Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-24 / 173. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 24. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Lord Lothian brit külügyi államtitkár a Lordok Házában hivatalosan közölte azt az információját, amely szerint a khartoumi elnöki palota körül pénteken még mindig, pontosabban ismét, lövöldözést lehetett hallani. Bár más források ezt a jelentést nem erősítették meg, több ok is van arra, hogy ne csodálkozzunk, amiért valameny- nyi nyugati távirati iroda gyorshírben jelentette lord Lothian értesülését. Az egyik ok kétségtelenül az a tény, hogy az újabb lövöldözést nagyobb címbetűkkel lehet jelenteni, mint a helyzet megszilárdulását. A másik, a fontosabb ok, hogy az arab világ jelenlegi, meglehetősen látványos, fordulatait a lehető legjobban igyekszik kihasználni a nyugati propaganda-apparátus — sajnos, ezúttal nincs is nehéz dolga: ahol annyi minden történt néhány nap, sőt néhány óra alatt, mint a legnagyobb területű arab országban, Szudánban, ott senki nem fogja eleve lehetetlennek tartani az újabb lövöldözésekről szóló híreket. Még akkor sem, ha azok később esetleg nem is bizonyulnak igaznak. Az összképből azonban pillanatnyilag kirí a lord Lo- thian-féle értesülés. Általában ugyanis úgy tűnik, hogy az arab világban, sőt, általában a világban, befejezett ténynek tekintik Nimeri vezérőrnagy visszatérését Szudán élére. A legérdekesebb természetesen az arab országok reagálása és ez a jelek szerint az egyetlen Irak kivételével egyértelműen pozitív. Hosszabb távú következtetéseket még feltétlenül korai lenne levonni, de az arab visszhang-mozaikok alapján úgy tűnik: nemcsak Líbiában, hanem Egyiptomban és valószínűleg Szíriában is egyértelmű örömmel fogadták Nimeri hatalmának gyors restaurálását. Ennek az örömnek a legfőbb eleme kézenfekvőnek látszik és ezt a Journal D’ Egypte című kairói lap vezércikke így fogalmazza meg: „A négyek ismét egymásra találtak. Nimeri visszatérésével újra megnyíltak azok a távlatok, amelyeket Egyiptom, Szíria, Líbia és Szudán együttműködése tárt fel.” Az Izrael-ellenes arab front legnagyobb, immár hagyományos problémája az egység krónikus hiánya, amelyet a legutóbbi jordániai események csak súlyosbítottak. Kairóban és Tripoliban feltétlenül, Damaszkuszban pedig csaknem bizonyosan úgy látják: a most levert szudáni államcsíny eredménye egy Khartoum—Bagdad szélsőséges tengely lett volna. Ennek az arab világ további megosztásával fenyegető lehetőségnek az elhárulását üdvözlik az elégedett hangú egyiptomi és líbiai kommentárok. (KS) Helsinkiben ezúttal az amerikai nagykövetségen folytatódnak a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló tárgyalások. Képünkön: Szemjonov, a szovjet delegáció vezetője megérkezik a megbeszélések színhelyére. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az indiai Calcuttában változatlanul óriási problémát okoz a kelet-pakisztáni menekültek tömege. Képünkön: „csőlakók” kelet-pakisztániak a Calcuttái repülőtér mellett. (Telefoto — AP — MTI—KS) Egy Olaszországból Svájcba tartó vonat második kocsija csütörtökön kisiklott a Simplon alagútban. Öt ember meghalt, négy súlyosan, tíz pedig könnyebben megsebesült. (Telefoto — AP—MTI—KS) A dél-vietnami Tay Nin térségében a szabadság- harcosok sikeres tüzérségi támadást intéztek az amerikai állások ellen. Képünkön: amerikai katonák megerősítik az egyik szétlőtt bunkert. (Telefoto — AP—MTI—KS) Ellentmondó jelentések Szudánból Nimeri vezérőrnagy, akit a hozzá hű katonai egységek csütörtökön ellempuccsal visszahelyeztek a hatalomba, telefonon közölte Kadhafi líbiai és Szadat egyiptomi elnökkel, hogy „teljes mértékben ura a helyzetnek”. A beszélgetésekre csütörtökön éjjel került sor, amikor egyre gyérebbé váltak azok a hírek, hogy Ni- merivel szemben kisebb ellenállási fészkek még kitartanak. Líbia hangosan, Egyiptom pedig közvetve üdvözölte a khartoumi fordulatot. — A benghazi rádió büszkén jelentette, hogy „Líbia teljesítette kötelességét Szudán- nal szemben”. A MENA egyiptomi hír- ügynökség khartoumi jelentése szerint Nimeri szudáni elnök elrendelte az őt eltávolító puccs részeseinek azonnali bíróság elé állítását. Az amdourmani rádió közölte, hogy négy katonai büntetőtanács alakult e célból. A tanácsok máris megkezdték munkájukat —, miközben a katonai vezetők országszerte folytatják a puccsisták, a kommunisták és a velük szimpatizálók üldözését Gyorshírben jelentették nyugati hírügynökségek Londonból, hogy hord Lothian külügyi államtitkár bejelentette a Lordok Házában : pénteken délelőtt Khartoumban újból géppus- katüzet lehetett hallani. „A jelenlegi helyzet áttekinthetetlen — mondotta Lothian. — Legújabb információim szerint Nimeri tábornok ismét kezébe vette az ellenőrzést, de az elnöki palota körül újból lövöldözést lehetett hallani ma reggel.” _ Lothian értesülését más források nem erősítették meg. Hasem Attát és három tiszt társát még nem végezték ki —, jelenti az AP amerikai hírügynökség magyar idő szerint 17 órakor Kairóból szerzett telefonértesülésre hivatkozva. Az értesülést a hírügynökség Nmunir Hammad ezredestől, Nimeri vezérőrnagy szárnysegédjétől kapta. Hegnyílt az ASZÚ kongresszusa Az Arab Szocialista Unió új nemzeti kongresszusa péntek este nyílik meg Anvar Szadat beszédével. Ezen az ülésen választják meg az ASZÚ elnökét, aki egyben a kongresszus, a Központi Bizottság és a legfelső végrehajtó bizottság elnöki tisztét is betölti. Szombat délelőtt nyilvános ülést tart a kongresszus, s meghallgatja Borisz Pono- marjovnak, az SZKP Központi Bizottsága titkárának beszédét — Ponoanarjov egy szovjet küldöttség élén részt vesz az 1952. július 23-i egyiptomi forradalom 19. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A szombati ülésen Mahmud Riad miniszterelnök- helyettes és külügyminiszter a közél-keleti politikai helyzetről, Szadek hadügyminiszter pedig a katonai helyzetről számol be a kongresz- szusmak. Szombat estétől a kongresszus bizottságokban folytatja munkáját. A kongresszus záróülését hétfő estére tűzték ki, ekkor az elnök újabb beszédet tart. Az Al, Gumhurija úgy értesült, hogy vasárnap az EAK főügyésze tesz jelentést a kongresszusnak a májusban leleplezett összeesküvésről. Befejeződött a hadgyakorlat az EAK-ban Kairóban bejelentették, hogy pénteken hajnalban „nagy sikerrel” befejeződtek az egyiptomi fegyveres erők egy hét óta tartó hadgyakorlatai. A gyakorlatokban vadászrepülő századok, bombázók és elfogó vadászok, légiszállítású egységek, gépesített gyalogsági egységek, Páncélos alakulatok, a tüzérség, valamint rakétás légvédelmi egységek vettek részt. A cél az volt, hogy „próbára tegyék a különböző fegyvernemek harckészségét és alkalmazkodó képességét tartós harci föltételekhez”. Razziák Észak-írorszáqban Több száz angol katona részvételével Belfastban és Észak-lrország több kisebb városában a hatóságok nagyszabású razziát és házkutatás-sorozatot tartottak. Ezúttal nem fegyvert és robbanóanyagot kerestek, hanem az illegális ír köz- társasági hadsereg (IRA) tagjait próbálták felkutatni. A hatóságok a nagyszabású akció eredményéről csak annyit közöltek, hogy „számos személyt” vittek be kihallgatásra. Londonderryben folyik a Bernadette Devlin kezdeményezésére megindított nemhivatalos vizsgálat, amelynek célja, hogy kiderítse két ír fiatalember halálának körülményeit, akiket két héttel ezelőtt az angol katonák golyói öltek meg. Az egyik tanú vallomása szerint Seamus Cusack, akire állítólag azért lőtt rá a járőr, mert fegyver volt nála, nem hordott magánál semmilyen fegyvert és a katonák figyelmeztetés nélkül nyitottak tüzet Csütörtökön éjjel és pénteken hajnalban Belfast katolikus negyedében több helyen tűzharc volt az IRA lövészei és az angol katonák között. Tüntetések során csütörtök este és éjjel számos összecsapásra került sor polgári személyek és a katonaj járőrök között. Budapestre érkezett a Szíriái külügyminiszter (Folytatás az 1. oldalról) dr. Mohamed Zaharia Ismail, a Szíriái Arab Köztársaság magyarországi nagy- követf, aki Budapesten csatlakozott a küldöttséghez, valamint Moustafa Ahmed Moukhtar, az Egyesült Arab Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Oldrich Mohels- ky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti elnökhelyettesét, külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A látogatást követően a külügyminisztériumban megkezdődtek a Péter János és Abdul-Halim Khaddam vezette magyar—Szíriái külügyminiszteri tárgyalások. Résztvett magyar részről a tárgyalásokon Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, Péter János üdvözli a vendéget a Ferihegyi repülőtéren. nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Jamal J. Abdulla, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője. Vályi Péter, a Miniszter- tanács elnökhelyettese pénteken délután a Parlamentben fogadta Abdul-Halim Khaddam-ot a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnökhelyettesét, külügyminisztert, aki Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörben lezajlott eszmecsere során áttekintették a két ország kapcsolatait érintő kérdéseket, s foglalkoztak a gazdasági együttműködés további kiszélesítésének lehetőségeivel. Péter János külügyminiszter pénteken délután hivatalában fogadta Abdul- Halim Khaddam-ot, a Szíriái Arab Köztársaság miniszterSzigeti Károly, a külügyminisztérium csoportfőnöket Veress János hazánk damaszkuszi nagykövete és Nagy S. Lajos, a külügyminisztérium főosztályvezetője^ Szíriái részről pedig Abdullah Al-Khani külügyminiszterhelyettes és Mohamed Zak^ria Ismail, a Szíriái Arab Köztársaság budapes-; ti nagykövete. A Magyar Távirati Iroda munkatársának illetékes helyről nyert értesülése szerint a tárgyaláson áttekintették a nemzetközi helyzet tét. A Szíriái külügyminiszter részletesen kifejtette kormánya nézetét a -közel- keleti válságról és igazságos rendezésének módszereiről. A szívélyes és őszinte légkörben megtartott tárgyalások során megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat és megállapították, hogy ezek erő-- södnek és szélesednek. Tüzérségi harcok Dél-Vietnamban Dél-Vietnamban az amerikai parancsnokság csütörtökön sem jelentett említésre méltó harcokat. Az UPI saigoni tudósítója viszont azt közölte, hogy a saigoni kormányzat csapatai a részleges amerikai létszámcsökkentés következtében nehéz helyzetbe kerültek a Vietnam két részét elválasztó volt demilitarizált övezettől délre, ahol a népi erők tüzérsége napok óta élénk tevékenységet fejt ki. Az amerikai visszavonulás következtében az egyik dél-vietnami támaszpont teljesen tüzérségi védelem nélkül maradt, s több más támaszpont is jelentősen gyengült. Kampong Cham keletkambodzsai tartományban folytatódnak a saigoni kormánycsapatok „tisztogató” hadműveletei. A dél-vietnami parancsnokság szerint a három nap óta tartó akcióban csütörtökön volt az első jelentősebb ütközet a partizánokkal és ennek során 37 partizán esett el. KISÚJSZÁLLÁSI GYÁREGYSÉGÜNKHÖZ adm. vezetői beosztásba mérlegképes könyvelőt azonnal felveszünk. Jelentkezéseket: Vasipari Vállalat személyzeti csoportjához kérjük Szolnok, Hunyadi u. 4. • -------------T ERVEZŐT ÉS MŰSZAKI RAJZOLÓT keres felvételre gáz és üzemanyagkút tervek készítésére Tempó Ksz, Szolnok, Gábor Áron tér 1/a. Fizetés megegyezés szerint 0. Sállá.