Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-17 / 245. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NEPLAJ» 197L október 17. Hétfő: Szociáldemokrata győzelem az osztrák választásokon. — Szadat egyiptomi elnök Moszkvába érkezik. Kedd: Losonczi Pál Iránba utazik — Bejelentik Nixon moszkvai látogatását. Szerda: Péter János felszólalásé az ENSZ általános vitájában. — Tüntetések az USA-ban a vietnami háború ellen. emelte, hogy a mostani közgyűlés bizakodóbb légköre elsősorban a két szuperhatalom kapcsolataiban mutatkozó javulásnak tulajdonítható. A Moszkva és Washington közötti viszony új szakasza földrészünkre is hatással zékkel szemben — a brémai tartományi választásokon figyelemreméltó sikert könyvelhetett el a kormánykoa.- üció. A két fél közeledése minden bizonny 4 nehéz órákat hoz majd a londoni konzervatívoknak is, akik provokációikkal éppen most próbáltak általános, szovjetellenes támadásba lendülni. Ha a Heath-kabi- net folytatja a megkezdett utat, s nem hallgat a józan észre, saját NATO-partnerei- től is elszigetelődhet. Árnyalatnyi változásokat jelez Európában az a körülmény is, hogy az osztrák választásokon Kreisky szocialista pártja abszolút többséget szerzett, a dán választások lezáródása után pedig Krag alakított szociáldemokrata kormányt Természetesen a nyugati szociáldemokCsütörtök: Befejeződött a kétnapos Kohl—Bahr tanácskozás. — Namíbiáról tárgyal a Biztonsági Tanács. Péntek: Heves harcok az indokínai csatatereken. — A brit konzervatívok kongresszusa Brighton-bau. Szombat: Kissinger újabb pekingi útjára készül. — Államfői tárgyalások az iráni jubileumi ünnepségeken. így látja a hetet kommentátorunk. Réti Ervin: Ezen a héten aligha lehetett vita azon, hogy mi volt az elmúlt napok legfontosabb eseménye. Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg bejelentették: Nixon elnök jövő májusban hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. Jóllehet a látogatásig még hét- hónap van hátra, már maga az előrejelzés is megindította a kommentárok áradatát Ami a Szovjetuniót illeti: következetesen törekszik a békés egymás mellett élésre, s ezen belül természetesen a tőkés világrendszer legerősebb hatalmával, az Egyesült Államokkal való koeg- zisztenciára is. Ezt a célt az SZKP XXIV. kongresszusán is kifejezésre juttatták. Moszkva, a meglevő ellentétek tudatában is, keresi azokat az érintkezési pontokat, ahol legalább részmegegyo- sésekre juthat Washingtonnal. így történhettek megállapodások az atomleszerelés területén, s teljes joggal értékeltük kedvezően a Nyu- gat-Berlin ügyében megkötött egyezményt Ezek az eredmények javították a két nagy ország viszonyát, az általános légkört s hozzájárultak a csúcs-szintű párbeszéd feltételeinek megteremtéséhez. A szovjet—amerikai találkozót tehát joggal nevezhetjük a realitások követelményének. Amerikai részről kétségkívül nem mellékes szempont, hogy a moszkvai utazás éppen az elnökválasztási kampány kezdetére esik. Alighanem igaza van annak a sajtóvéleménynek, hogy Nixon ezt is pontosan számításba vette. A szándékoktól függetlenül nem kedvezőtlen azonban, ha az elnök éppen egy moszkvai utazással kíván „pontot nyerni”. Ez azt is mutathatja, hogy az amerikai közvélemény szemében az ilyen lépések rokonszenvesebbek a hidegháborús tirádáknál. A szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményessége nem utolsósorban attól függ. mit tesz majd Washington e hátralevő hét hónap alatt, mindenekelőtt a Távol- és Közel-Keleten. Amint a Pravda kommentárja nyomatékosan aláhúzta: a Szovjetunió messzemenően szolidáris Vietnammal, Indokína harcoló népeivel. Nixon akkor járulhat hozzá legjobban a szovjet—amerikai kapcsolatok továbbfejlődéséhez. ha korlátozza és felszámolja délkelet-ázsiai agresszióját. (Erre kényszeríti sok más tényező is. A héten nagyszabású tüntetések voltak az Egyesült Államokban a háború ellen s ebben első ízben vállalatait aktív szerepet a szakszervezetek. Figyelmeztet a hadihelyzet alakulása is: a szabadságharcosok újabb és újabb támadásokra lendülnek. Az amerikai expedíciós hadsereg morálja mélypontra zuhant, lázadások és zendülések követik egymást a támaszpontokon.) A Közel-Keleten is lépés- kényszerben vannak az amerikaiak, hiszen a Moszkvában kiadott szovjet-egyiptomi közös közlemény, Szadat tárgyalásainak összegezéseként, a Biztonsági Tanács emlékezetes határozatának sürgős valóra váltását követeli. Izrael részéről ugyanakkor ellen-offenzíva zajlik: Tel Aviv Phantom szállítmányokat kíván. Az átmeneti megoldásként, a Szuezi-csatorna megnyitását előirányzó hatpontos Rogerstervet Kairó kevésnek. Tel Aviv soknak tartja. Vagyis Ideje, hogy amerikai részről végre ilágosan állást foglaljanak és cselekedjenek. Változatlanul az érdeklődés előterében áll, hogy Nixon — moszkvai látogatását megelőzően — Peking- ben is megbeszéléseket folytat. Az elnök sajtóértekezletén egyébként hangsúlyozta, hogy a két látogatást elkülöníti egymástól, s nem kíván a Moszkva és Peking közötti ellentétekre játszani. Ez is a realitások követelménye, hiszen szovjetellenes felhangokkal nem lehet a Szovjetunióval tárgyalni... A szovjet—amerikai párbeszéd fontosságát hangsúlyozta az ENSZ-közgvűlés általános vitájában Péter János magyar külügyminiszter is. A szocialista országok kéoviselői közül ő szólalt fel először a moszkvai látogató» bejelentése után, s kiJos zip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök és felesége szombaton — helyi idő szerint este hat órakor — baráti látogatás céljából Indiába érkezett. A repülőtéren Üj Delhiben Titót és feleségét Giri indiai köztársasági elnök és Indira Ghand- hi asszony, miniszterelnök fogadta. BELFAST Szombaton Belfastban megkezdte municáját az ír kommunista Párt XV. kongresz- szusa, amelyen részt vesznek más testvérpártok küldöttei is. HAVANNA Dr. Osvaldo Porticos, a Kubai Köztársaság elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Meruk Vilmost, ha- zártk havannai renkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átadta megbízólevelét az elnöknek. Az ünnepélyes eseményen jelen volt dr. Raul Roa külügyminiszter. A kambodzsai kormány úgy döntött, hogy a parlament mindkét házát felmenti törvényhozói funkciója alól és egyidejűleg arra utasítja, hogy „alkotmányom gyűlésként” újjáalakulva dolgozza ki az ország új alkotmányát PEKING Pekingbeh szombaton megállapodás született, amelynek értelmében a Kínai Nép- köztársaság ipari berendezéseket szállít és technikai segítséget nyújt Romániának. Csou En-laj, kínai miniszterelnök szombaton peking- ben fogadta a román kormány küldöttséget. ATHÉN Hivatalos látogatásra szombaton Athénbe érkezett Spiro Agnew amerikai alel- nök Mivel az amerikai politikus látogatása heves tiltakozást váltott ki az országban és szombaton reggel két pokolgép is robbant a repülőtér közelében, a görög fővárosban rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Péter Janos külügyminiszter ??ew York-ban a Waldorf Astoria szállóban megbeszélést folytatott William Rogers amerikai külügyminiszterrel (Telefoto — UPI—MTI—KS) f >. í ff • Kiflii i'tM NbI i s, ' fey- < .«fi? £**&*>] m ÉáÉ Az iráni állam 2500. éves fennállásának tiszteletére rendezett ünnepségek nagyszabású katonai felvonulással érték el csúcspontjukat. A képen: Iráni katonák egy alakulata a korabeli perzsa hadsereg egyenruhájában vonul el a dísztribün előtt (Telefoto — AP—MTI—KS) lesz. Várhatólag megerősíti majd az európai biztonság érdekében kifejtett törekvéseket. Az NSZK-ban például kedvezően befolyásolhatja a realistább Brandt kormány helyzetét a jobbra tolódott kereszténydemokrata ellenrata pártokkal kapcsolatban nem lehetnek illúzióink, de a polgári politika széles skáláján feltétlenül a realistább elemet jelentik, s kétségtelenül ésszerűbben foglalnak állást a nemzetközi politika kérdéseiben. Heath és az „új korszak" Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti Brighton- bál; A brit konzervatív párt brightoni kongresszusának záróülésén Edward Heath miniszterelnök foglalta ösz- sze a 4 nap alatt elhangzottakat A pártvezér, akit megérkezésekor a konferenciacsarnok bejáratánál a fel- darabolásra ítélt glasgowi U. C. S. gyár tüntető muri. kásái fogadtak, kijelentette, hogy pártja „új korszakba viszi Nagy-Britanniát” és az ország a Közös Piac tagjaként ismét megtalálja vezető szerepét a világ ügyeiben. A munkanélküliségért, a gazdasági pangásért a munkáspárti kormány politikáját okolta, amit „katasztrófá- lisnak” nevezett, és ugyancsak Wilsonékat kárhoztatta, amiért a toryknak sem sike. rült beváltaniuk választási ígéreteiket Észak-írországról szólva Heath megerősítette a kormány katonai megoldásra irányuló politikáját. A kor, mány célja „a terroristák szétzúzása” és csak ezután akarják orvosolni a kisebbség sérelmeit úgy, hogy „állandó és biztosított szerepet szánnak” a katolikusoknak a közügyekben. n MINDENFELŐL ÜJDELHI PHNOM PENH Koszigin ma Kanadába utazik Alekszej Kosa gin szovjet miniszterelnök vasárnap hivatalos látogatásra Kanadába utazik. A szovjet kormányfő Trudeau kanadai miniszterelnök májusi szov- jetuni ó-beli útját viszonozza. Ekkor írtak alá a két ország között rendszeres politikai konzultációkról intézkedő jegyzőkönyvet, amely moszkvai és kanadai értékelések szerint minőségileg uj szintre emelte a kétoldalú viszonyt. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a látogatás és a viszontlátogatás között ezúttal összesen öt hónap telt el. Koszigin előreláthatólag nyolc napot tölt Kanadában, s ez idő aiatt Ottawán kívül Montrealba, Vancouver- ba, és más kanadai városokba is ellátogat. Természetesen programjának legfontosabb részét az ottawai hivatalos eszmecserék jelenük. Nyilvánvaló, hogy ezeken az eszmecseréken a világ, politikai problémák közül a szovjet fél az olyan közös érdekeltségű problémákra helyezi majd a hangsúlyt, mint a kanadai részvétellel tervezett európai biztonsági értekezlet, az európai fegyveres erők létszámcsökkentése. A kanadai fél mondanivalóját pedig az határozza meg, hogy — mint ismeretes — a két hónappal ezelőtti amerikai „dollármentő intézkedések” következtében ez az ország valóságos gazdasági háborúba keveredett legnagyogb kereskedelmi partnerével, az Egyesült Államokkal, s a déli szomszéd önző magatartása tovább táplálja Kanada kormányának és népének régi óhaját a független politizálásra. Szovjet értékelések szerint Trudeau hatalomrajutása óta egyébként is lényeges változás következett be Észak- Amerikában, amennyiben Kanada politikai „árfolya. ma” alaposan felszökött. Az ország impozáns gazdasági fejlődési Üteme, a NATO- bau való részvételének csők. kentése, a diplomáciai kapcsolatok felvétele a Kínai Népköztársasággal, a szocialista országokhoz való közeledés lehetővé tette Kanada számára, hogy megkezdje a világban elfoglalt helyének átértékelését. Moszkvai politikai meg. figyelők a két ország kapcsolatainak egyenletes és gyorsuló fejlődését látva azt a következtetést vonják le, hogy ebben az átértékelési folyamatban Kanada lényeges szerepet szán a Szovjetuniónak, amely a békés egymás mellett élésre alapozott külpolitikájával és protekcionizmustól mentes gazdaságpolitikájával több területen jg hozzájárulhat a Kanadát jelenleg foglalkoztató meglehetősen súlyos problémák megoldásához. A moszkvai sajtóban e napokban olvasható kanadai lapidézetek egészen odáig mennek, hogy az amerikái piacról kiszoruló kanadai áruk elhelyezésének alternatív lehetőségeire utalnak a Szovjetunióval és a szocialista országokkal összefüggésbenRobbanásig feszült helyzet Nyugati hírügynökségek Üj Delhiből keltezett jelentése szerint robbanásig feszült a helyzet India és Pakisztán határán. A határ mindkét oldalán csapatokat vontak össze és az indiai főváros nyugati diplomáciai köreben az a vélemény, hogy „a háború bármely percben kitörhet.” Indira Gandhi miniszter, elnök-asszony két nap alatt háromszor vitatta meg kormányának tagjaival a határon kialakult helyzetet A miniszterelnök kedden sajtó- értekezletet tart, amelyen feltehetően körvonalazni fog ja India álláspontját. A pakisztáni fél továbbra is azzal vádolja az indiai katonaságot, hogy az tüzérséggel támadja a kelet-pakisztáni határmenti településeket. Az ágyútűz következtében állítólag több polgári személy is életet vesztette. A Ti**za Bútoripari Váll. 4. sz. szolnoki gyáregysége alkalmaz női és férfi segédmunkásokat. Kéthetenként szabad szombat A megfelelő munkavállalókat rövid időn belül magasabb keresetet biztosító darabbéres munkára betanítjuk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Vöröshadsereg u. 32—34. „Vörös front" az NSZK-bem? A nyugatnémet kormány ;llen indított heves támadások jegyében nyílt meg szombaton Münchenben a bajorországi keresztényszo- eiális unió (CSU) kétnapos kongresszusa. A bajor CSU — a kereszténydemokrata unió —(CDU) testvérpártja — egyben fennállásának 25. évfordulóját is most ünnepli. A jubileumi kongresszuson részt vesz Rainer Barzel is, a CDU új elnöke. A két párt az 1973-as parlamenti választások 'megvívására közös programot alakít ki és közös kancellárjelöltet léptet fel Willy Brandt kormányfővel szemben. Aligha kétséges, hogy ez a lcan- cellárjelölt Rainer Barzel tesz, aki maga mögött tudja az egész CDU támogatását. Kongresszusi megnyitóbeszédében Strauss felszólította az „ikerpártokat”, hogy az 1973-as parlamenti választásokon vessenek véget as NSZK-ban mutatkozó „nyugtalanító fejleményeknek” és jutassák hatalomra az uniópártokat. , Még, élesebben fogalmazott Richard Stűcklen, a CSU szövetségi gyűlési csoportjának elnöke, aki külpolitikai ellenvetéseit a— minden érvelés mellőzésével — abban summázta, hogy a Brandt- Scheel kormány az NSZK t „leválasztja” a nyugati kör zösségről. Stűcklen kongresszusi beszédében azt követelte, hogy akadályozzák meg a „vöröa zászló hordozóinak” bejutását az egyetemekre, és a felsőoktatásra szánt összegekkel ne támogassák a „forradalmi erők kinevelését” előmozdító intézményeket. Az egyetemeket „elvadult marxisták gyakorlóhelyének” nevezte, és aggodalmát nyilvánította ki, hogy átfogó „vörös front” szerveződik az országban.