Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-10 / 265. szám
1971. november 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Toronymagtór az 1700-as évekből Évtizedek óta nem használják az 1700-as évek végén épült, négyszintes tiszadobi toronymagtárat, mely egyedülálló ilyen jellegű műemlék az országban. Alapos kutatás után összegyűjtötték a magtárra vonatkozó adatokat és annak alapján a magtárat ipari műemlékké nyilvánították. Az érdekes építményt rövidesen helyreállítják (MTI fotó — Balogh László felvétele — KS) Uj állandó tévéprogram A hetente ötször jelentkező tv-híradó és a vasárnapi A hét című műsoron kívül — a most véglegesített tervek szerint — szinte minden hétre jut majd egy-egy olyan tévéprogram, amelyet a politikai adások főszerkesztősége készít és amelyet a közönség csúcsidőben, este nyolc óra wtón láthat majd. Megyeri Károly főszerkesztő, az 1972-es műsortervekről és a tévé nagyobb szabású vállalkozásairól a következőket mondta az MTI munkatársának: — Kísérleti jelleggel „Ütközben” címmel egy- egy útvonal különböző pontjait végigjárva igyekszünk egy-egy nap helyi problematikáját megragadni. A nemzetközi programok közül kiemelkedik az a körkapcsolásos össtzeállí- tás, amely négy szovjet városba kalauzolja a magyar nézőket, „Nálatok ♦lány óra van?" és „Halló Leningrad — halló Budapest” címmel negyvenperces helyszínt közvetítést tervezünk. Magyar újságírók mellett külföldi — köztük Ti'njgati publicisták részvételével kerekasztal beszélgetésre kerül sor. Nővédelem Szülési szabadság — Családtervezés Szexuális felvilágosítás Tegnap a Hazafias Népfront megyei “nőSTzottsága második alkalommal rendezte meg az idén a nők fórumát. Júniusban a szolgáltatások szerepeltek a fórum napirendjén, tegnap pedig a nővédelém időszerű kérdéseiről tamtr 'érdekes;' elemző' előadást dr. Bene Zoltán szülész főorvos. A hallgatóság soraiban az orvosok, s az egészségügyi dolgozókon kívül ott ültek városaink nagyközségeink nöbizottságának aktívái is. A fiórum témáját a múlt hónap végén tartott kétnapos országos nőkonferencián elhangzott javaslatok, elképzelések aktualitása adta. — Űj emberkének életet adni, ez a nők legszebb hivatása, — mondta bevezető szavaiban a főorvos. Mégis kevés az újszülöttek száma hazánkban. Az utóbbi években tapasztalható lassú emelkedés sem egészen megnyugtató. Természetesen meg van a magyarázata annak, hogy a magyar nők nem vállalják a sokszor bizony hátrányos megkülönböztetéssel járó anyaságot. A teljesség igénye nélkül néhány kiragadott^ példával érzékeltette az előadó azokat a problémákat, amelyek megnyugtató megoldásával még adós társadalmunk. — A terhesanyákkal kezdem. Azokkal, akiknek a kihordás ideje alatt, születendő gyermekük érdekében, fokozottabban kell vigyázni magukra. Ezért, hell az üzemekben és gyárakban megteremteni a lehetőségét annak, hogy a fizikai dolgozó nők — jövedelmük t csökkenése nélkül — könnyebb munkát kapjanak. Sőt, a húszhetes szülési szabadságon kívül a szülés várható időpontja előtt egy hónapos pihenőidőt kellene biztosítani a kismamáknak. Ha kevesebb asszony hozná világra gyermekét fáradtan, kimerültén, a koraszülések száma jelentősen csökkenne. Az újszülöttek számának növekedése bizonyítja, hogy a nők szülési kedvét fokozta a négy éve bevezetett intézkedés : a gyermekgondozási segély. A segély célja Világos és közismert. A gyermek testi és szellemi fejlődése szempontjából nagyon lényeges, hogy a legkritikusabb időben (legalább egyéves koráig) az anyja nevelje. A nőkonferencia munka- bizottságaiban számos javaslat hangzott el a segély feltételeinek megváltoztatására. A gyermekgondozási segély jelenleg érvényben lévő rendelkezései ugyanis a dolgozó nők egy részétől megfosztja ezt a juttatást. Nem kaphatnak segélyt, például azok, akiknek munkaideje nem éri el a hat órát, a tsz-tagok és a mezőgazdasági idénymunkások közül pedig azok, akik — legtöbbször saját hibájukon kívül — nem tudják ledolgozni az előírt munkanapokat. Az elhangzott vélemények szerint olyan lehetőséget kell biztosítani, hogy a segély folyósítása méltányossági alapon is megoldható legyen. A kismamák és a kisgyermekes anyák néhány kiragadott és még megoldatlan problémája után a család- tervezésről, az egészségügyi felvilágositó munkáról beszélt dr. Bene Zoltán. — A kulturált családtervezéssel, — mondotta, elejét vehetjük a véletlen szüléseknek, a felesleges terhesség megszakításoknak, a „nem kívánt” utód születésének. Az anyák iskolája, a nővédelmi tanácsadók megszervezése hálózatának a jelenleginél sokkal szervezettebb kiépítésével kell lehetővé tenni megyénkben nemcsak a nők, hanem a férfiak egészségügyi felvilágosítását is. Ez előadások, ankétok, tanácsadások megszervezése, népszerűsítése nem csupán az egészségügyi dolgozók feladata, hanem a társadalmi szerveké és mozgalmaké is. Sőt, már az iskolákban kell kezdeni. Szervezett oktatás keretében egészségügyi témákkal foglalkozni: az egészséges életmód legalapvetőbb kérdéseitől egészen a szexuális problémákig. A jó kórus: baráti közösség A karcagi tudományos és kulturális napok műsorfüzetében szerényen húzódik meg egy apróbetűs cím: A 60 éves karcagi kórus köszöntése. November 13- án jubileumi hangverseny keretében ünnepük meg a hat évtizedes fennállást. — Mekkora létszámú a kórus, és kik a tagjai? — kérdeztük Mészáros Ferenc kórusvezetőt. — Jelenleg ötvenen énekelnek az együttesben főként szakmunkások, ipari tanulók, diákok. A sok fiatal, részvétele azt bizonyítja, hogy az ifjúság körében is van igény a közös éneklés iránt. Országszerte sokan panaszkodnak a kórusok elöregedése miatt. Szerintem ebbe nem lehet belenyugodni, nem szabad szükségszerű je* fenségként" elkönyvelni. £» tz Mf fi kórus vonzereje a fiatalság számára? — Az, aminek jellemeznie kellene minden amatőr művészeti együttest. Tehát, hogy nem csupán a produkció a célja, hanem egyben baráti és művelődési közösség is. Az ifjúság szerintem nem azért vonzódik olyan tömegesen a beat zenéhez, mintha korlátolt lenne a zenei ízlése. Talá az a legfontosabb ok. hogy a könnyűzenei klubok egyúttal a fiatalok érdeklődésének, életkori sajátosságainak is megfelelő társaságot biztosítanak. Hiszem, bogy a komoly zene is alkalmas ilyen közösségek létrehozására, de csakis akkor, ha a karvezetőik nem érik be a szakmai irányítással, hanem együtt élnek a fiatal énekesek minden gondjával, igényes szórakozásukkal is törődnek; — Milyen szerepet tölt be a kórus a város kulturális életében? — Minden nagyobb társadalmi rendezvényre meghívnak bennünket szerepelni. A meghittebb hangulatú, kisebb eseményeken kamarakórusunk lép fel, tizenöt tagú férfikarunk pedig a gyásszertartásokon énekel. — Készül-e új műsordarabok bemutatására az énekkar? — Természetesen. A november 13-i jubileumi hangversenyen szeretnénk bebizonyítani, hogy méltók vagyunk a város zenekedvelőinek szeretetére, no és a tanács anyagi támogatására, amely évről-évre több. Üj műsorunk hadd legyen a jubileumi hangverseny meglepetése. Érdeklődéssel várjuk. sz.j. Hűség és szakítás Szajoli ismerősömtől hallottam, hogy a község fiatal, társadalmi tanulmányi ösztöndíjas orvosa nagyhir- telen otthagyta a falut, máshol vállalt állást. Vélemények az ügyről: „Az az orvos szé- gyellje magát. Tanult a falu pénzén, a mi kis adónkon és amikor oda kellene állnia a betegágyunkhoz, nincs.” „Álprobléma.' Csupán arról van szó, hogy nem Szabóiban gyógyít, hanem egy másik faluban. A kölcsönt visszafizeti és kész. Nincs jobb dolga az újságírónak, mint ezen rágódni?” Sajnálom, hogy ezen kell „rágódnom”, de talán nem haszontalanul. Ezt persze csak a levont következtetések érdemlegessége döntheti el. Tények s 1969. februárjában a szajoli községi tanács és A. Gy. orvostanhallgató társadalmi tanulmányi ösztöndíj-szerződést kötöttek. A szajoliak havonta 900, majd 1300 forint ösztöndíjat adtak leendő orvosuknak. A. Gy. vállalta, hogy a2 egyetem el-, végzése után Szajolban működik. A szajoli községi tanács elnöke: „Idejött a doktor, úr, éppen vb-ülés volt. Nem mondom, az visszatetszést keltett, hogy rögtön arról kezdett érdeklődni, hogy másodállásra van-e lehetőség.- A tsz-ünk párttitkára még, meg is jegyezte, hogy ejnye doktor úr, hát nem az érdekli, hány beteg van a faluban? Dr. A. Gy.: „Ebből egy szó sem igaz. Sosem voltam a szajoli úb ülésén. Fejlemények: Dr. A. Gy.-nek felépült, a. háromszobás lakás, beköltözött a házba, de nem kezdhette meg orvosi működését a faluban — furcsán hangzik, de így van — mert nem volt állása. A dátum: 1970. augusztusa. A megyei egészségügyi fejlesztési terv ugyanis csak 1971. szeptemberétől adott arra lehetőséget (státust), hogy dr. A. Gy. a szajoli 2-es körzet (új orvosi körzet) ' orvosaként működjék. Következtetések menetközben : a megyei tanács egészésgügyi osztályán ezek szerint nem tudtak arról, hogy dr. A. Gy. 1970 nyarán megkapja az orvosi diplomáját és hogy vállalt kötelezettsége alapján Szajolban akar dolgozni. Egy másik tény: a szajoliak nem létező állás betöltésére kötöttek társadalmi tanulmányi ösztöndíjat. abb fejlemények: a járási tanács egészségügyi osztálya megoldást keresett. Levelezés a megyei tanács egészségügyi osztályával a szajoli 2-es orvosi körzet ügyében. Dr. A. Gy. ezek- után sem foglalhatta el szajoli állását. A járási tanács kinevezte (először) Beseny- szögre, (másodszor) Mező- hékre helyettesíteni. Dr. A. Gy. egyik faluban sem járt, mert kinevezésével egyidőben féléves orvosto- vábbképzé^re hívták be a szolnoki korházba. Egyik kéz nem tudta, mit csinál a másik? Egy hónap eltelte után — mivel Tiszaföldvá- ron orvoshiány okozta szükséghelyzet alakult ki — a járási tanács egészségügy i osztálya a nagyközségbe küldte dr. A. Gy.-t, szintén helyettesíteni. Néhány hét eltelte után a fiatal orvos azt kérte felügyeleti szervétől, hogy végleg Tiszaföld- váron maradhasson. A kérését nem teljesítették. így a helyettesítés eltelte után — ez kb. egy hónap volt — dr. A. Gy.-t visszarendelték a szolnoki kórházba, a továbbképzés folytatására. Dr. A. Gy.: „Elvégeztem az egyetemet. Az embernek tervei vannak. Mit gondol, hogy érintett, hogy nincs állandó állásom? Es külön kell élnem a családomtól.” Újságíró: „önnek gépkocsija van. Nem nagy távolságokról volt szó. Félóra út... Dr. A. Gy.: „A lakás sem volt rendben. Könyörögnöm kellett, hogy vegyenek egy kályhacsövet. A redőnyhúzó is rossz volt.” Meg jegy síésí De sok pedagógus, agronó- mus, mérnök, újságíró és főleg nagyon sok fiatal munkás házaspár örülne, ha a tálcán kapott lakásából csak a kályhacsövek hiányoznának, s csak a redőnyhúzó madzag lenne rossz. ■ A szajoli községi tanács elnöke: „Kérte dr. A. Gy. azt is, hogy csináljuk meg a garázst is! Megmondtam neki: ahogy egy kis pénzünk lesz, felépítjük. De most nincs. Ha lesz, kerítést is csinálunk. Azt is megmondtam neki, hogyha letelik a katonai szolgálata (dr. A. Gy. 1971 tavaszán katonai szolgálatra vonult be) üzemorvosi állást is szerzünk neki. Csak legyen egy kicsit türelmes Szajoli betegek az orvosi rendelőben: „Tőlünk, tessék elhinni, még egyetlen orvos se ment el szegényen. Mert mink odaadjuk nekik.” Ex ér nyara Rendelkezés született, hogy a munkáltatói jogkört a járási hivatalok ruháznák át a községi tanácsoknak. A szegvári nagyközségi tanács megüresedett orvosi állásra pályázatot hirdetett. Dr. A. Gy. pályázatát elfogadta. Á szegvári nagyközségi tanács levélben kérte a mezőhéki községi tanácsot — mint névleges munkáltatót, — ahol a fiatal orvost nem is ismerték, hogy járuljon hozzá dr. A. Gy. Szegvárra történő kiadásához. A mezőhéki tanács — mit is tehetett egyebet — az ügyet illetékességből áttette a megyei tanács szolnoki járási hivatala egészségügyi csoportjához, az pedig, a munkáltatói jogkörrel együtt a szajoli községi tanácshoz. A szajoli tanács ragaszkodott a társadalmi tanulmányi ösztöndíj szerződésben foglaltakhoz, a szegvári nagyközségi tanács kérését elutasította. Ez év szeptemberének első napjaiban az illetékesek végre elintézték dr. A. Gy. szajoli státusz-ügyét, tehát a továbbiakban az prvos a szajoli 2-es körzetben működhetett volna. Ha... Dr. A. Gy. azonban szeptember 6-án írásban felmondott a szajoli községi tanácsnak. A tanács „Kilépett” bejegyzéssel adta ki az orvos munkakönyvét. Szajoli vezetők: „Csalódtunk ebben az emberben”. Dr. A. Gy. azonban szep- hurca után én nem akartam Szajolban dolgozni. Különben is Szegváron több fizetést ígértek.” Szegvári tanácselnök: „Mi örömmel fogadjuk dr. A. Gy.-t. A fizetésére vonatkozóan még nem hoztunk határozatot. Dr. A. Gy.: „Már csak egy félévi ösztöndíjjal vagyok adós a szajoli községi tanácsnak. Egy évig rajtam kívülálló okok miatt nem ott dolgoztam. Nem olyan nagy ügy, más fiatal szakemberek is így csinálják: ha nem tetszik nekik a hely, elmennek máshová. Újságíró: „Valóban jóné- hányan így csinálták. Sőt olyan esetről is tudok, amikor az új munkahely egy elegáns mozdulattal visszafizette — a volt ösztöndíjas helyett — a felvett 20—30 ezer forintot. Ax ügy tanulságai? Dr. A. Gy. nem légüres térben határozott így, ahogy cselekedett. Az ember a döntéseit mindig a környezet valamilyen hatására hozza meg. Nem hiszem, hogy dr. A. Gy.-t kizárólag a kályhacső hiány juttatta el addig az elhatározásig, hogy más megyében keresse a boldogulását. Tiszai Lajos Uj külszíni bauxitbánya A Bakony bauxitvagyona nem összefüggő egységben helyezkedik el, hanem ün. lencsékben. Ezekben a napokban Halimba körzetében a kimerülő 11-es számú fej-.- tés szomszédságában megkezdődött egy új bányaterület előkészítése a művelésre: Az új „lencséből” műszakonként 130 tonna első osztályú bauxit kerül majd a felszínre. (MTI fotó — Jaszal Csaba felv. — KS)