Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-16 / 296. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. december 16 Megfelelő vezetés, következetes nevelés hiánya Útkeresés a Szolnoki MAV-nál A labdarúgóidény befejez­tével elcsendesedtek a pá­lyák, pihenőre tértek a játé­kosok. A Szolnoi MÁV tá­borában azonban még nincs nyugalom. A vasutas csapat őszi szereplése és elért he­lyezése jogos nyugtalanságot keltett. Sportberkekben — az üzemben és a városi szur­kolók között — mindenna­pos téma a csapat jövője, mindenki nehezen várja a kibontakozást 1971. év tavaszán —kény­szerítő körülmények miatt az utolsó pilanatban szer­ződtette az egyesület Turay András szakoktatót azzal a reménnyel, hogy rendet te­remt a zilált helyzetben. Az idős sportember — vitatha­tatlan jószándéka ellenére — elképzeléseit nem tudta megvalósítani. Nevelési el­veivel és modorával ellen­szenvet váltott ki a játéko­sok többségében. Az őszi idényben például olyan rosz- szul volt időzítve a csapat formája, hogy az első nyolc mérkőzésen — az elérhető 16 pontból (3 döntetlennel) 3 pontot szerzett az együttes és 14 gólt kapott Az ön­bizalmát vesztett csapaton az edzőcsere csak annyit tu­dott segíteni, hogy Tóth László «vezérletével — a hátralévő mérkőzéseken 3 győzelemmel és két döntetlen­nel további 8 pontot sze­dett össze és 11 ponttal 23:2(J gólaránnyal a 14. he­lyen fejezte be az idényt Az események, amelyek a jelenlegi kritikus helyzetet előidézték sajnos nem mai keletűek. Az a csapat, amely az 1955-ös osztályozókat megnyerve diadalt-diacfalra halmozott, évekig verseny­ben volt az NB I. illetve későbben az NB I B-be ju­tásért — fokozatosan esett vissza és így került most a kiesési zónába. Ezt a körül­ményt bárhogyan is szeret­nénk szépíteni,. vagy éppen a játékosgárda nyakába varrni, nem volna reális. Hibás a visszaesésért a sűrűn változó szakvezetés és nem utolsó sorban a szak­osztály vezetői, akik úgy igyekeztek megszabadulni a felelősségtől, hogy lemond­tak tisztségükről. Mentsé­gükre meg kell említeni, hogy igen sok objektív aka­dály nehezítette és gátolta a munkájukat. A kétségtele­nül nehéz helyzet nem egyedüli a csapat életében: 1955-ben hasonló súlyos helyzetben volt a kék-fehér gárda. Akkor az összefogás olyan példáját mutatták meg az egyesület hívei és játékosai, amely soha nem látott lelkesedést, dicsősé­ges szereplést és évtizedekig tartó erőforrást jelentett a Szolnoki MÁV számára. Ma talán még nem volna késő — a MÁV Járműjavító Üzem és a városi szurkolótábor összefogása. Véleményünk szerint a Szolnoki MÁV je­lenlegi játékosgárdája meg­felelő vezetéssel és felké­szítéssel képes az NB II-ben az eddiginél jobb teljesít­ményre is. Olyan erőknek kell csatlakozni a szakosz­tályhoz, amelyek nemcsak a közvetlen veszélyt képesek elhárítani, hanem tervszerű­en és távlatokban is meg tudják szervezni a fejlődés ütemét. Mindenkire szükség van — aki ebben a szervezésben részt kíván venni és dolgoz­ni akar a kék-fehér színe­kért. H. Gy. UJjKAT mhalmazun fh SZOLNOK megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz vas-műszaki szakmában jártas kereskedelmi eladót. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet: a válla­lat tervosztályán, Szolnok, Be­loiannisz u. 6. Azonnal! belépéssel alkalma­zunk könyvelői munkakörbe női dolgozókat. Közgazdasági tech­nikumot végzettek előnyben. — Továbbá alkalmazunk takarító munkakörbe dolgozókat. — FŰSZERT Fiók, Szolnok, Csaba n. 26. szám. Mezőgép 1-es számú gyáregy­sége Szolnok, Besenyszögi út felvételre keres közgazdasági , technikumi végzettséggel — vagy gimnáziumi érettségivel rendel­kező statisztikust, raktári köny­velőt és adminisztrátort. Jelent­kezés a fenti címen. Pályázati felhívás! Karcag vá­rosi Tanács Végrehajtó Bizott­sága pályázatot hirdet titkárság szervezési osztályvezetői állás betöltésére. Pályázati feltételek: A tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett végzettség igazolása, 4 éves ál­lamigazgatási munkakörben el­töltött gyakorlat. Alkalmazás esetén lakást biztosítunk. Fize~ tés 108 1967. Mü.M. rendelet sze­rint. Pályázatokat városi tanács vb titkára címére kérjük benyúj­tani. Karcag, Kossuth tér 1» sz. L emelet 30-as szoba. \ Lányokat 15 év felett fonó-szö­vő átképzősként, valamint fér­fiakat betanított munkásként fel. veszünk. Levélben] jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. — Üjpesti G.yapjúszővógyár Buda­pest, IV., Bern] út 1« A Beton és Vasbetonipari Mű­vek szolnoki gyára, a termelés­irányítás különböző szintjeire — tel vételre keres: általános vagy építészmérnököt, építőipari tech­nikusokat. — Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőiénél, szemé­lyesen. vagy Írásban. Szolnok, Tószegi úL . * Azonnal] belépéssel felveszünk nyugdíjasokat — magasnyomású gázkazánkezelőnek. Jelentkezni lehet: Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Szolnok, Tiszaliget. Munkásszálló. Völgyesi Mihály gondnoknál. Takarítónőt felveszünk helyette­sítésre. Jelentkezés: Szeszfőzde vállalat Homok. ŰJkincsem 17. 16 évet betöltött lányokat csévé­lnek felvesz a Pamuttextilmű­vek Jacquard Szövőgyára. A be­tanulási idő három hét. Ezen idő alatt havi 1500.— Ft bruttó fizetést és napi * 1.— Ft-ért ebé­det biztosítunk. Lakást minimá­list térítés mellett leányotthon­szerű elhelyezésben adunk. Je­lentkezés: írásban, a PTM Jac­quard Szövőgyár munkaerőgaz­dálkodásán. — Budapest, XW^ Szekszárdi o. 19—25. A Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat szolnoki főépítés­vezetősége, — kiemelt fizetéssel építésvezetőt, művezetőt, ácsot, vasbetonszerelőt, kubikos brigá­dokat keres felvételre, szolnoki munkahelyre. Követelmény: épí­tésvezető esetében mérnöki vég­zettség, 5 éves szakmai gyakor­lat, vagy technikumi végzettség, 35 éves szakmai gyakorlat. Mű­vezető esetében: technikumi végzettség, művezetői képesítés. Építésvezető részére szükség esetén 2 szoba összkomfortos lakást biztosítunk. Jelentkezés: Szolnok, Schönherz Z. u. 7/a. sz. alatt, írásban, vagy szemé­lyesen. Szolnok megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat azonnali be­lépéssel felvesz építésztechnikust. Bérezés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet a vállalat terv­osztályán. Szolnok, Beloiannisz u. 6. szám Cibakház! Vízgazdálkodási Tár­sulat mezőgazdasági gépek, gép­járművek szerelésében jártas gé­pésztechnikust, vagy azonértékű képesítéssel rendelező személyt keres Irénvífóf munakörbe 1972. I. bő 1-i belépéssel. — Fizetés megegyezés szeHnt. valamint kollektív szerződés alapján. é A budapesti Lakásépítő Vállalat Budapest. X. Pongrác n. 21. sz. felvesz az 1972 73-as tanévre VTTI. általánost végzett fiúkat — koP£<Hmn.1 elhelyezéssel — vas- szerkezeti lakatos, ács-áúványo- zó, épületburkoló, épületaszta­los, fapadlózó-műanvagburkoló, kőműves, épületüvegező, épület­gépszerelő, — vasbetonszerelő, csőhálózat-berendezésszerelŐ, — építőszakmákra szakmunkásta­nulónak. Teljes ellátást, ösztön­díjat, munkaruhát biztosítunk. Jelentkezés a fenti címen írás­ban* vagy személyesen» Jó kapusokat nevelnek Szolnok kifogyhatatlan ki­váló vízilabda kapusokban. Sorban nevelkednek a te­hetségek, akik nemcsak egy­másnak adják át helyüket, hanem sokszor . egymással versengve igazolják kivéte­les tudásukat a Dózsában. Így volt ez a régmúlt idők­ben, és nem változott a helyzet napjainkban sem. Modla Sándor, a Szolnoki MÁV kapusa volt .az első. Az 1930-as évektől védett, a régi nagy magyar kapuvé­dőktől tanulva, számtalan mérkőzésen bizonyította ki­váló képességeit. A felszaba­dulás után Barta Gyula kö­vette a sorban. MAFC— Eger—Szolnok—Eger voltak állomásai, sokáig védett az OB I-ben. Utódja a jóké­pességű mezőnyjátékosként kezdő Boros Ottó lett. Mint kapus, a legnagyobb egyéni­ségek közé emelkedett, olim­piai- és Európa Bajnokság, százszoros válogatottság fémjelzi csillogó pályafutá­sát. Szinte * Borossal egy időben bontogatta szárnyait Szegedi Varga Kázmér. Di­ákkorában az FTC ifjúsági csapatának a kapuját véd­te. Aztán hazajött Szolnok­ra. Boros mögött ugyan mint tartalék is elérte a B-válo- gatottságot, igazi képessé­geit azonban nem volt al­kalma kibontakoztatni. Bár hívták sok csapathoz, nem hagyta el Szolnokot. Boros és Szegedi még védett, de már ott volt mögöttük a fiatal Selmeczi László. Egye­temi évei alatt Budapesten, a Vörös Meteor hálóját őriz­te, válogatott kerettag lett, járt a Jeney által vezetett kapusiskolába. Kár, hogy hazajövetele után, még csúcs­formája elérése előtt, fiata­lon abbahagyta a játékot. Aztán következett Cser- venyák és Esztergomi. Élet­korban nem sok különbség van közöttük. Cservenyák mögött azonban Esztergomit Szegedi sorsa fenyegette! Egészen a bevonulásig, ami­kor a Bp. Honvéd csapatába került. Szombaton az FTC elleni mérkőzésen Esztergomi ra­gyogóan védett. Amikor az első negyedben egy büntetőt kivédett még csak elismerő moraj hallatszott. Később, mint akinek száz keze van, emberhátrányos helyzetek­ben is sorra hárította a ne­héz lövéseket. Ekkor már tapsoltak. S amikor a má­sodik büntetőt is bravúrosan ' kiütötte, még a szakembe­rek is elismeréssel adóztak a kivételes produkciónak. Fő részese volt a győzelem­nek, méltán került a hét válogatottjába. Utána a Dó­zsában a válogatott Cserve­nyák is ízelítőt adott tudá­sából. Vajon minek tulajdonítha­tó. hogy Szolnokon soroza­tosan ilyen jó vízilabdakapu­sok nevelkednek? Valami sajátságos, különleges légköre van a szolnoki uszodának? Sok összetevője van ennek. A fiatalok látják elődjeik stílusát, mozgását, edzés­módszerét, s tanulnak tőlük. Aztán Szolnokon több idő jut az iskolázásra, mint a fővárosban. Naponta négy órát is tölthetnek a vízben és olyan játékosok lövésein nevelkedtek, mint a két Hasznos, Koncz, Kanizsa, a két Pintér, vagy Urbán, hogy csak néhányukat em­lítsük. A legdöntőbb érdem talán az edzőké, akik a sok jelentkező közül jó érzékkel válogatták ki a tehetsége­ket. Vajon a felsoroltakat ki követi maid a sorban? (pataki) A Néplap tv to tipp je 1. Atalanta— Catanzaro 1 2. Cagliari—Fiorenitna 1 x 3. Juventus—Sampdoria 1 4. Lanerossi—Inter. 2 x 5. Mantova—Varese t x 6. Milan—Roma 1 7. Napoli—Torino 1 x 8. Verona—Bologna x 3 9. Cesena—Monza 1 x 10. Foggia—Bari x T 31. Genoa—Modena x 1 12. AC Reggiana—Brescia 1 13. AS Reggina—Taranto x 2 14. Lazio—Perugia 1 15. Catania—Livorno 1 16. Palermo—Arezzo 1 SPORTMOZAIK A moszkvai Aljehin nem­zetközi sakk-emlékverse- nyen befejezték a függő játszmákat. A magyar Len­gyel Levente vereséget szen­vedett az Izlandi Olafsson- tól és ’ így a mezőny ^utolsó helyére került: 3 pontja van. Vezet Stejn 9,5 ponttal. Szmiszlovnak és fCarnovna1; 9—9 pontja van GÖTEBORG: Nemzetközi jégkorong mérkőzésen Csehszlovákia 3:2 (0:0, 2:1, 1:1) arányban legyőzte Svédország váloga­tottját. SARPSBORG: Ugyancsak nemzetközi jégkorong mérkőzésen Japán 6:5 (3:4, 2:1, 1:0) arányban verte Norvégiát. Kispályás labdarúgóbajnokság Jásiberényben A magyar sport évköny ve 1971 Jászberény idei kispályás labdarúgó bajnokságát a vá­rosi szövetség három fordu­lóban rendezte. A csapatoK- ban újra pályára léptek a Vasas és a Lehel régi játé­kosai, akik a korábbi évek­ben sole sikert értek el. Így az Aprítógépgyárban Pintér, Sárközi I., Iványi é$ Rétsági játéka még ma is élmény­számban ment, a Hűtőgép­gyárban pedig Bukhár, Fe­hér, Sárközi Gy., Pecha sze­repelt végig kitűnően. Az első osztály bajnoka címért a két csapat külön versenyt vívott, az egymás elleni eredményeik; 2:2, 1:0, 0:1. A díszes kivitelű vándordíját a Lehel SC elnöksége aján­lotta fel. Az I. o. bajnokság végeredménye 1. Aprítógép. 15 11 2 2 51-15 24 2. Hűtőgép. 15 11 1 3 59-18 23 3. Honvéd I. lő 6 3 6 28-29 15 4. Volán 15 5 1 9 18-39 11 5. Flü Kon. 15 5 — 10 29-45 19 INGATLAN: Szolnok. Körösi út 23. sz. családi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: 21. sz. alatt. ELADÓ 150 n-öl házhely. Szandaszől- lős, Kossuth L. u. 48. ABC bolt mel­lett. MASFÉLSZOBAS la­kóház. külön mel­lékhelyiséggel eladó. Tiszaföldvár. Kalap u. 7. sz. • tiszafoldvab. — Vásártér 65. sz. csa­ládi ház eladó 50 000 Ft-ért. Zsialf Ferenc FŐVÁROS közelében kétszcba összkom­fortos úl családi ház eladó. Sülysáp. ÍSzőltőstelepl. Akác­fa u. 15. SZOBA-konyhás csa­ládi ház 320 n-öl te­lekkel eladó. Szan- daszőllős. Kossuth L. u. 114. CSALÁDI ház el­adó. — Kétszoba konyha. mellékhe­lyiség beköltözhe­tően. Szolnok. Pólya Tibor u. 37. Érdek­lődni • a 35. sz. alatt. HAROMSZOBA össz­komfortos családi ház gázfűtéses, be- költözheteőn igé­nyesnek eladó. Szol­nok. Csillag u. 13. Érdeklődni: 17—19 k íve*+. CSAt A Dl ház l»é- költözhetően eladó. ■p<inZr-i<'"'i7a. Dózsa fív. u. 44. onts vétel: Eladó 1 db mez 5.5 kW-os elektro­motor. 4 kg-os ma­gasnyomású aceti­lén gázfellesztő és egy háztáji ter­ménydaráló. Szol­nok. SzandaszőUós. Kocsoros 19 100 kg-os hízók el­adók. Szolnok. Mes­ter u. 35. sz. Sza­bados. 100 kg-oa malacok eladók. — Szolnok. Saltó u. 32. EGY fias tehén és egy másféléves üsző eladó. Szolnok. Kas­sai u. 56/1. HÍZOK eladók. — Szolnok. Április 4. u. 4-es érölet. TT modell vasút — mozdonyok, kocsik, sínek eladók. Szol­nok. Batthyány u. 12. Kató. 18 után. A KENDERESI Ha­ladás Termelőszövet­kezet — megvételre felajánl 1 db STK. (2 to) takarmány­keverőgépet. — Ár megegyezés szerint. JOl bevált Duna Tv jutányos áron el­adó. Szolnok. Kos­suth tér 7/8. n/2. 15 után. * 200 q gyepszéna el­adó. — Tóth Albert. Cibakháza. Mátyás klr. u. 1. FEGYVERNEK — nagyközség Tanácsa költségvetési üzeme megvételre felalánt elfekvő villanyszere­lő, vfzvezetékszerelö és építőanyagokat. Érdeklődni: Fegy­vernek. Felszabadu­lás n. 175. sr„ vagy £) íí.nfl VilnEftHGn, Ha^szoba bútor él­esén eladó. Sro'nok. CJr,rV*r,r4q£g U. 3^5. TI. ptn , MAGYAR vizsla kölvkök — kitűnő szülőktől eladók. — TTUrt u. GEPláRMÜ: 250-es Pannóniát.— Kom ár kismotorért elcserélném. Szol­nok. Mátyás klr. u. I. én. rí. lh. 8. a1tó. 16 órától WARTBURG nagy- kerekű ló állapot­ban eladó. Szolnok. Kossuth tér 3. sz. Sándor. EGYEB: A SZÓNOKI mü- ’ vésztelep akt mo­dellt keres. Jelent­kezés a fenti el­men. 5. altó. vagy telefon: 12—568. TARSASHAZ épí­téséhez társakat ke­resek. Érdeklődni: Szolnok. Bercsényi u. 40. szám. GARÄZS kiadó. — Szolnok. Úttörő u. 35. szám. GYERMEK gondo­zását vállalom. — Szolnok. Avar u. 23. Közkórház mögött. Építkezők figye­lem 1 — Az újszászi ÁFÉSZ TÜZEp-tele- pén most. korlátlan mennyiségben Vásá­rolhat 400-as. 500-as és S 54-es cementet. TÖBB garázs éoííés- hez helyet tudok adni. — ..Városköz­pont” leiigére a ki­adóban. lak * SZEGEDI kétszoba összkomfortos bal- konos belvárosi la­kásomat elcserélném hasonló szolnokiért. Szeged. Oevessza la­kótelep. XVIPa. II. em. 7. Tel.- 15—1351. MÁZ » • VG­21/176 magas barna házias nö megismer­kedne korban hozzá­illő komoly intelli­gens férfivel hizassar céílából. ..Szilvesz tér” iellgére a ki­adóba Az idén sem valami „túl korán”, de mégis csak hoz­zájuthatunk a sportévkönyv- höz, amely — ha nem is tartalmaz magyarázó, elem­ző szöveget — az igen fon­tos, dokumentáló ' kiadvá­nyok közé sorolható. „A magyar sport évköny­ve 1971.” ezúttal Is az MTS OT módszertani osztálya al­kotói műhelyéből került ki, összeállítását: Boldizsár Jó- zsefné, Hoppe László, Káh- lich Endre és Pető Béláné végezték. DREZDA: Az NDK jégkorong válo­gatottja nagy küzdelemben, 5:4-re (1:3, 2:1, 2:0) legyőz­te a cséhszlovák B-váloga- tottat. SCHWERIN: A nemzetközi férfi kézi­labda torna második napi eredményei: NDK—Jugoszlávia 16:12 (9:7). Csehszlovákia—Dánia 24:21 (13:7). Hirdessen j a Néplapban • Tiszáméul! Vegyin Vállalat Szolnok, Tószegi út FELVÉTELRE KERES termelő és karbantartó üzemeihez • férfi segédmunkásokat, lakatos, villanyszerelő, elektrikus szakmunkásokat, valamint gimnáziumi és egyéb közép* iskolai érettségivel rendelkező férfi munkaerőket betanított munkásoknak. (Szakképzés megegyezés szerint.) Szállító üzemünkhöz: rakodókat, kocsirendezőket. valamint kiszolgáló üzemeinkhez férfi és női munkaerőket, betanított munkásnak. (Lehetőleg Vili. ált. iskolai végzettséggel rendelkezőket.) CSÖKKENTETT MUNKAIDŐ! Férfiak részére szükség esetén munkást szállást biztosítunk. ^ Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán?

Next

/
Oldalképek
Tartalom