Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

HOBBY Tréfák innen—onnan — Szerintem Kovács bedilizett. Mindenáron növényevő halat akar fogni. Kezdő ápolónő — Ezt ki kérte? Erkölcsös légikalóx — Azonnal irányt változtat és a boszorkányszombat helyett hazavisz a feleségemhez! (A Polish Weckly-ből) Bostonban a puritán fű­szeres megkérdezi inasát: — öntöttél már vizet a tejbe? — Igen uram. — Kevertél gipszet a cu­korba? — Igen uram. — A skót whiskyt felen­gedted azzal az alkohollal, amelyet Jack főzött tegnap? — Igen uram. — Akkor gyere fiam a templomba, mondjuk el együtt az esti imádságot. • * * Az amerikai televízió Pi­roska történetét is felhasz­nálja reklám céljaira. Ab­ban a pillanatban,’ amikor a farkas hozzáfog, hogy fel­falja a nagymamát, a kép­ernyőn feltűnik egy ismert márkájú kolbász, a farkas azonnal ráveti magát, mond­ván: „Az X márkájú kol­bász olyan ízletes, hogy a nagymama helyett én is in­kább ebből eszem!” * * * Michel Simontól hallot­tuk az alábbi történetet: Turnézó társulat igazgatója táviratot küld az egyik kis­város színigazgatójának: — Pénteken érkezünk 16 órakor. Gondoskodjék ren­dezőről, villanyszerelőről, gépészről és díszletezőről. Néhány órával később a következő ’ választáviratot kapja: — Rendben. Emberünk várja önöket. * • • Egy öreg misszionárius hosszú éveken át küszkö­dött azért, hogy egy kanni­bál törzset az üdvözülés út­jára térítsen. Egy napon fia­tal segédlelkészt osztanak be hozzá. — Ügy tájékoztattak, mondja az ifjú, hogy ezek a kannibálok ugyancsak nem hívő lelkek. Sőt azt is hallottam, hogy a keresz­tény hitre térítésük után sem vetik meg az ember­húst. — Az utóbbi időben érez­hetően javult a dolog — válaszolja az öreg misszio­nárius. Pénteken kizárólag halászt fogyasztanak. * * • Egy férfi feleséget keres a házasságközvetítőnél. „ön csinos férfi, de nincs egy fityingje sen — mond­ja az iroda vezetője. — Van itt egy hölgy az ön számá­ra, 45 millió hozománnyal.” „Láthatnám a fényképét?” — érdeklődik lelkesen a kliens. „Azt már nem! Tizenöt- millión felül nem szolgá­lunk fényképpel!” * * * Mexikóban egy rendkívüli gazdag üzletember házas­ságkötés után 48 órával el­vált a feleségétől. A váló­ok: a magát 42 esztendősnek valló feleség 58 éves volt. A férj pedig 81... • * • Egy női hetilap újságíró­ja interjút készített egy fia­tal római színésznővel. — Megtalálta a boldogsá­got a házasságában? — Oh igen — válaszolta élénken a színésznő. — Többször is, de mindig köz­belépett a férjem, és füstbe ment az egész. — Még két perc és szabadok vagyunk! (Kallus rajza) Á nap fénypontja — Rohanjunk drágám, hogy le ne késsük a meccsköz vetítést! Van megoldás Vanna Busoni panaszko­dik egy társaságban: Borzasz­tó, mennyien zaklatnak na­ponta mindenféle ostoba­sággal. A saját lakásomban nincs fél óra nyugtom! — Ezen könnyű segíteni, szólal meg a társaság egy másik tagja. — Amikor ná­lam csöngetneK, felkapom a kabátom, fogok egy tás­kát és csak ezután nyitom ki az ajtót. Az érkezőhöz pedig így szólok: Ö. de saj­nálom, épp most kell elmen­nem. — És ha netán olyasvala­ki csönget, akit szívesen fogad? — Egyszerű. A szöveg így változik: Micsoda sze­rencséje van, épp most ér­tem haza! Á kutya fája Rómában két kisfiú sétál­tatja kutyáját a Villa Borg­hese kertjében. Az egyik kisfiú meglehetősen szegé­nyes ruhát visel, kutyája is korcs. A másik gyereket mintha dobozból vették volna elő, kutyája szépen ápolt, látszik, hogy fajtisz­ta. — A te kutyádnak van családija? — kérdezi a jól­öltözött kisfiú. — Nincs, neki bármilyen közönséges fa megteszi. © Az ember fejlődése (Kallus rajza) Beszélgetés a 121-es csemegében Két középkorú, jól szitu­ált hölgy: — Nézd drágám, új szap­pankülönlegesség, eredeti francia. — Hol van? — Az ott rí. AMO a ne­ve. AMO-parfum Paris. — Isteni. Micsoda illat. Hiába csak a franciák tud­nak piperecikket gyártani. — S nézd milyen csodá­latos a csomagolása. Mi ilyet nem tudunk csinálni. A magyar csomagolás! Ugyan! — Persze a franciák! Leg­alább tíz évvel járnak előt­tünk. — Mint egy költemény.1 Veszek belőle. — Én is, hadd üsse meg a guta a Margót. Nofene. Én is megnézem már azt a „költeményt”. Az illata: — kitűnő. Csomago­lás: — szép. esztétikus, mu­tatós, guszta. S még sze­rencse, hogy rá van írva: Növényolajipari és mosó­szergyártó ÖV. Kőbánvai Növényolaigyára Budaoest. Hiába! Azok a franciák! — d — üe-dves v,ev'á­Elkopnak, devalválódnak, visszájára fordulnak szavak, mert a nyelv szüntelenül változik, újul, szegényül és gazdagszik. Liszt Ferencről még azt írta a kortárs köl­tő : „Hirhedett zenésze a világnak” — és ez annyit tett, mint híres. Egy mai komponista ezt szigorúan ki­kérné magának. A hölgy va­lamikor prémes kis állatkát jelentett — ma a gyengébb nem gyöngéd megszólítása. Jó pár esztendeje még di­cséretet jelentett, ha vala­kiről azt mondták, vagy a káderlapjára azt rótták: jó elvtárs — ám ma, így, egymagában lekicsinylőnek tetszene. A jelentésváltozás régi törvénye vagy szokása a nyelvnek. Meg lehet érezni, hogy mikor kezd osztozni egy szó valamely más érte­lemmel, s mikor fordul ma­ga ellen. Az egyik kifejezés­ben még a helyén van, a másikban már egy kis hangsúlyváltozás is segít az új értelmezésen. Akinek mondták már ezt többször és több helyen, hogy Kedves Vevő — érzi ezt a változást Érzi a foga alatt a kis homokszemet. Hány, de hányféleképpen le­het ezt mondani! Ha meg­nyomom az első szótagot, csupa lesajnálás. Ha hang- súlytalanul ejtem és a Ve- vő-nek adok több szuszt, ki­hívó. Ha itt is, ott is erő­sebben préselem ki, gúnyos és pimasz. Ha elsuttogom, csupa bizalmatlanság. Egész mondatban ezenkí­vül hány féle színezet! — Mert a Kedves Vevő azt hiszi, hogy... — ez kö­rülbelül annyit jelent: ma­ga, kérem, együgyü, és még­is macerálni akar minket. — Hiába zárjuk be az aj­tót, a Kedves Vevő jön és kopog... — vagyis: szemte­len fráter. — Mit nem képzelnek egyes Kedves Vevők! — az­az hogy: nem átallanak a próbamérlegre tenni vala­mit, netalánt. n rákérdezni az árra. Sokáig boldog voltam, mert nem érdemeltem ki ezt a kedveskedést. És elégedett is. Nekem megtette a bolt­ban vagy a vendéglőben annyi is: „Tessék...” De most már alig van kivétel. Már-már minden vevő és vendég kedves valamilyen módon. Már új értelemben. Azt mégsem lehet csak úgf odavetni a vásárlónak, hogy együgyű, pimasz, mit képzel, szemtelen, smucig stb. De hogy kedves — azt igen. Elmehet föllebbezni Lőrin- czéhez, az Értelmező Szó­tárhoz, az Akadémiához! Megesett velem, hogy rek­lamáltam. Nem azért-lettem kedves, mert az elnézést va­lahogy gyöngéden illik kér­ni: Hanem mert: — Mi is emberek va­gyunk, mi is tévedhetünk, ennyit talán a Kedves Ve­vő is megérthet... S mit felelhet erre a sér­tett, ám feljajdulásra ille­téktelen öntudat? Nagy bir­kaszemekkel néz. néz. aztán dadogva megtoldja a bolti önérzet-zuhatagot éppen olyan illedelmes stílusban: — Értem, értem. kézit csókolom... Sőt, az én jó édes anyukámat... Ugye, milyen kedvesen el tudunk mi társalogni egy­mással , emberek! Sz. Simon István

Next

/
Oldalképek
Tartalom