Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-27 / 201. szám
2 SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 1971. augusztus 27. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Befejeződött Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, felesége és kísérete finnországi látogatása. Hála a modern hírközlő technikának, a magyar közvélemény szinte percről percre nyomon kísérhette a Magyar Népköztársaság államfőjének útját az „ezer tó országában”. Elmondhatjuk, hogy ezt a látogatást mindvégig nagy figyelem és rokonszenv kísérte mindkét rokónnép legszélesebb köreiben. Időben ez az utazás nem volt nagy terjedelmű: augusztus 23-tól augusztus 26-ig tartott. Magas szintű delegációnk — a finn vendéglátók maximális segítségével — mégis lehetőséget kapott arra, hogy viszonylag sokat megismerjen ebből az északi országból. Az élmények skálája nemcsak területi hanem minden értelemben szélesnek bizonyult. A rendelkezésre álló rövid idő alatt az Elnöki Tanács elnöke, felesége és kísérete Helsinkin és környékén kívül három más várost is megtekintett, ellátogatott számos gazdasági, szociális és művelődési intézménybe. Az élet már régen bebizonyította, hogy a személyes kapcsolatok rendkívül hasznosak mindkét ország egymásközti kapcsolatainak fejlesztésében, mint általános nemzetközi viszonylatban. Most, hogy a látogatás végétért és megjelent az arról szóló közös közlemény, máris biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is így történt. Az Elnöki Tanács elnökének finországi útja kiemelkedő jelentőségű állomás a két ország biztatóan fejlődő sokoldalú kapcsolatainak útján, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar—finn viszonylatban aránylag rendkívül rövid idő alatt ez már a harmadik magasszintű látogatás: 1969 őszén Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke járt hazánkban, ez év elején pedig Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tett látogatást Finnországban. Mint a közlemény hangsúlyozza, a tárgyaló felek megállapították, elégedettek a magyar—finn kapcsolatok fejlődésével, de bőven van még kiaknázatlan lehetőség. Ez nyilvánvalóan elvi útmutatás a szakértőknek, a most következő hétköznapok során nekik kell majd realizálniok az államfők megállapodását. A két ország kapcsolatain túl ez a látogatás hozzájárult a kontinens békéjének megszilárdítását célzó erőfeszítésekhez is. Helsinki és Budapest külpolitikai álláspontja sok alapvető kérdésben közel áll egymáshoz, akár az indokínai, akár a közel-keleti problémára, akár az európai biztonságra gondolunk. Ebben az utóbbi vonatkozásban a két kormány eddig is sokat tett és a jövőben is maximálisan igyekszik kivenni a részét az európai biztonsági konferencia előkészítéséből. A látogatás végétért és meggyőződésünk, hogy nemcsak nálunk, hanem a finn városokban és falvakban is elégedetten olvassák majd a közös közleményt, két rokonnép barátságának okmányát. (KS) Genf James Leonard, az Egyesült Államok képviselője a genfi leszerelési értekezleten csütörtökön javasolta, hogy a konferencia tűzze napirendjére a hagyományos fegyverek korlátozásának problémáját is. Az amerikai küldött véleménye szerint a hagyományos fegyverek korlátozása szempontjából elsődlegesen érintett térség Európa, ahol „komoly megfontolás tárgyává vált a fegyveres erők kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentése”. Amennyiben Európában létrejönne a megállapodás, úgy a többi térségnek is követnie kellene a példát. Görögország Csütörtökön délelőtt Geor- giosz Zoitakisz régens kezébe letette a hivatali esküt Papadopulosz görög miniszterelnök 18 miniszterből és 20 államtitkárból álló új kormánya. A. kormányfő magának' tartotta még á belügyi és hadügyi tárcát. A görög kormány tagjainak közel fele „újonc”, többségük a technokraták, egyetemi professzorok és építészek közül került ki. Sztilianosz Patakoszt és Nikolasz Makarezoszt, az 1967-es katonai hatalomátvétel részvevőit első és második miniszterelnökhelyettesé nevezték ki. A két politikus ugyanakkor megvált a belügyminiszteri, illetve gazdasági miniszteri tárcától. Fülöp-szigetek A Fülöp-szigeteken szerdán Isabela tartományban a gerillák megrohamoztak egy katonai támaszpontot, 10 perces tűzpárbajt folytattak az őrséggel és felrobbantották a légierő két helikopterét. Ez volt az első eset, hogy regurális katonai egységet támadtak meg. Marcos elnök, aki a zavargásokat a jelek szerint a politikai ellenzék felszámolására akarta felhasználni, az akcióért ebben az esetben is a törvényen kívül helyezett kommunista párt katonai szárnyát, az új népi hadsereg elnevezésű szervezetet tette felelőssé. A megindított tisztogatások eredményeképpen a főváros közelében lévő katonai tábor területén máris több mint 100 gyanúsítottat tartanak fogva, __ Er őfeszítések az arab egységért KAIRÓ Az EAK örömmel üdvözli a négytagú afrikai bizottság látogatását — hangsúlyozták Kairóban, miután Go- won nigériai államfő bejelentette, hogy a nigériai, a kameruni, a szenegáli és a kongói államfőből álló AESZ-különbizottság a közeljövőben Kairóba utazik. Az egyiptomi kormány minden segítséget megad a bizottságnak, amelynek célja a közel-keleti válság rendezésének elősegítése. ☆ Kétnapos látogatásra az egyiptomi fővárosba érkezett Omar Arteh Galib szo- máli külügyminiszter. A szomáli miniszter az EAK- ból Szíriába utazik. KUWAIT Az Al-Nahar című libanoni lap idézi Abdullah Al- Szábah kuwaiti ügyvivő miniszterelnököt, aki arab csúcsértekezlet összehívását sürgette, A1 Szabah szerint katonai tervet kell készíteni az esetleges konfrontációra — erre viszont csakis egy arab csúcsértekezlet képes. Az ügyvivő miniszterelnök felszólította az arab nemzetet, hogy vessen véget az ellentéteknek és állítsa helyre a keleti frontot. A1 Szabah ugyanakkor rendkívül határozottan leszögezte: kormánya semmiféle „kommunista tevékenységet” nem tűr és nem engedélyezi pártok alakítását sem. BEIRUT Abdallah Szalah jordániai külügyminiszter csütörtökön Szaeb Szalam libanoni miniszterelnökkel és Khalil Abuhamad külügyminiszterrel tárgyalt. A libanoni külügyminiszter később újságírókkal közölte, hogy az arab kérdés valamennyi fő témáját megvitatták. Csütörtökön Szalah Kairóba érke-, Zett, ahol Mahmud Riad külügyminiszterrel találkozik. Háromnapos kairói látogatás után a jordániai külügyminiszter Szaúc*-Arábiába utazik. Yietnam-konferencia A párizsi Vietnam-konfe- rencia csütörtöki, 127. ülésén Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője hangsúlyozta, hogy miközben Nixon elnök a vietnami béke kilátásairól szónokol, a valóság az, hogy az amerikai hadsereg és a bábhadsereg csapatai fokozzák harci tevékenységüket, sőt az amerikai légierő továbbra is támadásokat intéz a VDK területén fekvő helységek ellen. Xuan Thuy rámutatott: az a választási komédia, amelyet az amerikai nagykövetség segédletével a Fehér Ház rendez Saigonban, cáfolhatatlanul bebizonyította, hogy az Egyesült Államok megsérti a délvietnami lakosság önrendelkezési jogát. A Nixon kormány számára az egyetlen kiút az; ha itt a párizsi értekezleten komolyan válaszol a DIFK kormányának hétpontos tervére, s 1971-ben kivonja összes csapatait Dél-Viet- namból, megszünteti a Thieu-klikk támogatását. Philip Habib, az amerikai küldöttség ideiglenes vezetője és Pham Dang Lam, a bábkormány képviselője felszólalásaikban azonban továbbra is elutasították a DIFK javaslatainak megvitatását, és a korábbi amerikai javaslatok elfogadását sürgették. A konferencia ülése után az amerikai szóvivő bejelentette, hogy Parker nagykövet az amerikai küldöttség új vezetője augusztus 30-án érkezik meg Párizsba. A legközelebbi ülésre két hét múlva, szeptember 9-én kerül majd sor. Szeptember 6-án folytatódnak a megbeszélések Nyugat-Berlinről A Német Demokratikus Köztársaság kormányának kezdeményezésére a tervezettnél öt nappal korábban, azaz szeptember elseje, helyett már csütörtökön megtartották az NDK fővárosában Michael Kohlnak, az NDK minisztertanácsa államtitkárának és Egon Bahr bonni államtitkárnak esedékes, 16. találkozóját. Ez i>olt a két államtitkár első megbeszélése az után, hogy a négy hatalom nagykövete e héten hétfőn bejelentette, hogy megszületett a nyugatberlini kérdés rendezésére irányuló megállapodás. A két államtitkár csütörtöki megbeszélése szokatlanul hosszú ideig, körülbelül 6 óra hosszat tartott. Az NDK fővárosában csütörtökön megtartott Kohl— Bahr találkozó során megállapodtak abban, hogy a két államtitkár szeptember 6-án Bonn-ban folytatja tanácskozását. LIMA Peru automatikusan megszakítja diplomáciai kapcsolatait Franciaországgal, amennyiben az újabb nukleáris kísérletet hajt végre a Csendes-óceán déli részén — jelentette be szerdai sajtóértekezletén Juan Velasco Alverado, perui köztársasági elnök. Döntését nemzetbiztonsági érdekkel indokolta. DJAKARTA Juliana holland királynő csütörtökön hivatalos látogatásra Djakartába érkezett Személyesen először látogat holland uralkodó Indonéziába. BERLIN Omar Arteh Galib szomá- li külügyminiszter nyolcnapos NDK-beli látogatásának befejezésével szerdán Berlinben szomáli—NDK közös közleményt adtak ki. A közlemény leszögezi, hogy Galib tárgyalásai NDK-beli kollegájával, Ótto Winzerrel hozzájárultak a két ország közötti baráti kapcsolatok elmélyítéséhez. A két külügyminiszter tárgyalásai során teljes nézetazonosságra jutott az imperializmus ellen, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a békéért és szocializmusért folyó harc kérdéseiben — hangoztatja a közös közlemény. ÜJ DELHI A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint az elmúlt öt hónapban a kelet-pakisztáni gerillák súlyos veszteségeket okoztak a kormánycsapatoknak, emberéletben és anyagi javakban egyaránt. NEW YORK Túlhaladta 248 millió mérföldes útjának felét a Mariner—9 amerikai űrhajó, amely a tervek szerint november közepén éri el a Marsot. A több mint 100 kilós űrhajót 87 nappal ezelőtt bocsátották fel a Kennedy- foki telepről. Kilencven napig kering majd orbitális pályán a bolygó körül és ez alatt tv-kameráival lefényképezi a Mars felületének mintegy 70 százalékát. LONDON Több munkanapkiesést okoztak Nagy-Britanniában a sztrájkok 1971 első hét hónapjában, mint az egész elmúlt év során. Január és július között összesen 11 millió 247 ezer munkanap esett ki a termelésből szemben az 1970-es 10 millió 970 ezerrel. Ez a szám egészen mostanáig a legmagasabb volt az 1926-os általános sztrájk óta. Salvador Allende, Chile elnöke, hivatalos látogatáson Ecuadorban tartózkodik. Koszorút helyezett el Quito Függetlenségi terén álló emlékműnél. Képünkön: Allende üdvözli az egybegyűlteket (Telefoto — AP—MTI—KS) Rogers, amerikai külügyminiszter jelentéstételre hazarendelte Kenneth Rush bonni nagykövetet, hogy közvetlen beszámolót kapjon a négy nagyhatalom Nyugat-Berlinnel kapcsolatos egyezményéről. Képünkön: Rogers Rush nagykövet beszámolóját hallgatja (Telefoto — AP—MTI—KS) Fokozódó feszültség Bolíviában Bolíviában fokozódott a feszültség azt követően, hogy Hugo Banzer jobboldali re- zsimje hajtóvadászatot indított az ország baloldali politikusai ellen. A főváros egyes kerületeiben szerdán lövöldözések hallatszottak. Az AFP ezt annak tulajdonítja, hogy razziát indítottak a szakszervezetek és a diákmozgalmak képviselőinek felkutatására — írja a lap. Bolívia közvéleményét nagymértékben nyugtalanítja az a tény, hogy az új kormányban helyet kapott Andres Selich, az amerikai kiképzésben részesült rangerek volt vezetője. Az AFP utal arra, hogy Panamában Selich vezette ,„,a baloldali gerillák ellen indított harcot. Közben a La Paz-i egyetemen a diákok továbbra is elbarikádozva tartják magukat. Az épületet erős katonai egységek vették körül és az egyetem területéről időnként fegyverek ropogása hallatszik. La Pazban bejelentették, hogy Jose Torres megdöntött bolíviai elnök húsz követőjével együtt még mindig Peru bolíviai nagykövetségén tartózkodik. Hírügynökségek szerint az új kormány állítólag megígérte, hogy Torresnek és követőinek lehetővé teszi a sértetlen távozást. Amerikai mesterkedések az ENSZ-ben Az AP ENSZ-tudósítója szerint az Egyesült Államok azt tervezi, hogy „előzetes szavazást” rendeztet a két Kína kérdéséről szeptember 23-án, két nappal az ENSZ- közgyűlés 26. ülésszakának megnyitása után. A döntő szavazás a kínai kérdésben októberre várható. „A Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítása az Egyesült Nemzetek szervezetében” című javaslat — amelyet 13 ország terjesztett be — az amerikai tervezet előtt szerepel a közgyűlés napirendjén, hacsak a közgyűlés úgy nem szavaz, hogy az utóbbit vegyék előre. Jólértesült diplomaták szerint az amerikaiak erre kérik a közgyűlést, s ha ehhez sikerül megszerezniük a szükséges többséget, az kedvező kilátásokat jelentene a két Kínának egyaránt helyet biztosító javaslatuknak. A közgyűlés általános ügyrendi bizottsága szeptember 22-én ül össze, hogy tisztázza: a javasolt 108 kérdés közül melyik kerüljön a napirendre és milyen sorrendben. Minthogy a Kínára vonatkozó két javaslatról előreláthatólag egyidejűleg vitatkoznak, az amerikai javaslat előrevételét kívánó mesterkedésnek nincs más célja, mint az, hogy a várható állásfoglalásokat kipuhatolja.