Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-05 / 287. szám
Miki paszta Nem szeretem a nevemet. Bizonyára többen is vannak így. Aki a vezetéknevét nem szereti, megváltoztathatja, de én a keresztnevemmel nem vagyok kibékülve. S ezt hallja az ember legtöbbet. Égnek áll a hajam, amikor szépen akarnak szólítani és azt mondják: Mikikéin. Az sem vígasztal, hogy a nevemet márkaként használja újabban a kereskedelem. Mégpedig nem is akármilyen cikkre, nem is akármilyen áron. A napokban hiába kotorásztam. az egyik önkiszolgáló bolt cipőkrémjei között, nem találtam feketét. Segítségemre sietett egy bájos eladónő, de ő sem talált. Mélyet sóhajtottam, csóváltam a fejem, mire ő hirtelen így szólt: „Vigyen Miki pasztát”! Csak pislogtam, honnan tudja a nevem? Aztán a kezembe nyomott egy dobozt. Most már tisztán láttam.: „Miki cipő- és bőrkrém”. Hm. Valamikor volt Ferkó olaj, miért ne lehetne most Miki cipőpaszta — mondtam magamb. i. Aztán megnéztem az árát: 10 Ft. A barna színűé pedig 12,50. örültem, hogy nincs barna cipőm, így olcsóbban megúszom... A Miki viasz-szivacs” kupakján a következőket olvastam: „...nagyon gazdaságos, egyenletesen befedi a bőrt, kényelmes a használata...” Peches vagyok, mert nekem az első használatakor levált a kupakról a szivacs. Különösen a turisták és utazók számára ajánlják. Se turista, se gyakran utazó nem vagyok — persze nekem nagyon megtenné az a „Különleges minőségű cipőkrém” is, melynek fogyasztói ára 2,80. — csani — /«ina v 7 i' ; V**. ,, /) o' w,'Yr K v » * \ 1 1/, '[* ol T /* . 1 i N r Sjöb t 'AV Kaktuszki állításon... Pontosság Rómában a nagymama kézen fogva sétál unokájával. Egyszerre megkérdi a gyermeket: — Mondd kisfiam, meg tudnád mondani, mióta vagyunk házasok a nagypapával? — Négy hónap múlva lesz ötven éve. — Pontosan lelkem, de honnan tudod ezt ilyen jól? —- Nap mint nap hallom, amikor a nagypapa így zsörtölődik: „És ezt kell tűrnöm közel 50 éve!” Jól jön a büntetés A rendőr: — Felírom önt gyorshajtásért, 80 kilométeres sebességgel ment át a falun. — Kérem, írja, hogy százhússzal mentem. Szeretném ugyanis eladni ezt az autót. A művészet hevében (A Paris Match-ból) Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 501. esi«» és JIM KAIN! Egy emelettel feljebb Tízre rendeltek be. A falon plakát: új színházi tagok felvétele. Izgultam. Kezemben borítékot szorongattam. eddigi pályafutásom képeivel. A portánál egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam. Aztán beszálltam a liftbe. — Szabad — válaszolt egy hang a kopogtatásomra. 50 év körüli hájas férfi fogadott. — Na végre megérkezett, már vártam. Foglaljon helyet. is, aztán megbotlottam a szőnyegben é$ arcra buktam. Ez utóbbi egész élethűen sikerült. A hájas úr ide-oda csúszkált a székén, önfeledten kacagott. — Nem, kiáltotta, s köny- nyei potyogtak. — Nem, ez egyszerűen nem igaz! — Levegő után kapkodott. — ön egy márka! Maga eddig a legeredetibb pályázó, akivel valaha Is dolgom akadt. Felálltam, boldog voltam. Ez a lelkesedés minden várakozásomat felülmúlta. Milyen kedves fogadtatás! Rögtön elszállt a félelem. Leültem az íróasztal előtti székre. — Nos, hm, igen — fürkészett figyelmesen. — Nem rossz típus. Van személyisége! Azt pedig, hogy csak tapasztalt ember jöhet számításba. úgyis tudja! Lássunk hát valamit! — Hol tanulta mindezt? Az állást mindenesetre megkapja: El fogja bűvölni a háziasszonyokat! Tudja, — lihegett levegő után kapkodva — tulajdonképpen magának színésznek kellett volna lennie. Hirtelen megdermedtem, s térdem remegni kezdett — Rögtön — ugrottam fel. Egy pillanatig koncentráltam, aztán elkezdtem. Először drámai hőst alakítottam. A férfi egy pillanatra rám csodálkozott, figyelmesen végighallgatott, aztán elnevette magát. Ez egy kissé megzavart. Végül is élet- halálkérdésről volt szó. Átmenet nélkül az elhagyott szerető monológjába kezdtem. Halkan, tétován, szenvedélyesen. A férfi figyelmesen hallgatott. Jó jel! Aztán minden tudásom beleadtam. Voltam pattogó szavú és gyámoltalan fajankó, s mivel láttam a férfi elégedettségét. sikertől mámorosán új szerepbe vágtam. Az erdei manóéba. Forogtam, mint egy búgócsiga, másztam' négy lábon — Hogyan? — kiáltottam s lerogytam a székre. — Hogyan gondolja ezt? Milyen állás? Hiszen én színész vagyok! A férfi arcáról eltűnt a mosoly. — Te jó ég! Színész? Nekem hirdető kell, az új konyhagéphez! A színészfelvétel egy emelettel feljebb van. Tényleg — pillant az órára — hiszen még csak fél 11 van. A jelölt pedig 11-re ígérkezett. Fáradtan emelkedtem fel a székről és az ajtóhoz vánszorogtam. — Kár — szólt az íróasztal mögül a hang. — Nagy kár. Pedig még vihette volna valamire! Fordította: Steiner Katalin Eltérítés Pontos vizsgálat Jim és John, a két iker úgy hasonlít egymásra, mint két tojás. Elérkezett a sorozás napja. Jim levetkőzött és elvonult a bizottság előtt, öt perc múlva boldogan jött vissza: — Katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek! — Tudod mit? — mondta a testvére. — Ne is öltözz fel, menj oda még egyszer — helyettem. Jim beleegyezett Egy perc múlva már jött is vissza: — John, ne haragudj, da azt mondták: „Alkalmas”! Rejtett óhaj Az újdonsült házaspár járja az üzleteket és lakberendezési cikkeket vásárol. — Bárcsak lenne annyi pénzem — mondja a férj —, hogy vehetnék magamnak egy elefántot. — Ugyan, ne viccelj! Minek nekünk egy elefánt? — kérdezi csodálkozva a fiatal- asszony. — Nem is az elefántra vágyom, hanem arra, hogy annyi pénzem legyen! Városi történet A feleség kijelenti: — Itt az ideje, hogy új autót vegyünk. Ez az autó már kétéves és mindenki ismeri. A férj gondolkodik egy kicsit, majd kijelenti: — Nem lenne olcsóbb megoldás, ha elköltöznénk ebből a városból?
