Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-15 / 165. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJE!EK» Ara: 80 fillér XXIL évi. 165. sz. 1971. július 15., csütörtök. M E G Y F i PARTBIZO T TS A G A MEGYEI TANÁCS LAPJA t • • Önállóan, a település gazdájaként 1 968-tól, a gazdasági reform kezdetétől az állami élet, a tanácsszervezet korszerűsítésében egyre több in­tézkedés született. Megszűnt a tanácsi testületek tevékenységének egész sor formális vonáfca, ezzel és az önállóság, a hatáskörök növelésével pedig szabadabb útja nyílt a szocialista demokrácia érvényesülésének. Az intézkedések azonban, bármennyire is fontos lépé­seknek tekinthetők az államigazgatás korszerűsítése útján, mégiscsak részintézkedések voltak, mintegy irányjelzök a továbbiakat illetően. Az állami élet, a szocialista demok­rácia, illetve a tanácsok tevékenysége továbbfejlesztésének egységes és minden részletre kiterjedő koncepcióját a párt X. kongresszusa dolgozta ki és fogadta el. Az állami élet — amelynek égjük legfontosabb része a tanácsok munkája —, valamint a szocialista demokrácia továbbfejlesztése a szocializmus teljes felépítésének egyik központi feladata hazánkban. Ezt azonban úgy kell meg­oldani, hogy erősödjön a központi hatalom, fokozódjon a kormányzati szervek munkájának hatékonysága és ugyan­akkor növekedjen a helyi szervek önállósága, a tanácsok önkormányzati tevékenysége és mind aktívabb legyen a lakosság részvétele is a tanácsok munkájában. Ezért oda kell hatni, hogy a tanácsok hatáskörébe kerüljön a döntés mindazokban a kérdésekben, amelyekben a tennivalók csak adott terület, illetve település lakosságát érintik. Ennek előfeltételeként a tanácsok munkáját oly módon szükséges fejleszteni, hogy erősödjön mind népképviseleti, önkor­mányzati, mind államigazgatási funkciójuk. Érdemes röviden arra is kitérni, hogy ez a nagyará­nyú elvi, szervezeti, módszerbeli felkészülés a tanácsok részéről milyen közvetlen, már a IV. ötéves terv idősza­kában megoldandó feladatokra irányul. Az egyik legfon­tosabb adat: a tanácsi fejlesztési alap országos összege csaknem 80 milliárd forint, amelyből kisebb-nagyobb be­ruházások sokaságára kerül sor. A következő öt évben mintegy 800 000 köbméter/nap víztermelő kapacitást, 4900 km vízvezetékhálózatot, 370 000 köbméter/nap szennyvíz- tisztító kapacitást és 1000 kilométer csatornahálózatot épí­tenek. A tanácsi utak, hidak fenntartására, illetve korsze­rűsítésére 8,5 milliárd forintot fordítanak és tovább javítják a tömegközlekedést. A tanácsi ipar termelési értéke — a szolgáltatásokkal együtt — évente 7 százalékkal nő, az ipari javítás-szolgáltatás központi támogatására pedig 1,5 milliárd forintot irányoztak elő. A z új tanácstörvény alaptétele így hangzik: a tanácsok a szocialista államszervezetnek a demokratikus cent­ralizmus alapján működő népképviseleti-önkor­mányzati és államigazgatási szervei. A három jellemvonás közül kétségtelenül a népkép­viseleti jelleg hangsúlyozása a legfontosabb, ami nagy lép­tekkel előrehaladó szocialista társadalmunkban egyrészt természetes, másrészt könnyen ki is mutatható. A taná­csokban a választók valamennyi rétege képviseletet kap, s a népképviseleti jelleget erősíti az is. hogy a tanácsta­goknak évente legalább egyszer kötelességük beszámolni munkájukról választóiknak, akik, ha nincsenek megelé­gedve velük, akár vissza is hívhatják funkciójukból őket. A népképviselet teljes érvényesülésének leglényegesebb feltétele a tanácsok önkormányzati jellegének következetes és folyamatos erősítése! Mik a törekvések ezen a téren az új tanácstörvény értelmében? Mindenekelőtt a helyi önál­lóság gyorsabb növelése, kiváltképp a községi és a városi tanácsoknál a hatáskörök további bővítése, saját szerve­zetük saját hatáskörben való létrehozása és irányítása. Az önkormányzatok életképes és eredményes működésének döntő előfeltétele azonban az önálló helyi gazdálkodás megteremtése, hogy elsősorban a községi és a városi taná­csok szélesebb körű bevételi forrásokkal rendelkezzenek, s azok célszerű felhasználásáról, valamint költségvetésük és fejlesztési terveik meghatározásáról szabadabban dönt­hessenek és területükön érdemi koordinációs és kooperációs jogkörrel rendelkezzenek. Mindezt az új törvény biztosítja is a tanácsok számára. A törvény rendelkezésein kívül más jogszabályok is igyekeznek előmozdítani a gazdálkodás jobb lehetőségeit; a többi között e célból fizetnek a vállalatok és a szövet­kezetek ezentúl nyereségükből — a vállalatok és a szövet­kezetek nyereségük 6, a mezőgazdasági termelőszövetke­zetek 1 százalékát — városi, illetve községi hozzájárulást a tanácsok pénzalapjai javára. 4 z államigazgatási funkció erősítése, további tökélete­sítése az igazgatási, hatósági munka lehetőségeinek és minőségének javítását követeli meg, aminek fon­tossága azért rendkívüli, mert emberek milliói állnak mindennapos kapcsolatban a tanácsapparátussal, a szüle­téstől a halálig. Ki tagadhatná, hogy a törvények és rende­letek pontos végrehajtásának, a lakossági ügyek helyben való, gyorsabb, szakszerűbb és eredményesebb elintézésé­nek hatalmas a politikai, gazdasági és társadalmi jelentő­sége? Márpedig mindez a hivatalra, az egyre képzettebb köztisztviselői karra hárul, de a jó igazgatási munkában nagy szerepe van a végrehajtó bizottságok irányító tevé­kenységének is, amit az új törvény ugyancsak igyekszik sokoldalúan elősegíteni. Németb Géza r-f • • ' Ot év alatt i másfélszeres forgalom Az országos átlag felett — Lakberendezési áruház — ötven százalékos forga­lomnövekedést tervezünk a negyedik ötéves tervidőszak­ra — újságolta Szabó Sán­dor, a Szolnok megyei Ipar­cikk KiskeresKedelmi Válla­lat tervosztály vezetője. — Ez mintegy 10 százalékkal magasabb az országos elő­irányzatnál és több a me­gyei tervezettnél is. A válla­lat egyébként már a III. öt­éves tervben is az országos 45—46 százaléknál jóval na­gyobb arányban, 63.4 száza­lékkal növelte forgalmát, s elsősorban ezt az ütemet vette alapul az 1971—75. kö­zötti időszakra is. Forintér­tékben a tavalyi 660 millió­val szemben 1975-re 990 mil­liós forgalmat kíván elérni. Saját alapból 45 milliós beruházás A jelenlegi üzlethálózat 14 ezer négyzetméternyi alap­területét 5800 négyzetméter­rel növelik a terv szerint. Ebből tetemes hányadot kép­visel a Szolnokon építendő lakberendezési áruház, — amelynek 3600 négyzetméter lesz az alapterülete. A háló­zatbővítési törekvéseket — Szolnok város tanácsa a leg­nagyobb segítőkészséggel tá­mogatja. Ennek egyébként kettős alapfeltétele van. Egy­részt a szükséges anyagiakat kell hozzá biztosítani, majd ezek birtokában az építési­kivitelezési lehetőséget. Az utóbbi semmivel sem köny- nyebb az előbbinél, az is­mert építőipari kapacitás szűkös volta miatt. Az épülő szolnoki város- központ tervezés alatt álló bevásárló-centrumában 3300 négyzetméter alapterületet szántak a vállalatnak. Rend­kívül magas azonban az egy négyzetméterre jutó beruhá­zási költség, amelynek lehe­tőség szerinti csökkentéséért — a tervezőknél —, vala-. mint részben más forrásból való előteremtéséért igyek­szik a vállalat mindent el­követni. Ez az alapterület egyébként nem szerepel az 5800 négyzetméteres elő­irányzatban (azon felüli), amely — ha megvalósul, le­hetővé teszi, hogy négyzet- méterenként azonos legyen a forgalom 1975-ben a tava­lyival. Az új létesítmények­ben természetesen korsze­rűbb, kultúráltabb vásárlási körülmények lesznek, s az ott dolgozóknak is megfelelő szociális ellátottságot bizto­sítanak. Kulturáltabb kereskedelem az új üzletekben A tavalyi 636-os állomá­nyi létszámot 1975-re 800-ra növelik a terv szerint, amely a bérszínvonal évi 3 száza­lékos emelésével számol. A létszám és a forgalom nö­vekedésének vizsgálatából kitűnik, hogy a vällalat tel­jesítményének növelését fe­lerészben a termelékenység, felerészben pedig a létszám emelésére alapozzák. Egy dolgozóra számítva az év végi nyeresegreszese- dés aszerint nő, ahogyan javul a vállalati hatékony­ság. A részesedési alap ösz- szege egyébként őt év alatt á terv szerint csaknem két­szeresére növekszik. Több szociális jellegű intézkedés­sel igyekeznek megkönnyíte­ni a boltegységeK dolgozói­nak helyzetét. Ahol lehető­ség van rá, melegvizes kéz­mosási lehetőséget biztosíta­nak, s hűtőszekrény beállí­tását is tervezik azokban az üzletekben dolgozók részére, ahol tíznél több az alkal­mazott. A vállalat bolthálózatának fejlesztésében tapasztalt több évtizedes mulasztást rövid idő alatt nem lehet pótolni, ennek mind az anyagi forrá­sok, mind a kivitelezési le­hetőség korlátozottsága gá­tat szab. Ezért sem a vásár­lók, sem a bolti dolgozók nem várhatnak gyökeres fordulatot az iparcikk-kis­kereskedelem korszerűsíté­sében, kulturáltabb színvo­nalra emelésében. — Ehhez csak a kis számban épülő új létesítménye^ nyújtanak megfelelő feltételeket a vá­sárlóknak, s az eladóknak is. M. I. Szünetet tart a kánikula A Meteorológiai Intézetben szerdán reggel elkészült a gyorsjelentés arról, milyen csapadékmennyiséget hozott a kedd délutáni és a szerdá­ra virradó éjszakai lehűlés. Országszerte esett. Sok he­lyen volt zivatar és zápor­eső. Tatabányán, Szentesen és Marcaliban még jég is esett. A zivatar általában csendes, áztató esőbe ment át. ez a nagy meleg után jól jött a földeknek. A le­hullott csapadék mennyisé­ge — mint ahogy az ilyen­kor, nyári záporoknál szoká­sos — igen változatos képet mutat, sok helyen csupán 1—2 milliméter csapadékot mértek, Tatabányán 20 mil­liméter, Kékesen 26, Ceglé­den 18, Szentesen 52, Szent- gotthárdon 16, Komárom­ban 26, Lentiben pedig 50 milliméter csapadék hullott.. Szerdán reggelre fokoza­tosan megszűnt az esőzés, 9 órakor csupán Keszthelyen és Siófokon volt még némi eső, az ország észak-nyugati részén megkezdődött a fel­hőzet felszakadása, s a hő­mérséklet általában 16—20 fok volt. Néhol elérte a 25 fokot is. Szerdára és csütör­tökre már kevesebb eső és kevesebb felhőzet várható. A kánikula csak átmeneti időre vonult vissza, s ha nem is lesz 30 fok felett, de a 25—30 fokot rövidesen el­éri majd a hőmérséklet. Rákóczifalván learattak Szívesen segítenek másutt is Tegnap dr. Bereczkl Lász­ló, a rákóczifalvi Rákóczi Tsz elnöke értesítette szer­kesztőségünket: gazdaságuk­ban összesen 1850 holdon — az egész terület búza — be­fejezték a kalászosok beta­karítását. Ismert, hogy június első felében nagyarányú jégverés pusztított Rákóczifalván. Az Állami Biztosító kárszakér­tőinek felmérése alapján a learatott, terület után hol­danként 3.80 mázsa búza árát térítik meg. Az átlag­termés ezt leszámítva is ki­váló, holdanként 23 mázsa. A Rákóczi Tsz 13 kom­bájnja leállt. Közülük öt gép a közeli napokban az olaj­lent vágja majd. Ám nyolc kombájn az emberekkel és a szállítókapacitással így is „felesleges” a szövetkezet­ben, A közös gazdaság elnö­ke szívesen felajánlja eze­ket — napi 40—43 vagonnyi kapacitással — más gazda­ságok részére. Eddig jó idő volt az aratásra, nem biztos végig ilyen marad. A ta­valyi esős nyár is figyelmez­tet. Tudjuk, hogy a kenyér- gabona nagyobbik hányada még talpon van a megyében. Itt az alkalom, a gazdaságok igénybe vehetik a rákóqzi- falvaiak segítőkészségét. HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK HÍREK Jubilál a Keleti Főcsatorna Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1956. július 14-én nyitották fel a bakonszegi zsilipeket, s ettől a naptól kezdve teljes hosszában vizet ad a Tiszán­túl mesterséges folyója, a csaknem száz kilométer hosszú Keleti Főcsatorna. A Hortobágy környékének ar­culatát teljesen megváltoz­tató csatorna medrének ásá­sánál kilencmillió köbméter földet mozgattak meg. A Fő­csatorna vizével a Hajdú­ság szélsőséges, aszályos vi­dékén mintegy nyolcvanezer holdat öntözhetnek, de vizet szállít a mesterséges folyó a Körös-vidékre is. A víz út­ját kiépített öntözőfürtök kí­sérik: a nagyüzemek 15 ezer holdon korszerű föld­alatti vezetékes, esőszerüen öntöző telepeket üzemeltet­nek a tájon, ahol az évi csa­padék mennyisége ötszáz Állambiztonsági bizottság Marokkóban Riad Jugoszláviában tárgyal Harcok Jordániában ^ (KÜLPOLITIKÁI fJlDOßlJASAlNK A 2, OLDALON) £ milliméter körüli, a Főcsa­torna biztonságosabbá tette a szántóföldi termelést. Az öntözött hortobágyi ősgyep tízszer annyi fűtermést ad, mint korábban. A nádudvari és a kábái határban holdan­ként negyven mázsán felüli kukoricatermést, a debrece­ni löszháton ötven—hatvan mázsás lucernatermést és négyszáz mázsás cukorrépa termést értek el öntözéssel. A mesterséges folyó meg­törte a táj egyhangúságát, Tiszavasváritól Bakonszegig erdősávval telepítették be a part mentét, a Hortobágy pe­remén nyárfát vágnak. A kirándulásra és hétvégi pi­henésre is jó alkalmat bizto­sított az új folyó. A Tiszán­túli Vízügyi Igazgatóság ví- kend-házhelyeket mért ki a part mentén, s eddig száz kis üdülőház, horgásztanya épült a Keleti Főcsatorna partján. A Spartacus című balett Szegeden Szombaton este Hacsatur- jáj Spartacus című balett­jével megkezdődnek a Szege­di Szabadtéri Játékok idei előadásai. A Magyar Állami Operaház együttese ezt a művet mutatja be vasárnap is. A helyszíni próbák a Dóm téren szerdán kezdőd­tek. Csütörtökön már a szó­lótáncosok is színpadra lép­nek. A balett ritka sikert ért meg az elmúlt években. 1968-tól 1971-ig négy évad­ban *' alkalommal került műsorra az Operaházban. Az együttes számos külföldi vendégszereplésen Is átütő sikerrel mutatta be ezt a művet A szegedi dóm előtt két- sz r adják elő a Spariacust. Forral Gábor új díszleteket tervezett a szabadtéri játé­kok színpadára. A csoport­táncokat nagyobb létszám­mal adják elő a szokásos­nál. A gladiátor Iskola je­lenetben például 14 helyett 24 táncos lesz színpadon. Az Oocrabáz balettegyüttesét a kívánalmaknak megfelelően a balettintézet növendékei­vel és szegedi szerentőVkel létszámban megerősítették, terv mlntew ISO tagú cgvflt- tes működik közre az elő- aű4««kon. A főbb szerepeket Fül ön Viktor Knssufb-dílas kiváló művész. Kun Zsuzsa Kns- suth-díins kiváló művész. Havss Ferenc Kp««uU!-ű*»"s, Sipeki Levente, Nagv Zol­tán, Menyhárt .Taqveline. Se­bestvén KataRn táneoHök. A jelmezeket Márk Tivadar Kossuth-díjas érdemes mű­vész tervezte. A Spartacus előadásain a szabadtéri já­tékok zenekarát Fái Tamás vezényli. Tanszerellátás Az őszi tanszerellátásrói, a Papír és Irodaszer Értékesí­tő Vállalat felkészüléséről tájékoztatta szerdán a sajtó képviselőit Erdélyi György, a PIÉRT vezérigazgatója. A vállalat már a nyár kö­zepén felkészült a több mint másfél millió diák tanszer­ellátására. A legfontosabb iskolaszerből, a füzetekből elegendő mennyiség 40 mil­lió darab kerül a vásárlók­hoz. A számítások szerint 35 millió füzet gazdára is talál a tanévkezdés napjaiban. Az idei tanévben a füzetek 80 százaléka már jobb minősé­gű, famentes papírból ké­sz. 1. Nem panaszkodhatnak az idegen nyelveket tanulók sem- kétfajta szótárfüzet ke­rül forgalomba. Bővült az iskolatáska-választék is. több mint száz <ij modell je­lenik meg az üzletekben, amellett az árskálát is széle­sítették. nyolcvan forinttól 350 forintig terjedő áron csaknem 300 000 iskolatáska közül válogathatnak a diá­kok.4 v -

Next

/
Oldalképek
Tartalom