Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-03 / 233. szám

1971. október 3.

SZENTI ERNŐ RAJZA

Lengyel Péter:

MÚS S21ÜC

A két ház között letelepedett gyerekcsoport előtt iskolaköpenyes lány áll és hadonászva mesél. Szemüveg van rajta, a bal üvege homályos, s ő enyhén elfordítva tartja a fejét, mintha még nem szokott volna hozzá egészen.

A házak újak, négyemeletesek, szürkék, és siváran csúnyák. A háttérben az újabban épült magashazak színes, erkélyek játékával oldott síkú tornyai emelkednek. Oda a napokban költöztek be a lakók. A két négy- emeletes a szegény rokon: öt éve, hogy elkészültek. A széles főútvonal és egy autobehajtó fogja közre, őket. Az

autóbusz, amely itt all meg ' húszpercenként a két ház előtt, egyirányban jár, hurkot ír a telep körül. A varosból jövet négy, befele nyolc megállónyi a távolság. Szövetkezeti házak, lakótelep Pest egyik elővárosában. Az autóút túlsó oldalán dombos-gödrös, üres telkek, vadul hajtó zömök billenő- teherautók hordják rájuk a hulladékot, viszik el a földet. Ma még szabad terep: a lakótelep hulláma előbb vagy utóbb átcsap az autóúton és elnyeli ezt is, nem áll meg a vasúti töltésig.

A két ház közötti téglaalap alakú terület — egy csík fű, egy sáv beton és egy kis négyzetnyi homokozó — a gyerekeknek játszótér, sportpálya, klub, a társadalmi élet központja. Nyáron itt telik el a java idejük.

Tizenhét gyerek van a két házban. Átlagos életkoruk négy év. A lakók öt éve költöztek be. Van egy-két nagyobb, egy-két kisebb gyerek. Két korosztály él itt: ők és a szüleik. Átmenet — kamasz, egyetemista még véletlenül sincs. A tizenhét gyerekből négyet Zsoltnak hívnak, kettőt Mónikának, kettőt Beának, a többit másképpen.

Ezen a szombat délutánon megtelik a két ház közötti téglalap: ilyenkor már itthon van mindenki. Zsuzsa az iskolás, a legidősebbek közül való. Ha itthon van, körülötte zajlik az élet. Fiús, •‘verekedős. —- A fűvön hadonászva a legfrisebb újdonságról tájékoztatja most a maga köré gyűjtött kupacnyi négyévest: a Három Méter Kövér AsszonyróL — Három méter kövér volt, de komolyan. Biztos, hogy igaz, az újság írja. Most hált meg és nem tudtak koporsót találni neki és külön kellett csináltatni, de akkor meg nem fért be az ajtón... Az asszonynak egy külön ajtója volt, azon ment ki mindig, a ház há- *ulsó oldalán, hogy senki se

lássa. És a ruhájához kilenc méter anyag kellett, és két kiló kenyeret evett meg reggelire és mindig három székre ült le egyszerre...

öt perccel később a kicsik egymást túlkiabálva, visítoz- va cifrázzák.

— Az uszodába meg biztos be se engedték, mert kiloccsant volna!

— És mekkora volt az ágya!

— A tányérja, meg a kanala!

— A fogsora a pohárbanl

Észre sem veszik, hogy Zsuzsa eltűnt közülük. Hemperegnek a fűben a gyönyörűségtől.;;. Tényleg, hogy valaki ilyen kövér legyen...

Később ismét felbukkan Zsuzsa. Csípőre tett kézzel áll meg a földön ülők előtt. Dobbant egyet. Mind ránéz. Zsuzsa szétterpesztve megveti a lábát. Egyik pillanatról a másikra erőszakos harmincötéves lesz az arca. A száját nagyra tátva, végtelenül undok, nyersen felnőtt hangon rikácsolja:

— „Minek jöttél fel ilyen hamar? Megmondtam — százszor — hogy majd — ha

— hívlak!” És a kezét leeresztve, újra nyolcévesen:

— Mindig csak ezt mondja az anyukám.

Szombat délutánonként vendége van. Zsuzsa szülei egy éve váltak eL Az apa elköltözött.

Zsuzsa azután ott lófrál az udvaron. Becsönget valamelyik gyerekért. Televíziózik valahol, míg el nem küldik. ötpercenként elmegy az autóbehajtóra — onnan látni, hogy ég-e már a villany a nagyszobában. Akkor mehet föL

A szemüvege új. A héten derült ki, hogy rossz a szeme. Nagyon elhanyagolt állapotban volt már, a tanító néni vette észre, ő vitte el az orvoshoz is.

Egyenként felhívják a gyerekeket. Már csak az egyik Zsolti tartózkodik a homokozó környékén. Életkora — négy év. ö egyedül van otthon egész nap. Nyáron, őszszel, amíg jó az idő, reggel kilenctől este hétig a két ház között lézeng egy vödörrel, lapáttal, a három formájával.

— Csinálok három homoktortát, összerontom. Csinálok három homoktortát, összerontom.

Áll a kerítés mellett, órákon át. Nézi szemben a teherautókat. Előre tudja, mikor jön a busz, kit hoz. Minden megjövő, elmenő felnőttet megszólít: „Kezicsókolom, hová mész?” „Vásárolni, mit vásárolni?” Miért

lecsót?” „Mi is megyünk majd uszodába.” „Neked nincs autód?” Nekünk Merőink van.” Tizenkettőkor lekiabált az erkélyről a háztartási alkalmazott: ebédelni hívta.

Egy nagyvállalati rendelőintézet igazgató-főorvosának a fia. Anyja nem dolgozik. Zsolt nem jár óvodába. A fehér Diesel-Mercedest hét végén használják. Hétköznap fekete Sirály áll a ház előtt, sofőrrel, vár. A szennyest kell elvinni a Patyolatba, tejfölt hozni a csarnokból, hazavinni a bejárónőt

Ma délután sütött a nap. Zsolton egy szál fecske van, kis piros csíkkal, féloldalasán. Kezében a vödör, ott 611 a kerítésnél, amikor Zsuzsa a szomszéd házból megint lejön. A kislány kezében összecsavart képesújság. Televíziózott Beáéknál, de most már vacsoráznak. Ahogy leér, körülnéz az üres udvarban. Fejét közben elfordítja a homályos üveg irányában. Majd határozottan kézenfog- ja Zsoltot.

— Tedd le a vödröt, kicsi fiam. El kell mennünk a szemészetre, az esztékába.

Zsolt ledobja a vödröt.

— Gyere, így, gyalog megyünk, közel van... Itt jobbra. Most föl a liften. A szemészet merre van, tessék mondani? Köszönöm szépen... Arra megyünk Zsoltiként. — Megállnak a homokozó betonpereménél. — Most egy kicsit vámunk kell, leülsz szépen, jó?

Beülnek. Szalad az idő; alig telik bele négy-öt perc, már rajtuk a sor.

— Gyere, fiam, mi következünk.

Zsolt feláll, nyújtja a kezét A betonkocka szemben levő sarkánál érkeznek meg.

— Így, ide üljél le szépen.

— A fiú leül, szandálos lába elmerül a homokban. — Most takard el a jobb szemedet — nem azt, te hülye, az a bal! így. És most szépen olvasd a legelső sorral kezdve, ahogy a pálcával mutatom.

Zsuzsa hátrál öt lépést Feltárja a nagy címbetűs újságot, ceruzával mutatja a felső sort. Sötétedik lassan. Zsolt ültében előre támaszkodik a bal térdére, a jobb szemét eltakarja, a másikat szigorúan összehúzza, kissé oldalt fordítja a fejét, ahogy Zsuzsa az új szemüvegében és aztán folyamatosan olvas:

— Végállo-más-borárostér- hármaskész-indul-abérleteket viteldíjakat kérem felmutatni.

Borsók Lajos vasárnapi riportja

Miden napra jut apostol

Kevés örömű embert már kis dolog is felvidít. Minden jócselekedet felér neki őszi napsütéssel. Engem ilyen sorssal vert az élet. Avagy talán áldott vele. Múló esztendőim furcsa forgatagát, mióta csak eszem tudom, beragyogták a mindennapok emberei. Akik környezetüket, embertársaikat nem nagy tettekkel alakítják. A hétköznapok kis apostolai ők. Nélkülük egy tapodtat se mozdulna a világ.

© >

Futottunk él az őszi por előL Ilyenkor, ha nem jön eső, olyan a karcagi határrész. mint a betonút. Kemény, mint a szikla. Látszatra, mert elég, hogy egy gólya végigszálljon a kiégett Botonás fölött, máris válykot köp az utas. Télen, meg tavasszal azitán víz, víz van mindenütt. Ez itt a Keserves. Ügy hívják a November 7 Tsz több ezer holdas határának a Botonás előtti részét. Keserves.

Az, még látni is az. Ezentúl van a holt Berettyó szögében a Botonás. Ott meg van egy tanya. A magas gátoldal tövében Szűcs Gábor él a tanyán. Szűcs Gábor, a vincellér. Rossz, rozoga tanya, fű se maradna meg benne, nem még, hogy ! fa. A kutyaugatásra, a város irányából előjön egy férfi. Lassan, öregesen papucsfélében, fekete nagykarimájú kalapban kékfestő kötény a derekán.

— Azért jöttünk, Gábor bácsi — csicsereg az irodistalány, aki kikísér bennünket —, mert az elvtársak nem akarták élhinni, hogy nekünk szőlőnk is van.

Tényleg nem akartuk. Szőlősziget a szüctenger közepén?

— Márpedig van, kétlem — mondja csendesen az öregember és cigarettára gyúj*t

Szíksaláta, bodorka, meg porcfű. Ez a környék. Fekete traktorok döcögnek a tanyán túl, nagy port csapva maguk után. Hasítják a sziket nehéz ekéikkel. És a magát messzire megmutató kopott őszi határban a lábunk előtt ott a szőlő.

Tömött fürtökkel, sárgacsipkés levelekkel. A sorközök tisztára kapálva, a tőkéken penészszínű permet- cseppekkel. És kannás locsolgatás nyomai. Tizenegy hold ez mindössze. Piacra nem is jut belőle, a kis bort zárszámadáskor, száz munkaegységenként 3—4 literjével méri ki a tsz a tagoknak. Három munkaegységenként esetleg egy deci. A sziki emberek saját bora. Az öreg vincellér bora- Tíz esztendős telepítés. Nem hitt ebben senki, csak az öregember. Itt élt a várostól talán 20 kilométernyire is apjával a tanyák között. A földet úgy ismerte már, mint a tenyerét.

I Azt mondta 59-ben, itt megterem a szőlő, ezen a kis- darabon a majd hétezer holdból. Nagy munkával, talajforgatással, de megmarad. Gyerekkorából emlékezett rá, hogy így csinálták apjával. Makacsul hitette mindenkivel. Ráhagyták már. üsse kő. Az öregembe;; nekilátott. Ültetvényt teremtett, a keservesi, a bo- tonási szikvilágban.

A messzi tanyákról rég beköltöztek az ittlakók. Szűcs Gábor még nem mehetett. A szőlőt nem hagyhatta. Megfordította a földet, kifordította maga körül a megszokott pusztai világot.

Ég a cigaretta a szája sarkában, fejével lassan moz.

dítja köszönésre a nagykarimájú fekete kalapot, mikor az őszi por elől elfutunk a hosszú keservesi úton.

Így emlékeztem rá. A napokban beszéltem a tsz-ve- zetőkkeiL Elment már nyugdíjba Szűcs Gábor. 69 éves. A rozoga tanyát átíratta a szövetkezetre, beköltözött a városba. Olykor-olykor jut már csak ki a szőlőbe. A harsogó zöldbe, amely még sogáig megőrzi kezenyomát.

*

Kinn jártunk a jaksori tanyákon. Kunszentmárton szép helye ez. A Zalka Tsz majorjában fiatal nyárfák fúrják bátran az égbe magukat Hűvösükben beszélgettem Karsai Mátyás brigádvezetővel. Lustító meleg volt. Azt kérdeztem tőle, miért hívják ezt jaksori tanyáknak? A brigádvezető a Napba nézett, vállat vont _ Azt már csak Turcsá- nyi tanár úr tudhatná — mondta.

Máshol nyúltam a nagyközség múltja után. A tanácselnök nem bennszülött a faluban.

— Ezt a Turcsányi tanár tudja talán — gondolkodott eL — Helyi újság jelent itt meg abban az időben, az öreg minden számára visszaemlékszik. hiszen írta ő maga is.

Szerettem volna megismerni, elkértem a lakáscímét. Csak ott ne keressem, intettek. Soha nincs az otthon. Ellenben, ha az utcán meglátok egy rövidnadrágos, lassan bicikliző embert, vagy a helytörténeti gyűjtemény házában egy ősz férfit felfedezek, már nyugodtam meg is szólíthatom. Végül is Szolnokon, a népfrontnál futottam össze vele, a falukrónika írók megbeszélésén.

Turcsányi tanár urat, ott nagy tisztelet vette körüL Hosszú élet. aprólékos utánjárásával kikaparta és megírta Kunszentmárton dűlőneveinek történetet. Szót is kért. Együltében elmondta, hogy most az egész járásban szeretné elindítani a község krónikaírást.

_ Az egyház múltját évszázadokra visszamenően őrzik a háztörténeti könyvek.

A bennünket követő utókor miért ne érdemelné meg, hogy tudjon majd a mai nagy munkáról? — érvelt.

— Nem szabad ezt a fáradságot sajnálni — mondta.

Neki nem fáradság. Meg se tudna már lenni enélkül. Nyugdíjas napjait talán éppen ez a szenvedély élteti: eltenni az utókornak a mai Kunszentmárton emlékeit.

hiszem villanyszerelő. Már régi munkásőr, híradós. Az egység hozzászokott, kivonulás után belerecseg az éterbe Gyula rekedt hangja:

— Cecil, Zoltán, Károly. Jelentkezzen, jelentkezzen, vétel!

Pihenőben körülveszik:

— Szóval azt mondod, Gyula, hogy .érdemes tanulni?

Kisujjával leveri a ciga- rettaharrrut.

— Háromezren alul én nemigen viszek haza. A jó munkának, meg a jó szakmának értéke van, apám.

, Meg az a sok szabad idő, az se kutya.

Ügy beszél róla, mintha nejei lenne a legtöbb belőle. Műszak után felül a megkopott biciklire, nemsokára a | parancsnokság épületéit támasztja meg vele. Beköszön: — na mi van? Ha véletlen elmarad, a többiek! már keresik a falnál a biciklit. Akkor már mondja a szolgálat: Szabari biztosan beteg lett.

Gyulát a munkásőrségből ismerem. Megkésik valaki, vagy hirtelen kellene egy ember, a parancsnok a homlokára csap: — szaladjatok át Gyuláért. Sokszor melegítőben, papucsban jön szuszogva: — na mi van? — Annyit tudtam róla. papírgyári munkás. Reggel hatra kibiciklizik az üzembe, műszak után ismét a kopott kerékpár nyergét nyüstöli. Ha van társ, nagybábus sakkfigurával játszik, gyengül a látása. Huszárlépés előtt cigarettát nyom a hosszú szipkába, szemét ösz- szehúzza a csípős füst.

— Szóval azt mondjátok, hogy a papírgyárban nem jók a keresetek? Hát. ha valaki szakma nélkül, négy elemivel állít be? Hányszor istenkedek nekik, tanuljatok apám, a jó szakma sokat ér.

Az erőműben dolgozik, azt

Vincét sokat hányta-ve- tette a sorsa. Régen nem hallottam róla. Még szolnoki közlekedésegyetemi hallgató korában bejárt a szerkesztőségbe. Hetente Legalább kétszer jött. Látta, hogy dolgunk van, leült, elszívott egy pár cigarettát, átolvasta a napilapokat Sokszor észre sefti vettük, ha elment. Vincét különben sem lehet észrevenni. Gyermektermete van, szótlan természete, a megjelenésre pedig szinte semmit se ad. Mérnökember pedig.

Benyitott valamelyik délelőtt és azt mondta: nincs anyag. Már miféle anyag nincs, Vince — néztem visz- sza értetlenül. Építőanyag nincs, szerelési szerkezet nincs. A jászfényszarui tanácselnök intette, mielőtt Vince Jászapátin elvállalta a kádfürdő szerelését. Nem lesz az meg — hitetlenkedett az elnök, miután a tanács építő vállalkozásának hivatali elöljárója.

— Akkor én már viszem is a munkakönyvem — erősködött Vince. — Még az lenne szép, ha otthon leégnék.

Jászapáti parasztivadék a Vince mérnök. Sok helyen járt, de ilyen elégedettnek én még nem láttam soha. Pár szóban elsorolja, mit tervezett Fényszarunak, Apátinak, Árokszállásnak. Kis híján az egész Jászságban ott van már a keze- nyoma. Nem nagy dolgok. Egy posta, egy bolt, egy fürdő, ilyesmik. Az ott élők mindennapi kellékei. És a Vince mindennapjai. Az otthon levegője hajtja. Nem választékos beszédű ember Vince, nem is hangzana jól a szájából ilyen szó, hogy szülőföldem.

Csak dolgozik érte.

Elgondolkodom néha á magunk sorsán. Mindenki nem lehet nagyember. Mi is lenne akkor a világból, ha csupa neves talentumból állna a társadalom. Akikről én írtam, és a sok száz hasonló, akiket ismerek, de most se ‘tudtam róluk szólni, mind ilyenek. Nevüket sokszor csak a műhely, a brigád, a határrész, a falu ha ismeri. A mindennapok kis apostolai De jó, hogy olyan sokan vannak, hogy még egv hosszú riportba se férnek. Hogy mindenhová, hogy mindennapra jut belőlük.

Életünk önkétes örömte- rerrrtői. Észrevétlenül termé-' szetesen.