Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-03 / 233. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP lö7Í. őtri<5E# 3? Műszaki könyvnapok Az október 8—30 között megrendezésre kerülő Országos Műszaki Könyvnapok célja: ébrentartani, illetve fokozni a szakirodalom iránti érdeklődést, felhívni a figyelmet arra, bogy a technika rohamos fejlődésével együtt haladni csak az új eredményeket ismertető szakkönyvek módszeres tanulmányozásával lehet. Már hagyománnyá vált, hogy a műszaki könyvnapok megnyitóját vidéki iparcentrumban rendezik. Az idén Győrben október 8-án nyitják meg. A budapesti megnyitó 12-én lesz az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ épületében. A műszaki könyvnapok ideje alatt — üzemekben, intézményekben, szövetkezetekben — mintegy 350 helyen — író—olvasó találkozókra, könyvkiállításokra, szakkönyvvásárokra kerül sor. A műszaki könyvbemutatók, szakkönyvvásárok, nem egyszerű eladó—vásárló találkozók. Ezeken a rendezvényeken tájékozódnak az olvasók a műszaki könyvkiadás távlati terveiről, a kiadók pedig hasznos véleményeket, javaslatokat szerezhetnek az olvasók igényeiről. A műszaki könyvnapokra 46 új szakkönyv jelenik meg. A könyvnapok sikeres megrendezése, a helyi rendezvények eredményes lebonyolítása érdekében verseny indul a műszaki könyvtárosok, az ipari és közlekedési ágazatok szakszervezeti könyvtárosai körében. A versenyben legjobb eredményt elérő könyvtárosok könyvutalvány ajándékot kapnak. Antalfy István: Munkásszállás vasárnap délután A fehér falak most is fénylenek az udvar virágai most is nyílnak, az ablakok is tárva-nyitva, s fehér csomagolópapírnak mintái a polcokon, idenéznek. Minden olyan, mint más, egyéb napon, de most vasárnap délután van, és ím, e percekben azt találgatom: e szobák emeletes ágyain hétköznap éjszakáin megpihenve miről álmodnak hű lakói, belesóhajtva éji csendbe felriadó vágyaikat; s hová tűntek ők. hol vannak e délután csendjén, lakói e tanyának? Pihennek, otthoni dikón talán, vagy a szomszéddal, rokonokkal beszélik a világ, s maguk sorát... Elmentek mind;" hogy néhány óra múlva a rángató vonatra üljenek, s a most üres, magányos kis szobák csendje érkezésükkor dalba kezd. «——ii». i. i ----------------R udnai Gábor: KÖLTÖ-INVÁZIÓ Ki hányaveti, ki meg elegáns; mindegyiknek más és más a póza, kit ismerőse, kit meg az apósa protezsál, s ha nem, hát azt mondja, hogy proletái — felvakart sebek a káderlapon, — kedvenc szavuk a Forradalom, de mit jelent nekik e fogalom? Együtt került a zagyva agyba Maó és Dózsa. Ha téma nincs, jó lesz a lexikon, ha papír nincs, jó lesz a péklapát — hiába masíroznak balra át. a fenegyerek is csak epigon,' a fontoskodó is csak dilettáns. EGY ÓKORI VÁROSKA KINCSEI A hajdani Kijevi Rusz 238 városára vonatkozó történelmi adatok még korántsem teljesek. Az akkoriban virágzó lakott területek egyik gyöngyszeme Nyugat-Ukraj. na szélén, a mai Podolje vidékén feküdt. A gyönyörű vidék állandó idegen támadások célpontjául szolgált, sokáig volt ellenséges megszállás alatt, településeit és városait lerombolták. Egy részük később újra életre- kelt — köztük a vidék fővárosa Bakota, valamint Kaljusz, Kamenyec-Podol- szkij, Mezsibozsje, Gubin, Izjaszlav és Bozsszk is. Az utóbbit először az 1100- ban íródott „Elbeszélések hajdani évekről” című munka David Igorjevics herceg száműzetésének helyéül említi. A herceget a hűbéres fejedelmek tanácsa ítélte el — idegen földek meghódításáért. A következő, Bozsszkra vonatkozó adat 1146-ból, míg az utolsó hivatkozás 1191-ből származik. A leírásokban a Kijevi Rusz délnyugati része erődítéseinek központjaként emlegetett város további sorsáról hosszú ideig nem sikerült újabb adatokat találni. 1968-ban Vaszilij Jaku- bovszkijnak, a Hmelnyicki Helytörténeti Múzeum fiatal munkatársa expedíciójával eljutott az Egar folyóhoz, a Dél-Bug meredek hegy határolta torkolatához. Ez a hely alig kétszáz méterre van Gorodiscse, ukrán falu szélétől. A falu öregei által meg- őrözött szájhagyományokból kiderült, hogy a2 Egar övezte meredélyt az „Istenek városá”-nak nevezik. (Bozsszk, a Bog — oroszul isten — szóból származik.) Hozzáláttak az ásatásokhoz. Rétegről rétegre kerültek felszínre az erődváros maradványai. Lakói főként a földműveléstől nem teljesen elszakadt kézművesek voltak. A régészek a mocsarakból kibányászott vasérc szárítására szolgáló helyekre bukkantak, de sok vasból készült eszköz, fegyver, díszöntő forma, mezőgazda- sági felszerelés — sarlók, lapátok, cséphadarók, kések — is felszínre kerültek. A leletek alapján megállapították, hogy a város tatárokkal vívott ütközetben pusztult eL A takarítatlan házak, az elhajított szerszámok és a harcosok tetemei váratlan támadásra utaltak. A két éven át folytatott ásatások során úgyszólván a teljes erődítést feltárták, nemkülönben a gazdasági épületeket és a lakóházakat is. Felszínre került 206 ezüstből, aranyból készült női ékszer is. Az ékszerek közül különösen azok a lemezdíszek érdekesek, amelyek aranyozott ezüstszalagon a nők fejéről egészen vállukig értek, nemkülönben a két talált karperec egyike is. Az át. tört és fekete verettel díszí- tet karperecét öt boltív osztja részekre. A boltívek alatt két bort ivó fiatal nő, egy állatot etető férfi, párduc és oroszlánfej, egy griffmadár — a mitikus „élet fájá”-nál — és széttárt szárnyú madarak gravírozott képe látható. Az ókori Kijevi Russzal kapcsolatos lelet az utóbbi évek egyik legértékesebb ré. gészeti és művészettörténeti anyaga, minden bizonnyal a X—XII. századból származtatható. Igor Natocsij (APN—KS) nfß CSELEKVŐ BÖLCSESSÉG Veres Pétert Történelmi jelenlét Szépirodalmi Bp. 1911. A kötet utolsó mondata: (Levél egy fiatal íróhoz) „Végezetül hát visszatérek az elején feltett kérdésemhez: mit kezdesz ezzel az egy életeddel? Mire teszed fel?” Ezt a kérdést minden értelmes ember felteszi, fel kell tennie! — életében. Ki egyszer, ki sokszer. A válasz: maga az életünk. Nem könnyű válaszolni. Ki tudná ezt jobban, mint a bölcs öreg parasztember, az író, a tapasztalt politikus, mindenki „Péter bácsija?!” Mindenkié? Itt álljunk meg egy pillanatra) „Szentségtörő” dolog egy poszthumus kötetről szólva, rövidke recenzió keretében erről beszélni, de tegyük fel a kérdést: komolyan vettük-e, komolyan vesszük-e Veres Pétert. Olvassák-e elegen, olvassák-e azok. akiknek feltétlenül olvasniuk kell?!? Veres Péter mindenkihez szól, de csonka marad az a politikus, közéleti ember, 'iterator, pedagógus — röviden: aki közvetve vagy közvetlenül emberekkel foglalkozik, hanem olvasta ezeket az írásokat. Nem azért, mert Veres Péter igazságai cáfolhatatlanok vagy egyetlenek. De ő az, aki szkepszissel, szex-hullámmal, komformizmussal (és nonkomfortizmussal), divatokkal pl. beat-tel és tiki-ta- kival megvert és teleharsogott világunkban az alapkérdésekre irányítja a figyelmünket. Érdemes lenne összeállítani egy szótárt a leggyakrabban használt Veres Péter-kifejezésekből. Csak ízelítőül: „népben — nemzetben gondolkozni”, „tényvalóság”, „tényrealiz- mus”, „dialektika” és a „gondolkozzunk!”, „gondolkozzunk”. Közhelyek — vetheti oda valaki cinikusan. Igen, az igazság, „közhellyé” silányulhat, szólammá, ha nem gondoljuk át újra és újra, s főleg, ha nem csele- kedjük, nem harcolunk értei Nép — nemzet, szocializmus, valóság, jövő, magyarság jelene, jövője — ezek a gondok foglalkoztatták Veres Pétert utolsó éveiben. Mint idős ember számot vetett életével, mérleget csinált és jó, bölcs nagyapaként szór- ta-ontotta tapasztalatait. Mert stílusa, mentalitása azé a nagyapáé, aki maga köré gyűjti fiait, unokáit, hogy mielőtt elmegy, átadhassa titkait. Sok titkot tudott! A csaknem 600 oldalnyi kötet még Veres Péter jó ismerőinek , híveinek is tartogat meglepetéseket. Itt van pl. a munkabírása, sokoldalú érdeklődése, ismeretei a vallás kérdéseitől a Balatonpart kihasználatlanságáig, a paraszti életforma jövőjéig. Sokszor ismétli is önmagát, az igazságot keresők szenvedélyével és makacsságával. Közdolgainkról beszél, olyan kérdésekről, amikről sose lehet eleget beszélni. Az újságokban megjelent cikkei, nyilatkozatai, naplójegyzetei mind egy tőről a „furor pub- licus”, a fajtájáért, nemzetéért aggódó, annak boldogulását segítő közéleti ember szenvedélyéből fakadtak. Nemes hagyományt folvtat, ami Zrínyi Áfiumától, Kölcsey erkölcsi intelmeitől, Ady forradalmi értünk-haragvásától, József Attila nemzetet-világot együtt lát intellektusától hagyományo- zódott erre az egyedülálló paraszt-értelmiségire. Mert a szálkás bajusz, a csizma, az ízes tiszántúli tájszólás mögött ma már ezt tiszteljük benne: az önerejéből értelmiségivé, a nemzet halksza- vú, bölcs tanítójává érett nagy öregjét. Sok írásában teszi fel aggódva a kérdést, hogy mi lesz írásainak a sorsa, megállnak-e az időben. Rajtunk múlik ez már, azon. hogy megfontoljuk-e, magunkévá tesszük-e gondolatait, intelmeit. Az igazi intellektus cselekvő, tanítja Veres Péter. A történelemben sokféleképpen lehet jelen lenni. Lehet úgy is, hogy elszenvedjük s az átsöpör rajtunk, de csak úgy érdemes, ahogyan ő tette: mindig értve és alkalmazkodva a „kor evidenciáihoz” (egyik kedvenc szava ez is), megcselekedve, azt, amit a nemzet érdeke megkíván. Akkor nem kell félnünk attól, hogy tévedtünk (a hibaszázalék elkerülhetetlen), hogy nyomtalanul múltunk el a világból. Aki valóban népben — nemzetben gondolkodik nem kerülhet a szkepszis kátyújába, nem bolondítják meg semmiféle divatok, egyéni élete — sorsa is értelmet nyer a közért végzett munkában, azért hozott áldozatban. Mi leszünk kevesebbek, mi károsodunk, ha nem fogadjuk meg intelmeit. Mivel is fejezhetné be a recenzens? Veres Péter szavával: gondolkozzunk! Horpácsi Sándor ojua Társadalom és értelmiség „líjfajta ember jelent meg ezekben az években Európa színpadain, a fizikus. Furcsa figura, a színművek tanúsága szerint tragikus alkat. Tudományát senki nem érti, ő mégis mindnyájunk sorsán töpreng. Kikerülhetetlenül sodródik a konfliktus felé. Galileo Galileivel az inkvizíció fogságában, Robert Oppenheimer professzorral az Állambiztonsági Hivatal vizs- gálószobájáfcan, dr. Johann Wilhelm Möbiussal az őrültek házában találkozunk. Mindegyikük felett elhangzik az ítélet” Marx György, évekkel ezelőtt írott sorai az idő múlásával nemhogy veszítettek volna aktualitásukból, ellenkezőleg: a fizikus dilemmája korunk szellemi emberének, a tudományos technikai forradalom korát élő értelmiségieknek egyik legégetőbb problémájává terebélyesedett. Hiszen a szinte percről percre változó világunk nemcsak a szédületes sebességgel dolgozó számítógépeket, a teljesen automatizált gyárakat, új tudományágakat teremtett hanem egyszersmind megváltoztatta a társadalom szerkezetét és arányait, átformálta az értelmiség arculatát megnövelve egyúttal a réteg súlyát és szerepét. Marx György esszéje a tudományos-technikai forradalom nyugtalanító kísérőjelenségeire hívja fel a figyelmet, mintegy nevekkel illusztrálva az évszázadok során egyre jobban kiéleződő ellentmondást: a tudósok, értelmiségiek munkája rendszerint nem párosul társadalmi megbecsüléssel, avagy másképpen fogalmazva; a végzett munka, s ennek eredménye lett légyen a bármennyire fontos is politikaitársadalmi, tehát teljes életet nem biztosít. Példák, nevek szinte ezrével kínálkoznak a reneszánsztól napjainkig; a nyomorban koldusként meghalt Rembrandtól, a saját felfedezése ellen tiltakozó Einsteinig — de nem lenne teljes a kép. ha nem figyelnénk fel az utóbbi évekber bekövetkezett lényegi változásokra. Mire gondolunk? Például: 1968-ban Franciaországban a májusi események alatt z-. értelmiségiek — tanárok, tudósok, mérnökök — együtt tüntettek a munkásokkal, nagyobb jogokat követeltek maguknak, több beleszólást életük irány'tásába. A folyamat jól kitapintható: a Galileieket, Einsteineket kínzó gondok a tudományos és technikai forradalom korában az egész értelmiségi réteget érintő problémává váltak, megoldásukhoz azonban — s ezt a franciaországi példa is bizonyítja, — a tőkés társadalmakban sok reményt nem lehet fűzni. Bár kétségtelen tény, hogy a tudományos-technikai forradalom belső logikájánál fogva összhangbar áll az ember képességeinek széles körű kibontakozásával, általános felemelkedésével, be kell látnunk, hogy e folyamat megvalósulása, megvalósítása. még a szocializmusban sem zökkenőmentes. Az értelmiségieket évszázadok óta feszítő ellentmondás nálunk sem oldódik automatikusan harmóniává, hatásaival és következményeivel,’ tehát nekünk is számolnunk kell. Számítási rendszerünk azonban — ha egykönnyen nem is —, de végső soron kezünkbe adja ? megoldás kulcsát. Két okból is. Egyrészt: a tudományos-technikai forradalmat mi nemcsak termelőerőnek, hanem az emberi közösséget formáló humanista erőnek is tartjuk, másrészt: éppen a tu-' dományos-technikai forradalom emberi-társadalmi céljaiból következően a ta£domány szerepének és tekintélyének növekedésével arányosan nő művelőinek, az értelmiségieknek társadalmi felelőssége is. S a helyzet ezen a ponton fordul meg nálunk — avagy a klasszikusok szóhasználatát idézve: — áll talpára az, ami eddig a fején állt. Vagyis: a tüntetők'’követeléseiből a szocializmusban társadalmi elvárás lesz. Következik ez abból, hogy a tudományos technikai forradalom valóságfeltáró, tudat- formáló és cselekvésre késztető funkciója egymástól elválaszthatatlan, tehát az értelmiségiek sem csak feleletet adnak a 'rsaöalom és tudomány legfontosabb kérdéseire, hanem egyszersmind cselekedeteikkel is igazolják feleleteik igazságát. S az elvárás mértékének, s a cselekedetek értékének megfelelően nő e társadalmi réteg felelőssége és megbecsülése is. Az elvárás,’ felelős-ég. megbecsülés elvont fogalmai a mindennapi munkában éle kapcsolatot is jelentenek egyben az értelmiségiek és a társadalom között: másképpen szólva az elvárás megbecsülés harmonikus párosa fenntartja a szellemi ember eredendő, természetei kötöttségét, mintegy kon - zerválva bennük a tanuló- évek. a család mind érzelmi, mind tudati-társadalmi hátterét. így oldódhat el t-hát nálunk az ellentmondás, s jön létre a harmónia az értelmiség munkája, s társadalmi megbecsülése között S hogy ez mennyire nem frázis, bizonyítja ezt a XI’ kongresszus beszámolójában elhangzott egyik legfonhv sabb megállapítás is: nálunk a politika és a tudomány nemcsak egymásrautaltakj szövetségesek is)
