Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-25 / 226. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. szeptember 25. Kenyérrel és „sóval" Cikkünk címének egyik szavát idézőjelbe tettük. Itt ugyanis némi nyelvi szójátékot kozkáztatunk meg: a só an­golul azt jelenti salt. És ezzel a betűszóval — SALT — rövidítik a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó szovjet —amerikai tárgyalássorozatot is, amelynek ötödik fordulója most fejeződött be Helsinkiben. Egymást váltva, Helsinki és Bécs e fontos megbeszélések színhelye, a következő, hatodik forduló november 15-én kez­dődik majd az osztrák fővárosban, öt hosszú forduló után bizonyos, hogy már a jó ismerősöknek és barátoknak kijáró „kenyérrel és sóval” — jelképesen persze — fogadják a Szemjonov vezette szovjet és a Gerard Smith főnöksége alatt álló amerikai delegációkat, mind a finn, mind az osztrák metropolisban. S nemcsak a régi ismeretség, a ba­rátság szálán, hanem azért is, mert mindkét állam jól tudja: az egész világ sorsa nagymértékben függ ezektől a tárgya­lásoktól. Ha nem sikerülne megegyezésre jutni, ha ismét előtérbe kerülne a háború — még hozzá nukleáris világ­égés — fenyegető réme, akkor e két kis állam semlegessé­géből sem maradna sokkal több papírnál, vagy még inkább: hamunál, pernyénél. A reménykedők mellett persze bizonnyal sokan vannak szkeptikusok és cinikusok is a világon. Akik azt mondják: most július 8-tól szeptember 24-ig tárgyalt a SALT ülés, előtte is gyakran és hosszasan, deíiát milyen konkrétumok fakadnak e sok beszédből? Visz-e előbbre ez a rengeteg tárgyalás valamit is abból, ami az emberiség sorsdöntő ügye? Az optimistáknak, a jó ügyben hívőknek van igazuk. Már az a kettős tény is, hogy amíg egyfelől hosszabb ideig tartanak most már a tárgyalások érdemi szakaszai, addig másfelől rövidülnek a szünetek egy-egy forduló között, — arra vall, hogy konkrétabb szakaszban vannak a megbeszé­lések, egy-egy témát hosszabban, alaposabban tárgyalnak ki és mivel jól „benne vannak” a dolgokban, rövidebb előké­születi szünetre van szükség két forduló között. A most zárult fordulóról kiadott moszkvai közlemény is okot ad a derűlátásra: „a tárgyalásoknak ebben a szaka­szában kiszélesedett egyes területeken a korlátozásokra vo­natkozó különböző kérdésekben a kölcsönös megértés” — írja a közlemény — ismételjük tehát, mert jólesik hallani, mondani, leírni is: kiszélesedett a kölcsönös megértés. Bizonyos, hogy még messze vagyunk a SALT tárgyalá­sok végétől, hosszú út vezet odáig, jónéhány fordulóra lesz még szükség. Ám az sem kétséges: a tárgyalásokat folytató küldöttségek jól tudják: nem mikleáris fegyverekre, hanem „kenyérre és sóra”, azaz békére», barátságra, munkára, pihe­nésre vár az emberiség, erre készül fel, ennek további biz­tosítását szeretné a SALT-tárgyalásoktól is. 97 napirendi pontot tárgyal az ENSZ Az általános ügyrendi bi­zottság csütörtökön este be­fejezte munkáját, összeállí­totta azokat a napirendi pontokat, amelyeket a köz­gyűlés 26. ülésszakának megtárgyalásra javasol. A javaslat összesen 97 napi­rendi pontot tartalmaz. A javasolt 97 pont között szerepel a béke és a nem­zetközi biztonság megszilár­dításával kapcsolatos számos fontos probléma, így a Szov­jetunió által javasolt lesze­relési világértekezlet össze­hívásának kérdése. Ugyan­csak szovjet javaslatra kerül a napirendre — a közgyűlés jóváhagyása után — a Hold­dal, valamint a vegyi és bakteriológiai fegyverek be­tiltásával és a tengerfenék békés felhasználásával kap­csolatos nemzetközi jogi egyezmények kérdése. További fontos napirendi pontok: a közel-keleti hely­zet megtárgyalása, az ENSZ- főtitkár utódlásának kérdé­se és Kína ENSZ-tagsága. Szó esik majd ezen felül a dél-afrikai faji megkülön­böztetésről, Rhodesiáról és más gyarmatosítással kapcso­latos kérdésről is. Néhány javasolt, illetve nem javasolt napirendi pont körül még vita várható a közgyűlésben. Így a szocia­lista országok és a fejlődő országok egy csoportja a teljes ülésen síkra kíván szállni a koreai kérdés na­pirendre tűzése mellett, amelyet az ügyrendi bizott­ságban csütörtökön lesza­vaztak. Másrészt az Egye­sült Államoknak „meg kell küzdenie” a közgyűlésben is azért, hogy a kínai kérdés­sel kapcsolatos saját hatá­rozati javaslatát elfogadják és napirendre tűzzék. Az ügyrendi kérdések ren­dezése után előreláthatólag hétfőn kezdődik a közgyűlés általános politikai vitája, amelyben a küldöttségek ve­zetői fejtik ki beszédükben országuk nemzetközi állás- foglalásait Az Ei^SZ XXVI. közgyűlése csütörtökön, a közgyűlés na­pirendjére kerülő kérdésekről döntött. Képünkön: (balról jobbra) Cornelius C. Cremin Írország, Szarka Károly Ma­gyarország, Dimitoi S. Bitsios Görögország, és a padsor előtt álló Jakov Malik, a Szovjetunió küldöttei a közgyűlés rövid szünetében. , (Telefoto — AP-MTI—KS) Olasz fiatalok tüntettek a római parlament épülete előtt. A képviselők odabent a katonai szolgálatról szóló tö, vény­javaslatot tárgyalták. Képünkön: A parlament előtt tüntető olasz fiatalt hurcolnak el a katonai rendőrök. (Telefoto — AP—MTI-KS) Brezsnyev Belgrádban tárgyal Megváltozott Leanyid Brezsnyevnek és kíséretének pénteki programja. A szov­jet vendégek — akik az elő­zetes tervek szerint csütör­tökön este a Vajdaságban lé­vő Karagyorgyevoba utaztak volna, az éjszakát Belgrád- ban töltötték. Pénteken ki­rándulást tettek a jugoszláv főváros környékén és foly­tatják megbeszéléseiket ju­goszláv vendéglátóikkal. Tímár Mátyás Ecuadorban tárgyal Tímár Mátyás, a Minisz­tertanács elnökhelyettese pe­rui látogatásának befejezté­vel csütörtökön Quitóba, Ecuador fővárosába érkezett. Tímár Mátyást fogadta Velasco Ibarra, ecuadori köz- társasági elnök. A Minisz­tertanács elnökhelyettese ezt követően Rafael Gracia Ve­lasco külügyminiszterrel ta­nácskozott a tudományos és technikai együttműködésről, valamint a két ország keres­kedelmi és gazdasági kap­csolatairól. Olof Palme svéd miniszterelnök négynapos látogatásra Zambiába utazott. Képünkön diplomaták és népi táncosok fogadják. Üdvözlik a svéd kormányfőt. (Telefoto — AP—MTI—KS) Készül az EÁK Tervszerűen folyik az egyiptomi államapparátus át­szervezése. A hétfőn hiva­talba lépett kormány csütör­tökkel bezárólag megvitatta és jóváhagyta azokat a tör­vényeket és rendeleteket, amelyek újólag szabályozzák a minisztériumok, az álla­mi intézmények és vállala­tok felépítését, a helyi köz- igazgatási szervek — kor­mányzósági néptanácsok és végrehajtó tanácsok — ha­táskörét. A Szadat elnök ál­tal aláírt törvényeket és Titkos segély Csütörtökön két amerikai vadászbombázó ismét bom­bázta a VDK területét — jelentette be pénteken Sai­gonban az amerikai parancs­nokság szóvivője. A két F—4 Phantom gép a demilitari- zált övezettől körülbelül 70 kilométerrel északra szórta le bombaterhét. Ezzel most már harmadik napja intézett egyfolytában légitámadást az amerikai légierő a VDK te­rülete ellen. B—52-es amerikai nehéz­bombázók ismét Dél-Vietnam északi részeit és Laosz fel­szabadított területeit támad­ták, egymást követő hullá­mokban csütörtökön déltől pénteken hajnali hat óráig. A saigoni kormánycsapa­tok szóvivőjének közléséből kitűnt hogy a Dél-vietnami Néni Felszabadító Fegyveres Erők tüzérsége csütörtökön új programja rendeleteket folyamatosan teszik közzé. A Szadat által kezdemé­nyezett általános átszervezés következő lépéseként vala­mennyi minisztérium részle­tes munkatervet dolgoz ki és terjeszt Favzi miniszter- elnök elé október 31-ig. Az átszervezési folyamat utolsó fázisaként Favzi mi­niszterelnök a parlament elé viszi a kormány programját, az államélet modernizálásá­nak részletesen kidolgozott törvényekbe és rendeletek­be iktatott koncepcióját. Saigonnak az ország területén összesen öt támadást hajtott végre a kormánycsapatok állásai ellen. A népi erők és a kor­mánycsapatok gyalogsága Quang Tin tartomány terü­letén (az ország északi ré­szében) ütközött meg. Washingtonból jelenti az UPI, hogy az amerikai kép­viselőház egyik albizottságá­nak csütörtökön nyilvános­ságra hozott jelentése szerint az Egyesült Államok az el­múlt három évben a hivata­losan bejelentett összegeken kívül titkoban még 500 mil­lió dollárnyi segélyt nyújt Nguyen Van Thieu saigoni elnök kormányának. McDonald republikánus pár­ti képviselő hangoztatta: a jelentésben foglalt adatok meyöah*'°'-'tőek és mhí:vará­zat kérő levelet írt Rogers külügyminiszternek. Indira Gandhi moszkvai útja Az ázsiai feszültség légkö­rében, amelyet az amerikai imperializmus indokínai ag- réssziója hozott létre, a Szovjetunió és India barátsá­gának és együttműködésének erősödése fontos stabilizáló tényező, amely hozzájárul a béke megőrzéséhez az ázsiai kontinensnek ezen a hatalmas részén. Ezt az objektív igaz­ságot sok nemzetközi szem­leíró konstatálja Indira Gandhinak, India miniszter- elnökének a napokban sorra- kerülő szovjetunióbeli láto­gatásával kapcsolatban. Szovjetunió és India ter­mékeny kapcsolatainak nem valamiféle ideiglenes, takti­kai meggondolás az alapja. Az alapvető állami érdekek egybeesése és azonos érde­keltség a béke megőrzésé­ben — ez határozza meg a kapcsolatok jellegét. India számára, amelyet a gyarmatosítók gúzsba kötöt­tek és visszatartották a fej­lődését igen fontos a Szov­jetunióval való gazdasági együttműködés. Indiában a Szovjetunió közreműködésé­vel több mint 60 nagyválla­latot hoztak létre, köztük olyan modern ipari óriáso­kat, mint a bokari és bhilai fémkombinát, a ranchii ne­hézgépipari gyárak és a hardvari elektromos beren­dezések gyára. Szovjet geo­lógusok segítségével nagy kőolajtartalékokat tártak fel Indiában és segítették az or­szágot a kőolajfeldolgozó ipar létrehozásában is. A Szovjetunió több mint negy­venezer indiai szakember és szakmunkás képzésében nyújtott segítséget Indiának. A szovjet technika és tech­nikai tudományos ismeretek észrevehetően hozzájárultak ennek a nagy országnak a fejlődéséhez, különösen ahhoz, hogy India létrehozta a saját nehéziparát, gazda­sági függetlenségének alap­ját. India eredményei kétség­bevonhatatlanok, ám az or­szágnak mégis jelentős ne­hézségei és gondjai vannak. Az országnak függetlenségét komolyan veszélyezteti az a körülmény, hogy India ha­talmas mértékben eladóso­dott az imperialista orszá­goknál. A „Financial Exp­ress” nevű bombay-i újság megírta, hogy „India min­den amerikai dollársegélyért 3 dollárt kénytelen törlesz­teni”. Üj. váratlan problé­mát okoztak ebben az év­ben a keletpakisztáni mene­kültek. akiknek az eltartása ma Indiát terheli. Nem le­het semmibe venni az or­szág jobboldali, imperialista­barát köreinek részéről fe­nyegető veszélvt. amelyek bi­zonyos zavar után most fel­újították aknamunkájukat. Az idén augusztus 9-én Delhiben aláírt szovjet—in­diai barátsági együttműkö­dési szerződés olyan logikus lépés volt. amely jogilag rög­zítette és továbbfejlesztette a két baráti ország kormánya és népe közötti termékeny jóviszonyt. És mert ez a szerződés fontos eszköze volt a békének, nem véletlen, hogy éppen Ázsiának és a világnak azok az erői intéz­tek támadást ellene, amelyek érdekeltek abban, hogy a földgolyónak ebben a kör­zetében fenntartsák és nö­veljék a feszültséget. A szerződés hatalmas nemzet­közi jelentőségét azonban nem lehet tagadni. A szerződés 5. cikkelye ki­mondja hogy a felek találko­zások és véleménycsere út­ján rendszeres kapcsolatot fognak fenntartani egymás­sal. Ebben a vonatkozásban Indira Gandhi miniszterel­nök-asszony szovjetunióbeli látogatása, új fontos lépés a két állam békés és baráti kapcsolatainak fejlesztésében és erősítésében. V. Jakovlev (APN—KS) SALT folytatás Becsben Moszkvában közleményt tettek közzé a stratégiai fegy­verzet korlátozásával foglal­kozó szovjet—amerikai tár­gyalásokról, amelyeket 1971. július 8-tól szeptember 24-ig tartottak Helsinkiben. A szovjet küldöttséget Vlagyimir Szemjonov kül­ügyminiszterhelyettes, az Egyesült Államok küldöttsé­gét pedig Gerard Smith, a fegyverzetellenőrzési és le­szerelési Hivatal igazgatója vezette. Tanácsadók és szak­értők tartoztak a küldöttsé­gekhez. Annak a megállapodásnak megfelelően, amely 1971. má­jus 21-én jött létré a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok kormánya között, a kül­döttségek részletesen meg­vizsgálták a rakétaelhárító védelmi rendszerek korláto­zására vonatkozó egyez­ménnyel összefüggő kérdése­ket. Nagy figyelmet szentel­tek azoknak a kérdéseknek, amelyek a stratégiai támadó fegyverzet korlátozásával kapcsolatos bizonyos intéz­kedéseket illető megegyezés­re vonatkoznak. Ezzel össze­függésben megvitattak né­hány más kérdést is. A tárgyalásoknak ebben a szakaszában kiszélesedett egyes területeken a korláto­zásokra vonatkozó különbö­ző kérdésekben a kölcsönös megértés és világosabbá vált, hogy mik a megoldást meg­követelő kérdések. A két fél elismeréssel adózik Finnország kormá­nyának. mert kedvező felté­teleket teremtett a tárgyalá­sok számára; köszönetüket fejezték ki a számukra nyúj­tott hagyományos finn ven­dégszeretetért. Megállapodásra jutottak abban, hogy 1971. november 15-én Bécsben folytatják a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségének tár­gyalásait. Képünk Kekkonen finn köztársasági elnök (baloldalt, hát­tal) fogadásán készült, Kekkonen mellett Szemjonov a szovjet, Gerard Smith az amerikai küldöttség vezetője. Mellette Karjalainen finn miniszterelnök a képen háttal t 'Ifi

Next

/
Oldalképek
Tartalom