Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-03 / 155. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 3. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A közös közlemény, amelyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnökének ötnapos bécsi látogatása után a magyar és az osztrák kormány kiadott, gyakorlati bizonyítéka a békés egymás mellett élés elvének. Köztudott, hogy Ausztria és hazánk egymástól különböző társadalmi rendszerben él, s politikai, gazdasági alapelveit egyik ország sem szándékozik feladni a másik kedvéért De hogy két szomszéd ország között lehetséges és fontos is a jó kapcsolatok és a barátság ápolása, mégha különböző világrendszerekhez tartoznak is, arra példát mutat hazánk és Ausztria viszonya. Ausztria ugyanúgy, mint Magyarország, fontos politikai eseménynek minősítette a magyar államfő látogatását és hozzánk hasonlóéin értékelte, hogy a Losonczi Pál és kísérete, valamint Franz Jonas és kísérete között lezajlott munka- megbeszélések az őszinteség és a megértés légkörében zajlottak le. Megelégedésre szolgál, hogy a két állam kapcsolatai minden területen baráti, jószomszédi viszonnyá fejlődtek. S minthogy ehhez mind a mostani Losonczi-látogatás, mind a korábbi kölcsönös államférfiúi látogatások lényegesen hozzájárultak, ezért a közös közlemény ig hangsúlyozza a megállapodást: e kölcsönös látogatásokat minden szinten folytatni fogják a jövőben is. örvendetes, hogy az eddig is szépen fejlődő magyar— osztrák gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítésére — miként a látogatás személyes tapasztalatai igazolták — még további lehetőségek vannak. S bizonyos, hogy mindkét fél törekedni fog ezeknek kihasználására. Ugyancsak biztató, hogy a két ország álláspontja a nemzetközi politika számos kérdésében sem tér el egymástól. Így például hasonlóan vélekedik Budapest és Bécs az indokínai konfliktus sürgős rendezéséről, a közel-keleti tűzfészeknek a Biztonsági Tanács határozatán alapuló kioltásáról és ami talán — középeurópai országokról lévén szó — a legfontosabb: mindkét fél üdvözölte a finn kormány kezdeményezését az európai biztonsági konferencia előkészítésére, mert Ausztria is, Magyarország is igen fontosnak tartja ennek az értekezletnek a létrejöttét. „Magyarország üdvözöl minden olyan lépést, amely a feszültség enyhülése felé vezet és támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a békét Európában, hozzájárul az emberek és a népek közötti barátság erősítéséhez” — idéz. zük a gondolatot Losonczi Pál Bécsben adott sajtónyilatkozatából. Hozzátehetiük: az Elnöki Tanács elnökének és a magyar küldöttségnek ötnapos ausztriai látogatása és tárgyalás-sorozata pontosan ezt a célt: az európai béke, a népek közötti barátság erősítésének ügyét segítette előbbre. Moszkvában kicserélték a szovjet—egyiptomi ba-átsági és együttműködési szerződés ratifikálási okmányait. Képünkön baloldalt L. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Andrej Gromiko külügyminiszter, jobboldalt az első Mahmud Riad, Egyiptom külügyminisztere. (Tele foto — TASZSZ—MTI—KS) Katonai díszpompával eltemették a világűr tragikusan elhunyt hőseit M INDENFELÖ 1 (Folytatás az 1. oldaról.) a gondolat: Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev nem mondhatták milliók lelkesedése közepette: jelentjük a hazának, jelentjük a pártnak. .. A gyászünnepség kezdete előtt a párt és a kormány vezetői elfoglalták helyüket a Lenin mauzóleum mellvédjén. A tribünökön Moszkva város dolgozóinak képviselői, tudósok, kulturális kiválóságok, tábornokok, marsallok voltak jelen. Eljöttek a gyásznagygyűlésre a moszkvai diplomáciai képviseletek vezetői is. köztük Ra- pai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete. Ott volt a Vörös téren Thomas Stafford amerikai asztronauta, aki Nixon elnők megbízásából pénteken érkezett Moszkvába részvétlátogatásra. A gyászünnepséget Andrej Kirilenko. az SZKP P. B. tagja a KB titkára a temetést rendező állami bizottság elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: ..Nagy bánat ért bennünket Súlyos veszteség érte országunkat, a szovjet népet az űrhajósok hős családját A hősök halálhíre mély fájdalmat ébresztett minden szovjet ember, a világ minden embere szívében.” „Pártunk központi bizottsága a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége, a szovjet kormány, az egész szovjet néppel együtt, külföldi barátainkkal együtt mélységesen fájlalja a hazánkat ért veszteséget és őszinte együttérzését fejezi ki dicső űrhajós hőseink hozzátartozóinak, barátainak.” „Ök voltak az elsők, akik kipróbálták az új kozmikus komplexumot: a Szaljut or- bitális állomást és a Szojuz —11 szállító űrhajót. A hazának a világmindenség térségeiben fantasztikus gyorsasággal száguldó kicsiny szigetén vidámak voltak, áthatotta őket az a meggyőződés, hogy teljesíteni fogják a párt és a nép adta feladatokat. És teljesítették is ezt a feladatot.. Megfigyeléseik eredményei felbecsülhetetlen értéket jelentenek a tudomány, a jövendő űrhajózás számára, az emberiség ‘számára” — mondotta Kirilenko —, majd így folytatta: „A kozmikus térség kutatóinak be nem járt útja ne- hé , de hősies, nemes út Sem a puszta kíváncsiság viszi őket a világűrbe, hanem annak szükségessége, hogy az ember javára feltárják a világmindenség újabb és újabb titkait A jövőben is folytatni fogjuk ezt a nehéz, de szükséges munkát.” Andrej Kirilinko köszönetét fejezte ki „minden szovjet embernek, a párt- és tömegszervezeteknek, a tudósoknak, a kulturális élet képviselőinek, a testvéri szocialista országok dolgozóinak, az állam és kormányfőknek, a külföldi országok polgárainak, mindenkinek, aki ezekben a napokban osztozik a gyászban. Ezután Msztyiszlav Keldis, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke mondott beszédet Georgij Dobrovolszkij, Vla- g„ .szláv Volkov és Viktor Pacajev útja az első ember által iránvított Szaljut-orbi- tális űrállomáson „új korszak kezdetét jelenti a világűr meghódításában, annak a korszaknak a kezdetét, amelyben megkezdődött a hosszú időtartamra létesített emberlakta űrállomások földkörüli pályákon való alkalmazása — jelentette ki. Az űrhajósok „maradéktalanul végrehajtották sokrétű és különleges kísérleti programjukat, rendkívüli értékű tudományos kutatómunkát végeztek el”. A gyászünnepség befejeztével a virágokkal borított urnákat a párt és a kormány vezetői, kozmonauták és a légierő tisztjei emelték fel. Díszsortűz közepette helyezték el a három űrhajós hamvai - Kreml falában, ahol Gagarin és Komarov hamvait a Kreml falában, sortűz után a szovjet himnusz hangjai csendültek fel. majd a gyászszertartás végén a moszkvai helyőrség alakulatai vonultak el utolsó tisztelgésül a hősök sírja előtt BERLIN Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára fogadta Raul Roa Garciát, a Kubai Köztársaság külügyminiszterét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az NDK-ban. /z igen szívélyes légkörben lezajlott találkozón Ho- necker köszönetét mondott azért a tevékeny támogatásért, amelyben Kuba részesíti az NDK-t széles körű, nemzetközi jogi elismeréséért vívott küzdelmében. Raul Roa kifejezte megelégedését azzal kapcsolatban, hogy gyümölcsöző véleménycserét folytatott az NDK párt- és állami vezetőivel. BONN Az SSZK-beli Helmstedt városi képviselőtestületének a szociáldemokrata párthoz tartozó öt tagja levelet kapott, amelyben az áll, hogy „halálra ítélték őket” — adja hírül a Welt Der Arbeit című lap. A levelet az Aktion Widerstand elnevezésű neonáci szervezet tagjai írták, akik azért folyamodtak a fenyegetéshez, mert az említett képviselőtestületi tagok arra szavaztak, hogy tiltsák be a városban tervezett provokációs neonáci felvonulást. A lap követeli, hogy a szélsőjobboldali terroristákat zárják börtönbe. ☆ Csaknem másfélszázados huzavona után Anglia és Argentína a jelek szerint rendezte a Falkland-szigetek (brit külbirtok) feletti vitáját. A londoni külügyminisztérium bejelentése szerint Buenos Airesben nemrég megállapodás jött létre a két ország között, s ennek értelmében Argentína „ad acta” teszi az Islas Malvinas (a Falkland-szigetek snanyol neve) iránt támasztott igényét. A londoni szóvivő közölte, hogy a két ország képviselői június 21—30-án tárgyalásokat folytattak az argentin fővárosban. Az ennek eredményekénti szerződéstervezet lehetővé teszi a 2000 lakosú sziget állampolgárai számára a szabad mozgást '; gentíná- ban. (Eddig gyakran előfordult, hogy az odautazó falklandit besorozták katonának, annak ellenére, hogy túlnyomó többségük angol és skót eredetű és sohasepn volt argentin állampolgár.) PRETORIA A pretoriai külügyminisztérium közlése szerint a Dél-afrikai Köztársaság és Malawi megállapodott abban. hogy diplomáciai kapcsolatait követségi szintről nagykövetségi szintre emeli. Malawi az egyetlen afrikai ország, amely diplomáciai kapcsolatot tart fenn a fajüldöző Pretoriával. PUEBLA Lemondott a mexikói Puebla egyetemének rektora, miután az egyetemi választásokkal kapcsolatban heves harcok robbantak ki két diákcsoport között. Az összetűzésnek hat sebesült áldozata van. Megrendítő pillanat a temetésről: az űrhajós házaspár, Tyereskova és Nyiuolajev utolsó búcsút vesz bajtársaik- tól. Tyereskova átöleli Dobrovolszkij 12 éves kislányát. Mariját. (Tele foto — TASZSZ—MTI—KS) Agyútalpon vitték ai hősi halált halt három űrhajós: Dobrovolszkij, Volkov és Pa- cajev koporsóját. Hamvaikat a Kreml falába temették eL (Tele foto — TASZSZ—MTI—KS) Brandt—Pompidou konzultáció A „Loreley” nevű rajnai sétahajón kezdődik hétfőn Pompidou francia államelnök és Brandt kancellár esedékes félévi konzultációja. A megbeszélések középpontjában a Közös Piac kérdései állnak. A napirend fontos pontja lesz a kelet-nyugati kapcsolatok időszerű kérdéseinek megvitatása is. Brandt beszámol legutóbbi amerikai látogatásáról és eszmecserét folytat Pompidou-val az európai biztonsági konferencia, valamint a kölcsönös haderőcsökkentés lehetőségeinek problémáiról. Mint Bonn-ban hangoztatják. Nyugat-Berlinről előreláthatólag nem sok szó esik majd, minthogy ezt a témát a két kormány már ismételten megvitatta. Tárgyalni fog viszont a két ország hadügyminisztere fegyverkezési kérdésekről. Mint ismeretes, a Bundeswehr az utóbbi időben 5 milliárd márka értékű hadianyagot rendelt Franciaországban. Közös hadgyakorlat Az egyesített parancsnokság tervei szerint június 24. és július 2. között Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság területén hadgyakorlatot tartottak a Varsói Szerződés tagállamai szárazföldi csapatainak, légierőinek és légvédelmi alakulatainak operatív törzsei. A hadgyakorlaton részt vett az egyesített fegyveres erők törzse, valamint a csehszlovák néphadsereg, az NDK nemzeti néphadserege és a szovjet hadsereg operatív törzse. A hadgyakorlatot Ivan Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka vezette. A gyakorlat során tisztáztak a fegyver- és hadseregnemek együttes harci cselekményei végrehajtásával ösz- szefüggő kérdéseket. A gyakorlat előmozdította az operatív törzsek további össze- hangolódását, a szövetséges csapatok együttműködési módszereinek tökéletesítését, a testvéri hadseregek harci barátságának szilárdítását —, hangzik a hadgyakorlatról kiadott közlemény. Tüntetések Rhodesiában A csütörtöki nagyarányú tüntetéseket követően készültségbe helyezték a rho- desiai főváros rendőrségét. Mint már korábban jelentettük. csütörtökön több- Száz afrikai és fehér diák tüntetett a kormányhivatalok épülettömbje előtt, ahol a Rhodesiában tartózkodó brit kormánydelegáció rendszeresen találkozni szokott a rhodesiai kormány képviselőivel. A londoni konzervatív kormány képi- viselőinek az a megbízatásuk, hogy módot találjanak a kiegyezésre a fehér telepes rendszer vezetőivel. A brit delegáció megérkezése óta napirenden vannak a tüntetések az ország fővárosában és vidéken egyaránt. A felvonulás résztvevői — túlnyomó többségükben diákok — „Le lan Smith-szel! Le a 81 év óta tartó fehér Imperializmussal! Le a rendőrség brutalitásával! feliratú táblákat vittek. A Salisbury egyetem hallgatói július 1-ét a „A nemzeti gyász napjává” nyilvánították mindaddig, amíg az afrikaiak nem foglalhatják el őket megillető helyüket a rhodesiai társadalomban. A rendőrség állítása szerint a házkutatások során fegyvere Két találtak a külváros néhány házában. Mintegy húsz afrikait letartóztattak. TISZAMENTI VEGYIMŰVEK VÁLLALAT Szolnok, Tószegi út, felvételre keres: férfi és női segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. TISZAMENTI VEGYIMŰVEK VÁLLALAT Szolnok, Tószegi út, felvételre keres: I elektrikusokat. elektroműszerész, villanyszerelő, lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, csökkentett munkaidő. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán.