Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-22 / 223. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tftt. «September 2% Találkozó Belgrádban Zászlódíszibe öltözik ma Belgrád: a jugoszláv kor. mány és a JKSZ vezetői, a jugoszláv nép köszönt vendéget, Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára érkezik meg az ország fővárosába. Az őszi nagy szovjet diplomáciai offenzíva egyik fontos állomása a belgrádi út. Az offenzíva szó ugyan eredetileg hadászati kifejezés, ebben az esetben azonban éppen a béke és a biztonság érdekében való utazássorozatokról, diplomáciai találkozókról van szó. Az események sora a múlt héten kezdődött, a Fekete tenger mellett, a Krím félszigeten, ahol a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjával folytatott beható tanácskozásokat. Mind Moszkvában, mind Bonnban, de a világon mindenütt, ahol az emberek Európa békéjét és biztonságát fontosnak tekintik, kedvező visszhangra lelt ez a találkozó, amely a két ország közötti bilaterális kapcsolatok erősítése mellett minden bizonnyal a nyugat-berlini négyhatalmi megállapodást követő helyzetben is fontos lépést jelentett előre. Brezsnyev belgrádi útja után nem sokkal Párizsba is ellátogat majd, hogy tovább erősödjék Franciaország és a Szovjetunió barátsága és együttműködése az európai helyzet megszilárdítása dolgában. És tudjuk: soron következik Koszigin szovjet miniszterelnök kanadai, illetve skandináviai útja, Podgomij a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökének utazása a VDK-ba. Az európai — és az ázsiai — béke és biztonság a tét, annak érdekében utaznak a szovjet államférfiak, hogy a világ elkerülje az újabb katasztrófát. Hogy az elvileg szilárd szovjet békepolitikát gyakorlati lépések sorával valósítsák meg. Hogy az immár a világűrt s a Holdat ostromló emberiség számára a földgolyó is egyre nyu- godtabb lakóhely legyen. Ma tehát Belgrád lesz fontos esemény színhelye. „Jugoszlávia e látogatásban mindkét fél azon óhaját és törekvését lájta, hogy a szovjet—jugoszláv szilárd és sokoldalú kapcsolatok minden téren tovább fejlődjenek. Ez Jugoszlávia tartós érdeke” — hangzott a jugoszláv külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata. Ugyanígy vélekedik e találkozásról a Szovjetunió is. Hozzátenni csak annyit lehel;: e kapcsolatok tovább fejlődése Európa békéjének és biztonságának, a szocializmus ügyének továbbfejlődését is jelenti, és lépést jelent előre az európai biztonsági konferencia felé vezető úton. Hegnyílt az ENSZ közgyűlése Rsndcrtemetés Kedden délután megkezdte munkáját a ENSZ közgyűlés 26. ülésszaka, amely a New York-i üvegpalotában összegyűlt diplomaták egybehangzó véleménye szerint az utóbbi évek legfontosabb ENSZ tanácskozásának bizonyulhat. New York-i ENSZ-diplo- máciai körökben egyébként állandó beszédtéma a szomszédságban sorr^kerüló „na- pirandenkívüli” esemény: Koszigin szovjet kormányfő október közepén Kezdődő kanadai látogatása, Koszigin miniszterelnök esetleg megjelenhet az ENSZ közgyűlésében. Ebben az esetben, a kombinációk szerint, Nixon elnök is indíttatva érezheti magát, hogy ellátogasson az ENSZ-palotába, avagy esetleg meghívja külön-találko- zóra a szovjet kormányfőt. A szokásos „négyhatalmi vacsorán”, amelyet U Thant főtitkár ad hagyományosan a négy nagyhatalom külügy- minisztereineK az általános politikai vita előestéjén, ezúttal az amerikai külügyminiszter részvétele nélkül zajlik le. Rogers külügyminiszter pénteken utazik New Yorkba, ahol Gromiko szovjet külügyminiszterrel és más kollegáival kíván tanácskozni, feltevések szerint mindenekelőtt a közelkeleti helyzetről. Ezt követően Rogers Alas- kába repül, hogy ott Nixon elnök kíséretében üdvözölje Hirohito japán császárt, aki — úton Európa felé — október 28-án leszáll Anchorage- ben. Rogers tehát elmulasztja az október 27-re kitűzött U Thant-vacsorát, de Hirohito alaskal fogadtatása után visszarepül New Yorkba, hogy 'felkészüljön az ENSZ- Közgyűlés október 1-i ülésen elmondandó beszédére. Egyelőre még bizonytalan, mikor kerül sor Gromiko külügyminiszter felszólalására. Az általános vitában a várakozás szerint 50—80 tagállam képviselteti magát külügyminiszteri szinten a világfórumon, amelynek taglétszáma idén Bahrein, Bhutan és Gatar felvételével 130-ra — Oman felvétele esetén 131-re fog emelkedni. Az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszaKa Adam Malik indonéz külügyminisztert választotta elnökévé. Tímár Mátyás Peruban tárgyal Tímár Mátyás, a Minist tertanács elnökhelyettese Peru indián lakosságú vidékének székhelyére, Cuzco városba látogatott. A miniszterelnökhelyettest a megye vezetői és a város polgármestere fogadta s tájékoztatást adtak a mezőgaz-' dasági termelés helyzetéről, fejlesztéséről, majd Tímár Mátyás és kísérete megtekintette a város nevezetességeit. Hétfőn folytatódtak a magyar—perui hivatalos tárgyalások. Délelőtt Tímár Mátyás Miro Quesada Ba- hamonde egészségügyi miniszterrel tárgyalt, délután pedig Francisco Morales Bermudez kereskedelem- és pénzügyminiszterit látogatta meg hivatalában. Kedden este dr. Szita János miniszterhelyettes, a nemzetközi kapcsolatok titkárságának vezetője a perui gazdasági szakemberek számára előadást tartott a magyar gazdaság fejlődése és nemzetközi kapcsolataink címmel a limai San Marco egyetemen» Repülőtéri csata A naritai nemzetközi repülőtér tervezett kibővítése miatt hetek óta tartanak az összecsapások Japánban a rendőrök és az otthonukat védelmezők között. Az új kifutópálya ugyanis sokszáz házat tüntetne el a föld felszínéről. Képünkön: egy idős asszony, a 63 éves Yone Koizumi védelmezi házát a rendőrrohamban (Telefoto — AP—MTI—KS) Észak-Írországban tovább tartanak az összetűzések. A háztetőkről rendszeresen tüzelnek a szegénynegyedekbe hatoló rendőrökre. Egy orvlövész golyója ölte meg Bobért Leslie rendőröm:estert is. Utolsó útjára többezren kísérték (Telefoto — AP—MTI—KS) Légitámadás Az Egyesült Államok vadászbombázói kedden tömeges légitámadást hajtoütak végre a VDK területe ellen, a demilitarizált övezettől 56 kilométerre északra. A támadó gépek ellen működésbe lépett a vietnami néphadsereg légvédelme. a VDK ellen Mint Gerald D. Hill alezredes, a saigoni amerikai parancsnokság szóvivője közölte, az amerikai vadászbombázók 200 bevetésben (egy bevetés egy repülőgép egy célpont elleni támadását jelenti) támadták hajnaltól késő délutánig a szóban forgó, de közelebbről meg nem jelölt területet, Husák—Grecsko találkozó Or. Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára Prágában hivatalában fogadta a csehszlovákiai látogatáson levő Grecsko marsall szovjet honvédelmi minisztert (Telefoto — CTK—MTI-KS) Veszélyben a közel-keleti tűzszünet A Szuezi fronton lezajlott legutóbbi események — előbb egy egyiptomi, majd egy izraeli repülőgép lelö- vése, továbbá az egyiptomi állások ellen végrehajtott izraeli légitámadás — egyértelműen arról tanúskodnak, hogy rendkívül törékeny a tizennegyedik hónapja tartó közel-keleti tűzszünet Az egy héten belül lezajlott incidens-sorozat veszélyessége abban van. hogy az egyelőre elszigetelt akciók könnyen válhatnak frontális összecsapás forrásává. A csatorna mindkét oldalán fokozott katonai készülődés tapasztalható. Az A1 Ahram jelentése szerint az utóbbi napokban fokozódott az izraeli légierő tevékenysége. Anglia belépése a Közös Piac tanácsa előtt Kedden folytatta munkáját a Közös Piac külügyminiszteri szinten ülésező miniszteri tanácsa. A hat külügyminiszter Aldo Moro elnökletével Anglia közös piaci belépésének utolsó, még rendezésre váró apróbb kérdéseit tárgyalja meg. Szóba került, mint aZ egyik legfontosabb megvitatandó probléma, Nagy-Bri- tannia képviselete a különböző EGK-szervekben (tehát az Európai Közösségek Bizottságában, az európai parlamentben, a luxemburgi európai törvényszéknél és, nem utolsósorban, az európai beruházási bankban). Oreoncfa után Brezsnyev és Brandt krími megbeszéléseinek jelentősége lemérhető az első reagálásokból: sajtócikkekből, nyilatkozatokból is. Már néhány órával azután, hogy az NSZK kancellárjának repülőgépe elhagyta a szovjet földet, az eddigieknél sokkal tényszerűbb, a véleményeket meglehetősen szélsőségesen tükröző nyilatkozatok láttak napvilágot, de az egyetértés és a támadás egyaránt azt fejezte ki: Jelentős lépés történt Oreandában. A szocialista sajtó a megbeszéléseket úgy értékelte, hogy azok részei annak a folyamatnak, amelynek révén Európa fokozatosan az együttműködés és a béke kontinensévé válhat. A nyugatnémet újságok túlnyomó többsége is azon a véleményen volt, hogy a Szovjetunió és az NSZK megtette azt a döntő lépést, amely után új, jobb alapokra lehet helyezni a két ország viszonyát. De közvetve a találkozó fontossága váltotta ki azokat a heves reakciókat is, amelyekkel a keresztény demokraták—keresztény szocialisták fogadták a krimi megbeszéléseket, úgy tűnik, hogy a Brandt-féle keleti politikát eddig mérsékelt nyugalommal tűrő jobboldali ellenzék most megsokallta a kancellárnak az enyhülés irányába tett lépéseit. Strauss vezetésével fokozott erővel hangzott fel a „nemzet- árulást” kiáltók kórusa. Érdekes a francia reagálás. A tekintélyes Le Monde például azt a következtetést vonta le Brandt és Brezsnyev megbeszéléseiből: itt az ideje annak, hogy Franciaország fokozza külpolitikai aktivitását, tovább javítsa viszonyát a szocialista országokkal, mert most „az a veszély fenyegeti, hogy valamelyik szövetségese esetleg megelőzi”. A krími megbeszélések fogadtatása bizonyítja, hogy valóban többről volt sző a Fekete-tenger partján, mint udvariassági látogatásról, vagy kapcsolatfelvételről. Az oreandai tárgyalásokat a konkrétumok találkozójának nevezhetjük. Mindaz, ami az elmúlt esztendőben kezdődött, aminek a tavaly aláírt szovjet—NSZK szerződés teremtette meg az alapját most hozott először konkrét, tényszerű megállapodást részlet- kérdésekről is. Eddig inkább általános formában esett szó a megoldásra váró kérdésekről és arról az óhajról, hogy a viszonyt a két ország között javítani kellene. Most megállapodás született, hogy államközi, gazdasági vegyesbizottság alakuL Ez hasonló lesz ahhoz, mint amely a szovjet—francia gazdasági együttműködést koordinálja. Szó esett arról is, hogy hamarosan kereskedelmi, tudományos, műszaki, kulturális és sportegyezményt kötnek. Brezsnyev és Brandt megállapodott abban, hogy a jövőben rendszeressé teszik a kétoldalú konzultációt a nemzetközi kérdésekről. A két állam külügyminiszterei már az idén találkoznak New Yorkban, majd utána a Szovjetunióban. Az oreandai megbeszélések már akkor is igen jelentősek volnának, ha csupán az NSZK és a szovjetunió viszonyát helyeznék új alapokra. Természetesen azonban a két államférfi között szó esett egyéb — elsősorban európai — kérdésekről is. Brandt kötelezettséget vállalt, hogy elősegíti a két német állam felvételét az ENSZ-be. Az NDK és az NSZK együttes felvételéről a világszervezetbe kormányra- jutása óta már több ízben beszélt a kancellár. Emlékezetes például, hogy a kasseli találkozón annak idején éppen ezzel kívánta helyettesíteni a Német Demokratikus Köztársaság elismerését. Azonban Brandt akkor még előfeltételül olyan szerződés létrehozását szabta meg, amely a diplomáciai kapcsolatok felvétele nélkül rendezi a két német állam viszonyát. Most — mint a krími megállapodásból kitűnik — ilyen előfeltételt nem szabnak már az NSZK-ban. A nemzetközi szervezetekbe való belépést nem a normalizálás végállomásának, hanem „egyik fontos lépésnek” tekintik „ebbe az irányba”. Ez a kötelezettségvállalás, valamint annak kinyilvánítása, hogy „nagyjelentőségű” a két német állam kapcsolatának rendezése, gyakorlatilag — miként azt a párizsi La Nation is írja, azt jelenti, hogy „az NSZK a Fekete- tenger partján hivatalosan is elismerte a másik Németország létét”. Ugyancsak a konkrétumok közé tartozik, hogy az európai biztonsági értekezlet eddigi, inkább csak hallgatólagos támogatásának taktikája után Brandt az értekezlet nyílt támogatói közé lépett. A közleményben megállapították: a jelenlegi európai helyzet kedvez a konferencia összehívásának. A Krím, a megbeszélések színhelye, természetesen párhuzamok vonására késztette a világsajtó képviselőit. Ilyen vagy olyan formában szinte minden kommentár összefüggésbe hozta az oreandai találkozót a 26 évvel ezelőtti jaltai megbeszélésekkel, amikor a nagyhatalmak egy békés Európa jövőjét próbálták felvázolni. A párhuzam természetesen sántít. Ami miatt mégis érdemes a két eseményt összevetni, az az új remény ébredése: ilyen tárgyalásokkal, egymás kölcsönös megbecsülésével talán sikerül hosszútávon békés rendet teremteni Európában. K. A. A 21. sz. Vállalat gépkocsivezetőket, autó vili. szerelőt, gépkocsiszerelőket, segédmunkásokat vesz fel; azonnali belépéssel« Fizetés megegyezés szerint, gépkocsi- vezetőknél teljesítménybér + kiküldetés. Gépkocsiszerelőknél megegyezés szerint; Jelentkezni lehet: Szolnok, Abonyi u. (Téglagyár után)