Szolnok Megyei Néplap, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-07 / 5. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. január 7: Ménlan Remény 1972. JANUAR 7. PÉNTEK ATTILA NAPJA A Nap kél: 7.31, nyugszik: 16.09 órakor. — A Hold kei: 23.44, nyugszik 10.22. órakor Somlyó Zoltán Harmincöt évvel ezelőtt, 1937. január 7-én halt meg — 55 éves korában — Som­lyó Zoltán költő. Nagykanizsán végezte a középiskolát, s érettségi után vidéki lapok munka­társa volt. Első versei (Da­lok a piros kendőtől a hat- csatos cipőig, 1902) a szá­zadvég népies szecessziós hangját követték. Később Reviczky költészete hatott fejlődésére. Ezt bizonyítja Dél van (1910) című kötete, amely megszerezte számá­ra _ az első elismerést. Kosz­tolányi és Karinthy barát­ságát is. Somlyó ezután Budapestre költözött. Verseinek az alkotói ma­gányosság szenvedélyes fáj­dalma és a szerelmi érzés adott művészi-érzelmi fe­dezetet. Az első világhábo­rú alatt fokozódott magá­nyos vergődése, a háború utolsó évei kétségbeesésbe kergették, s ekkor költé­szetében hangot Icapott a háború elleni tiltakozás is. Lelkesen üdvözölte a for­radalmakat és az 1919-es proletárdiktatúrát. Az el­lenforradalom győzelme után mindinkább kíviilrekedt a társadalmon, s líráját a re­ménytelenség, a csalódott­ság érzése járta át. Somlyó Zoltán műfordí­tói tevékenysége is jelen­tős volt. Várható időjárás: erősen felhős, párás, helyenként kö­dös, az évszakhoz képest még mindig enyhe idő. Néhány helyen ködszitálás, kisebb eső, havaseső. Mérsékelt vál­tozó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet mínusz 1—plusz 4 fok- között. Távolabbi kilátások hétfőig: párás, ködös idő. Erősödő éjszakai lehűlés.\ Legalacsonyabb hajnali hő­mérsékletek mínusz 1—-mí­nusz 7 fok között. Legmaga­sabb nappali hőmérsékletek mínusz 2—pusz 3 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 55 mm) csapadék az ország területének 30 száza­lékán várható, az időszak végén. — BEFEJEZŐDÖTT a 2000 vagonos gabontároló építése Jászberényben, a Szelei úton. A 60 millió forint költséggel épült létesítmény gépi fel­szerelése folyamatban van, és az év első felében a tá­rolót átadják rendeltetésé­nek. — NEVES müvészvendége lesz január 26-án a mezőtúri művelődési háznak. Psota Irén a Madách Színház mű­vésznője lép fel a mezőtúri közönség előtt. Műsorában főleg paródiák szerepelnek. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak. — akik szeretett férjem, édes­apánk, nagyapánk MAJOR ISTVÁN temetésén resztvettek, virá­gaikkal, koszorúikkal, rész- vétnyil vámosukkal — mély gyászunkban osztoztak. Kü­lön köszönetét mondunk a munkatársaknak, a Cukor­gyár dolgozóinak, akik utol­só útjára elkísérték. Gyászoló család Szolnok Néprajzi látnivalók A keszthelyi Balatoni Mú­zeum munkatársai részlete­sen feltérképezték a szán- tódpusztai település régi ér­tékeit. A Balaton déli part­ján fekvő major lakó- és gazdasági épületei figyelmet keltő néprajzi látnivalókat kínálnak. Ezért terv készül a település idegenforgalmi bemutatására. Az ezzel ösz- szefüggő leletfelderítések számos régészeti emléket is felszínre hozták. A szakem­berek eddig 12, eddig isme­retlen lelőhelyet fedeztek fel. Többek között rátaláltak egy árpádkori halásztanya maradványaira is. — BALESET történt teg­nap délután Surjánban. Kató András az Országos Szak-, ipari Vállalat tehergépkocsi­jával Túrkeve felé haladt. Surjánba érve, az előtte ke­rékpáron haladó Karakas Tiborné surjáni lakost akar­ta megelőzni. A tehergépko­csi megcsúszott és elütötte a kerékpárost. Karakas Ti­borné súlyosan megsérült, az ügyben a vizsgálat megin­dult. Szülészeten — Gondoltam, talán lenne egy kevés időd, hogy kiva­sald a holmimat, drágám . . (A Wochenpresse-ből) — A JUGOSZLÁVIAI Vajdaság tartományban újabb földgáz-lelőhelyekét fedeztek fel. E területeken — szakemberek becslése sze­rint — mintegy 5 millárd köbméter gáz és jelentős mennyiségű nyersolaj van a föld méhében. Az újvidéki Naftagasz vállalat közlése szerint a Bácska nemsokára olaj vidék lesz. Ügy vélik, hogy az új lelőhelyek feltá­rásának eredményeként az ország földgáztermelésének csaknem 60, olajtermelésé­nek pedig 30 százalékát a vállalat biztosítja majd. « Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek, akik szeretett édes­anyánk, anyósunk és nagy­mamánk özv. n. NAGY ISTVANNJG szül. Hirt Terézia temetésén resztvettek, ko­szorút. virágot hoztak sír­jára s mélvséges bánatunk­ban, velünk együtt osztoz­tak. Gyászoló D. Nagy család Cibakháza — KÉSZÜLNEK a far­sangra a Jász-Nagykun Ven­déglátóipari Vállalatnál. Feb­ruárban egy rendezvény- sorozat indul „Jász-Nagykun farsang” címmel. A program­ban magyarnóta-estek, pin­cérbál, cukrászati bemuta­tók, szakácsvetélkedő és iro­dalmi estek szerepelnek. f ás megyei vendégek Szolnokon Szolnokra érkezett tegnap, kétnapos tapasztalatcserére dr. Gonda György, a Vas megyei tanács elnöke, dr. Kelemen Ferenc tanácselnök- helyettes és dr. Szabó Ist­ván a végrehajtó bizottság titkára. A vendégek az ál­lamigazgatás fejlesztésével kapcsolatos Szolnok megyei munkáról, kultúrpolitikai kérdésekről, az ipartelepítés­ről tárgyalnak megyénk Ve­zetőivel. Tegnap ellátogattak Mezőtúrra, a kétpói tanyai kollégiumba, Torökszentmik- lóson találkoztak a járási hivatal és a tanács vezetői­vel. — ELMÉLETI konferen­ciát tartanak ma Szolnokon, a megyei pártbizottságon. „A szocialista hazafiság, a pro­letár nemzetköziség időszerű kérdései. A nacionalizmus és sovinizmus elleni harc aktuális feladatai” címmel dr. Csatári Dániel, az MSZMP KB párttörténeti intézetének tudományos fő­munkatársa tart előadást. — SZERDA este bomba robbant a New York állami börtönhatóság buffalói kör­zeti hivatalának negyedik emeletén. Ugyanott egy má­sik robbanószerkezetet idejé­ben sikerült ártalmatlanná tenni. Ismeretlen telefonálók a kegyetlenül elfojtott atti- cai börtönlázadásra emlékez­tették a hivatal telefonköz­pontját. — WASHINGTON állam Toppenish nevű városkájá­ban tűz martalékává lett egy szeretetotthon. Az ott élő ielős emberek közül legalább nyolcán életüket vesztették. A tűz okát egyelőre nem sikerült kideríteni. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok meavel Bizottsága és a Szolnok meavel Tanács latba FöszerkesztOt Varsa József Telefon: 12—093 12—320. 12—06« f 1—932 Tele*: 28 332 Kiadla * Szolnok mesve Lapkiadó vállalat Szolnok. Kossuth tét t Tsazsatót Vtráeb Iván Telefont 12—og* Az el6fi2etés dlta esv hónán*» 39.— forint índev-ST«mr *9 099 Tertevzti « Masvst Fost« Előfizethető minden posta* hivatalnál és a kézh“«<**kn*1 Szolnoki Nvomda vállalat Felelős vezetőt Kozák Ferenc SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Hazudj Igazat — ÍRátkay bérlet), Kunszentmár­toniján este 7 órakor: Sirály. 1-------------" L MOZI ! ! _____i r ~ Szolnok Vörös Csillag: Csár­dáskirálynő, Tisza: Négy gyil­kosság elég lesz kedvesem (14), Jászberény Lehel: ördögcsapat, Kisújszállás Ady: Szindbád (18), Kunhegyes Szabadság: Remény­kedők, Kunszentmárton Körös: A halhatatlan légiós. Mezőtúr Sza­badság: A kaktusz virága. Dó­zsa: Csendes otthon Tiszafüred Tisza: Egy magyar nábob. Kár- páthy Zoltán I—II. Törökszent- miklós Dózsa* Havannában egye­dül (14). Túrkeve Vörös Csillag: Apáca (16). RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — Madarász Katalin énekel. «*- Hiánypótlás. — Kis élet vagy KISZ-élet? — Operakedvelőknek. — Barátom a tapétás. — Tánczene.^ KOSSUTH RÁDIÖ: 8.18: Zongoraművek. 9.00: Különös házasság. Mik­száth Kálmán regénye folytatásokban. III. rész. (ism.) 9.20: Esztrúdparádé. 10.05: Édes anyanyelvűnk. Lórincze Lajos műsora, (ism.) 10.10: Zenekari muzsika. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: A zákányszéki modell tapasztalatai. 11.10: Nabucco. Részletek Ver­di operájából. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Arcok—gépek munka A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk IKERVÁRIAK,,, Különleges helyzetben, különleges ne­velői feladatokat látnak el áz ikervári állami fiúnevelő in­tézet pedagógusai. Dolguk nem csupán a tanítás, hanem sokkal inkább a törődés a sok, családjától magára hagyott kamasszal. A cím nemcsak a gyerekek közérzetére utal, hanem azt is jelenti: otthona ez a hely, ez a hivatása Hal- mosi Lajos igazgatóhelyettesnek, a dokumentumfilm fősze­replőjének is. Ezt a műsort 18,10 órakor láthatjuk a tévében. EMLÉKEZÉS SZÁNTÓ REZSŐRE, SZÜLETÉSÉNEK 80. ÉVFORDULÓJÁN. „Életem alkonyán sokat nyugtalanít, meg- tettem-e mindent, amit tennem adatott, s az az érzésem, távolról sem, írja emlékirataiban Szántó Rezső. Tényleg sok mindent nem tudott már elmondani mozgalmas életéröl, mert évekig tartó betegsége megakadályozta ebben, de so­kat elmondott korábban megírt cikkeiben, tanulmányaiban. Tevékenységéről számtalan dokumentum áll rendelkezé­sünkre. Ezeket felhasználva mutatja be e műsor a magyar munkásmozgalom egyik kiemelkedő harcosát, aki ha élne, 1972. január 4-én lenne 80 éves. Ezt a műsort 20,28 órakor hallhatjuk a Petőfi adón. közben. 14.00: A Gyermekrádiő műsora. 14.34* Éneklő világ — ahogy Bartók látta (ism.) 15.10: Bach-művek. 15.49: Az élő népdal. 16.05: Falusi délután. 17.20: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkarának Mon­teverdi-hang versenye. 17.55: Komjáth Aladár versel. 18.05: Láttuk, hallottuk. 18.25: Fekete Mária és Puskás Sándor nótákat énekel. 19.40: Pódium. 21.13: A gazdasági növekedés anatómiája. IV. rész. 21.23: Részletek Oscar Strauss operettjéből. 22.20: Két szimfónia. 22.52: Meditáció. 23.02: A szimfonikus zene folytatása. 23.43: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Magyar fúvószene. 8.20: Részletek Abrahám Pál operettjeiből. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 30.59: Lottóeredmények. 11.50: Igor Joze Olaj szlovén költővel beszélget Csuka Zoltán. 12.00: Schubert-művek. 13.03: Bruschino úr. Részletek Rossini operájából. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől—hatig... A Petőfi rádió zenés dél­utánja. — Műsorvezető: Szalóczy Pál. — A beat kedvelőinek. 14,45: Hírek. Körzeti időjárás. 14.50: Üzenetek. 15,30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben... Kenny Ball zenekara játszik. 15.42: Koncz Zsuzsa- énekel. 15,53: Tom Jones énekel. 16.06: Roy Etzel trombitál. 16,17: Charlie Parker zenekara játszik. 16.33: Hallgatóink figyelmébe! 16,34: Kirsten Flagstad énekeli a londoni filharmoniku­sok zenekarát Adrian Boult vezényli. 16.44: Yehudi Menuhin hegedül és vezényel. 17,00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.20: Üi magyar zene a Rá­dióban — a közönség és a kritikusok 1971. évi dí­jáért. 19.23: Budai Róna népdalokat énekel. 19.39: Heroin II. A heidelbergi telefon. 20.25: Üi könyvek (ism.) 20.28: Munkásmozgalmi d okú m en t u mm űsor. 21.13: Hangverseny a stúdióban. 22.03: Esti hangulatban... 23.15: Zenés játékokból. BUDAPEST! — Nemcsak sportolóinkkal, hanem iparunk termékei­vel is hozzájíruFink a müncheni olimpia sikeréhez: a Budai Járási Háziipari Szövetkezetben készülnek a ví­vó- és birkózó-mérkőzések 150 betümezős, modern ered­ményjelző táblái. (MTI Fotó: Bercth Ferenc felv. -Kő) 10.00: Szünidei matiné (ism.) 17.23: Hírek. 17.30: Nyári emlékek. 3. Túl a kéklő hegyeken. 17.50: A Vysehradi kódex. . Csehszlovák kisfilm. 18.10: Ikerváriak. Riportfilm. 18.40: Reklámműsor. 18.45: ..Az államelmélet és a szocialista demokrácia”. Riportfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kriminális: Krimi paródiák, 1.. Bencsik Imre: Tökéletes bankrablás. 2 Fehér Idára: Mennyel ágy. 20.00: Duke Ellin got az Erkel Színházban. — Helyszíni közvetítés a jazz világ­hírű művészének novem­beri budapesti koncert­jéről. 21.10: Maevar tudósok: László Gyula. 21.50: Tv-hlradó — 8. kiadás. KlSfiRtETI re.) MŰSOR: 29.00: Könnyűzene az Furevízió műsorából, felvételről — (színes). 21.00: Tv-hlradó flsm.l 21.30: Tutin' professzor történe­tet Magvarul beszélő len­gyel rövid1átékfi1m-soro- zat. tt. rész: A nyomta­tott betű szentsége. 21.45! Interfórum TI. — Fiatal művészek nemzetközi se­regszemléje a fertődl kas­télyban. Arkagyij Szjevi- dov zongoraművész — (Szovjetunió) hangverse-. aye. — A betétekből talán kihúzzuk fizetésig. Vonalak és körök (nzs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom