Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-25 / 304. szám
12 SZOLNOB MEGYEI NÉPLAP 1971. december 25. SERFŐZŐ SIMON VERSEI: Szél kézbesít Nyárfától várok levelet, ugyan mit ír? A postás, levélszéthordó szél kézbesít. m A kelet felé elköltözött ág értesíthetne: lát-e még valaki ismerős fényt, hogy közeledne? S a leskődés már elfárad. El is hiszem! S a vackorfa nem írt ma. — Kazinczy sem. Készen a jövővel Ma elvégeztem képzeletben jó részét teendőimnek. S miközben végem elől a kijáratot csináltam a végtelenségbe, egyik szándékorr., amelyik még reggel eltűnt itthonról, úgy kellett gondolatban a kerítésen át hazazavarnom A hitéért is izzadásig megdolgoztam a hitnek. A jövővel estére lettem készen. Fővárosom Fővárosom a falut Fölutazom, — amerre lefelé megy a vonat az alacsony sorsúakhoza odavalósiak a domb mellé, S az üres árkot átússzák naponként, mert nincs híd. Kölykeik a küszöbről szétugrálnak az űrbe. A fákon jönnek lefelé, amikor megéheztek. S akkorra már a szél összetaposta a kertet. Jajgat a munka, mert sosincs elvégezvel Mert a Holdat is megtapasztanák évente; ezt a Nap melletti melléképületet. S a kútnál a vadmadarak lábát is megmossák, gyalogolnak sárosán a magasságokból, s bepiszkolnák a portát. Rög morogja meg őket a küszöb alól mikor hazaérnek a besötétedett kukoricákból. Szőrös, rúgós barmok kiabálnak rájuk az istállóból. Zakatol a vas r házaik felé a sínen. S leszállók a vonatról, mintha a Keletiben. Tiszta látóhatár In memóriám Upor Péter — Mi a cél tulajdonképpen? Az, hogy a tényeket megszépítve dicsérjük egymás munkáját, megállapítsuk, hogy mindenki jól dolgozik? — Vagy az, hogy felfedjük a bajokat, a gondokat? A buktatók ok, okozati összefüggéseit! Én párttitkár vagyok, számomra ez nem színjátszás. Nekem kötelességem, hogy pártunk követelményei szerint cselekedjem. Amit elmondtam, úgy igaz, a véleményemet fenntartom, a hibák kijavításához segítségüket kérem... A Garbós és a Szemüveges egy tanácskozáson ismerkedtek meg. A Szemüveges feljegyezte, amit a Garbós mondott. Kritikusan beszélt, sosem hazudott. Mindig nagy szelet vetett. A Ä Garbós felment a bástyára. Mellette a Szemüveges. A mélyből fényerdővel üzent a város, Növi Sad. A Duna szendergő, szürke víz volt. Az álmos csobogásra odaképzelték a lékeket. A Garbós túlnézett a homályon, a másik partot kutatta. A Fruska-Góra felől hideg szél csapott az arcukba. Majdnem suttogva beszéltek. — Le kellene mennünk, oda a kanyarba. Ahol lapos a part. Látod? Ott történt... De miért suttogsz? Mondjuk meg nekik — az emléküknek — hangosan, érthetően magyarul, hogy mi is áldozatok voltunk. Radnóti is itt volt „fogoly állat”, — arra, a hegyek között. Nekünk nincs itt semmi szégyelni valónk. Már nincs. Sehol sincs a világon. Jó érzés, így magyarnak lenni. Nagyon jó. Észrevetted: milyen tisztelettel, megbecsüléssel ■ fogadtak. A hazánknak szól. Hanem tudod mit restellek? Ez az itteni költő, ez a Lázár Merkovics, jobban ismeri József Attila költészetét, mint' mi. És mi az 5 nagyjaikról mennyit tudunk? Pedig kellene. Hogy még- inkább közös kincsünk legyen minden alkotó gondolat. Akik együtt figyelnek, a közös gondokra, azok között nem lehet békétlenkedés. a i Ä parkban szétrebbentek a szerelmespárok. Akik boldogok, félnek szomorúságot látni. A Szemüveges sírt: A Garbós a pad mellett rágta a cigarettát. — Fáradt vagy, most mindent eltúlzol. Sötéten látsz. Majd elmúlik, összeszedjük magunkat, és újra kezded. Nem dőlt össze a világ, taktikai hibát vétettél, ennyi az egész. Gondold végig: a szocializmus építése nem majális, nem virágkarnevál. Nem frázis ez: a harcban sebet is lehet kapni. Sokféle emberrel dolgozunk együtt. Különböző, egyéni szándékok is lappangónak. Ez az ország becsületesen, hittel dolgozik, — de mégis bőven vannak, akik csak úgy csinálnak mintha csinálnának valamit. Lapítanak, viselkednék. Aztán olyan is van, aki kidből „félti” a szocializmust — pedig csak fel akar tűnni, azt hiszi. így karriert csinálhat! Együtt kell vele dolgoznunk? Helyes irányba kell fordítanunk az erejét, tudását? Igen. S aki hallgat, bólogat mindenre? \ Mert izzad a keze, olyan görcsösen lógja az íróasztalát. Ezeknek meg az a jelszavuk, hogy jaj, csak valami baj ne legyen. Egyszerű logika: „ha nem csinálok semmit, nem lehet bajom." Világos, nem? Ez harc kérdése: Ott van például a te embered, aki neked vetett gáncsot... Megfáradt öreg, aki nagyon is egyszerűnek szeretné látni a világot. De azt hiszed, mi nem okozunk neki, nekik álmatlan éjszakákat? Dehogy nem. Sose lehetnek nyugodtak! Kavarjuk körülöttük az állóvizet. Az effajta emberek nem szeretik a magunkfor- mája nyughatatlanakat. Csak nem fejjel a falnak! Ez az egyik legfontosabb tanulság. Persze, nem könnyű. Nekem életemben sem volt annyi kellemetlenségem, mint amióta párttitkár vagyok. Néha a legjobb ügyek védelmében maradok kisebbségben — ideig, óráig. Mi sem vagyunk persze könnyű nemzedék, nehogy azt hidd. Megnyomorogtuk Horthyt, gyerekfővel gürcöltünk apánk helyett, akit vágóhídra vittek. Féltünk a Liberá- toroktól. Benne maradt kamaszidegeinkben a Katyu- sák vijjogása... Mit akarsz még? Aztán megnyugodtunk, de meddig? Azt mondták: üljetek be az egyetem padjaiba, legyetek orvosok, mérnökök, tanárok, politikusok, művészek... Hallgattuk a professzorokat és azon spekuláltunk, hogy elszökünk. El innen! ügy gondoltuk: legyen mérnök a Batu khán, de ne én, —- mert én azt a differenciál egyenletet, azt az anatómiát, azt a verselméletet, meg politikai gazdaságtant, a büdös életben sem tudom megtanulni. Így éreztük? Így, Ott maradtunk? Ott. Iszonyatosan nehéz volt? Megviselte az idegeinket? Nagyon. Korán öregedtünk? Harminc éves korunkra. Aztán... Aztán, kaptunk nagy pofonokat? Bőven. Nehéz volt megértenünk, hogy a tegnapi istenek, csak bálványok voltak és kárt csináltak? Nehéz ám, nagyon nehéz. Aki mindenen könnyen túlteszi magát, az semmiben, senkiben nem hisz igazán. Csak odaáll, ahová a falu. Az igazi érték: a meggyőződés. Na... Visszatérve a te emberedre. Leültél vele egyszer is, vagy tízszer, százszor, ahányszor kellett volna, hogy értsünk szót bátyám, elvtársam. Sajnos, a mi nemzedékünknek elég megviselt az idegrendszere. Türelmetlenek vagyunk. Túlléptél ezen az öregúron? Ak7 kor mit akarsz? Ügy érzed, végképp csatát veszítettél? Dehogy, csak egy ütközetet. Holnap kezdjük élőiről. Kész! A tanulság: beszélgetnünk kell öregem, mindenkivel beszélgetnünk kell, meg kell ismernünk egymás gondolatait. Nem vetted észre: ezt csinálja a várt is! Mindenkit meghallgat, minden érdemes ■ véleményből következtetést von le, így vezet. ■ fe — Erdő, látod Szemüveges erdő, orosz erdő. Nyírfácskák. Te, daloljuk eí a Trojkát. Hajoljunk ki az ablakon, úgy. Senki sem hallja meg. elnyom bennünket a vonat. Még szerencse. Bánt, hogy nem tudok énekelni. Eldalolgatnám, amit . érzek, de így,.: Gyű1 ölöm a. hamis hangokat. Az igazságról csak tisztán szabad énekelni. Milyen lesz ugyan Moszkva? öt éve nein jártam már ott. Megkeresem majd régi önmagam. Szép volt és nehéz. — ötvenhatban is kinn voltál? — kérdezte a Szemüveges. — A rádiónál. Bemondó voltam. Áz borzasztó volt. Esténként, amikor mikrofon elé ültem, a torkomban doz bogott a szívem. Pedig tudod, nem vagyok drukkos, nem félek a mikrofontól. Akkor mégis. Mindig az volt bennem, hogy tudok-e eleget mondani. Eleget, hogy állítsák meg otthon azt az őrültséget! Hogy söpörjék ki a kibicéket'. Akiknek semmi se drága! — Kisöpörtuk... — mondta a Szemüveges. — Az első repülővel hazajöttem. Nem akartak engedni, szabályosan elszöktem. Most már gyerekségnek tűnik: akkor úgy gondoltam, hogy nekem haza kell jönni, mert csakis így fordulhat jóra minden... Nézd, Kijev. Üj állomás. Holnap Moszkvában leszünk. Ittál már vodkát oroszosán? Megta- nítlak rá. Nem is én, majd a barátaim. Drága kis Natasa, Ljuba... Hüh, milyen komoly asszonyok már. Ljuba kislánya egyidős a fiammal. Egyszer, vagy jó 15 éve, elvittek kirándulni. A rádió Komszomol szervezete hívott meg. Kimentünk az erdőkbe, Moszkva határába. Voltunk vagy százan. Játszottunk, kiabáltunk, bolon- doskodtunk. Felvertük a sátrakat, tábortüzet raktunk. A lányok főztek, körülöttük lábatlankodtunk. Ljuba medkóstoltatta velem a káposztalevest. Istentelenül sós volt. Ljuba fülig pirult. Szép volt. Leültünk, ettünk. Akkor jött oda az erdőgazda — olyan erdészféle nálunk. A lányok leültették, kezébe nyomták a vodkásüveget. Erre azt mondja a kisöreg, hogy csak akkor iszik, ha megígérjük, hogy nem gyújtjuk fel az erdőt. Mert oroszos a kedvünk, — így mondta. Ez olyasmit jelent, hogy csárdás jókedv. Nem akármilyen erdőben vagyunk, folytatta az öreg. Óvatosan járjatok, ne legyen nehéz a lépésiek. Minden talpalatnyi földön meghalt itt valaki Moszkváért. Amott, az erdőn túl, ott épül majd az emlékmű. Addig jöttek a fasiszták. Elhallgattunk, aztán valaki énekelni kezdett. Talán Ljuba. Aztán a többi. Reggelig daloltak. Ittak, daloltak. De úgyis mondhatnám; imádkoztak. Csodálatos zsoltárokat hallottam, pedig népdalok voltak. Fohász az anyaföldhöz, az életért. Akkor értettem meg igazában, hogy ezt a népet soha, de soha semmiféle erő nem tudja legyőzni, leigázni. A kis Ljuba hangjában, meg a többiekében — hidd el nekem — benne volt a tai-a, a Volga, a Téli Palota, Zse- leznyák: a partizán, a donye- ci szén. az uráli vas. Gagarin és Tyereskova... Nézd, Szemüveges, hogy szikrázik az ég! Milyen tiszte - látóhatár... ír A Garbós olyan ve'* mint egy matematika nr -f^zor. Mindig az A-tól, r B-ig. onnan a C-ig, majd tovább. "-'Qfnntoltan beszélt. — Holnap elmegyek. Nehéz, mert nagyon hozzám nőtt a város. Sok minden hiányozni fog, dehát jobb így. Én is elvesztettem talán egy ütközetet? Nem vettem időben észre, hogy önző érdekek mocorognak körülöttem. Rossz lépéseim is voltak. Nem tudtam magámat - megértetni. A tanulságokat elviszem, azokét is, akik csak később fogalmazzák meg a magukét... A fenét kell bú- csúzkodni, sűrűn visszajövök. Nincs nekem itt semmi szégyellni valóm. De el kell mennem. Inkább csak önmagam belső kényszere visz. Nyilván oka van, hogy így alakult. — Ne így gondold (Végig — mondta a Szemüveges. — Ezek tények. Nem hibáztatok senkit, legfeljebb egyszer, valamikor megkérdezem azoktól, akik magamra hagytak, hogy elismeritek már ugye a tévedésieket. Lehet, hogy ezt sem teszem meg soha. „Nem olyan egyszerű, nem olyan egyszerű” emlékszel, hányszor hallottuk... Tényleg bonyolultabbá váltak az áttételek. De semmi baj. Sőt! Okos, értő kezű emberek kellenek — ennyi ez egész — mert a munka nehezebb, finomabb része következik. Szerintem egy dologra kell nagyon vigyáznunk: a pecsenyesütőkre. Akik a szocializmus füzénél sütögetik a pecsenyéjüket. Akik mindig ott vannak, ahol többet adnak, akik mindig talpra esnek. Hát így... Meg ez a kéz-kezet mos szemlélet! Én tolom a te szekeredet, te meg az enyémet. En fizetlek téged, te fizetlz engem. Ezekben a kérdésekben rendet kell csinálnunk! Ebben az orí szágban milliók dolgoznak, nagy hittel, becsülettel. De, a legszebb búzában is nőhet ászát, — te szektád mondani. De az ászát, csak aszatot terem... A Garbós kisfiús, szele- burdi kacagással szaladt oda a főúrhoz: — Pezsgőt, pezsgőt, János bátyám! Mindenki az én vendégem: lányom született. Látod szemüveges, minden rendben van. Nagyban is, kicsiben is. Boldog vagyok. Szép feladatokat kapok, dolgozom. Néha persze most > vákargatom a fejem, hogy ez hogy van, meg, az hogy van... De egyre tisztább a látóhatár. Csinálnunk kell: okosan, értelmesen, hasznosan... Mindenkit megmér az idő, el kell~ számolni az életünkkel. Mindenkinek szembe kell néznie tegnapi önmayával, — hogy holnap még több legyen. Önvizsgálat nélkül ez nem megy. Az ember, sajnos, hajlamos árra, hogy elteljék a sikereivel, hegy csalhatatlannak higgye önmagát. Valóságvesztés ez, — rendszerint. Lényeglátóan kell élni, híven. hűséggel. Szép idők nyílnak, meglátod Szemüv"- ges... & Ezeket mondta a Garbós, aki mindig az élet nagy kérdéseiről. a mindennapok harcáról, meg a jövőről beszélt. .. A Szemüveges mindent feljegyzet, mért úgy gondolja, azok az emberek viszik sikerre jó üpvünket, akik olyanok, amilyen a Garbós veit... (Szelnek — Pécs — Növi Sa^ — Budapest — Moszkva — Ogyessza — Miskolc — 1959—1971.) l’iszai Lajos
