Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-18 / 194. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1871. augusztus 18. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Dél-Vietnam újra heves harcok színhelye, különösen a fegyvermentes övezettől délre fekvő Quang Tri tartomány. Itt, a 9. számú főútvonal mentén, mostanában sok olyasmi történik, amire érdemes felfigyelnünk, mind katonai, mind politikai vonatkozásban. Kezdjük a katonai vonatkozásokkal. Washingtonban már régebben igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy a szabadságharcosok nem olyan aktívak, nem kezdeményeznek, nem támadnak annyit, mint korábban. Aki csak valamennyire ismeri a vietnami háború történetét és természetét, annak tudnia kell, hogy ez az állítás eleve blöff lehet, katonai természetű ködösítés, nyilvánvaló politikai célok érdekében. A partizánháború egész jellegéből az következik ugyanis, hogy a „csökkentett aktivitásból" még akkor sem lehet semmilyen következtetést levonni, ha az ezzel kapcsolatos állítás — igaz. De ráadásul nem igaz és hogy mennyire nem, az — egyebek között kiderül a 9. főútvonal mentén bekövetkezett katonai fejleményekből Az erről szóló jelentésekben ismerős és ismeretlen nevekkel találkozunk és ez megint Csak tanulságos. Az ismerős név a Fuller nevű bázis, amelyről a saigoni amerikai katonai propaganda főnökség még a minap azt állította, hogy környékéről is „kiiiis tölték” a DNFF harcosait. Most pedig az AP amerikai hírügynökség anyagaiból is kitűnik, hogy a „kifüstölt” partizánok nehéztüzérséggel lövik Fullert. Ami az ismeretlen neveket illeti, itt van például a „Névtelen domb”. Ez nyilvánvalóan egy, a Fullerhez hasonló magaslat, amelyen az amerikaiak ugyancsak bázist rendeztek be és amelyre most szintén rázúdultak a DNFF nehéz tüzérségi lövedékei. Más lövedékek is robbannak a közelben: a fegyvermentes övezet déli részén, Quang Tri tőszomszédságában B—52-es amerikai óriásbombázók napi kétszáz bevetésben szórják le pusztító terhüket. Johnson emlékezetes visszavonulási beszédében azt ígérte, hogy a demilitarizált övezetet sem fogják bombázni és az amerikai illetékesek eddig a nyilvánvaló tények ellenére tagadták, hogy megszegték ezt az ígéretet. A legfrissebb Saigonból keltezett hír viszont éppen az, hogy az amerikai parancsnokság kedden késő délután kénytelen volt hivatalosan beismerni ezt az újabb ígéretszegést. A B—52-esek félelmetes monstrumok, de a vietnami népet nem félemlítik meg. Ez a nép addig harcol, amíg amerikai katonák lesznek az ország síkságain, hegyeiben — vagy névtelen dombjain. (KS) Nixon gazdasági intézkedéseiről Nixon gazdasági intézkedései nyomán a részvényeladások történetében rekordforgalmat produkált a New York-i Wail Street. Képünkön: az értéktőzsde takarj tó személyzete megtisztítja az alkusz-csarnokot a nagy nap után (Telefoto — AP—MTI—KS) < Amerikai kiképzők Pakisztánban Az indiai Hindustan Standard értesülése szerint a nyugat-pakisztáni Kakunban amerikai szakértő« vezetésével különleges kiképzésben részesítenek pakisztáni katonákat A Vietnamban hírhedtté vált zöldsapkások mintájára a pakisztáni különleges haderó katonái elsajátítják a szabótáza-akclők, gyújtogatás, gyilkos«ig különféle módszereit A lap feltételezi, hogy legutóbb egy Ilyen különítmény robbantotta fel azt a tehervo- natot Is, amelyik élelmiszer- szállítmányt vitt a kelet-pakisztáni menekültek egyik indiai táborába. Paul Volcker, amerikai pénzügyi államtitkár kedden Londonból Párizsba repült hogy a brit kormány után a franciát is „tájékoztassa” Nixon gazdasági intézkedéseiről. Hétfőn Volcker, mint ismeretes, Nagy-Britahnia és íiyuga t-N érne tország kormányának képviselőivel tárgyalt. Az AFP jelentése szerint az amerikai kormányféríit fogadja Giscárd d'Estaing francia gazdaság- .és pénzügyminiszter. Franciaország időközben követte Olaszország példáját: a kormány fölkérte a bankokat, hogy az amerikai dollárt turisták számára az eddigi érvényben lévő árfolyamon, naponta és fejenként ötven dollárig váltsa át. A párizsi aranytőzsde — csakúgy mint zürich-i és londoni testvér-intézménye vagy a bonni devizatőzsde — kedden sem nyitotta ki kapuit. Keddi ülésén a japán kormány kinyilvánította eltökéltségét, hogy mindenféle módon elkerüli a jen árfolyamának újraértékelését (felértékelését), s következetesen megvalósítja nyolcpontos gazdasági programját. Emellett — mint hangoztatták illetékes helyen — a minimálisra igyekeznek csökkenteni a Nixon-intézkedésnek a Japán gazdaságra gyakorolt hatását. Ez, tekintve, hogy a dollár de facto leértékelése eleve drágábbá teszi az Amerikába irányuló japán exportot, s mindezt megtetézi az import- potadó, igen nehéz lesz s az értéktőzsdén maris érezhető a Japánt ért csapás. Japán részről különben megerősítették, hogy az Egyesült Államok a „tizek klubjának” értekezletét javasolta fórumnak a valuta helyzet megvitatására. Amíg ez a csúcsértekezlet össze nem ül, minden bizonnyal a valuta-paritások hivatalos módosítására nem kerül sor. Ezt közölte kedden Pinhasz Szapir izraeli pénzügyminiszter is, miközben az ország vezetői az új valutahelyzetről tanácskoztak. Az izraeli sajtó jelentése szerint elképzelhető, - hogy az izraeli fontot altár 20 százalékkal is leértékelne A Maariv arra figyelmeztetett kedden, hogy a dollárral kacsolatos lépések „kereskedelmi háborúba” sodorhatják Nyugat-Eruópát s „valószínű, hogy a világ visz- szatér a 30-as évék szigorú gazdasági nacionalizmusához”. Szapir miniszter tanácsadója, Mose Sandberg kedden, mielőtt Londonba indult volna, a Tel Aviv-i nem- .zetközi repülőtéren kijelentette, hogy az izraeli exportot súlyosan érintik Nixon intézkedései. Az arab országok szempontjából rendkívüli érdeklődésre tarthat számot a nixoni gazdaságpolitika, — irta keddi számában a kairói Egyptian Gazette. A lap szerint a dollár tovább „inoghat”, ha „azok a kolosszális profitok, amelyeket az USA évente bezsebel az arab világban eszközölt olajbefektetéseiből. ' megi szűnnek s nem lehelnek többé uj életet a gyenge lábakon álló amerikai gazdaságba”. Még nagyobb csapás érhetné Amerikát, ha gyárai egyszerre olajhiánnyal találnák magukat szembe — írja az Egyptian Gazette, majd fölteszi a kérdést: „Vajon nem volna-e -célszerű az arab világ számára addig ütni a vasat, amíg meleg?” „Vajon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy az olajtermelő országok olyan politikát folytassanak, amely egyszer s mindenkorra megszünteti az izraeli fenyegetést, azaz beszüntessék az olajszállítást az Egyesült Államoknak?” Nyugat-Bei lini jVentés NYUGAT-BERLIfl Klaus Schütz, nyugatberlini kormányzó polgármester kedden kétnapos Egyesült Államok-beli látogatásáról visszaérkezett az NSZK-ba, A frankfurti repülőtéren újságírók előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy Rogers amerikai külügyminiszterrel a Nyugat-Berlinról folyó négyhatalmi tárgyalások vitás kérdéseiről folytatott eszmecserét, amelyen szóba- került a Nyugat-Berlinben létesítendő szovjet fókonzu- látus ügye is. Mint ismeretes, Schütz megrövidítette Egyesült Államok-beli tartózkodását, — hogy részt vehessen a négyhatalmi tanácskozáson. — „Hogy ez a lépés mennyire helyes volt — mondta Schütz —. mutatja a nagykövetek kóréból származó legújabb nyilatkozat is. amely szerint várhatólag még e héten befejeződnek a tanácskozások.” • • • A négy nagyhatalom nagykövetei kedden délelőtt az egykori szövetséges ellenőrző bizottság nyugat-berlini épületében megkezdték tárgyalás-sorozatuk 31. ülését. Az elnöki tisztséget ezúttal Roger Jackling angol nagykövet tölti be. A Lo» Angeles-! bíróság hivatalosan vádat emelt dr. Daniul Ellsberg amerikai tudós, a Pentagon volt alkalmazottja ellen a titkos okmányok nyilvánosságra hozatala miatt. EUsberg, aki az 50 ezer dolláros óvadék lefizetése eUenébea szabadlábon van, hétfőn délután jelent meg a bíróság előtt. Kép: EUsberg felesége társaságában megérkezik a bíróság épülete elé (Telefoto — AP—MTI—KS) BELFAST Az ír köztársasági hadsereg (IRA) vezetői hétfőn újságíróknak bejelentették, — hogy földalatti kormányt alakítanak a súlyos és véres válsággal küzdó Észak-Írországban. Mint mondották, a kormány hat minisztere megbízást kapott egy végrehajtó testület megalakítására és két héten belül várható az első kormányülés, a hegyven tagból álló szakadár „parlament” — diplomáciai szintű elismerésért fog folyamodni a külföldi kormányoknál. A keddre virradó éjszaka viszonylag nyugodtan telt el Eazak-trországban. A Beuter-iroda jelentése szerint csak kisebb jelentőségű helyi ftszecsapásokra került sor tüntetők és a brit rendfenntartó erők között. Londonderry ben három bomba robbanása verte fel az éjszaka csendjét, áldozatokról nem érkezett jelentés. Londonban Heath miniszterelnök elutasította az ellenzéki vezérnek, Wllsormak a nyári szabadságon lévfl parlament sürgős összehívására tett javaslatát. Heath szerint gondosan megvizsgálták az ellenzés: kérését, majd úgy döntöttek, hogy egy rendkívüli parlamenti ülés összehívása a jelenelgi hely- zetben nem lenne kívánatos. Kínai —iráni kapcsolatok Az ÜJ Kína hírügynökség kedden hivatalos közleményt adott ki Kína és Irán diplomáciai kapcsolatai najt felvételéről; A Kínai Népköztársaság kormánya határozottan támogatja Irán császári kormányát a nemzeti függetlenség és szuverénitás, valamint a nemzeti erőforrá sok védelmében vívott igazságos harcában. Irán császári kormánya elismeri a Kínai Népköztársa?- ság kormányát Kína egyedüli törvényes kormányának — hangzik a közlemény, amelyet a két ország pakisztáni nagykövete írt alá. „Földalatti karm ány" Arab csúcs Damaszkuszban Böcz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Szerdán Damaszkuszban megkezdődik Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asz-' szád szíriai elnök csúcsértekezlete, amelynek során jóváhagyják az arab állam- szövetség alkotmánytervezetét és megteszik a végső intézkedéseket az arab köztársaságok szövetségének megalapítására. A csúcsértekezlet bonyolult helyzetben kezdj meg munkáját Az izraeli agresszió nemzetközi elítélése, az igazságos közel-keleti rendezés követelése önmagában nem elég: Izraelnek ezen túlmenően éreznie kell. hogy mind nyugaton, mind keleten szilárd ütőképes arab fronttal áll szemben. A politikai és katonai nyomás csak együtt bírhatja jobb belátásra az agresszort. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy a keleti front nem létezik: a Palesztinái ellenállást gyakorlatilag felszámolták Jordániában, a szíriai és a Jordániái hadsereg egymással néz farkasszemet, az iraki csapatokat pedig kivonták Jordániából es a határt lezárták. Az arab világ belső konfliktusai, az egységbontó akciók mindig is az agresszor malmára hajtották a vizet, a közel-keleti válság elhúzódását segítették elő. A jelenlegi helyzetben, amikor Szadat többször megismételt ígérete szerint 1971 döntő év a válság politikai vagy katonád megoldása szempontjából, érthető, ha fokozott figyelmet és várakozást vált ki a damaszkuszi csúcstalálkozó. Az A1 Ahram értesülése szerint kedden befejeződnek az egyiptomi külügyminisztériumban folyó diplomáciai tárgyalások. Ezek végeztével bzadaf elnök elé terjesztik 3 közel-keleti válsággal kapcsolatos egyiptomi stratégia és taktika részletes tervét, A megbeszélések központi kérdése az, hogy az ENSZ-közgyúlés vagy a Biztonsági Tanács elé vigyék a közel-keleti kérdést, mivel a válság éleződése a jelenlegi szakaszban közvetlenül fenyegeti a világbékék Amerikai beismerés Saigon A saigoni amerikai katonai parancsnokság kedden beismerte, hogy B—62-e* amerikai hadászati bombázók 1968. novembere, a VDK elleni bombázások állítólagos „beszüntetése” óta rendszeresen támadják a vietnami fegyvermentes övezet déli részét. A nyolcmotoro« ónás bombázók ismételten behatoltak • dernilitarizált övezet déli falének légiterébe és több száz tonna bombát szórtak le a partizánok „feltételezett” állásaira. A szóvivő nem tudta — vagy nem akarta — megmondani. hogy az amerikai óriásbombázók hány alkalommal indultak bevetésre a fegyvermentes övezet déli térsége ellen azóta, amióta Johnson volt amerikai elnök 1968 novemberében elrendelte a VDK területe bombázásának beszüntetését. Csak azt hajtogatta, hogy « .JB—52-esek IMS óta szabályos időközönként bombázták a dernilitarizált övezet déli részét”. Hozzáfűzte, hogy az óriás- bombázók „folytatni fogják támadásaikat a fegyvermentes övezeten belül, ha a parancsnokság megítélése szerint veszély fenyegeti az amerikaiakat és szövetségeseiket...” Arra a kérdésre, hogy vajon a Saigon! amerikai katonai parancsnokság az elmúlt két és fél esztendőbe« miért tagadta a fegyvermentes övezeten belüli bombázásokat, illetve miért tért ki a válaszadás elöl, a szóvivő cinikusan így válaszolt: ,3 repülőgépek személyzetének biztonsága miatt kénytelenek vagyunk szándékosan elködösíteni a B—52-esek délkelet-ázsiai misszióit. A B—62-esek ugyansi Igen könnyen sebezhetők föld-levegó-raké- takkai--’*