Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. október 34 * HÉTFŐ: Koszigin Kanadában tárgyal — megkezdődött az' ENSZ-közgyűlés kínai vitája. KEDD: Véget ért a' kelet- és közép-alrikal országok csúcsértekezlete. Tito befejezte indiai látogatását és Kairóba utazott SZERDA: Brandt kancellárnak ítélték oda a Nobel-béke- díjat. Bejelentés Koszigin küszöbönálló kubai látogatásáról. CSÜTÖRTÖK: Kissinger megkezdte tárgyalásait Pekingben. Arafat Moszkvában. Szovjet nyilatkozat az ENSZ-ben. NDK—NSZK megbeszélés Bonnban. PÉNTEK: Véget értek Moszkvában a szovjet—amerikai tárgyalások a tengeri és légi incidensek elhárításáról. Mozgósították az indiai hadsereg tartalékosait. SZOMBAT; Harpi cselekmények Indokínában. így látta s hetet hírmagyarázónk. Pálfy József: A nemzetközi életet, amelynek egyik legfontosabb eleme az. hogy a békés egymás mellett élés elve mind nagyobb teret hódít, a visszahúzó. reakciós erők újra meg újra igyekeznek provokációikkal az enyhülés tendenciájával szemben a feszültség, a bizalmatlanság felé taszítani, E provokációk természetesen elsősorban a Szovjetunió, a szocialista nagyhatalom ellen irányulnak, hiszen súlyánál. tekintélyénél, erejénél fogva és a következetes bé- kepolitikájával mindenekelőtt a Szovjetunió az. amely kezett fegyverek teszik veszélyessé ... majdhogynem azt mondják: ha nem lenne a szocialista országok támogatása, észak-ír probléma se lenne... Amszterdam kikötőjében állítólag lefoglaltak szocialista országból ír címekre küldött fegyverszál- lítmányokat A héten viszont éppen egy neves amerikai politikus, Edward Kennedy szénátor mutatott rá, hogy az észak-írországi válságért a brit birodalmi politika a felelős, amely most Ulster- ben éppúgy polgárháborút idéz elő, mint ahogyan nemzeti tragédiákat okozott anAt. Indiából hazatérő Tito jugoszláv elnök egynapos látogatást tett Egyiptomban. Képünkön Tito (balra) és Szadat egyiptomi elnök a kairól repülőtéren. (Rádió — Telefoto — AP — MTI — KS) keresztül tudja húzni az imperializmus agresszív terveit Amikor például a Szovjetunói a többi szocialista országgal együtt roppant erőfeszítéseket tesz az európai biztonság megteremtésére, amikor az összeurópai értekezlet összehívása már-már küszöbön állna, az imperialista „lélektani hadviselés” új — valójában rég kicsorbult — fegyvert alkalmaz: kémhisztériát igyekszik teremteni a Szovjetunió ellen. Az emlékezetes angliai e$et után most Belgium van soron: a NATO központját befogadó kis ország hatóságai — bár láthatóan kényszeredetten, amerikai közlésekre hivatkozva — a NATO elleni szovjet kémtevékenységről beszélnek. Teljesen felelőtlenül és minden bizonyíték nélkül szovjet diplomaták, újságírók, üzletemberek nevét emlegetik. Persze Belgium kis ország, kiutasításig még nem jutottak el... de nem is az a lényeg, hanem a nyugati közvéleményre gyakoríandó sokkhatás: „nem lehet a Szovjetunióval európai biztonságról tárgyalni, hiszen lám, a mi biztonságunkat ilyen eszközökkel fenyegeti...” Anglia, amely már túl van a mesterségesen szított kémhisztérián, most újabb suta váddal próbál antikommu- nista hangulatot kelteni, méghozzá úgy. hogy egy csapásra az ország egy súlyos gondját is a kommunisták nyakába varrja. Nem kevesebbet állít ma a londoni félhivatalos propagandagépezet. mint azt. hogv fszak- trország angolellenes. katolikus és szegény lázadóit a szocialista országokból érnak idején Indiában. Palesztinában és Ciprus szigetén... New York kikötőjében ugyanekkor fegyverszállítmányokat koboztak el: amerikai írek küldték volna Észak-Irországba az angolok ellen harcoló testvéreiknek. A szovjetellenes provokációkból jutott /Kanadára is. éppen akkor, amikor ott Koszigin szovjet kormányfő a szovjet—kanadai együttműködés fokozásáról tárgyalt (Egyébként igen eredményesen! A szovjet kormányfő azt mondta Trudeau kanadai miniszterelnöknek a súlyos incidens után: „Szóra sem érdemes”.) Sainálatos, hogy az ottawai eset „magyar vonatkozású”: egy Mátrai Géza nevű, 27 esztendős fodrász, egy ellenforradalmi szervezet tagja támadt rá Koszigin miniszterelnökre és majdnem letépte róla a kabátját ... A szovjetellenes provokációk következő csoportja az, amelyet egy cionista szervezet követ el az amerikai hatóságok hallgatólagos beleegyezésével, legfeljebb tes- sék-lássék ellenintézkedései közepette. Az úgynevezett zsidó védelmi liga Koszigin kanadai látogatását éppúgy igyekezett tüntetésekkel megzavarni, mint ahogyan egyre másra készített elő orvtámadásokat szovjet diplomáciai és gazdasági képviseletek ellen Ameril 'ban. Üjra feltűnt az egyszer már Izraelba szökött Meir Kábámé rabbi, a liga vezetője, aki Montrealban akarta híveit a szovjet vendég ellen vezetni. A provokációk sorába tartozik az a merénylet is. amelyet a New York-i szovjet ENSZ-misszió székhelye ellen MINDENFELŐL BÉCS Indira Gandhi indiai miniszterelnök a szombati bé_ esi lapok jelentése szerint kedden az osztrák fővárosba érkezik. Vasárnap kezdi meg háromhetes időtartamra tervezett „nagy utazását” — írja a szocialista párti Arbeiter Zeitung. Ez a Kongresszus párt nagy választási győzelme után az első, több. fővárost érintő diplomáciai utazás. Indira Gandhi utazásának első állomása Brüsszel, onnan érkezik kedden az. osztrák fővárosba. Bécsből Londonba, majd Washingtonba repül. Onnan Párizsba utazik, végül Bonnban fejezi be körutazását. Indira Gandhi nyugat-európai és amerikai utazását kommentálva az osztrák lapok kiemelik: „az ügy fontossága miatt” erre az utazásra a kiéleződött indiai— pakisztáni feszültség ellenére ig sor kerül. MINSZK A Palesztinái Felszabad! tási Szervezetek küldöttsége, amely a szovjet afro-ázsial szolidaritási bizottság meghívására tartózkodik a Szovjetunióban — Jasszer Ara, fatnak, a Központi Bízott! ság elnökének- vezetésével, szombaton Belorusszia fővárosába, Minszkbe érkezett. ISTAMBUL II. Erzsébet angol királynő szombaton egyhetes hivatalos törökországi látogatásának utolsó állomására, Istambulba érkezett. Kíséretében van Fülöp Edinburgh hercege és Anna hercegnő. OSLO A norvég repülőterek irányítótornyainak személyzete a szombatra virradó éjszakán sztrájkba lépett. Az irányítók 28 százalékos béremelést követelnek, s az állam viszont mindössze 8,4 százalékos emelést ajánlott fel nekik. SZÖUL Visszavonták a szűuii egyetemekről azt a mintegy 2000 főnyi katonaságot, amelyet nyolc nappal ezelőtt a diákzavargások letörésére vezényeltek ki. BUENOS AIRES Lanusse tábornok, Argentína elnöke pénteken leváltotta a kereskedelem-,- ipar. és bányaügyi minisztert, egyszersmind elrendelte a tárca kettéválasztását. Gi relli közgazdászt kereskedelemügyi miniszterré, Casale mérnököt ipar- és bányaügyi miniszterré nevezték ki. Chescotta tábornok, az eddigi csúcsminiszter egy állami tulajdonban levő ko hászatj üzem igazgatója lett. TORINO Hetven rendőr vonult pénteken díszmenetben a torinói városháza elé. A járókelők azt hitték, erőfitogtatásról van szó, amely a fel_ vonulók hite szerint elret- teritőleg hat majd a bűnözőkre. Kiderült azonban, hogy a rend őrej rövidebb munkaidőt, a 28 éves kor; határt rögzítő házassági tilalom feloldását, a hosszú haj viselésének engedélyezését kérik. NOUAKCHOTT Scheel nyugatnemet külügyminiszter pénteken este befejezte afrikai körútját és visszaindult Bonnba. Utjának utolsó állomása a mau, ritániaj főváros volt, ahol rövcfdel elutazása előtt Quid Daddah elnökkel tárgyalt. OTTAWA Tito jugoszláv elnök november elsején érkezik Kanadába, — jelentette be az ottawai külügyminisztérium szóvivője, ötnapos látoaatá- sa során a jugoszláv államfő felkeresi Ottawát, Hali- fax-ot és Quebec-et. PÁRIZS Mindeddig ismeretlen okból pénteken ,a Jura hegység térségében összeütközött a francia légierő két Mira. ge— III. típusú vadászgépe. Csupán az egvik pilótánál« sikerült időben katapultálnia; a másik késlekedett, éy életét vesztette. Az ENSZ-vita állása 65:11 a Kíuai Népköztársaság javára. Az Egyesült Államok két Kína koncepciója szövetségesei nagy részénél nem talált megértésre. Feltehetően ezzel van összefüggésben, hogy Nixon elnök tegnapelőtt a Fehér Ház Rózsa-kertjében megbeszélést folytatott George Busk-sal, az USA ENSZ-delegátusával, valamint William P. Rogers külügyminiszterrel. (Telefoto — AP — MTI — Ktí) követték el és amely ellen a Szovjetunió tiltakozott mind a világszervezet plénumán, mind pedig diplomáciai úton. Nem lehet véletlen, hogy egyszerre ennyi és ilyen súlyos vagy otromba provokáció történt: minden bizonynyal ez ű nemzetközi reakció párhuzamos magatartása azzal együtt, hogy más vonalon tárgyalásokra kényszerül ... Képzeljük csak el, mekkora jelentősége van a szovjet—kanadai viszony szorosabbra fűződésének! A Szovjetunió az Egyesült Államok közvetlen északi szomszédjával tudott az utóbbi egy-két évben igen gyümölcsöző kapcsolatokat teremteni. Kanada szerepe még Európa szempontjából is érdekes: tekintettel arra, hogy még vannak kanadai katonák a NATO zászlaja alatt Nyugat-Európában. az ottawai kormány egyformán érdekelt a mostanában előtérbe került kölcsönös fegyverzet- és létszámcsökkentési tervekben csakúgy, mint az európai biztonsági értkezle- tet illetően. Ez utóbbira Kanada kormánya is kap meghívót! A hét feltűnő híre volt, hogy Willy Brandt nyugatnémet kancellár kapta meg a Nobel-békedíjat A bonni szociáldemokrata politikus számára természetesen nem a 450 000 svéd korona vagy az aranyérem és a kitüntető oklevél a fontos, hanem az az erkölcsi-politikai tőke. az elmúlt héten: egyfelől a* ENSZ-közgyűlés vitája kapcsán. másrészt Nixon bizalmi emberének, Kissinger- nek pekingi tárgyalásai révén. Mindkét vonatkozásban a jövő hét hoz majd döntést, illetve bővebb információkat. Koszigin szovjet kormányfő — képünkön stílszerűen hoki-bottal — ellátogatott a világhírű profi-korongozók, a Montreal Canadiens játékosat közé és megtekintett egy mérkőzést. A felvételen Koszigin Henri Richard csapatkapitánnyal beszélget. (Telefoto — AP — MTI — KS) A Kanadában időző Koszigin szovjet miniszterelnök pénteken országjáró kőrútjának második állomására. Vancouverbe érkezett. Vancouver Kanada legnagyobb Csendes-óceáni kikötővárosa, Brit Kolumbia tartomány ipari, kereskedelmi és pénzügyi központja. „Rokonságban” van egy szovjet kikötővel: testvérvárosa Ogyesszának. A kanadai légierő Boeing— , 707 mintájú repülőgépéből kiszálló Koszigint a Vancouvert repülőtéren William Bennett tartományi miniszterelnök. Campbell Vancouvert polgármester és más hivatalos személyiségek fogadták. Koszigin este a híres profi jégkorong csapat, a Montreal Canadiens egyik mérkőzését tekintette meg. / A Pravda különtudósítói szombati, ottawai keltezésű jelentésükben azt írják, hogy „nagy érdeklődés fogadta a szovjet kormányfő beszédét, amely az alsóház külügyi és nemzetvédelmi bizottsága előtt hangzott el. A képviselőkkel folytatott beszélgetés légköre tárgyszerű, baráti volt s a számos kérdést felölelő eszmecsere során a kanadai vendéglátók megelégedéssel nyugtázták a szovjet—kanadai kapcsolatok fejlődésének táv- ’ latait Keddre húzódik a szavazás az ENSZ-ben Az ENSZ közgyűlése erre a hétre befejezte a kínai kérdés vitáját A felszólalók jegyzékén még öt ország szerepet köztük az Egyesült Államok, Tajvan és Albánia, amelyek képviselője másodszor is szót kért, hogy ismételten kifejthesse álláspontját Ezekre a felszólalásokra hétfőn délután kerül sor. majd megkezdődik a meglehetősen bonyolult szavazás. amely minden valószínűség szerint áthúzódik a keddi Ülésre is. A New York-i szovjet ENSZ-misszió ellen elkövetett merénylet okozta felháborodás hullámai még a péntek délutáni ülésen is érezhetőek voltak újabb, éleshangú szópárbaj zajlott le Malik szovjet és Bush amerikai küldött között Kissinger a Nagy Falnál Henry Kissinger, Nixon ameriaki elnök Pekingben tartózkodó nemzetbiztonsági főtanácsadója pénteken este újabb megbeszéléseket tartott a kínai vezetőkkel. Kissinger Nixon pekingi látogatását készíti elő. A tárgyalásokat megelőzően a nemzetbiztonsági főtanácsadó rövid időre elhagyta a kínai fővárost, feltehetőleg a Nagy Kínai Falhoz utazott, amelyet minden bizonnyal Nixon is megtekint látogatása idején. A megbeszélések újabb fordulója után a nemzet- biztonsági főtanácsadó és kísérete a pekingi Barátság áruházban kínai emléktárgyakat vásárolt. Brezsnyev hétfőn utazik Párizsba Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn délben utazik hivatalos látogatásra Párizsba. A szovjet sajtó a látogatás jelentőségét még a szovjet csúcsdiplomácia idei gazdag eseménynaptárán *belül is aláhúzza. Moszkvai megfigyelők ezt a kivételesen magas hőfokú érdeklődést és várakozást politikai. gazdasági, történelmi és személyi tényezőkkel magyarázzák. A politikai tényezők közül a szovjet hírmagyarázatok az európai biztonsági értekezlet kérdésében, a közel-keleti válság és az indokínai háború problémakörében meglévő részleges, vagy teljes szovjet—francia egyetértést hangsúlyozzák. Koszigin országjáró körúton Kanadában amit a nyugatnémet belpolitikai életben kamatoztathat például az 1973-as választásokon. Joggal hivat- kozhatik arra, hogy neki sikerült 26 évvel a második világháború befejezése után — amelyet a nemet imperializmus robbantott ki — a német béketörekvések meg- személyesítőjeként feltűnni a világ szemében. Kína is a világ érdeklődésének középpontjában állt Megkezdődött Ali Szabri pere Háromtagú kairól bíróság szombaton megnézd te a politikai korrupció és közhatalommal való visszaélés vádjának tárgyalását Ali Szabri volt egyiptomi alelnök ellen. A bíróság eddig a legfőbb vádat, a hazaárulás vádját vizsgálta ki zárt ülésein. A MENA jelentése szerint Számi Sarainak, az elnökségi ügyek volt államminiszterének is felelnie kell majd a politikai korrupció és a közhatalommal való visszaélés vádjaira. TRIPOLI Tripoliban megkezdődött Idrisz, volt líbiai király perének tárgyalása. Mint a főügyészi hivatal közölte, a királyt és családjának tagjait korrupcióval vádolják. A megbuktatott rendszer több politikusát ítélték már eddig 2—15 évig tartó börtönbüntetésre különböző bűnök miatt. Idrisz király jelenleg Egyiptomban él önkéntes száműzetésben.