Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-16 / 296. szám

1971. december 16. SZOLNOK MEG! El NÉPLAP 5 GAZDAG ESTÉK Mensáros Lász óval Jászberén ben «i Gazdag, tartalmas estéket ad a varosnak a fegyveres erők jászberényi klubja. Az ottani közönség a legjobb megmondhatója, hogy az in­tézmény, a nemrégen meg­nyílt Pince Pódiummal, a város egyik kulturális köz­pontjává vált. Nívós, él­ményt adó rendezvények egész sora hívogatja a ne. mes szórakozást kívánókat. A klub parancsnoka el­mondotta hogy helyszűke miatt sokszor ki sem tudják elégíteni az igényeket; örül­nek, akik jegyhez, bérlethez tudnak jutni. A Filmbarátok köre elő­adássorozatát mindig zsúfolt háznak tartják, pedig külön ifjúsági előadás is van. Ha­sonlóan nagy az érdeklődés a Pince Pódium műsora iránt is Nem csodáljuk, hi­szen a magyar előadóművé­szek színe-java lép itt a közönség elé. A műsorsorozat igen sze­rencsés válogatás: Madarász Katalin népdalestjét Zsolnai Hédi sanzonparádéja követ­te, majd Váradi Hédit látták vendégül, kedden este pedig Mensáros László mutatta be műsorát. A tervek szerint még eb­ben az évadban fellép Jász­berényben Psota Irén, Gom. bős Katalin és Sinkovits Imre, Komlós János, Darvas Iván és a nagy nevettető: Kabos László. Hívogatóan kellemes ez a klub, mert • küllemében esz­tétikus, programjában gaz­dag. Bármikor jártunk ott, ku'túráltan szórakozó fiata­lokkal .találkoztunk. Nyilván azért járnak ide szívesen a ■jászberényiek, mert kapnak valamit: tartalmas szórako­zási lehetőséget. A különböző rendezvények egymásutánjából is arra kö­vetkeztethetünk, hogy az in. tézmény vezetői megértették a klub szó igazi jelentését, és annak szellemében dol­gozik. A jászberényi klub néni zártkörű italbolt, nem kártyabarlang, hanem az emberek szórakozási igényei­nek nevelő-kiszolgálója. Az egyik szobában a Va­sas-énekkar próbál, a má­sikban az irodalmi színpad, máshol szakkörök dolgoznak — így megy ez szinte nap­ról napra. S érdekes, m; i- dig van közönség. Kazinczy gondolata jut eszünkbe: „Jót, s jól, ebben áll : nagy ti­tok”. xi.tüden este Mensáros László tartott előadóestet a Pince Pódiumon. Az orszá­gos sikert aratott „XX. század” című műsorát mu­tatta be. Mensáros László régi ked­ves ismerőse a megye jnű- vészetszerető közönségének, hiszen évekig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, — de szerencsére sűrűn lát­hatjuk manapság is, a tele­vízióban és a filmszerepek­ben. A Madách Színház tag. ja. a kitűnő társulat egyik nagy egyénisége. • — Fáradtnak látszik ki­csit, gondterheltnek.., — Most már istenes... Be­teg voltam. Nagyon sok... Sok már ez, ami nekem ju­tott... Idegőrlő hajszában élek. Színház, j film, televí­zió, rádió, annyi, de annyi rangos alkalom, hogy az ember nem bir ellenállni. Mindig a percekkel birkó­zom. Most is, ha visszaérek Pestre, mennem kell a te. levízióba, felvételre. Ez min­dig, de mindig így megy. Őrület! Komolyan mondom, az embernek két életének kellene lennie, hogy mindent meg tudjon csinálni, amire a belső igényei indítják. — A tv-ben? — Kifulladásig a szilvesz­teri műsorban... — Film? — Na, hogy lekopogjam, most vihar előtti csend van. -Egyébként Feri báasi va­gyok a Csárdáskirálynőben. Kerek Ferkó. A maga bo- hémságában is bölcs figura. Szeretem. — Rádió? — Az felsorolhatatlan... — A színház? ' — Dorn doktort próbálom, Csehov Sirályában. Csehov nekem a színház csodája! — Tudjuk, jól emlékszünk szolnoki Tuzenbachjára, a Három nővérben. Kitűnő előadás volt, parádés szerep- osztás, nagy alakítások. — Jaj, nekem Szolnok után mindig, de mindig olyan nosztalgiám van, hogy... Hát az ki-mond-ha-tat-lan! Csodálatos évek voltak. Mondhatom csodálatos. Min­dig úgy „jött”, hogyha az ember akárhogy is vergő. dött egy jellem, egy figura megfogalmazásával, kiment éjszakánként a Tisza-partra, sétált, gondolkodott... Aztán rendszerint sikerült. Mond­tam is a feleségemnek, hogy csak egyszer, csak egyszer úgy lehetnék még színész, ahogy akkor voltam! Csak a színház volt! És felejthe­tetlen nagy barátságok. Na... Ez nekem Szolnok. — Szívesen látná önt ven­dégként a szolnoki közönség. — Szép lenne... Igen... Hát, az tényleg szép lenne... Csakhát a pesti programo­mat és az esetleges szolnokit bizony elég nehéz lenne egyez­tetni. De én boldogan... Bol­dogan játszanék Szolnokon.., s ezúttal is üdvözlöm régi kedves közönségemet, jő ba­rátaimat. Bűbájos, sáros szolnoki ut­cák... Csodálatos volt... — ti — Karcagon, a Fodor József úttörő és ifjúsági házban re­pülő modellező szakkör működik. A tizenöttagú szak­kört Lukács Béla vezeti SZOLNOKI SETA ÉJFÉI .KOK Állok a Tisza hídján. Szolnok innen a legszebb. Háttérben a modern ház­óriások fényei, közvetlen előttem a „történelmibb” Szolnok. Tíz óra jóval el­múlt. Az éjszaka és az este határán vagyunk. A délutá­ni műszakosokkal telt bu­szok, a fáradt, lehajló vál- lú emberek még a mögöt­tünk maradt munkanapról vallanak. A botorkáló ré­szeg már a nagyvárosi éjjel. A sötét kegyelmes, elrejti az elhanyagolt Tisza-partot, a város sártócsás pörsené- seit. Elindulok az állomás felé. A 4-es főút ilyenkor is forgalmas. Pótkocsis teher­autó fékez. Az utat kérdezik Kunszentmárton felé. Kül­földi rendszámú gépkocsive­zetője próbál szót érteni egy szolgálaton kívüli rendőrrel. A kocsi elején jókora hor­padás. Hotelt keresnek. Szol­nok nekik a pihenést kínáló nagyváros. Egy kávét és egy konyakot ■ Két részeg egymást segítve tántorog. Nemrégen zártak a mellékutcai kocsmák, és az italos ember zsebe nem tűr forintot... Csábít a neon-reklám: Ha­lászcsárda. A két részeg a ruhatáros bácsin se jut to­vább. Elindulnak a „Párnás Bíró” felé. Állok a „Halász” előtt. Alig félóra alatt há­rom gépkocsi áll meg. Szol­nok a belföldieknek is csór mópont, néhány percnyi pi­henőt ígérő város. A „Halászban” kávét ké­rek. Étlappal is kínálnak, de az egyetlen kávét is úgy hozzák, mifttha a világ leg­drágább italát rendeltem volna. Szóváltás a szomszéd asztalnál: — Egy kávét és egy ko­nyakot! — Nem hozhatok már semmit, uram. Tessék haza­menni! — Inkább csak kér a pincér, de olyan határo­zottan, hogy az aíig részeg ember fizet és megy. Játszik a zenekar. Több asztalnál is énekelnek. Min­den asztalnál ugyanazt, amit a zenekar játszik. Jókedvű, fegyelmezett nagyvárost ísér Szolnok azoknak, akik Sza- jol felől érkeznek. Másod- osztályú az ÁFÉSZ étterem. És másodosztályú a „Múze­um” étterem is. igaz, itt tánczenekar játszik, és en­nek megfelelően a közönség jónéhány X-szel fiatalabb. A kiszolgálás ellen se lehet pa­nasz. Udvarias. Egy asztal­nál alvó vendéget kitessé­kelnek, de a szomszéd asz­talnál sem hallani a párbe­szédet. Hangos a zene, de csendes az étterem. Szolnok még mindig szimpatikus vá­ros annak, aki Szajol felől érkezett. Tánczene csábít a „Nem­zeti” étterembe is. A Lép a világ bármelyik helyén meg­szokott kép. Akaratlan is eszembe jut, hogy érdekes lenne egyszer összeszámolni a csendesen sörözgető ven­dégek mögött az albérleteket, s akkor egyszeriben adato­kat kapnánk a gyorsan fej­lődő nagyvárosról is. Ám e riport dolga nem a szocio­gráfia. A riport mindig vé­letlen is. A „Körúti Falato­zóban”, amelynek fényei a 4-es főútig világítanak, meg­találom a korábbi két ré­szegemet. Nem falatoznak. Isznak erősen. Nem látsza­nak annyira részegnek, mint korábban, s ennek egyszerű oka van: sok itt a részeg. A falon tábla: harmadosz­tályú üzem. A hajdan hír­hedt „Ilkovics” sem lehetett negyedosztályúbb, mint ez a hely. Három asztalnyi tá­volságból két társaság vere­kedést ígérőn veszekszik. Zenekar játszik a sarokban, de minden asztalnál mást énekelnek. Külön-külön, de egymás ellen is. Nem illik ilyenről írni, de csábít a kép: fiatal nagy darab em­ber az asztalra borulva már alig tartja magát. Egy ci­gányasszonyt simogat. Ott ül az asszony férje is. És a fia­tal férfi rendel, de a pincér­nek az asszony józan férje1 sz^L És nem sokkal később a férj elmegy onnan. Értik az asszonnyal egymást. A fiatal férfi marokra fogja a százasait és azt mutogatja. Sok pénz abból aligha ma­rad reggelig. Nem a pincéreket' akarom bántani. Két pincér itt ke­vés. Mindén asztaltól a leg- jőzanabb vendég rendel. És nincs üres asztal. A növő nagyváros itt a kamaszkor pattanásos arcát mutatja. Azt hiszem igaz: a ven­déglátó iparnak a III. osztá­lyú üzemek a legjövedelme­zőbbek. A felszolgálók ne­vetségesen alacsony fizetését csak a forgalom után járó százalék és a „borravaló” lendíti elfogadható kereset­té. A részeg vendég szíve­sen iszik, a részeg vendég gyakrabban ad nagy borra­valót. Önmaga ellen lenne a pincér is, ha ... Sétám következő állomása az előbb befejezetlen mon­dat folytatása is: a „Béke” étterem. A belépőt tábla fo­gadja: II. osztályú üzem, ám a másodosztályról csak a borsosabb árak vallanak. S jóllehet a Pest felől érkéz! idegennek ez az első hely, ahol a kivilágított cégtábla pihenést, kávét, esetleg egy jó vacsorát ígér, de csak ígér. A zenekar itt is játszik. Itt is énekelnek. Minden asz­talnál valami mást Kél pofon csattan Felismerem a két részege­met, akik utolértek. Egy har­madik most még józannak tűnő. „barát” rendel nekik, és ők csak aztán ülnek az asztalhoz. A pincér, tehetet­len. És tehetetlen azokkal is, akik csak az utolsó kor­tyoktól részegednek. A „Párnás Bíró” cigány­asszonya is előkerül. A fia­tal férfi ötszázast vált mel­lette. amikor fizet Alig huszonéves, csinos fel­szolgálónő perel egy dalolni vágyó társasággal. Megkér­dezem: — Nehéz? — Szolnokon talán itt a legnehezebb. Férfikollegája bővebb ma­gyarázatot is ad: — Büntetnek minket ha részegeket kiszolgálunk, de ketten vagyunk összesen. Nem tudni ki-kinek és mit kér. Elég arra figyelnünk, hogy fizetés nélkül el ne szökjön a vendég... Amikor kilépek az étte­remből, két gyors, rendőrt se kívánó pofon csattan egy vita végén. Holnap a pofoz- kodók talán egy asztalhoz ülnek. Tartozom a Békének any- nyival, hogy leírjam: kedve­sek a felszolgálói, s jó a konyhája is. Néha úgy érzi a vendég, hogy a józan be­tévedőt legszívesebbén in­gyen szolgálnák ki, annyira örülnek neki. ☆ Utóirat: Mit lehetne, mit kellene tenni? Szolnok a Tisza hídjáról a legszebb. Onnan igazi város. Ám, aki Pest felől érkezik, s koráb­ban áll meg, az nem mer megállni Szolnokon többé. Jártam a Békében olyankor is, amikor nincs zene. Szo­lid. szimpatikus étterem volt azon az estén. Tudom, a „Körúti Falatozóról”, hogy harmadosztályú üzem is kell de így kell-e ez a ket­tő? Vajon a gyakoribb el­lenőrzés, a nagyobb szigorú­ság, az italt részeg emberek­nek kikérők gyakoribb bün­tetése nem segítene? Nem tudom. Tény, hogy ebben az ügyben a „városnak” kelle­ne állástfoglalnia. Máskép­pen aligha szűnnek meg a kamaszkor érthető, de arcot torzító pattanásai. Szövetkezeti magvetők VII. Jénoshidán: „minálunk is, az akkori földigénylő bizott­ság átengedte az egész jó­szágot és a felszerelést, ami á premontrei rtnvi birtokhoz tartozott. Azt szétosztottuk a volt cselédeknek, megkérdez­ve, ki mit igényel. Volt, aki két ökröt, ekét, fogast, bo­ronát, szekeret kapott. A többit átadtuk a földműves­szövetkezet vezetőségének. Megmaradt egy cséplögarni- túra j is, a traktorával bér­szántást végeztünk a föld- hözjuttatottaknak. Megtör­tént, hogy jó magam is ke­rékpárral, a hátamon egy kannával, jó párszor elmen­tem üzemanyagot szerezni." (Molnár Balázs) Mezőtúron „a földműves­szövetkezet tudott vetőmagot szerezni. Azt a terményt, amit a csépléssel kerestünk, szintén a földhöz juttatott ~ - nák adtuk ki vetőmagként, íg-i sikerült a város egész újbirtokos társadalmát se­gíteni a termelésben.” (Ta­kács Sándor) Jászapátin: „Nekünk az el­hagyott javakkal nem sok gondunk volt, mert itt nem voltak igazi nagybirtokok. Egyetlen egy traktorhoz ju­tottunk, azt tettük üzemké­pessé. Ezzel segítettük az újgazdákat. Jászapáti köz­ségben állomásozott a szov­jet katonai parancsnokság. A marsall látta, hogy a sok szétaprózott kistáblán a pa­rasztok nem tudnak mivel dolgozni. Erre adott lovat, és azt a földművesszövetke­zetre bízta.” Törökszentmiklóson: „sze­reztünk traktort, cséplőgépet, az újgazdáknak pedig egy pár lovat. Felállítottunk egy műhelyt, ahol ekekapát ké­szítettünk, és a gépeket ja­vítottuk”. (Fekete Imre) Tiszaszentimrén: „1945 ta­vaszán a földosztó bizottság az elhagyott uradalmak fel­szerelését a 'öldmívesszcvet- kezetnek adta. A legelőket is, a Karácsonyi ingatlan gyümölcsösét és szőlőjét is. A háború alatt széjjelszerelt gépeket rendbehoztuk, egy Cormik és egy Hoffer trak­torral 1945 őszén már két gépünk volt. Sőt 1916 -ra egy harmadik tfaktort is rend­behoztunk. ügyannyira, hogy a földmívesszövetkezet segítségével 1946-ban mára határ nyolcvan százalékán a földmívesszövetkezet segí­tett a föld munkálásában,. 1946 nyarán már két csép­lőgarnitúránk dolgozott. Sőt 1947-ben az őszi mélyszán­tások és vetések idején már a földmívesszövetkézet teljes egészében kielégítette az új­gazdák igényét.” , Szép ügyünk nemes kró­nikája ez. Hallgatni a már alig hallók, akkor tnég fér­fi erővel vívott harcainak elbeszéléseit. Látni, a már csak szemüveggel nézők ar­cát, hogy gyújtja fel a belső tűz. amit akkori saját tette­ik emléke hevít újra ben­nük ! Sok-sok szivdoboetató Szolnok megyei példa. Mind tanúja: a volt uradalmi va­gyonok vigyázásával, hasz­nosításával nemzeti kincset is megmentettek a földmí- vesszövetkezetek. A Dózsa óta vis~-afoitott nincstelen Da.---.szti düh szent rombolással vetette magát kastélyra, intézőlakra. fé­szerekre, ólakra, ""usztuljon a tűzrevaló íri világ min­denestől. Megérteni megle­het, elfogadni mégsem. A hűvös holnapbanézés többet ér a legizzóbb szenvedélynél is. A párt, a kommunista él­csapat nem r-gadtathatja el szenvedélytől magát. A tör­ténelmi alkalom szülte a kastélyt szétverő proletár­bosszút. De a munkásosztály hatalmáért ^csatázó kommu­nista párt programja csak az lehetett: Erriberek, a holnapi mi országunkban a kastély is, az uradalmi istálló is mind titeket „zolgál majd. Tartsátok meg, őrizzétek meg magatoknak. E holnap- balátás ilyen eszközei vol­tak az első földmívesszövet- kezetek is. S mert csak ke­vesen voltak még a gazdát­lan úri ingatlaiok napjai­ban — Szolnok megyében is csak 18 földmívesszövetke­zet 1945-ben! — sek mindent n n tudtak megmenteni. A háború fellazította az erkölcsi normákat. Aki kap-' ja. marja alapon sokan al­kalmas pillanatot véltek a hirtelen gazdagodásra. Egy­szerűen úgy. hogy törvény! - lenül rátették kezüket egy- egy vagyontárgyra. A tisza- derzsi szövetkezet alapítójá­nak Dobi Lajosnak ilyen emlékei maradtak meg az . első ns-^Uról: „Az elhagyott javak nagy részét a lakosság 'zéther”4"’. Házról házra járva szede­gettük össze. Jóformán csak üres épületek maradtak. A sok erőgépet, kisvasutat ide­gen emberek elvitték, mi nem is ismertük őket. Jöt­tek, megszedték magukat és mentek. A lebontott épülete­ket árverés útján értékesí­tettük, az árveréseket Tóth Sándor tanító vezette.” Hulyák Tibor, a tiszasülyi földmívesszövetkezet ügyve­zetője azzal kezdte műkö­dését: „Legelőször is egy 35 HP Hoffer nyersolajtraktort a Tiszasüly község határában lakó Pomízi Józseftől be­hozattam.1 Hallani sem akart róla. Rendőri karhatalmat kellett igénybevenni, hogy nagynehezen visszakapjuk tulajdonunkat. Utána, a Piccs-féle kalapácsos darálót szereztük vissza. Azt is rend­őri karhatalommal kellett el­hozatni, mert mikor kimen­tem érte. agyonveréssel fe­nyegettek. Minden darab, 1 minden tárgy * így került vissza a földmívesszövetke­zet tulajdonába.” Hulyák Tibor őriz egy ér­dekes történetet is. „Pély községben Vona n~~ vű egyénnél volt az 55 HP Hoffer vne-K'i'ti traktor. Er­ről senki nem tudort semmi­féle fehninqnsltást adni, de a leltárban sze-epelt mint földmívesszövetkezeti tulaj- > dón. Hányszor átmentem gyalog, mert méo kerékpá­rom sem volt. Ám mikor észrevett a Uona bérlő, azonnal el is tűnt. A szom­szédok állították, hogy ott­hon van, csak mikor meg­jelentem, elbújt, hogy ne tudjak beszélni vele. Már többször kudarcot vallottam. Bementem a jászapáti járás- bíróságra és elmondtam, hogy a szövetkezet tulajdo­nát akár per útján vissza­szerezzük. Hosszú idő Után a járás- bíróság határozatban értesí­tette szövektezetünket a traktor és minden felszere­lésének átadásáról. így -'ár két erőgéppel dolgoztunk.” Mezőtúron törvényes lát­szatot keltve álszövetkezet­be tömörülőktől kellett a földmívesszövetkezet tulaj­donát vísszaszere-ni, ahogy Takács Sándor írja: „A futballpálya mellett a rég-' üzemanyagtelepen szer­vezkedett egy kisipari szö­vetkezet, amely uradalmi gépeket jogtalanul magához ragadott. A kommunista párt segítségével a város vezető­ségének hozzájárulásával felszámoltuk ezt z szövetke­zetei, és visszaszereztük q földmíver szövetkezet tulaj­donát. A gépeket kijavítot­tuk és , segítettünk a szán­tásban.” (Foly* stink.) • Borzák Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom