Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

1971. augusztus 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Doktor úr a pályán Labdarúgó NB III. buictelui szeretne azMTE Gondok, a MAV-nál, győzelemben reménykedik a Lehel — Hol van a tizenegyedik játékos? — kérdezte a já­tékvezető az egyik labdarú­gó-mérkőzésen, miután játék közben ellenőrizte a be- senyszögi csapat létszámát — Ott szalad, a kerítésen túl, az akácfák között — felelték. — Sürgősen beteg­hez hívták. Dr. Varga Ferenc körzeti orvosnak már nem volt ide­je átöltözni. Ügy, ahogy volt labdarúgó mezben, kézbe kapta az orvosi táskáját és rohant a játéktérről a be­teghez. Mikor ellátta, visz- szament és beállt futbal­lozni. — Megszállottja a sport­nak a mi körzeti orvosunk — vélekedett Szurmai La­jos tanácselnök. — Hivatása mellett minden szabad ide­jét a sportnak szenteli. Amióta BesenyszSgön van, új sporttelep épült, körül­kerítették, fásították, lerak­ták az új öltöző alapjait, a nő. kézilabda csapat a me­gyei első, a labdarúgó csa­pat a megyei másodosztály­ba került. Varga doktor tavasszal ásót, kapát ragad és engedi le a labdarúgó pályáról a vizet Az öltöző alapozása­kor együtt ássa a gödröt, keveri a betont a játéko­sokkal Előfordul, hogy sa­ját, kocsiján fuvarozza a csa­patot Érvel, vitatkozik, har­col a község sportjáért. Lel­kesedése követőkre talál. Egyszer éjfél után egy órá­ig zsákoltak a sportolók a termelőszövetkezetben, más­kor több hold föld kapálását vállalták eL ■— Ha a termelőszövetke­zet segít nekünk, akkor mi is segítsünk, ahogy tudunk — mondotta. — Honnan ered ez a nagyfokú sportszeretet? — Újszegeden, általános iskolás koromban kézilab­dáztam, a Radnóti Miklós gimnáziumban pedig atléti- záltam. Dobószámokban in­dultam, voltam Csongrád megye gerelyhajító bajnoka. Később az UTC-ben kerget­tem a labdát. Testnevelő ta­náraim oltották belém ezt a sportszeretetet Hajdan gyalog, lóháton, kerékpáron járt a betegek­hez, t harminc kilométeres körzetben. De kisportolt, erős szervezete bírta a ter­helést — Tudja, mennyi tehet­ség vén vidéken? Volt egy fiú, akinek háromszor volt kezében a gerely és 47 mé­tert dobott. Egy másik éle­tében először 170 centimé­tert ugrott magasba. De lé­tesítmény és pénz nélkül nem lehet eredményt elérni. Lassan mégis összejön a szüksége^ pénz. Horváth Já­nos a termelőszövetkezet el­nöke is szereti a sportot, s a tsz 60 ezer forintot adott az öltöző építéséhez. Rend­szeresen segít a tanács is és a tagság előre befizeti a díjat. Besenyszögön száztíz tagja van az egyesületnek. Legfőbb gondjuk most a játéktér körülkerítése, az ülőhelyek elkészítése és az öltöző építésének a befeje­zése. Aztán dr. Varga Ferenccel az élen kifuthat a labda­rúgó csapat, először a me­gyei II. osztályban. (Pl) ÉAZ. 7. Egykori Ismert betyár .névjeje. 8. Tiszteletbeli röv. 9, A HÖ11JV kötését fecló és védő burkoló papír. 10. Az Időmérők mestere. 11. Verskellék. 12. Ak­kumulátorokból álló áramszol­gáltató berendezés (névelővel). 13. Szó szerinti betanulás. 17. Ütlegel, püföi. 20. Helyettesítésre szolgál. 21. Hákosgat. 25. Eltűr, elvisel. 27. Az eladási összeg 50 százaléka. 29. Ráliajit. 31. ...An­toinette (francia királyné). 32. Ciinertan. 38. Az áramforrás ne­gatív sarka. 39. Kezdetben. 41. Hódít, szédít. 43. Nagy mennyi­ségű, mohó ivás. 45. A szónak kisebb egysége. 46. Bazálthegy a Kis-Alföld deli peremén. 47. Le­takarja. 52. Férfinév, 53. Üteme­sen rázkódik. 56. ETÜ. 57. Kö­szörül. 58. A deli államok had­seregének főparancsnoka az amerikai polgárháborúban. 60. Ezüst vegyele. 61. ME. Beküldendő: a vízszintes 1. és függőleges 1. számú sorok meg­fejtése, szeptember 2-lg. Augusztus 20-án megjelent rejt­vényünk helyes megfejtése. Si­kert naponta kell aratni, mert minden nap elfeledtet egy si­kert. — Könyvet nyert: Tökös Józsefné. Szolnok. (A könyvet postán leüld I ü It el.) ______________ S ZOLNOK MEG VEI NÉPLAP KÉJT VÉN VSZEL VEjWE, Isi híd utca l.J Attila p. 3. Kossuth u. 39.. Kossuth u, 34. szám. Azonos érték esetén az épí­tési engedéllyel rendelkezők előnyben részesülnek. Az ár­verés a Kossuth L, u. 34. sz. előtt kezdődik. Hajdúszoboszlói Bocskai— Szó. Vegyiművek 4:2 (1:1) Szolnolc, 100 néző, vezette: Szarvas. Vegyiművek; Szőke — Bíró J, Németh, Bíró L., Palla, Bozsó, Stummer, Kön­tös, Orszáczky, Bíró A. (Kó- kai), Antal. Edző: Mikus Er­nő. A második: félidei jobb játékával — megérdemelten nyert a vendégcsapat. —Gl.: Csatári 6 p., Orszáczki 27 p., Mezei 60 p. 61., Németh 11- esből 65 p. Mezei 80 p. Jók: Tegnap három városban is rangos versenyt rendeztek Európában. Belgrad ban a kajak-kenu VB-t, Pozsony­ban és Uppsalában úszó EB-t Pozsonyban a nők, Uppsátá- ban a férfiak versenyeztek. Nők közül Gyarmati és Tu- róczi aranyérmet, — Patóh ezüstérmet szerzett. A fér­fiak közül Szentirmai és Cseh révén két második hely ju­tott, Hargitai bronzérmes Lett. Belgrádban mintegy hat­száz versenyző gyűlt össze a VB-re. Tegnap a döntőkre került sor. Nagy érdeklődés­sel vártuk a híreket a jugo­szláv fővárosból, izgultunk a tv képernyője előtt. Nem csak azért, — mert minden Mai műsor Kajak-kenu. A Szolnoki VÍZIG országos D-típusú minősítő versenye, Szolnok, élő Tisza, cel a Tisza Szálló előtt 9. Kézilabda. NB XI. Férfi: Tisza Cipó SE—Szarvas, Martfű, 10.3Ó. Megyei baj­nokság, női: Tisza Cipó—- Jaszálsószentgyörgy 10, Üj- szászi G.—Szajol 10, Túrke- ve—Kunszentmárton 9. Fér­fi: Mezőtúri AFC—Tisza- földvári Tsz 9, Üjszászi Tsz Tíszapüspöki 11, Jászberé­nyi Lehel—Törökszentmikló­si Vágás 10, Túrkeve—-Kun­szentmártoni TE 11,’ Sz. Óla j bányász—Rákóczii alva 10. Tiszaligeti pálya. Spartakiád. Termelőszövet­. kezéti spartakiád területi döntő. . Blartíü. 9. Országos Olajbányász Kupa döntők, Szolnok, Tiszaliget 9. Labdarúgás. NB II.: Jász­berényi Lehel—Debreceni EAC, Jászberény, 16.30, Ki­rály. Szolnoki MÁV—Köz- épületépitők SE, MÁV sport­telep, 16, Tóth J. Előtte: Sz. MÁV II.—Sz. MÁV ifi. 14,15. NB III,: Szabó Lajos SE— Hajdú Vasas, Mezőtúr, 16.30. Kozslá. Törökszentmiklósi Vasas—Püspökladány, Tö- rökszentmiklós 16.30, Töl­gyesi. Tiszaföldvár—Csong­rád, Tiszaföldvár, 16.30, Ví- dó. Megyei I. o.: Sz. Cukor­gyár—Ojszász 16.30, Csák X. Kunhegyes—Jászberényi Va­sas 16.30, Mihályi, Jászfény- i szaru—Mezőtúr 16.30, Vágó K,, Kunszentmárton—Rákő- czifalva 16.30, Horváth. Túr­keve—Kisújszállás 16.30, Gergelv. K. MEDOSZ—Szol­noki MEZŐGÉP 16.30. Kof­fer. Karcag—Jászárokszállás 16.30, Bakó. Tószeg—Kilián FSE 16.30, Bokor. Megyei II. o.: Jászberényi MEZŐGÉP— Szászberek 11, Halmi. Jász- jákóhalma—Szolnoki Vízmű 16.30, Lipák. Rákőcziújfalu —Besenyszög .16.30, Sári, Zagyvarékas—Jászladfmy 16.30, Mák, Jászkisér—Jász- alsószentgyörgy 16.30, Jám­bor, Szajol—Jászapáti, 16.30, Puskás. Rózsa SE—Mezőtúri FMGT 16.30, Nagy S., Tisza- tenyő—Öcsöd 16,30. Bordács. Abádszalók—Fegyvernek 16.30, Kollai. Kengyel—Ci­bakháza 16.30, Földi. Tisza- gyenda—Tiszafüred ' 16.30, Hossó, Tiszaroff—Tiszabura 16.30, Hricza. Tartalékba j- nokság: Szabó SE—Tisza Ci­pő 14.45, Budai, SZMTE— Sz. Vegyiművek. Tiszaliget, 11, Kovács K. Tiszaföldvár —Jb. Lehel, Fató. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB I B-ben a Szol­noki MfE a Pécsi Bányász ellen, a Jászberényi ESE NB Il-es röplabda csapnia Szé­kesfehérváron, a labdarúgó , NB III -ban a Tisza Cipő SE Haj d ú böszörmény bem Mezei, a mezőny legjobbja, Kiss Gy., Piczil, illetve Sző­ke, Palla, Stummer. Olajbányász—Nyírbátor 1:1 (1:0) Szolnok, 300 néző, vezette: Vincze. Olajbányász: Váral­jai — Thoma, Józsa, Szoko- lai, Karkecz, Horváth, Sere­ge, Kapolcsi, Váraljai J., Bí­ró, Fodor. Edző: Somogy vári József. Színvonalas mérkő­zésen igazságos eredmény született- , számban volt magyar részt- veő, hanem Deme és Csapó révén szolnoki versenyzőnek is szurkolhattunk. Deme el­ső nagy versenyén Rátkaival párban jól hajrázott, azok­ban így is csak negyedik­ként ért célba. Eredményé­hez gratulálunk. A másik szolnoki' sportoló a kajak 4-esben versenyzett. Csapó társaival együtt megállta a helyét és az erős mezőny­ben a harmadik helyen vég­zett. A tegnapi döntők során egyébként két aranyérmet szereztek versenyzőink. Néhány évvel ezelőtt így hangzott a kérdés lapunk­ban: Sport-e a gokart? Nem mi vontuk kétségbe ennek a sportágnak a létjogosultsá­gát, egyszerűen arról volt szó, hogy a legfelsőbb sport­vezetésben egyetlen szerv sem volt hajlandó magáénak vallani a motorokat és ver­senyzőket Az azóta eltelt évek számtalan versenye bi­zonyította, hogy a gokart valóban sport — érdekes es izgalmas sport. A gazda személye viszont máig sem tisztázódott. A Magyar Test- nevelési és Sportszövetség még mindig nem sorolta a sportágak közé, hallgatnia- ‘ gosan tudomásul veszi a versenyeket, versenyzőket, A válogatott versenyzőket anyagilag a Magyar Autó­klub tamoga‘.:a, az egyes versenyzők, szakosztályok magukra vannak utalva. Ilyen körülmények között létezik a Volán Tröszt jász­berényi gokart szakosztálya is. Méghozzá kilenc éve 7- megalakulásuk óta — az él­vonalban. az ország legjobb­jai között Utassy Lajos szakosztály­vezető sorolja a herényi go- kartosok krónikáját: — 1962-ben egy Csepel 125-ös motorral kezdtük, egy év múlva az első hivatalos ma­gvar bajnokságon Tóth László széria kategóriában bajnoki címet- szerzett. 64- ben ráduplázott, ismét baj­nok lett, majd két év múlva a sport kategóriában lett el­ső. Aztán jöttek a többiek: Szarvas Béla 1965—1969 kö­zött négy ízben is az első három között végzett. És ismét Tóth; 1967-ben a Szo­cialista Kupában elnyerte Szeged város nagydíját, 1971-ben pedig a Felszaba­dulás Kupát a Tóth—Szarvas Hétközben beszélgettünk az MJE labdarúgóival, töb­bek között a csapatkapitány­nyal. Egyöntetű óhajuk volt, hogy jó lenne megismételni a Nyári Kupában elért eredményt. Akkor 1:0-ra győzött az MTE, s nem is a legjobb 1 összeállításban. Ma­ga a gondolat felvetődése azt bizonyítja, hogy a csa­pat reménykedik. 'Az ön­bizalom pedig nagyon kell a mai mérkőzésre. Igaz, a pécsiek a legutóbbi fordu­lóban pontot szegeztek ide­genben a Dunaújvárostól. A két együttes játékerejét is­merve véleményünk szerint mégis háromesélyes a mér­kőzés. Annak ellenére, hogy Papp II. ezúttal sem ját­szik, sérült Szatmárit el­engedik a válogatottól, így a fiatal csatár játszik. Mit mondhatnánk még a mérkőzés előtt? Egyszer meg kell szakadnia a bal- szerencsés sorozatnak. Le­jászberényi páros nyerte. A jelen pedig, Nyíri Lajos az ez évi bajnokságban három futam után listavezető, s-> tagja a válogatott keretnek. A felsoroltakon kívül Nyír;i József és Kalla József erő­sítik a gárdát Jászberényben népszerű a gokart. 1964 óta évente ren­deznek itt bajnoki futamo­kat, két éve pedig nemzet­közi versenyeket is több ezer néző előtt. A herényi ver­senyzők nevét megismerték az ország versenypályáin, sőt külföldön is. Rajthoz áll­tak már a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlo­vákiában, az NDK-bari. A német gokartosokkal — akik a világ legjobbjai közé tar­toznak — rendszeres), baráti a kapcsolatuk. A Volán test­vérvállalatának az Auto- transnak a gokartosaival sű­rűn találkoznak. A berliniek rajthoz állnak a herényi hét, hogy ez éppen Pécsett sikerül? A MÁV-nál eléggé nyo­mott a hangulat. Nemcsak az eddigi sikertelen szerep­lés miatt, azért is, mert Ke­lemen fegyelmezetlensége miatt kimaradt a keretből. Viszont újra rendelkezésre áll Pagonyi és Csorna. Saj­nos .Földes is sérüléssel baj­lódott a héten. Ilyen elője­lekkel várja ellenfelét a kék-fehér csapat. Ha viszont a tavaszi játékát meg tudja ismételni a MÁV, akkor ez­úttal is biztos győzelmet arathat a Középületépítők ellen. Továbbra is csatárgondok­kal küzd a jászberényi csa­pat. A védelem állja a ro­hamokat, sajnos a csatárok­nak nem megy a góllövés. Az edző ‘ hétközben ezen igyekezett segíteni, gyako­roltatni az edzéseken. A DEAC ellen reméihetöleg ennek meglesz az eredménye, és hazai győzelem születik. versenyeken, a mieink pe­dig a berlini versenypályán képviselik Jászberényt. A közös edzések, versenyek, a tapasztalatok atadása, az al­katrészcserék egyre jobban kamatoznak. A legutóbbi versenyen augusztus 20-án a csapatversenyt a jászberé- íp’iek nyerték, egyéniben a 2—3. helyen végeztek, Tóth László pedi- a meghívásos nemzetközi 1 versenyen, ahol a szocialista országok go- kartosain kívül osztrák, olasz, nyugatnémet, francia és ju­goszláv versenyzők is rajt­hoz álltak, a magyarok kö­zül a legjobb helyezést ér­te eL És a jövő? Erről így nyi­latkozik a szakosztály veze­tője: — Újabb nekirugasz­kodás kezdetén vagyunk. Reméljük, hogy Nyíri Lajos a junior ka.-góriában baj­nok lesz, s feljebb kerül a szeniorok közé, akkor pedig jövőre a Tóth—Szarvas- Nyíri hármas az egyik leg­nagyobb esélyese a magyar csapatbajnokságnak. Bevezetőben arról irtunk, hogy nincs igazi gazdája a gokartnak. Szerencsére van­nak, akik szeretik és támo­gatják a technika korának •jellegzetes sportját.1 A Vo­lán Tröszt' évente 40—50 ezer forintot biztosít, s a he­lyi vállalat, a szakszervezet is ad anyagi segítséget ere­jéhez mérten. Ami pedig ehhez pluszként kell — lel­kesedés, szorgalom, akarat, tehetség — azt már „össze­dobják” a herényiek, a ver­senyzők, a vezetők, a mű­helyek segítőkész szerelői, az ipari tanulók és oktatók. •t* . — egy — KERESZTREJTVÉNY Á dicséretről Vízszintes s V Sok Igazságot tax taimazó mondás a dicséretről (folytatása a függőleges 1. szám alatt.) 14c Kosárlabda, vagy kézi­labda kifejezés. 15. A hegy sze­szes leve. 16. Ellop, eltulajdonít. 18. A felszínére, tetejére lép. 19. Visszaver! 20. A francia fő­város. 22. ...-fut, 23. M?ir meg­ette a kenyere javat. 24. A nye­reg helye. 25. A látóhatár fölé emelkedő nap. 26. ...ltur ad ast- ra (így jutunk a csillagokig). 28. A súlyos vereséggel végződő mohácsi csata magyar vezére volt. 30. DT. 31. Mézgyüjtő állat. 13. Sokszor kilátszik, sokszor ki- áóg. 34. Szintén ne. 35. Hiszé­keny, könnyen becsapható em­ber. 37. Csónak. 38. ME. 40. Rá­rámol. 42. A gyógyszer alakja lehet. 43. A rokonsághoz tarto­zik. 44. Elparentálás. 47. Titok­ban figyel.' 48, Az énekesmada­rak rendjébe tartozó állatnem. 49. Himbál. 50. Ránc. 51. ...de Janeiro. 52. A jelenlegi időpon­tig. 54. Takar. 55. Három külön­böző személyes névmás. 57. Vá­laszolja. 58. A fizikának az egyensúllyal foglalkozó ága. 61. Ami oltalmat, védelmet nyújt. 62. Az iskola a diák szavával! Függőleges: l. Az 1. számú vízszintes sor folytatása. 2. Vul­kanikus közét. 3. Hegység Szlö- , vákiában. 4. A feudális-monar­chikus Oroszország uralkodója' volt. 5. Vasúti határállomás a magyar-csehszlovák határon. 6. 1971. augusztus 29. Hirdetmény A jászberényi városi ta­nács pénzügyi osztálya, va­lamint' a terv- és munkaügyi csoportja 1971. szeptemberi­én 9 órai kezdettel az alábbi szanált házingatlanokat bo­csátja árverésre: Varga utca 3, i, 5, 6, 7/a és 13. — Kál­A versenyzők tréfásan zsámolynak nevezik a gokartot, Persze ezek az a piti zsámolyok 100 kilométeren felüli se* bességgeí száguldoznak. Itt éppen Sfyíri Lajos süvít a ver« senypályftn, a mezőny élén, mögötte egy német versenyző, Magyar sikerek Belgrádban Á száguldó zsámolyok bajnokai A két Nyíri-testvér, József és Lajos, LTtassy Lajos szakosz­tályvezető és Szarvas Béla versenyre készítik elő a gokartot,

Next

/
Oldalképek
Tartalom