol tanuló gyerekeknek. A mezőgazdasági oktatás szakemberei szerint a különböző pályák iránti érdeklődés megoszló. Míg például kertészet, dísznövény- termesztés iránt különösen sokan és lányok érdeklődnek, addig az állattenyésztő szak. mákhoz több meggyőzés kell. Érthető is ez, hiszen az állattenyésztés — bár jól fizető szakma — az egyik legtöbb idővel járó foglalkozás. A növénytermesztő gépészeket képző két szakmunkás- képző iskola — Kunhegyes és Kenderes tanárai már ősz óta látogatják a környék általános iskoláit, szót váltanak a tanárokkal, szülőkkel, gyerekekkel. Az eredmény nyilván nem is marad el. A jövő tanévben különben a megyei szakmunkás- képzőkbe nemek szerint százötven fiút és százharminc lányt vesznek fel elsőéves tanulóknak. nyelvművelés) Doppingoló vagy ajzószer? Az elmúlt napokban is olvashattunk arról, hogy á XI. Téli Olimpiai Játékokon is eltiltottak egy sportolót, mert meg nem engedett doppingszerrel élt. A címben nem véletlenül került egymás mellé a doppingoló és az ajzó nyelvi forma. A sport- nyelvben is gyakori ez a jelenség, hogy egy fogalom kifejezésére idegen szót, illetőleg magyar megfelelőjét egyaránt használhatjuk. A sporttal kapcsolatos szakszavak nagyrészét az angol nyelvből vettük át. Most csak a legismertebbeket sorakoztatjuk fel: futball, boxolás, póló, hoki, gól, ofszeid, taccs, korner, szét, center, henc (hands) stb. Az 1930-as években nagy erőre kapott magyar sportnyelvújítás hatására a felsorakoztatott angol eredetű sportszavak helyett is jó magyar kifejezések születtek, s kerültek be nyelvhasználatunkba. Ezekre a szavakra gondolunk elsősorban: szöglet, sarok, lesállás, Jfezezés, oldalvonal, part, középcsatár stb., stb. Hogy mennyire egészséges volt ez a nyelvújítómozgalom, bizonyítja az is, hogy nem szolgai módon fordították le,betűről betűre az idegen eredetű szakszókat, s nem tükörszavakkal árasztották el a magyar sportnyelvet, hanem valóban eredeti, jó magyar kifejezések vállalták az idegen sza- va^ nyelvi szerepét. Az angol eredetű doppingol, doppingoló szakszavait kiiktatására is már az 1930- as években történt kísérlet. A Nemzeti Sport pályázatára beküldött magyar megfelelők között feltűnt az ajzó magyar hangsor is. Azokban az években nem sikerült ezt a magyar megfelelőt megerősíteni a sportolók, a sport- szakemberek nyelvhasználatában. 1939 óta már gyakran együtt szerepel a doppingoló és az ajzó szakszó. Az ajzószer összetétel még gyakrabban vállalt szerepet a fel- szabadulás óta. Az alábbiakban vázlatosan bemutatjuk, hogy valóban szerencsés nyelvújítói lelemény az ajzó szó átvétele és sportszakszóként való használata. Az idegen és a magyar megfelelő életútja is azt bizonyítja, hogy mind fogalmi értékük, mind jelentésváltozataik révén van közös elem szakszói jellegükben. Az angol doppingol alapjelentése: lovakat, versenylovakat ösztönöz kimagaslí teljesítmények elérésére. Később ez a szó általában és elvontabb jelentéstartalommal az ösztökél, a serken£ rokon értelmű szavak sorába illeszkedett bele. Mint sportszakszó a versenyzők izgatószerekkel való élését is megnevezte. Különben az angol szó (dope) alapjelen- tése; narkotikum, serkentő- szer, izgatószer. Az ajzó magyar szó régebben konkrétabb jelentésben szerepelt a régi magyarok nyelvhasználatában. Az ajaz igével fejezték ki azt, hogy az erős szájú ló szájába ajazó-vasat tettek. Az ajaz ige jelentésváltozatai: kifeszít, szétfeszít, fölpeckel. Később az ajaz, fölajaz vállalta a következő elvont fogalmi tartalmak kifejezését is: serkent, ösztökél, nagyobb teljesítményekre alkalmassá tesz. Az ajzó kifejezés mint sportszakszó ezekkel a jelentésváltozatokkal hozható kapcsolatba, s így igen alkalmas szóalak az angol eredetű terminológia kiiktatására. Dr. Bakos József Temetési kórus Túrkevén A megye városai és községei egyre több és egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz" nek a családi és társadalmi ünnepek színvonalas megrendezésének érdekében. Most Túrkevén sikerült végre megoldani egy régóta vajúdó kérdést: a művelődési ház szervezésében megalakult a társadalmi temetési kórus. Jelenleg tizennégy tagja van. és vezetőjük Szaba’ffv Sándor nyug. iskolaigazgató. Hazafelé »ooooooooooooooooooooooc»oooooooooooooooooooooooooooo<x>oocüoooooooooooo<x>oooooQ(xxm Tekerős magnó Játékosan vibrál a februári napfény a tízemeletes házak ablaksorán. A sétálgató nyugdíjasok óvatosan kigombolják télikabátjuk felső gombjait, a szerelmesek sietős lépte andalgás- ra vált, a gyerekek meg már kifejezetten tavaszt éreznek, szüleik minden tilalma ellenére hajadonfőtt, nyitott gallérral kergetik egymást. És ime, egyszerre váratlan és rejtelmes jelenség tűnik föl a téren. Ütött- kopott, hajdani lakkozás emlékét őrző, tarka ábrákkal teleragasztott láda, oldalából egy forgatókar nyúlik ki, és az egész alkalmatosság két keréken gördül. Gördítője egy őszülő, köpcös férfiú. Öltözete — bizonyára a stílusegység kedvéért — alkalmazkodik a láda viharvertségéhez, ő maga azonban nem nélkülöz bizonyos méltóságot. Megáll a tér közepén, elégedetten szemrevételezi, hogy a sétálók megfordultak. Kalapját üdvözlésre lendíti és ihletett mozdulattal tekerni kezdi a forgatókart. Kicsit hörögve, kicsit zihálva, de mégiscsak csilingelni kezd a békebeli Zerkovitz-melódia: „Hogyha ma eljönnél a kávéházba, beszélnék veled, te szőke gyerek...” Ez bizony verkli. Meg se tudnám mondani, hogy mikor láttam utoljára. Nevetségesen anakronisztikusnak tűnik, mégis bizonyos meg- illetődöttséggel szemlélem a jó\ öreg népszórakoztató szerszámot. Oldalán régi sztárok megfakult képei, Ramon Novarrót és Bársony Rózsit felismerem. Az egyik sarokból valószínűleg leszakadt egy eredeti portré, a „mester” Zalatnay Saroltával helyettesítette. — Nem is tudtam, hogy vannak még verklisek — fordulok a masina lelkes kezelőjéhez az első szám után. Egy pillanatra kizökken méltóságából, mert érdeklődésemet félreérti. Ijedten kapkod a zsebéhez. — Sárközi Menyhért vándorzenész, tisztelettel, Azonnal megmutatom az engedélyemet. X. őrnagy úr adta, nagyon finom zeneértő ember. Az engedély valahogy nem akar előkerülni, én meg kérem is, hogy hagyja, inkább ismertessen meg a sípládával. — Sípláda, nagyon helyesen tetszett mondani, bár ez nem a legpontosabb kifejezés, ugyanis ebben a ládában egyáltalán nincsenek sípok. Ez a henger a lelke az egésznek. Körülbelül kétezer apró szög van beleverve, ezek pendítik meg a különböző vastagságú acéllemezeket, így keletkezik a dallam, és mivel több szög is van egy sorban ugyanakkor a kontra is. Végtelenül praktikus. — Hány nótát tud a verkli? — Tizenkettőt, de csak tizenegyet játszhatok. Tudja, a tizenkettedik indexen van, a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország. Pedig nagyszerű melódia, csakhát a tartalom nem egészen demokratikus, vagy hogy mondjam. — És hogyan lett verklis? r— Régi zenészcsalád a mienk. Még harminchatodik Rácz Lacival, a cigánykirállyal is rokonságban vagyunk. Én cimbalmos voltam, csakhát nem tudtam megélni belőle. Mire nagynehezen megszedtem magam vályogvetésből, elnehezült a kezem. Amire újra beleszoktam a cimbal- mozásba, kezdődött a vályogszezon. így ment ez évekig. Egyszer aztán meguntam, vettem a cimbalom árán egy verklit — így már meg tudott élni? — őszintén szólva ezt mindig csak másodállásban c^náltam, de volt idő, amikor megérte. Főleg a karcagi, mezőtúri, kecskeméti vásárokon. Bejártam az egész Alföldet. Amikor meg Pesten a józsefvárosi bérházakat látogattam, valósággal dédelgettek a szobalányok. — Melyik volt a legsikeresebb dal? — Maga már azt úgy se ismeri. A Szomorú vasárnap száz fehér virággal. Az volt a sláger uram! A végén a rendőrségnek kellett betiltani, mert min. den öngyilkos azt muzsikáltatta. Egyszer egy kubikoslegény ötször egymás ufán eljátszatta velem a babája ablaka alatt, utána egy Horthy-ötöst • nyomott a markomba. Azt nevezem gavallérnak. Másnap indult kivándorolni Amerikába. — Ma van még közönsége? — Nem nagyon veszem elő a verklit mostanában, csak ha szép idő van, vagy nagyon jó kedvem van. Söprűkötésből élek. Tálán, ha tudnék szerezni egy új hengert olyan Koncz Zsuzsa- vagy Zorán-féle számokkal... De nemigen van olyan szakember, aki ezt meg tudná csinálni. Űgy- hogy alighanem kihal velem ez a mesterség,. tisztelettel. Hát am; azt illeti, talán nem is kár érte. Mindenesetre a verkli különösségénél fogva még most a sztereofonikus gépzene korában is arat egy pillanatnyi sikert. Szaporán gyűlnek a forintok a vándorzenész varjúrúgdalt kalapjába, s ha a mai gavalléria nem is vetekedhet az egykori kubikoslegényével, látszik rajta, hogy elégedett pártfogóival. A legtalálóbban egy négy év körüli kislány fogalmazta meg élményét: — Gyere gyorsan anyu! — kiabált föl az erkélyre. — Tekerős magnó! (Bár csak úgy tudnánk már megnevezni minden elavult dolgot, hogy távolról hasonlít valamire, ami korszerű.) — Szabó János S8?v ' ' ' •** (Fotó: Nagy Zaj
