Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-11 / 266. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. november 11. 2 Fidel Castro utazása Nem hiába nevezik napjainkat a külpolitikai kommentátorok az „utazások korának”. Éppen a legutóbbi órákban került sor például két olyan utazásra is, amely nem is olyan régen még egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Az egyik a kínai ENSZ-delegáció New Yorkba utazása — a legutóbbi jelentések szerint a küldöttség megérkezett Párizsba, ahonnan majd folytatja útját — a másik a kubai kormányfő chilei látogatása. Ez az út azt bizonyítja, hogy bár az utóbbi hónapokban Latin-Amerikáról a fontos európai és ázsiai fejlemények miatt viszonylag kevés szó esik a sajtó hasábjain, a rádió hullámhosszán és a televízió képernyőjén, ez a szubkontinens fs figyelemre méltó fejlemények színhelye. Pr. Fidel Castro kubai miniszterelnök utazását csak a múlt ismeretében lehet kellően értékelni. Az egykori ügyvéd aki megjárta a Batista-diktatúra börtön-poklait, mert emberként is, jogászként is a szegények, az elnyomottak pártját fogta, műiden szempontból hosszú utat tett meg. Nem sokkal több, mint egy évtizede zúdult le a Sierra Maestra rengétegéből az általa gyűjtött és hólabdaszerűen lavinává növekedett népi sereg. Fulgencio Batista, az amerikaiak bábja, a gyűlölt tömeggyilkos egy Constellation típusú repülőgépen, nyolcszázmillió dollárnyi összerabolt értékkel hagyta el a Cukorszigetet. Kubában győzött a forradalom, de az imperializmus földrajzilag is túlságosan közel volt. Először gazdaságilag próbálta megfojtani a népi rendszert: megtagadta a cukorvásárlást és az olajszállítást. De a szocialista tábor — mindenekelőtt a Szovjetunió — nem hagyta magára Kubát: megvette a cukrot és leszállította a szükséges olajat. Ezután katonai kísérlet következett, a hírhedt Playa Giron-i invázió. A kubai nép ezt visszaverte. A harmadik próbálkozás diplomáciai természetű volt: az USA kirekesztette Kubát az Amerikai Államok Szervezetéből és igyekezett elszigetelni. Ez egy ideig — legalábbis latin-amerikai viszonylatban — sikerült is. Csakhogy azóta a szubkontinensen is sokminden történt. Haladó elnök győzött a legutóbbi chilei választásokon és Peruban is Amerika-ellenes szelek fújdogálnak. Mivel a tervek szerint Castro Limában is megáll, a kubai kormány egyszere két latin-amerikai ország viszonylatában tör ki az elszigeteltség gyűrűjéből. Aligha lehet vitás, hogy ez csak a kezdet. (KS) Az érdeklődés középpontjában a magyar küldöttség HAVANNA Király Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Kubában továbbra is megkülönböztetett figyelem és érdeklődés kíséri a dr. Ajtai Miklós vezette magyar küldöttség útját. A lapok nagy terjedelemben, képes tudósításokban számolnak be a látogatás legfrissebb eseményeiről. Kubai politikai körökben nagyra értékelik azt a tényt hogy Fidel Castro chilei utazásának előestéjén szálláshelyén kereste fel a magyar küldöttséget, ahol több mint két órán át szívélyes, baráti beszélgetésre került sor. A magyar küldöttség kedden több Havanna környéki mezőgazdasági üzemet és kutatóintézetet keresett fel dr. Carlos Rafael Rodriguez társaságában. A Los Naranjos nevű mezőgazdasági központban a magyar vendégek megtekintették az ananász- és banánmezőket. Ez annál is inkább jelentős, mivel tárgyalások folynak egy ananászkonzerv-üzem magyar részvétellel történő felépítéséről. A kubai—magyar gazdasági tárgyalások során különösen kedvező mederbe jutott a kubai gyógyszeripar fej lesztésére vonatkozó együttes elképzelést, valamint a kubai vágóhidak rekonstrukcióját érintő tervek realizálása. Szerdán dr. Ajtai Miklós látogatást tett dr. Jose Naranjo Morales élelmiszeripari miniszternél, valamint dr. Martinez Junco egészségügyi miniszternél. Szerdán este miniszterelnök-helyettesünk a magyar kolónia tagjaival találkozott A magyar küldöttség tagjai csütörtökön vidéki körútra indulnak. Égő hotel Belfastban Belfast. Angol katona őrségben az égő Woodburn Hotel előtt, amelyet egy bomba robbanása gyújtott fel. Emberéletben, szerencsére, nem esett kár (Telefoto — AP—MTI—KS) Katonai tanácskozás Szódat elnökletével Kedd este Kairóban négyórás ülést tartott az egyiptomi legfelső haditanács. A tanácskozáson Anvar Szádat köztársasági elnök, fő- parancsnok elnökletével megvitatták ..a jelenlegi közel-keleti helyzet eshetőségeivel összefüggő katonai kérdéseket”. A haditanács érdemi munkájáról részletek — a dolog természeténél fogva — nem kerültek nyilvánosságra. Szadek hadügyminiszter kedden a szuezi frontszakaszon állomásozó alakulatok tisztjei és katonái előtt kijelentette: Szadat, aki november elsejével átvette a fegyveres erők közvetlen irányítását „idejének java részét a hadseregnek szenteli, mivel világossá vált, hogy a harccal szemben nincs más alternatíva”. NAHA (Kinawa) Az Oldnawáról kötött japán-amerikai szerződés feltételei elleni tiltakozásul szerdán 24 órás általános sztrájk kezdődött a szigeten. Ezzel egyidejűleg tüntetések robbantak ki és a tüntetők valamint a rendőrség összecsapásában egy rendőr meghalt HELSINKI A finn parlament ratifikálta a Szovjetunióval kötött gazdasági, műszaki és ipari együttműködés fejlesztéséről szóló szerződést, amelyet 1971. április 20-án írtak alá Moszkvában. BUENOS AIRES Az argentin kommunisták szerdán ünnepelték Orestes Guioldinak, a kommunista mozgalom kiemelkedő személyiségének, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának 70. születésnapját PÁRIZS Párizsban találkozott a Francia Kommunista Párt és a Francia Demokratikus Munkásszövetség (CFDT) második legnagyobb francia Chile fővárosának. Santiagonak központjában készült a felvétel: üdvözlő plakátok seregével várták Kuba vezetőjének, Fidel Castronak látogatását, elvtársat” Választások BERLIN A Nemet Demokratikus Köztársaság választópolgárai vasárnap járulnak az urnákhoz, hogy megválasszak a népi kamara, továbbá a megyei kepviselótestüietek tegjait. A Népi Kamara S00 tagja közül 434-et választanak meg most vasárnap, míg 66-ot majd az új berlini városi parlament delegál a Népi Kamarába. A Nemzeti Frontban tömörült pártok és tömegszervezetek jelöltjei közös A felirat: „Üdvözöljük ITdel (Telefoto — AP—MTI—KS) az NDK-ban listán indulnak. Az országnak mind 3 67 választókerületében a listákon mintegy 20—25 százalékkal több 'jelölt neve szerepel, mint amennyi képviselői hely van, s a választók kihúzhatják az általuk visszautasított jelöltek nevét, vagy új neveket írhatnak fel a listára. A jelöltek között igen magas a nők és a^fiatalok aránya. Jelenleg a Népi Kamara képviselőinek 31 százaléka nő, az új jelöltek közül minden harmadik (33,3 százalék) a nők közül kerül ki. Közel-Kelet hí;es KAIRO Nixon nem hajlandó találkozni Golda Meir izraeli miniszterelnökkel. Ilyen értesülést szerzett az A1 Ah- ram „felelős amerikai körökből”. A találkozó lehetőségéről még szeptemberben esett szó, amikor Meir titkára, Szirnsa Dinic az Egyesült Államokban járt. TEL AVIV Galili, Izraeli tárcanélküli miniszter kedden kijelentette, hogy az 1967. júniusi háború óta 13 félkatonai települést létesítettek a szíriai Golan-magaslatokon és 35-öt a többi, Izrael által megszállt területen. A kibbucok fölépítését — Galili szavaival — a megszállt területek stratégiai szerepe teszi szükségessé. szakszervezet küldöttsége. A kiadott közös közlemény hangsúlyozza, hogy az őszinte hangvételű megbeszéléseken eszmecserét folytattak a politikai pártok es szakszervezetek feladatairól, a kapitalizmus ellen a szocializmus győzelméért vívott harcban. KAIRÓ Csütörtöktől kezdődően érkeznek Kairóba a szombatra összehívott arab külügyminiszteri értekezlet résztvevői. Az értekezlet a közel-keleti kérdés ENSZ-közgyűlés vagy Biztonsági Tanács elé vitelét tűzi napirendre. Az Arab Liga meghívta az értekezletre Jasszer Arafatot, a PFSZ Központi Bizottságának elnökét. DAKAR A szenegáli, nigériai, kameruni, zairei, mauritaniai, kenyai, tanzániai, libériái, etióp és elefántcsontparti államfőkből álló tizes bizottság, amely az Afrikai Egységszervezet megbízásából a közel-keleti válság politikai megoldásán fáradozik, — a amely a közelmúltban négy tagját Jeruzsálembe és Kairóba küldte, szerdán délután Dakarban megkezdte kétnapos tanácskozását. Kiértékelik a hadviselő államokban járt elnökök küldetésének eredményeit és döntést hoznak a további leendőkről. KAIRO Anvar Szadat köztársasági elnök kedden fogadta Walter Jesser-t, a kairói nyugatnémet érdekképviselet vezetőjét. Ismeretes, hogy bizonyos idő óta közeledés tapasztalható ag arab országok és az NSZK viszonyában: komoly formában szóba került a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének ügye is. JERUZSÁLEM Günther Grass-nak, az ismert nyugatnémet írónak kedden Jeruzsálemben félbe kellett szakítania felolvasó előadását, mert tüntetők zavarták meg a „nyugatnémet kulturális hét” alkalmából megrendezett estjét. A nyugatnémet kulturális rendezvények ellen nem most tüntettek első ízben. Párizsba érkezeti Kína ENSZ főáelegátusa Ütőn New York felé Párizsba érkezett a Uiuai ENSZ-dcle- gáciö. Képünkön: a küldöttség megérkezik a Kínai Nép- köztársaság párizsi nagykövetségére (Telefoto — AP—MTI—KS) Huang Hua, a Kínai Nép- köztársaság kinevezett ENSZ-fődelegátusa Párizsba érkezett, ahol bevárja a kínai ENSZ-küldöttség többi tagját és Csiao Kuan Hua külügyminiszterhelyettest, aki a 26. ülésszakon a kínai delegáció vezetője lesz. A kínai diplomaták az éjszakát országuk párizsi nagy- követségén töltik és csütörtökön utaznak tovább New Yorkba. Tovább fart a feszültség A pakisztáni rádió jelentése szerint kedden két Indiai gyalogszázad páncélosok és tüzérség támogatásával megtámadta a pakisztáni hadsereg állásait Comilla térségében. a pakisztániak. a rádió jelentése szerint „visszavertek a támadókat és súlyos veszteségeket okoztak nekik. A csatában egy pakisztáni katona elesett és kettő megsebesült. Ez an első eset a határ- incidensek óta, hogy a P;l" kisztáni rádió nem „indiai ügynökökről” tehát kelet-pakisztáni menekültekről, hanem a reguláris hadsereg támadásáról ad hírt. A (rádió jelentése szerint egyébként más incidensek is előfordultak kedden a kelet-nákisztáni határon, de a hadsereg a beszivárgó „ügynököket” visszaverte. Rajasthan indiai kormánya elrendelte, hogy Gan- ganagar észak-nyugati ha- túrmenti város körzetében Bonn lndira Gandhi indiai miniszterelnök világkörüli kőrútjának utolsó állomására Bonnba érkezett. A repülőtérről egy helikopteren nyomban tovább utazott a fővárostól 30 kilométerre levő barokk kastélyba, ahol megkezdte tárgyalásait Willy Brandt kancellárral. Az indiai kormányfő 3 napot tölt az NSZK-bau. minden épkézláb férfit fegyverezzenek fel puskával, mert a pakisztáni hadsereg támadási készülődés jeleit mutatja a határon. A PTI hírügynökség különböző határincidenseket jelentett a keleti határvidékről is. A pakisztáni csapatok több helven ágy ózták az indiaiak állásait K. C. Pánt belügyi ál- laftiminisssber Uj-Delhiben közölte, .hogy Indira Gandhi hazatérése után a kormány teljes egészében áttekinti a határhelyzetet. Pánt egyebekben arról beszélt, hogy indiai megítélés szerint a Bhutto volt külügyminiszter vezette pakisztáni küldöttség pekingi látogatása sikertelen volt: a kínai kormány nem tette magáévá a pakisztáni katonai rezsim felfogását a kelet-pakisztáni függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban. Fülcp-sziret A hétfőn megtartott fülóp- szigeti választások Ferdinand Marcos köztársasági ehlök és nacionalista pártja súlyos vereségét mutatják — legalábbis erre lehet következtetni a leadott szavazatok 75 százaléka összeszámlálá- sárak nemhivatalos eredményeiből. A választók — mint az ellenzéki liberális párt részéről közölték — határozott elégedetlenségüket fejezték ki Marcos elnök politikájúval szemben. Szolnoki Adatfeldolgozó Központunk felvesz táblnellenör tikét Felvételre jelentkezhetnek érettségizett legalább két éves könyvelői, anyagkönyvelői gyakorlattal rendelkezők. Szakmai kiképzésről és betanításról vállalaton belül gondoskodónk. Jelentkezni írásban és személyesen az ADATFELDOLGOZÓ KÖZPONT IGAZGATÓJÁNÁL Szolnok Liget n. 36. ss. Telefon: 13—469.