Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-17 / 193. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1971. augusztus 17. a. ................ M agyar művészeti kiállítás Moszkvában A gátlástalan anyagiasság ellen A moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeumban megnyílt a magyar művészet ezer évének kincsei című kiállítás. — Kép a megnyitó ünnepségről TEJ ESKANNA A KILINCSE — Ez is csak büntetésből jött. — Ezelőtt öt—hat évvel még ilyen, nem is suttogva, jó hangosan úton-útfélen tett megjegyzések kísérték a pestit, aki vicékre került Néhány eset igazolta is a megjegyzéseket Ismerek például egy roppant művelt az iparban menőfej nagyembert, aki nem jószándékkal jött vidékre. Küldték, felajánlották neki egy gyár vezetését. Korábbi munkahelyén, egy jóval nagyobb fővárosi gyárban ugyanis betelt a pohár. Szó szerint. Annyit forgatta a poharat, s nézte, de nem látta az alját míg levegőváltozásra kellett küldeni. őszinte volt elmondta a vezetőknek mindjárt az elején: — nézzétek, kinek a nő, kinek a pohár. Nekem a pohár. Emiatt (Jöttem. Nem más, csak ez van. Tetszett az őszintesége. Azt hittem én balga jóindulatú, hogy ezután nem telik be a pohár. Dehát óvatos duhaj volt az ismerősöm. Azért mondta meg az elején, hogy tudják. Vegyék is tudomásuL Dehát nem is erről akarok én frnL Amazokról. Azokról a fővárosi emberekről, akik az iparosítás nagy éveiben tavaly, tavalyelőtt jöttek hozzánk. Mert az iparosítás nemcsak munkást kíván, vezetőt is. Szakképzetlen embereket tudtunk mi csak felajánlani a gyáralapítóknak, jött olyan szakma is, nem egy, r.em kettő, amelyikről csak hallottunk eddig. Hogy lenne hát ahhoz értő, helyi vezető emberünk? Eltelt egy—két év, s a pestiek, itt vidéken — már ezek az egy—két éves pestiek — bizony szépen dolgoztak. Honnan tudom? Nem kértem én az anyavállalatoktól, sem minisztériumoktól bizalmas kádervéleményt egyet se. Sikeres félévet zártak most a legfiatalabb üzemeink. És ha az új, még nem is egészen igazi munkásgárdával ezek a fővárosból jött vezetők így boldogulnak, akkor' ki is kételkedne benne, hogy nemcsak jó szakemberek, hanem jó Szolnok megyei vezetők is váltak belőlük? A minap ilyen emberrel találkoztam. Elmondta röviden, velősen, mit, mennyit csináltak az első félévben, hogy áll a szénájuk. JÓL Mondtam is neki, tisztelem őket. — A munkásokat, az idevalósiakat ugye? Megütött a kérdés. Jobban megnéztem az embert. Negyven év körüli, fáradt arcú, őszes halántékú férfi. Ideadta a névjegyét, ha keresem, máskor könnyebben megtaláljam. Régi volt még a névjegy. Pesti. Az anyagyár címe, meg a fővárosi lakásé, telefoné. Áthúzta mindet, s kézzel ráírta a kis falu nevét. — Teljesen feladtam a pesti lakásomat, itt kaptam, s nem kell kettő. Nem is futja, mert családom van, iskolás gyerekeim. Elég nekik a régi életből annyi, hogy néha hazalátogatunk a nagymamáékhoz — Megszokta már a vidéket? Hamiskásan válaszolt: — A vidék nagyon szép, az emberek igen becsületesek, igyekvőek. Láttam, amikor idejöttem, hogy valóban kellett a gyár. Szegények voltak. Nem a régi értelemben. Nem voltak olyan tehetősek — s most sem azok még, mint a pesti munkásemberek. Műszakváltás után jöttem; de egyáltalán nem készülődött haza. Szép nyugodtan ült le beszélgetni. — Fáradt? Az én „pesti emberem” azt mondta, nem a gyár miatt fáradt ő, dehogy. Izgatja még mindig a kezdés öröme. Mindennap talál egy-egy jó dolgot, _ kis szív- dobogtatót. Az élet miatt fáradt. Mondta a példákat: Először a feleségével kezdte. Mindig a fővárosban élt az asszony. Megszokta, hogy munkaidő után ott és azt vásárol, amit akar. Sok bolt, kell talpalni, de üres kosárral nem megy haza az ember. Amikor leköltöztek, akkor is úgy tett. Munkaidő után mégis üres kosárral ment haza. Elfogyott addigra minden. Még tejet sem kapott. A tej különben a fáradtság főszereplője. Télen azt csinálták, hogy reggel fél hatkor, munkábamenet a bolt kilincsére akasztották a tejeskannát. Kis cédulát írtak, rákötötték a fülére. így amikor is- kolásgyerekekik felserkentek, csak mentek a két—három liter tejért, a boltos belemérte, amíg volt. A példájuk azonban ragadós lett. A boltos meg igazságos ember. Megmondta kereken, nem méri bele többet, mert lassan a fél falu aggatná a kilincsére a kannát. A Pestről jött vezető igazat adott neki. Hiszen úgy vizsgálják, kémlelik a messziről jött embert. Neki sem kell így a tej, drága lenne. Vasárnaponként sokszor vendéglőbe mentek. Már leszoktak róla. Megszólták őket. — Megy már a főnök családostól az étterembe. Teheti, van pénze, mit utálná otthon a konyhaszagot. A gyerekek megszerették a közeli kis fürdőt. Most, ezen a nyáron, nosza, vasárnap reggel be a kocsiba, s majd hazaérünk, ha alkonyuk Hallja ám másnap a gyárban: nem jó már nekik ez a mi strandunk sem. Elvágyik innen. Vagy itt nem meri a pénzt költeni. Ül velem szemben, kínjában nevet. Igazam van, nem kell mellreszívni, bólogat. De érző, értő ember, tán hangulatember is? Olyan, mint sokan vagyunk. Egyik nap fát vághatnak a hátunkon, másik nap egy közönyös pillantás után is gondolkozunk: vajon miért haragszanak ránk? Aztán sorolja csak a maga baját, s főleg egyet. Pesten ő alkotó, jó baráti, munkatársi körben élt. Maguk örömére, tudásuk frissen tartására együtt olvasgattak, külföldi szaklapokat bújtak. Tanácsot kérni sem kellett messzire menni. Ennek már vége, jóidőre. A helybeli könyvtárat nem neki csinálták. Míg levél jön megy, telik az idő. És nem mindenki tudja leírni, amit elmondani könnyű. Barátot nehéz találni. Egyivásut alig. Ha próbálgatja, suttogás kíséri: alakítja már, kerekíti a kört... Megértem. És már ma is, holnap is más szemmel nézek a pestiekre. Akik ide, vidékre jöttek. Tudást hoztak magukkal, meg jóindulatot De sokára kapnak vissza belőle! Mert sok kibicnek semmi se drága. Van belőlük jócskán. Néha elfelejti az ember miattuk, hogy a vidék szép, s az emberek többsége becsületes. Sóskúti Júlia Titok a borravaló Mostanában több cikk jelent meg lapunkban a túlzott anyagiasságról, a tisztességtelen haszonszerzésről. A becsületes emberek — és szerencsére ezek vannak nagy többségben — természetesen elítélik a pénzhaj- hászást, a mások kárán való meggazdagodást. Kik is azok, akik előtt nincsenek erkölcsi normák, — akiknek csak az a céljuk, hogy minél több pénzhez jussanak, nem törődve, hogy milyen úton-módon is szerzik meg. Ezekről a kérdésekről mostani írásunkban vendéglátóipari dolgozókkal beszélgettünk. A közvélemény szerint ugyanis a vendéglátósok — vagy legalábbis egy részük — szintén a jól keresők közé tartoznak. És a magas jövedelemhez rár.dá- sul nem is mindig a legtisztességesebb módon jutnak hozzá. De mit szólnak mindehhez az érdekeltek? Még kerékpárom sines Barta László, a szolnoki Árkád presszó pincére: — Tizenegy éve dolgozom a szakmában és az alapfizetésem 1380 forint. A borravalóval ez fölmegy 2800— 3000 forintra. A munkámért ezt a jövedelmet reálisnak tartom, de az már kevésbé tetszik, ahogy hozzájutok. — Borravalót Magyarországon nem azért adnak, mert azt a pincér a figyelmes, gyors kiszolgálással kiérdemelte, hanem mert a szórakozóhelyen illik adni, meg mert mindenki tudja, hogy kevés a fizetésünk. így ezt kissé alamizsnának érzem és az a véleményem nem a vendégeknek kellene kipótolni a fizetésemet, — hanem más megoldást kellene találni. Sokkal szívesebben dolgoznék, ha a fizetésem 2800 forint lenne és nem kapnék egy fillér borravalót sem. — Minden pincér ennyit keres körülbelül? — Ezt őszintén szólva nem tudom. A borravaló ugyanis a szakmán belül még egymás előtt is titkolt dolog. — Maga szerint a vendéglátóiparban vannak-e olyanok, akik például csalással jutnak többletjövedelemhez? — Nyilván akadnak, hiszen köztudott, hogy a vendéglátóipar nem a legvonzóbb munkahelyek közé tartozik és olyanokat is fölvesznek, akiket csak a pénz érdekel. Arról viszont nem tudok, hogy Szolnokon lennének ilyenek. Nekem például nemhogy autóm lenne, de még biciklim sincs. Szövetkezeti lakásra gyűjtünk a feleségemmel és... elégedett vagyok. Máshol Tan, Szolnokon nincs Horváth János, a Foci falatozó üzletvezetőhelyettese szerint az ország más részein előfordulnak olyan esetek, hogy a vendéglátóipari dolgozók megkárosítják a vendéget, de Szolnokon, illetve Szolnok megyében ez nem lehetséges.* (?) — Igen. ez a véleményem. Olyan helyeken, ahol nagy az idegenforgalom, vagy sok vendéglátóipari egység idény jelleggel üzemel — gondolok például a Balaton-partra — sok kisegítő dolgozót alkalmaznak. Ezek között bizony szép számmal akadnak olyanok is, akik két hónap alatt akarják megkeresni az egész évre valót. — Szolnokon ilyen nincs? — Nem tudok róla, de úgy vélem nincs. — Szolnokon ugyanis olyan szigorú és gyakori ellenőrzések vannak, hogy itt szinte lehetőség sincs a visszaélésre. Csalni csak ott leltet, ajiol laza az ellenőrzés Hasonló a véleménye Katona Endrének, a Jász-Nagykun Vendéglátóipari Vállalat áruforgalmi főosztályvezetőjének is. — Valóban szigorú ellenőrzéseket tartunk és gyakran. Ezekkel azt akarjuk elérni. hogy a vállalatunknál a minimálisra csökkentsük a szabálytalanságokat, — a vendégek megkárosítását. — Ezek szerint mégis előfordul, hogy egy-egy dolgozó megtéved. — Minden vállalatnál vannak olyan emberek, akiket csak a pénz érdekel, de nálunk nem ez a jellemző 140 egységünk van és ezek közül mindössze három aj idényjellegű. Azokkal sinc.1 probléma, mert ott is törzs- gárdatagok dolgoznak. — Hány vizsgálatot tartottak az első félévben? — ötszáznegyvenhármat. Ebből háromszázhuszonhat esetben a fogyasztói érdek- védelemmel kapcsolatban ellenőriztük az egységeket. Nyolc dolgozót vontunk fe- gyelmileg felelősségre, egy ellen indult szabálysértési eljárás, és hárman kerültek társadalmi bíróság elé. — Egyébként az a véleményem, hogy csalni csak ott lehet, ahol laza az ellenőrzés. Mi igyekszünk megakadályozni, hogy nálunk bárki is manipulálhasson. — Az utóbbi évek tapasztalatai szerint egyre nagyobb sikerrel... — Zámbó — Rózsakért a laktanyában Rendezett, tiszta udvar. Az utat szegélyező ösvény szépen nyírva. ízléses park, frissen festett padok. Szemét, hulladék, még csak egy csikk sem látható sehol. Mint egy szanatóriumban. Ez az, amit első látásra észre vesz a Fürst Sándor laktanyába látogató vendég. Azaz még valamit: állandóan csinosítják a környezetet, építenek, virágokat ültetnek. S, akik mindezt teszik, katonák. Katonák? De hiszen az ö feladatuk a katonai ismeretek jó elsajátítása, az állandó harckészültség. így igaz. A haditechnikát kiválóan kezelők azonban egyben a virágágyak gondozói, a kisebb építkezések szak- és segédmunkásai, a tisztaság és rend őrei. A nagy tét Még tavaly történt, hogy a debreceni elhelyezési felügyelőség — ismertebb neve az EFÜ — versenyt kezdeményezett. A tiszántúli alakulatok KISZ-eseit kérte fel, hogy segítsenek a körletek rendbetételében, szépítsék, csinosítsák ideiglenes otthonukat. S hogy a magunknak csináljuk jelszó mellett más ösztönző is legyen, a verseny első helyezettjének 100 ezer forint jutalmat ajánlottak fel. — Nem tagadjuk a pénzért is hajtottunk. Az igazi ösztönzőt azonban a katonák másként fogalmazták meg — mondotta Rozsnyay András, az alakulat KISZ-titkára. — „Nem mindegy milyen kör- nvezetben telik el a kétév." „Ha rózsakertben fogadhatom a menyasszonyomat, akkor miért ne csináljam." Ilyen és ehhez hasonló vélemények hangzottak el azon a KISZ-gyűlésen, amelyen csatlakoztunk a versenyhez. Azóta egy év telt el. Megváltozott a környezet. De, mi magunk is. Jobban vi-^>, gyázunk mindenre. Amit maga csinál az ember, azt jobban meg is becsüli — kapcsolódott a beszélgetésbe Nikodém Lajos szakaszvezető az alakulat irodalmi színpadának vezetője. Annak pedig az EFÜ helyi tisztje a megmondhatója, hogy a verseny, a katonák öntevékenysége az eltelt rövid idő alatt hány forintot takarított meg. A hadseregnek, a népgazdaságnak. S hogy még emellett szép !s lett a laktanya, az plusz nyeremény. — Nem jelent kiesést a kiképzésben a kőműves munka, csatornaépítés, az ablakfestés? tantermekben, otthonosabban érzik magukat két kezükkel átalakított hálószobákban... — A hangulat meghatározza a kiképzés eredményességének fokát — jegyezte meg találóan Kühtreiber József szakaszvezető, alapszervi KISZ-titkár. — Márpedig a környezet így, vagy ágy alakítja a hangulatot. Nálunk pozitív értelemben. — Azért szóljunk a pénzről is — vetette közbe Németh György őrvezető, az ifjúsági klub vezetője. — Elvégre mi nyertük a »versenyt a tiszántúli alakulatok között és a 100 ezer forint is miénk — folytatta az őrvezető. Az örökség A hangulat — Fordított az eredmény — vette át a szót ismét a KISZ-titkár. — Először is a verseny pontjait többségében csak a szabad időben végzett munkával lehet teljesíteni. Persze az anyagi eszközök, fegyverzet megóvása a kiképzés közben is követelmény. Lemérhetően jobban tanulnak a harcosok általuk barátságosabbá tett Való igaz. A Fürst Sándor laktanya KISZ-esei sokat tettek második otthonukért. Meg is kapták a kitűzött díjat. Egy szép ifjúsági klubot akarnak belőle berendezni. Bár azok egyrésze, akik megdolgoztak érte, nem élvezhetik, hiszen leszerelnek. Örökül hagyják váltótársaiknak. Örökül, és nemcsak az ifjúsági klubot, hanem a lelkesedést is, hogy a KISZ kongresszusára tett egyik vállalásuk teljesítésében — az EFÜ versenyben való helytállásban — kövessék példájukat. — mi —
