Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-03 / 155. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXIL évf. 155. sz. 1971. július 3., szombat MEGYEI PARTBIZO T T SAG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Losonczi Pál hazaérkezett A fizetés összegében nem szerepel M illiárdokban lehet kifejezni azt az összeget, amellyel voltaképpen csak a statisztikusok, s a pénzügyi szak­emberek számolnak, s amelyet — közkeletű kifeje­zéssel élve —, a béren kívüli juttatások címszó alatt szok­tak elkönyvelni. Ezek a milliárdok — az emberek szemszögé­ből nézve — valóban nehezebben érzékelhetők, hiszen már- már szinte természetadta jogainknak tekintünk mindent, ami mellé odaillik a „kedvezményes” szócska: a kedvezményes üdülést, a kedvezményes étkezést, a kedvezményes utazást, tüzelőutalványt, s hosszan folytathatnánk. Még nehezebben vesszük észre azokat az összegeket, amelyek a közvetett juttatások körébe tartoznak, például a tanulmányi szabad­ságot, az üzemi sportkört, a munkásszállást, stb. Kezdjük a leglényegesebbel, a szociálpolitika fogalmától elválaszthatátlan egészségügy elmúlt öt évi fejlődésével. A társadalombiztosítási jogosultságon alapuló kiadások 1966-ban 20 milliárd 832 millió forintot tettek ki, ez az ösz- Bzeg 1970-re 30 milliárd 531 millió forintra emelkedett. A társadalombiztosítási kiadások fedezete a következőképpen alakult: tavaly a 30,5 milliárd forintot kitevő összes kiadás­ból a munkáltatók járulék befizetései 16,2 milliárdot, a dol­gozók nyugdíjjárulékai 5.5 milliárdot, az állam hozzájárulása pedig 8.8 milliárd forintot fedezett. Ez utóbbiból 3,3 milliárd forint a SZOT feladatkörébe tartozó szolgáltatások, míg 5,5 milliárd forint az Egészségügyi Minisztérium feladatkörébe tartozó szolgáltatások fedezete volt. Ugyanakkor a dolgozók által fizetett progresszív nyugdíjjárulék mértéke az elmúlt időszakban változatlan maradt, átlagosan a keresetek 4,5 százalékát tette ki. Ugyanakkor például a Szolnok megyében betegbiztosítási és családipótlék címén kifizetett járulék — csk 1970 évet véve alapul — 12,9 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben. Ugyanezidő alatt jelentősen növeked­tek a nyugdíjjárulékok is. A terhességi és gyermekágyi se­gélyből egy-egy biztosítottra 1970-ben 10,9 százalékkal jutott magasabb összeg megyénk kismamáinak, mint egy évvel ko­rábban. Az üzemegészségügyről szólva két érdekes adat: tavaly 1208 üzemben, illetve vállalatnál 1261 orvos végezte ezt a munkát. Az öt évvel ezelőttivel összehasonlítva kétségtelen fejlődést tapasztalni, ám az üzemegészségügyi szolgálatban dolgozók egyre kevesebb időt szentelhetnek a megelőző egészségvédelemnek. Ezért célszerű lenne az üzemorvosi rész­állások összevonása. Maradjunk továbbra is e kifejezetten üzemi területen. Az elmúlt öt évben csökkent ugyan a munkásszállások be­fogadó képessége, ám ez elsősorban az alacsonyabb színvo­nalú szállásoknál ment végbe. Ennek következtében ma már a munkásszállásokon lakók 80 százaléka, körülbelül százezer dolgozó, a korábbinál lényegesen összkomfortosabb, kényel­mesebb körülmények között élheti S mindez nem hozta ma­gával a szálláslakók áljai fizetendő díjak emelkedését, sőt egyes szakmákban — például az építőiparban, illetve a ne­hézipar vállalatainál — valamelyest csökkent ez az összeg. A kivetkező időszak fontos tennivalói közé tartozik a je­lenlegi, körülbelül 50 ezer elavult férőhely rendbehozatala, korszerűsítése. Szolnok megye sok-sok üzeme, vállalata igye­kezett megoldani vagy enyhíteni a munkásszállások gondjait. Ennek ellenére vannak szakmák, ahol a meglévő munkás- szállásoknak a kétszerese is kellene. Vannak munkahelyek, ahová minden nap gépkocsikkal szállítják otthonukból az embereket, s ha ez nem is tekinthető végleges megoldásnak, egyideig ez is könnyíti a gondokat. ; Az üzemi szociális létesítmények helyzetéről szólva a SZOT legutóbbi, a szakszervezetek XXII. kongresszusán elő- . terjesztett jelentése megállapítja: lavult a dolgozók ellátott­sága ölözővel, mosdóval. Több iparágban az ellátottsági szín­vonal eléri a 80—90 százalékot, a bányászatban, az élelmi­szer- és vegyipar egyes vállalatainál a 100 százalékot is. A szakszervezetek egyébként jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a termelőberuházásokkal egyidejűleg valósuljanak meg a szociális beruházások is, illetve, hogy a meglévő szociális létesítmények állandó korszerűsítése, fej­lesztése a vállalatok elsőszámú tennivalói között szerepeljen. S végül — bár áttekintésünk korántsem teljes — talán a legközérdekűbb témáról, az üzemi étkeztetésről. Ma az összes üzemek csaknem 80 százalékában van szervezett és vállalati hozzájárulással kiegészített étkeztetés. Az elmúlt öt évben a vállalati üzemi konyhák száma 10 százalékkal, az e szolgáltatást igénybevevők száma pedig öt százalékkal nőtt. Az üzemi étkeztetéssel kapcsolatos költségek 55 száza­lékát a munkáltatók, 45 százalékát pedig a dolgozók fize­tik. A teljes étkezési költség évente körülbelül másfél mil­liárd forint. Ehhez az összeghez a vállalatok bruttó nyere­ségükből mintegy 800 millió forinttal, részesedési alapjukból pedig körülbelül 16 millió forinttal járulnak hozzá. 4 vállalati tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban a részesedési alapot terhelő bé­ren kívüli Juttatások összege nem csökkent, sőt in­kább emelkedett Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke és felesége Franz Jónásnak, az Osztrák Köztársaság szövetségi el­nökének meghívására tett hi­vatalos ausztriai látogatásá­ról pénteken délben vissza­érkezett Budapestre. Az El­nöki Tanács elnökével együtt visszaérkeztek kíséretének tagjai. Losonczi Pál, feleségét és kíséretét a Ferihegyi re­pülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, Cseterki Lajos, az El­nöki Tanács titkára. Ilku Pál művelődésügyi minisz­ter, dr. Korom Mihály igaz­ságügyminiszter, Lázár György munkaügyi minisz­ter, Péter János külügymi­niszter és az Elnöki Tanács több tagja fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál dr. Hel­muth Strasser, az Osztrák Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügy­vivője is. Képünk a Ferihegyi repülőtéren készült, Losonczi Pál méllett a felesége és Vályí Péter, miniszterelnök helyet­tes. (MTI fotó — Szebellédy Géza felvétele — KS) Katonai diszpompával eltemették a világűr tragikusan elhunyt hőseit Ünnepélyes gyászzene hangjai mellett katonai díszpompával helyezték pén­teken Moszkvában örök nyugalomra a világűr három tragikusan elhunyt hősének: Georgij Dobrovolszkijnak. Vlagyiszlav VolKovnak és Viktor Pacájevhek földi ma­radványait. Még péntek délelőtt újabb tízezrek rótták le kegyeletü­ket a halott kozmonauták ravatalánál, majd moszkvai idő szerint 12.00 órakor be­zárultak a szovjet hadsereg székházának kapui. Nemsok­kal ezután kilométer hosz- szúságú oszlopban megin­dult a temetési menet a gyásznagygyűlés színhelye, a Vörös-tér felé. A sort katonatisztek hár­mas csoportja nyitotta meg: a három űrhajós gyászkere­tes fényképét vitték, mö­göttük más tisztek kezében apró bársonypámák: rajtuk a kitüntetések, köztük a Szovjetunió Hőseinek mel­lét ékesítő aranycsillag. Az űrhajósok hamvait tartalmazó urnák mindegyi­két páncélkocsi vontatta ágyútalpra helyezték el. Mellettük nyújtott, lassú léptekkel haladt a díszőrség. A páncélkocsik vörös zász­laját fekete gyászszalag keretezte. Az urnák mögött a tragé­diától lesújtott családtagok, meggyötört arcú szülők, fe­leségek, gyerekek lépkedtek. Gyászuk az egész szovjet népé, a világé. Szorosan velük együtt ha­ladtak a párt és az állam vezetői, élükön Leonyid BrezsnyeWeL Nyikolaj Pod­gorr\ijjal és Alekszej Koszi­ginnel. Ott voltak a menet­ben az űrhajósok is. Amerre csak a végtelen hosszúságú oszlop elhaladt, a moszkvaiak főt hajtva tisztelegtek a kozmosz halott hősei előtt. A gyászolók röviddel két óra előtt értek a Vörös térre. A gyászünnepség résztvevői­nek feje felett magasra emelkedtek a televízióból jól ismert portrék, amelyeket most gyászkeret szegélyezett. A tömeg mélységes csend­ben figyelte, amikor vigyázó kezek leemelték a virág­koszorúkkal körülfont urná­kat az ágyútalpakról és elhe­lyezték őket a mauzóleum falánál. Ezrek és ezrek tuda­tába hasított e pillanatban (Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Pénteken ülést tartott a Kommunista Ifjúsági Sző-? vétség Központi Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen résztvett és felszólalt Pul- lai Árpád, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára is — dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára számolt be a szövetség VIII. kongresz- szusának előkészítéséről. Dr. Horváth István leszögezte: jól halad az ifjúsági szövet­ség VIII. kongresszusának előkészítése, eredményesen zajlottak a tanintézeti veze­tőségválasztó taggyűlések, s tervszerűen folyik a kong­resszusi dokumentumok ki­dolgozása. A KISZ Központi Bizott­sága úgy döntött, hogy le­vélben fordul az ifjú kom­munistákhoz, s a jo, ered­ményes kongresszusi tanács­kozást elősegitő aktív, alko­tó vitára ösztönzi az ifjúsági szövetség minden tagját. A KISZ-tagokhoz szóló le­vél sorra veszi azokat a kér­déseket, amelyekről az ifjú kommunisták véleményét, elképzeléseit kérik. Részle­tesen elemzi azokat a lehe­tőségeket, amelyeknek meg- ra' dúsával, kibontakoztatá­sával az ifjúság még na­gyobb szerepet tölthet be a társadalomban, a közélet­ben. A levél végezetül azo­kat a teendőket veszi sorra, amelyeket a KISZ-élet von­zóbbá, színesebbé tétele a KISZ kommunista jellegének erősítése érdekében mielőbb el kell végezni. HÍR KV— T IDŐSÍT ÁSOK — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK Második műsort is sugároz a televízió Augusztus 20-án kezdődik a televízióban a második csatorna kísérleti adása — jelentették be a televízió péntek délelőtti sajtótájékoz, tatóján Az első „második adást” követően hetente egy alkalommal sugároznak kí­sérleti programot. A kezdeti cél az, hogy a műsorszer­kesztőség megkeresse a né­zők igényeinek leginkább megfelelő optimális műsor­párhuzamokat, a két csator­na egyidejű adásának leg­hatásosabb változatait. A harmadik negyedév ter­vei között számos érdekes Közös hadgyakorlat Tüntetések Rhodesiában Brandt—Pompidou konzuitáció (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) politikai, gazdasági, sport, szórakoztató, drámai műsor szerepel. Négyrészes — ere­deti dokumentumok alapján forgatott — filmet mutatnak be a magyar antifasiszták harcáról. 15 adásból álló so­rozat indul „az opera törté­nete’’ címmel, s új tv-játé- kok is képernyőre kerülnek. A sportműsorok sokoságából kiemelkedik a bécsi vívó­világbajnokság, amelyről 8 alkalommal ad közvetítést a televízió. Szovjet pártmunkás­küldöttség érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghivására V. I. Harazovnak, az SZKP Központi Revíziós Bizottsá­ga tagiának, a Litván Kom­munista Párt Köznnnti Bi­zottsága másodtitkárának ve­zetésével pénteken öttagú rártmunkás kUIööftség érke- *>„c7**n . ^ vendege­ket a Ferihegyi repülőtéren Borbánéi János, az MSZMP Központi Ri»nttságának tag­ja, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője fogadta. Jelen volt A. N. Szorokln, a Szovjet­unió budapesti nagykövetsé­gének követtanácsosa és Sz. Sz. Szatucsin tanácsos. Megkezdődtek az 1971. évi Tisza-kutatások Űtra keltek a szegedi Ti- sza-Kutató Munkaközösség első csoportjai, hogy foly­tassák a 16 évvel ezelőtt megkezdett tudományos mun­kát A korábbi expedíciók már feltérképezték a folyó- nak több mint 150 kilomé­teres felső vonulatát és most Tiszafüred térségében tanulmányozzák a Tisza, az árterület, a hullámtéri er­dők, holtágak növény- és állatvilágát. Tevékenységü­ket már két év óta a kis- kcici ■vízlépcső térségére ossrncntos'Tják azzal a céllal, hogy megállapítsák: a nagy természetalakító terv meg­valósítása milyen változáso­kat eredményez. Jó alka­lom nyílik az idén annak ta­nulmányozására is, hogy a tavalyi nagyárvíz milyen ha­tással járt a különböző ro­varok, ártéri emlősök, ma­darak hogyan vészelték át az elemi csapást. Az idei programban sze­repel á folyó déli részén a körtvélyesi szakasznak, az egyik legháborítatlanabb te­rületének a bejárása, feltá­rása is. Itt az élő Tisza és a holt ág kis félszigetet vesz körül, amelyen ősi fafajok, mocsári növényzet, vadkom­ló és egyéb liánjellegű nö­vények találhatók. Mivel a körtvélyesi tájvédelmi kör­zet viszonylag közel fekszik Szegedhez, ezért a munka- közösség az idén első ízben új kutatóhajóval keresi fel a területet A Tisza-Kutató Munkakö­zösség tagjai egyetemi, főis­kolai. múzeumi tudományos kutatók. Ezenkívül középis­kolai biológus tanárok, va­lamint vízügyi, közegészség- ügyi szakemberek, számul« meghaladja a harmincat. Hazánkba látogat Ludvik Svoboda A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa meghívásá­ra a közeli napokban hiva­talos látogatásra Magyaror­szágra érkezik Ludvik Svo­boda hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága Elnökségé­nek tagja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom