Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-09 / 238. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. október 9. Brier htonfót Brémáig Kontinensünk fontos események és folyamatok színhe­lye. Miközben világszerte mind több szó esik arról, hogy például az európai biztonsági konferencia kilátásai mind biztatóbbak, ' érdemes egy pillantást vetnünk két fontos nyugat-európai ország ellenzékének magatartására. Ezt a magatartást a legutóbbi órákban két említésre- méltó megnyilvánulás tükrözte, az egyik a brit munkás­párt évi konferenciájának brightoni finise, a másik Barzel CDU—CSU elnöknek a brémai tartományi választásokkal kapcsolatos kortes-beszéde. Kezdjük Brightonnal. Ez a patinás angliai fürdőváros nem először ad otthont brit ellenzéki párt fontos tanácsko­zásának, de aligha túlzás azt állítani, hogy esztendők óta nem irányult ilyen intenzíven Brighton felé a hazai és a külföldi közvélemény érdeklődése. Ez az érdeklődés ért­hető. Miközben Európában tart az enyhülés, Edward Heath konzervatív kabinetje mindent elkövet, hogy ezt a folya­matot hátráltassa. Közismert, hogy a tory-kormány csak a minap utasított ki számos szovjet diplomatát Londonból. Ezzel olyan szovjetellenes kampányt koronázott meg, amely még a hidágháború legsötétebb szakaszaiban is riadalmat Koszigin Algírból Marokkóba utazott és visszatetszést keltett volna, nemhogy most, fontos nem­zetközi megállapodások után és fontos tanácskozások kö­zepette. Világos, hogy ilyen körülmények között a brit és a külföldi közvélemény megkülönböztetett érdeklődéssel for­dult a munkáspárti .árnyékkormány” álláspontja felé. Ha­rold Wilson és vezérkara — ezt most már megállapíthat­juk — szembefordult a tory hisztériával és a szovjetellenes rágalmak helyett határozatban támogatta az európai biz­tonsági konferencia összehívását. Ennek pontosan az ellenkezője történik a nyugatnémet ellenzék soraiban. Amióta Rainer Barzelt választották a kereszténydemokrata unió elnökévé, az enyhülés bonni el­lenfelei még az eddiginél is gátlástalanabbul rontottak ne­ki az európai közeledésnek. Barzel — a brémai tartomá­nyi szavazóknak címezve szavait — „népfront-veszélyről” szónokolt, sürgette egy jobboldali egységfront létrejöttét és a szovjet—nyugatnémet szerződés ratifikálásának megaka­dályozását. A tét nagy, Európa és a világ jövőjéről van szó. Sok függ attól, hogy a brightoni és ne a brémai szellem dia­dalmaskodjék. (KS) Angol diplomaták kiutasítása a Szovjetunióból Üjabb saigoni csapatok törtek be Kambodzsa területére Krek térségében. A fokozódó harcok és a dél-vietnami csa­patoktól való félelmükben a térség lakói elmenekülnek. Képünkön: Krek térségében lakó kambodzsaiak elhagyják otthonaikat. (Telefoto — AP—MTI—KS) Politikai harc Vietnamért Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke csütörtökön este Al­gírban vacsorát adott ven­déglátója, Huari Bumedien, az Algériai Forradalmi Ta­nács elnöke tiszteletére. A baráti hangulatú vacso­rán Koszigin és Bumedien pohárköszöntőt mondott. Pénteken reggel Koszigin az algériai elnök társaságá­ban városnéző körútra in­dult. Megtekintette egyebek között a nemzetek palotáját, több nemzetközi találkozó színhelyét, ahol jelenleg az első nemzetközi kőolaj- és földgázipari tudományos ér­tekezlet folytatja munkáját. Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke pénteken délelőtt öt­napos algériai látogatása után, II. Hasszán király meghívására Marokkóba ér­kezett A szovjet miniszterelnök háromnapos marokkói láto­gatása során II. Hasszán ki­rállyal és Karim Lamrani miniszterelnökkel a két or­szág kapcsolatairól, valamint a nemzetközi helyzet idősze­rű kérdéseiről tanácskozik. Koszigint a Rabat Sálé re­pülőtéren Szidi Mohammed trónörökös, valamint Mulai Abdallah herceg fogadta. A látogatás alkalmából a re­pülőteret szovjet és marok­kói zászlókkal díszítették fel. A repülőtéri fogadtatás után a vendég trónörökös és a herceg társaságában az úgynevezett vendégpalotába hajtatott, ahol II. Hasszán király fogadta őt. A vendég­palotában Koszigin és a marokkói király megkezdte első politikai tanácskozásait. A délutáni órákban a szovjet vendéget Lamrani miniszterelnök kereste fel. Ezt követően Koszigin a vendégpalotában a Rabat- ban akkreditált diplomáciai missziók vezetőit fogadta. Ma délelőtt a szovjet mi­niszterelnök Lamrani marok­kói miniszterelnökkel tár­gyal, majd Casablancába utazik, ahol különböző ipari létesítményeket tekint meg. A Podgornij vezette szovjet küldöttség hazautazott a VDK-ból A szovjet párt. és kor­mányküldöttség Nyikolaj Podgomijnak. az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjá­nak. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnöké­nek vezetésével befejezte hivatalos látogatását a Viet. nami Demokratikus Köztár­saságban. Hanoiban pénte­ken ünnepélyes keretek kö­zött elbúcsúztatták a szovjet vendégeket A szovjet párt- és kor­mányküldöttség a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságánál! és a VDK kormányának meghívására október 3-tól 8-ig volt hi­vatalos látogatáson a Viet­nami Demokratikus Köz­társaságban. A delegáció látogatást tett Hanoiban, Haiphongban, és Quang-Ninh tartományban. Tárgyalásokat folytatott a Vietnami Dolgozók Pártja és a Vietnami Demokratikus Köztársaság vezetőivel, ame. lyek eredményeképpen alá­írták a szovjet—vietnami közös nyilatkozatot, egyez­ményeket kötöttek, amelyek szerint a Szovjetunió térítés, mentes segélyt, valamint újabb hiteleket nyújt a VDK-nak. Ugyancsak aláír­ták az 1972—1973-as évekre szóló árucsere forgalmi egyezményt. A Hanoi repülőtéren — amelyet feldíszítettek a Szovjetunió és a Vietnami Demokratikus Köztársaság lobogóival, a párt és az ál­lam vezetői, közéleti szemé­lyiségek búcsúztatták a kül­döttséget, Szovjet—vietnami közös közleményt írtak alá Hanoiban. Képünkön: Podgornij államfő, áz SZKP elnökségének tagja és Le Duan, a vietnami párt első titkára aláírja a barát­ság és az együttműködés okmányát. (Telefoto —• VNA—MTI—KS) Az egyiptomi hadügyminiszter Moszkvában Moszkvába érkezett Moha­med Ahmed Szadek egyipto­mi hadügyminiszter. A vendéget Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere és több más hivatalos személy fo­gadta. Szadek Moszkvában csat­lakozik ahhoz az egyiptomi delegációhoz, amely Anvar Szadat elnök vezetésével a hét elején érkezik a szovjet fővárosba. A szovjet kormány „meg- valósíthatatlannak” tartja Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter jövő évre tervezett Szovjetunió-beli iá. togatását — jelentik á szov­jet televízióra hivatkozva hírügynökségek. A szovjet televízió közlése szerint több Moszkvában akkreditált angol diploma­tát és kereskedelmi képvi. selőt persona non grata-nak nyilvánítottak és felkérték, hogy két héten belül hagy­ják el a Szovjetunió terü­letét. Sir Jonh Killick moszk­vai brit nagykövetet péntek este a szovjet külügyminisz­tériumba kérették, ahol jegyzéket nyújtottak át neki. Mint ismeretes, Nagy-Bri- tanniában a közelmúltban provokációs céllal nemkívá­natos személynek minősítet­tek 105 szovjet diplomatát, s kiutasították őket az or­szágból. A nyugat-európai országokban hűvös fogadtatásban része­sül a japán császári pár. Képünk az amszterdami repülő­téren készült, ahol Hirohito és felesége csalódottan vette tudomásul, hogy a királynő és férje nem ment ki üd­vözlésükre. M Szovjet és magyar katonai alaku­latok együttműködési gyakorlata A Magyar Néphadsereg ki­jelölt csapatai és a szovjet déli hadseregcsoport — B. P. Ivanov vezérezredesnek, a déli hadseregcsoport pa­rancsnokának vezetésével — a Dunántúl térségében több­napos együttműködési gya­korlatot tart. A gyakorlaton harckocsizók, gépkocsizó lö­vész alakulatok, valamint lé­gierő-kötelékek és ‘ deszant- egységek vesznek részt. Pénteken a támadó és a védekező felek között nagy­szabású harcgyakorlat zaj­lott le. Az első mozzanat a nagyerejű tüzérségi előké­szítés volt — földön és le­vegőből, miközben „atom­csapásokra” is sor került. A tüzérségi tűz fedezete alatt szétbontakoztak a támadó csapatok, átjárót nyitottak a műszaki akadályon, majd támadásba lendültek a harc­kocsik és áttörték az „ellen­ség” első vonalát. Időközben a légierő is támogatta a föl­dön harcoló egységek táma­dó akcióját, a bombázó gé­pek csapásokat mértek az „ellenség” tartalékaira. Mind a magyar, mind a szovjet hadvezetés nagy létszámú haderőt vonultatott fel, ame­lyek a legkorszerűbb harci technikát alkalmazták a kü­lönböző hadmozdulatokban. A közös gyakorlat, — amelyet fővárosi, valamint megyei párt- és állami ve­zetők. a Magyar Néphadse­reg tábornoki és parancsnoki karának tagjai, továbbá a társfegyveres testületek ma­gasrangú képviselői közül többen megtekintettek. — azt bizonyította: a nyelvi különbség ellenére példasze­rű az együttműködés a ma­gyar és a szovjet katonák között. A gyakorlat tovább erősítette a két testvéri had­sereg fegyverbarátságát, har­ci felkészültségét, jó alka­lom volt arra, hogy a kato­nák számot adjanak az el­múlt hónapok kiképzési ered­ményéről, egyben lehetősé­get nyújtott arra is, hogy a csapatok tökéletesítsék az összfegyvernemi feladatok di­namikus végrehajtását. A tartalékosok is dereka­san helytállnak a gyakorlat során rájuk bízott feladatok megoldásában, s annak be­fejeztével a polgári életben tovább folytatják munkáju­kat. (MTI) A katonai győzelem reménytelensége arra kény- szeítette a vietnami háború befejezésének jelszavával hatalomra került Nixont, hogy — a közeledő válasz­tásokra tekintve — politikai akciókba kezdjen. Így szüle­tett meg a vietnamizálási politika, amelynek a katonai része azt célozza, hogy az Egyesült Államok segítsé­gével vietnami zsoldosok vívják ki a győzelmet a vietnami nép ellen; politikai vonatkozásban viszont Wa­shingtont kiszolgáló „demok. ratikusan” megválasztott kormányt igyekezzenek te­remteni Saigonban. Ez utóbbinak volt szín­tere és próbája az október 3-i dél-vietnami elnökvá­lasztás. Akármilyen furcsán hangzik, a próba „túlságosan jól sikerült” — ezért alkal­matlan a dél-vietnami prob­lémák bármelyikének meg­oldására. Nem csökkentette az amerikaiak gondjait, bár legmegbízhatóbb emberük, Thieu az elnöki székben maradt. Nyilvánvaló, hogy ezt a „győzelmet” kizárólag annak köszönheti, hogy az ellenzékkel szemben terrort alkalmaztak, hogy a több mint egymillió fegyveres mellett néhány millió hamis szavazólapot is „bevetettek”. Az ily módon „megválasz­tott” elnök volt helyettese, Ky alelnök maga leplezte le a választási csalásokat, a törvénytelenségeket. A választások után Thieu valóban csak az amerikaia­kat képviseli Saigonban. Felvetődik a kérdés: való­ban hasznos Thieu újravá­lasztása Nixonnak? Egy pil­lanatra tételezzük fel a fel- tételezheteüent, vagyis, hogy Nixon valóban tisztességes békét akar, —‘ mint ahogy mondja. Ilyen békéhez az út azonban csak a Dél- Vietnami Ideiglenes Forra­dalmi Kormánnyal folyta­tandó tárgyalásokon keresz­tül vezethet. A DIFK vi­szont nem fogadja el tár­gyaló partnernek az ame­rikaiak szolgálatában álló Thieut. Hírek szerint Nixon, pekingi útja során a kínai vezetők segítségét akarja Acélsisakos rohamrendőrök brutális támadásai elől me­nekülnek a tüntető dél-korc.ü diákok, akik mozgalmat szer­veztek a korrupció megfékezésére és leleplezésére. telefoto — AP—MTI—KS) kérni Thieu elfogadtatásá­hoz. Ezért jelentéktelenítette el a párizsi tárgyalásokat, ahol pedig az Egyesült Ál­lamok bebizonyíthatná meg­egyezési szándékát és törek­vését a tisztességes békére. Ha Nixon kérésére valóban sor kerülne. teljesen új aspektusból kell értékelni a vietnami probléma politikai és katonai kérdéseit. Peking és Washington ilyen irányú megegyezése azonban — leg­alábbis a jelenlegi megítélés szerint — elképzelhetetlen, hiszen ilyen irányú megál­lapodás nyüt összefogás len­ne a harcoló vietnami nép ellen. Ezt a kockázatot Pe- kingben aligha mernék vál­lalni. Nixon vietnamizálási prog­ramját tehát egy jottányit sem vitte előre Thieu újra­választása. Politikai terve ugyanúgy zsákutcába jutott, mint katonai programja, amelynek része volt a Kam­bodzsa és Laosz ellen vég­rehajtott agresszió és a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság ellen nemrég felújí­tott bombázások. Washing- tan felelősségét e tekintetben csak súlyosbítja, hogy az árvíztől sújtott VDK ellen hajtották végre azzal a szándékkal, hogy katonailag megadásra kényszerítsék az országot. A kalózszándék azonban ismét megtört a VDK hősi ellenállásán és azon a széles nemzetközi szolidaritáson, amely védőén övezi a vietnami népet. Ezt a szolidaritást húzza alá a Szovjetunió államel­nökének, Podgomijnak eheti látogatása a VDK-ban. A Szovjetunió internacionalista kötelességének tartja — han­goztatta Podgornij, — Viet­nam igazságos ügyének tá­mogatását. Podgornij állam­fő látogatása a VDK-ban annak a határozott szándék­nak a demonstrálása, hogy a Szovjetunió és az egész szocialista tábor továbbra is megad minden segítséget a vietnami népnek az agresz- szorok fegyveres harca és politikai mahinációi ellen. Kovács István Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok meevei Tanács lapla Főszerkesztő: Varsa József Telefon: 12—098. ÍZ—320, 12—009: M—832. Telex: 23 35T, Kiadja a Szolnok megye! bapkladő Vállalat Szolnok. Kossuth tér t igazgatós Virít-h Iván Telefon: 12—094. Az előfizetés dlla egy hónapra: *•.— forint. Index-szám: 2S 099 > Terjeszti a Magyar Posta; Előfizethető minden ooeta* hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezetőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom