Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

1971. augusztus 3.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Arcok a sorokból

Vonattal, autóbusszal boldog szülők, testvérek, menyasszonyok érkeztek vasárnap Szolnokra Sopronból, Zalából, Borsodból és az ország szinte valamennyi

megyéjéből. Fiuk, kedvesük.testvérük fogadalomtételére jöttek. Ünnepelni, gratulálni az ifjú tiszthelyetteseknek, a honi légvédelem legújabb technikusainak. Kétéves kemény munka, tanulás utolsó aktusaira került sor ezen a vasárnapon, a Lenin-parkban. Ünnepélyes, nyilvános íogadalomtétel volt a parancsnokok, a város vezetői, a hozzátartozók előtt. A Rákóczi induló hangjaival pontosan tíz órakor kezdődött az eskütétel. Balatoni főtiszt tett jelentést Stock Jánosnak, a miniszter képviseletében megjelent tábornoknak.

A most avatott tiszthelyettesek között volt Barilla László őrmester is. Mint sok társa ő is lelkesen kezdte a katonáskodást. Jól sikerült az alapkiképzés. Szabadságra utazott. Első szabadságra, karácsonykor egy borsodi faluba. Bizonyára irigykednek majd a barátok, hogy a honi légvédelem egyik egységének tiszthelyettese lesz majd. így képzelte. Másként történt. A barátok elhidegül- tek. A katonát, a hivatásosnak készülőt nem úgy fogadták mint máskor. „Nem sz.retsz dolgozni” .— visszhangzanak még ma is a szavak. Elkedvetlenedett, leszerelését kérte. Sokat beszélgettek vele a parancsnokai, míg végül mégis maradt. S aztán jött a tanulás, a kemény munka. Míg mások otthon szórakoztak, ő a könyveket bújta. Nehéz volt. A tantárgy is, a barátok vádja is. Végülis meggyőzte önmagát. Riktábban kért eltávozást. Bennmaradt a körletben és tanult, dolgozott. Az utolsó félév végre kiválóan sikerült. „Erről tudnak otthon is, a barátok is. Talán másként ■fogadnak majd, ha elmondom, mi mindent kell tenni, amíg idáig eljut az ember."

Elvtársak, köszöntőm Önöket hivatásos tiszthelyettessé avatásuk alkalmából... — visszhangozták a falak Jászi Brúnó alezredes szavait, amint a miniszteri parancsot olvasta.

Barabás Béla őrmester is hivatásos tiszthelyettes lett. Textilipari technikum harmadik évében járt, amikor elment a kieg-re. Túlkoros leszek hamarosan, most hívjanak be — mondta. Egy géppel teleírott papírt tettek elébe mondván, ha aláírja talán lesz rá lehetőség. Kézjegyét adta, jelentkezett a tiszthelyettesi iskolára. Jött a felvételi és sikerült. Minden ismeretlen volt. A szigorú fegyelem, a textil szakmával ellentétes tanulni való. Sokszor volt holtponton. Talán, ha a többiek nincsenek, nem bátorítják akkor..., de voltak, segítettek. Micsoda összetartás és micsoda erő volt ebben a kis közösségben. Hogy is van a fogadalom szövegében? „...a legjobb tudásom szerint... Igen, csakis így viszonozhatom mindazt, amit értem tettek. A legjobb tudásom szerint, becsülettel teljesítem kötelességemet

A szemek ismerősöket kerestek. Lippai Sándor az édesanyját, menyasszonyát. Ott ketten egyszerre emelték kezüket, hogy letöröljék arcukról a nedvességet. Lippai nem mozdulhatott. Pedig érezte, hogy az ő arcán is mgeindul valami és szétfolyik az összeszorított ajkak között egy enyhén sós csepp.

Beszéltek a tekintetek. „Látod nincs itt, nem tudott már eljönni. Pedig mennyire örülne most. Milyen boldog volt, amikor a testvéredet avatták" — olvasta ki anyja szeméből. „Nem hoztam rá szégyent. Ügy tanultam, ahogyan kérte. S köszönöm, hogy eljöttél, hogy helyette is segítettél" — válaszolt Lippai Sándor hangtalanul. Egy szót sem szólhattak, s mindketten tudták kire gondolnak. Az édesapára, aki nemrégen búcsúzott el örökre. Aki két hivatásos katonát adott a hazának. S mindkettő követte őt becsületességben, állhatatosságban, hazaszeretetben. .;

Fogadalmat tevők vigyázz! Diszmenet! — pattogott a vezényszó, s a tegnap növendékei ezen a napon a hivatásosak sorába kerülve fegyelmezetten, kemény léptekkel vonultak el hozzátartozóik, parancsnokaik, a város párt, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői előtt.

S P* t 2

Egy eresz alatt

Jó

portéka, olcsó áron

Amikor Mariska néni hajnalban öt órakor kocogtatott a kisablakomon, s aztán úgy beszólt, hogy az egész utca felébredt — már tudtam, nincs menekvés. Mariska néni ugyanis specialista. A szezonvégi vásárok nagy szakértelmű meteorológusa.

így hát nem sokkal hat óra után elindultunk. Akkor már egész kis küldöttség voltunk. Külvárosi küldöttség.

• • *

Azért nem olyan vissza- riasztóan hosszú az út. Amikor félnyolc tájt odaérünk a 33-as elé, már láttunk ottan olyan gyülekezőket, akik még nálunk is korábban keltek. Ki vonaton, ki buszon jött. A 33-ast mi már nem céloztuk meg. Mondják, ott délig „se ki, se be”.

* * •

Bezzeg a Centrumban! Délelőtt olyan tömegek rohamozták meg a konfekció osztályt, hogy a próbafülkén állandóan csak a foglalt felirat lengedezett. Talán nem is lengett, mert levegő még csak kis huzat is, alig volt — áruval együtt mind elszívták a vásárlók.

Ott a Centrumban lökött rajtam nagyot Mariska néni. Rámutatott egy hölgyre, aki már a harmadik nylprint ruhát próbálta, s mindig csak azt mondta az eladónak: ezt is kérem, még ezt is.

Sikerült orvul betörnöm egy próbafülkébe, felpróbáltam én is a ruhát és Mariska néni bólintott. Megvettem. Pedig pénzem se volt. Mariska néni adott kölcsönbe.

• • •

A méterárunál öreg néniké méretett, valami jóképű szövetet. Színét, anyagát nem láttam, csak a párbeszédet hallottam. A néni melett ugyanis fiatal nő (lehet a lánya, lehet a menye) álldogált,

— Kérünk belőle hat métert.

A fiatal nő megkérdezte:

— De minek hat méter?

— Csak hadd. Majd jó lesz valamire.

Minden tréfától eltekintve a szezonvégi vásár első napján sokezer vásárló járta a szolnoki boltokat. Jó portékát, elérhető áron találtak. Ilyenkor látszik, hogy milyen nagy kár: kevés a bolt a megyeszékhelyen. Mert vásárló sok lenne.

Templomfáró gyerek

voltam a 40-es évek közepén. Mint kis kölyköt, egy karácsonyi prédikáció emléke kínzott sokáig. Fagyos- kodtam a hideg Kóruson, — egyszerre ismerős legény nevét hallottam dörögve a szószékről. Magából kikelten szónokolt a pap. Fejére olvasta a bűnt. Borotvapengével összevagdalta a szép gazdalány arcát, mikor nem adták hozzá.

Pár holdas ember fia volt, még napszámba is járt. Talán így szövődött a végzetes vonzalom is. Utólag gondolom, mert akkor nem soaat értettem meg az egészből. A gazdák padsora felmorajlott, a karzat alatt állók meg leszegték fejüket. A legény rokonai, vagy csak fajtájabe- lieK. Mise után, egymást nyomva zúdult a nép a templomkertbe, zúgott a falu. Nem a tisztelendő úr tiszteletlenségén, hanem ami történt.

Mindig eszembe jut a történet, ha ritkán hazamegyek, jászsági kis falumba. És magával ragad az öröm, mikor anyámmal végigmegyünk a kis utcák házsorán. Anyám mutogatja, tudod-e fiam. kiK laknak ebben a szép új házban? Tudom, mind ismerem. A régi nagygazda fia az egyikben, brigádvezető most a szövetkezetben. Szomszédja, a tsz párttitkára volt esztendőkig, most is vezető ember, ő tudta a legszélesebb rendet vágni részesarató korában.

BaktatoK anyám mellett és az jár az eszemben, milyen jó, hogy egy népes generáció, a mai falu fiatalsága már nem is ismeri azt a régi falut. Már meg se értené, mi történt egy szombat este Jászapátin, az 50-es esztendők legelején, mikor egy volt cselédember összetalálkozott a... .gagygazdával, s szinte minden, ázó nélkül belevágta: a - lábtisztító kést?

Lassan egy éve lesz de nagyon megörültünk, amikor a furcsa, eddig ismeretlen szerkezetű futószalagról ott, a tiszafüredi határban magasodó szép tágas műhely, ben készen levették azt a kis ételhordót, Azt a kicsit ,az első alumíniumedényt, amelyet Szolnok megyében gyártottak.

A műhelyekben szemlélődő tavaly ősszel mást is láthatott már, nemcsak ételhordót. Jó formájú, hasas teáskannák fénylettek az őszi napsütésben. Akkor azt mondta Takács Ferenc, a gyáregység igazgatója:

Húsz évtől kezdve fölfelé friss emlékek élneK bennünk a tegnapi faluról. Harmincon felül már a teljes tegnapról is. Nekem sokszor hihetetlen csodának tűnik, hogy möndörökre oda van az a falu... Az a falu, ahol még a templomban is csak a nagygazdáknaK volt fenntartott helyük, a cseléd, a napszámos, a kórusban vagy a bejáratnál húzódhatott meg, állva. Az a falu, ahol a 30 holdas sihedemek előre köszönt a hatvanbahajló napszámos. Az a falu, amely alvégre, felvégre volt osztva, ahol még a kútra is külön jártak az emberek.

Harmadesztendeje megismertem Tiszaszentimrén egy parasztembert. A tsz-elnös mutatta be. A nyugdíjkorba hajló férfi, az épülő új istálló előtt keverte a habarcsot. Negyvenötös párttag, földosztó és tsz alapító — mondta róla az elnök. Az öreg, ott az istállóajtóban, cigarettaszünetben szinte elmesélte az életét. Egy rettenetes mondat azóta is bennem ragadt: „Mikor hazamentem, a sógor a ruhámra mutat, téged meg leköptek”.

Negyvennyolcban volt még ez, tsz-alapításkor. Ment haza a tiszaszentimrei utcán. Tudta is ki volt. Gazdaember. Ha megveri érte, ha életfogytiglan tartó bosszút érlel magában, a falu többsége mellé áll. Hordta is magában törlesztésre váróan a szégyent sokáig. — Aztán harmadéve, tűnődve beszélte el a csúnya esetet. Akkor egyesültek a tiszaszentimrei szövetkezetek. — Akkor lett egy szövetkezet tagja a tettes is, meg a leköpött ember is. A seb fájhat neki, természetes, hogy fájhat. Ott az istállóajtóban, haragvás nélkül annyit mondott csendesen; most már aztán egy eresz alá álltunk.

'Äzöta ís hagy megillető- döttséggel gondolok rá, hogy

— Jön ezután nemsokára a többi is. Lassan konyhának való sokféle szép edény készül nálunk. És nemcsak azért örülünk neki, mert többet, szebbet, változatosabbat csinálhatunk — hanem azért is, hogy bővül a termékek sora, jönnek haza az anyagyárból, Pestről a tanulóidőt töltő fürediek. Mindenkinek van családja, tudja, mi minden sínyli meg a különélést.

□

Ezek jutottak eszembe, amikor az „alugyár” avatása utáni tizenkettedik hónapban újból a műhelyeket jártam. Konyhányi már az edénysor. És úgy lett, ahogy Takács Ferenc tavaly ősszel mondta. A gyáralapításkor harmincegy munkás kezdett. Most Kétszáztizennyolc a gyárban dolgozók száma. Sokan hazajöttek Pestről, most is várnak vagy harminc embert.

Szépre csiszolt lábasok, fazekak. Szaknyelven „hengeres” áruk. Kis és nagy te. jeskannák, óriás és mini ételhordó, tej forraló. A teakanna olyan jól megy a piacon, hogy második műszak is indult.

Nincs még mihez hasonlítani. Az idei volt az első teljes féléves időszak az új gyár életében. Tizenhárom- millió forint volt a termelési érték. 24 millió értékű áru termelése a második féléves feladatuk.

— Menni fog — mondja Szunics Ferenc, műszaki ve. zető.

— A legnagyobb dolognak nem a számokat tartom. Nem az az első. Az csak következmény. Az emberek változása, formálódása a legörömtelibb. Nem volt itt gyár még soha, főleg nem asszonyoknak. Tavaly jóformán csak névéig

Így túltette magát a saját sérelmén. Nagyon bölcs parasztember. És sokszor elgondolkodom azon, eléggé rangját megilletőnek, sorsdöntőnek tartjuk-e számon, ami történt, ami történik a magyar falvakban?

A karcagi Béke Tsz elnök- helyettesét kéthetenként engedte haza tisztátváltani valamikor az a nagygazda, aki most ugyanolyan jogú szövetkezeti tag, mint az elnök- helyettes. És ugyanazért is töri magát, hogy a szövetkezet dolgai jól menjenek, a munkaegység értéke minél nagyobb legyen.

Ma még iszonyú tragédiák, ról tudnak, beszélnek, avagy sokszor éppen hallgatnak az öregebbek falvainkban. Osztálykülönbség és harc volt — fogalmazza a marxizmus. A van világa — mondja ugyanezt a népnyelv

A határ azóta egybeolvadt, a lelkeit mezsgyéit is döntögeti az új élet sok szép tapasztalata. Hét—nyolc esztendővel ezelőtt a szolnoki Lenin Tsz kinti üzemegységében vigyázni kellett a munkaelosztásnál. Kit, kivel tehetnek egymás mellé, mert a nap eltelt úgy, hogy szót váltott volna két ember egymással. Két világból jöttek.

Roppont izgalmas dolog a mostani változás. Az idősebbek nem mindegyike tud még a tiszaszentimrei parasztember magaslatára állni. A fájó emlékeket nehezen mossa az idő. Egyik oldalról is, másikról is fűt- hetnek még személyes indulatok. Talán így is halnak már egyes emberek. De azért senki nem élesztgeti az egykori ellentéteket. Nincs is miért. Az egy eresz alá álló falunak egy az érdeke. Erős, szép, tágas legyen az eresz. Sokan megférjenek alatta, vihar elől jól megvédjen.

Borzák Lajos

tünk. Gyári rendre, fegyelemre. Hogy például akkor is jönni kell redesen dolgozni, ha esik az eső, vagy csúszik-mászik az ember a sáros utakon. No, ezen majdnem túl vagyunk. Ezért jó az edények formája, tartósságára sincs panasz.

Jó dolog, ha valaki örül a munkájának.

— Azért van bajunk is. Megírta egyszer az újság, hogy a vonat csak eldöcög a gyár előtt, aztán a szöl- lősi, tiszaszentimrei emberek vagy gyalogolnak, vagy a vonatbérlet mellé még helyi autóbuszbérletet is vesznek. Csak vártuk, majd történik valami. Bizony, nem lassít a vicinális azóta sem. Kértük a Volántól a tiszaszentimrei munkásjáratot. Épp. hogy átugrana a szöllösi busz a pár odavalósiért. Azt mondják, majd az új a következő menetrendben. A hajó- és darugyár segített rajtunk. A saját munkásait szállítja saját autóbuszuk Szöllősről átmegy a mi embereinkért is.

Van humorosabbnak látszó bajunk is.

Derüljünk, ha van min: — Műszakváltáskor a csiszolók ők végzik a legpiszkosabb munkát — gyakran maradnak talpig szappanosán a csepegő, vagy makacsul mozdulni sem hajlandó vízcsapok, zuhanyok alatt. Lopjuk egymástól a vizet. Csak látszat humor ez. Nem csodálható, hogy mű* szakváltáskor ugranak az emberek, egymást előzve a fürdőbe. Még több minikét évig így lesz.

— sóskúti —

Mi a fontosabb?

A jászapáti ÁFÉSZ-nél természetesnek tartják — a szövetkezet vezetősége és a tagság is —, hogy a nagyobb költségekkel járó feladatok megvalósításánál a szövetkezet vezetősége kéri a tagok támogatását. A szövetkezet 25 éves történetében sok példa van arra, hogy a tagok jelentős anyagi hozzájárulással, sok százezer forint értékű társadalmi munkával nyújtottak segítséget egy-egy kereskedelmi egység építéséhez, vagy új szolgáltatóegység létesítéséhez.

A helyzet az elmúlt években is ilyen összefogást követelt Jászapátiban. A régi korszerűtlen élelmiszerbolttal mind nehezebben tudták kielégíteni a lakosság növekvő Igényelt, világossá vált, új ABC-áruházra van szükség. 1969-ben a szövetkezet igazgatósága felhívással fordult a szövetkezeti tagokhoz, támogassák az áruház létrehozását, Mivel az építési költség meghaladja a 4 millió forintot — s a szövetkezetnek nincs ennyi pénze — kérték a tagságot, hogy célrészjegy jegyzéssel és befizetéssel járuljon hozzá az építkezés költségeihez.

A felhívás eredményeként közel 2 millió forint értékű célrészjegyet jegyeztek. A Magyar Nemzeti Bank a vállalkozás sikerét látva, hasonló öszegű beruházási hitelt biztosított a szövetkezetnek.

A Jászsági Építőipari Ktsz vállalta az áruház kivitelezését és azt is, hogy 1970 januárjában megkezdi az építkezést, 1971. július 30-ig pedig megtartja az áruház műszaki átadását.

Nem így történt. Az alapozási munkákat is csak hosszas huza-vona után kezdték’ el. Az építkezés végig lassú ütemben folyt, tavaly gyakran előfordult, hogy hetekig csak az éjjeliőr volt jelen az építkezésen. Jelenleg a ktsz ideiglenesen abbahagyta az építkezést.

A szövetkezet tagságát felháborítja ez az eljárás, mert az ABC-áruház a nagyközség ellátását szolgálná. És elvégre határidők is vannak a világon,

Már konyhának való edénysor