Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-15 / 165. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 15. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Az utóbbi két esztendőben a nemzetközi hírügynök­ségek jelentéseiben és a külpolitikai publicisták kommen­tárjaiban egyre sűrűbben szerepel Olaszország helyzete. Az 1969-es úgynevezett ..forró ősz”, az akkor indult és az­óta is tartó hatalmas sztrájk-mozgalmak, az ezzel párhu­zamosam sorra következő kormányválságok irányították a világ figyelmét ennyire Olaszországra. Miközben a belpolitikai nehézségek mélyültek, pozití­vumként lehet megállapítani, hogy Róma kormánya leg­alább külpolitikai mozgása terén igyekszik határozottabb arcéit mutatni. Arról tamészetesen nincs szó, hogy Itália akár a Közös Piac-beli, akár a NATO-ban viselt tagságá­ról lemondani óhajtana. Arról azonban beszélhetünk, hogy egyre realistább és megfontoltabb magatartást tanúsít a világ problémái iránt, e két szervezeten belül is. A napokban folytatott például eredményes tárgyaláso­kat Moszkvában Aldo Moro külügyminiszter, aki, mint em­lékezetes, nemrégiben hazánknak is vendége volt. Ezek az egyre gyakoribb látogatások a szocialista országokba, Róma érdeklődését fejezik ki a mi világunk iránt, s törekvését a békés egymás mellett élésre.' a kapcsolatok javítására. Mint a Pravda szerdai számában írta: „néhány évvel ez­előtt Olaszországot még olyan államként jellemezték, amelynek nincs saját külpolitikája. Az olasz külpolitika ma mindgyakrabbam halad saját utakon. Egyre több jele van annak, hogy számos nemzetközi problémát illetően változik Róma magatartása, kezdik felismerni Itália súlyát, amely hatást gyakorolhat a nemzetközi helyzet fejlődésére Euró­pában s a Földközi-tenger térségében”. Konkrétan szólva: a mediterrán térségben Itália ma­gatartása a közelében zajló közel-keleti konfliktus rende­zését illetően egyre konstruktívabb. Ami pedig Európát illeti: Moro moszkvai tárgyalásain kitűnt, hogy Itália híve az összeurópai biztonsági konferencia mielőbbi létrejöt­tének. Feltehető, hogy ha a római külpolitikai vonalvezetés továbbra is ebben a helyes irányban halad és pozitív el­gondolásait mind sűrűbben ismerteti nemzetközi fórumo­kon, akkor ennek visszahatása az olasz belpolitikai életre is kedvező lesz. Állambiztonsági bíróság Marokkóban Lunohod A Lunohod—1 automati­kus berendezés — amely közel 8 hónapja tevékenyke­dik a Holdon — kedden ki­lépett egy körülbelül 200 méteres átmérőjű kráterből és rövid utat tett nyugati irányban, majd megállt egy sík területen nem messze egy másik krátertől. Szerdán magyar idő sze­rint 4 órától 5 óra 24 percig kapcsolatban voltak a Luno- hoddaL Az összeköttetés ide­jén panorámaképeket továb­bított a Földre. Mérték to­vábbá a talaj vegyi összeté­telét. Sztrájk az USA-ban Szerdán, washingtoni idő szerint reggel hat órakor ál­talános sztrájkba léptek a „Bell Telephone System” te­lefontársaság alkalmazottai. A társaság mintegy 500 000 dolgozóját tömörítő szakszer­vezet elnöke sajtókonferen­cián kijelentette: a munka- beszüntetés mellett döntöt­tek, mert holtpontra jutot­tak a társaság vezetőségével folyó tárgyalások. Több hete folyik a „Wes­tern Union” táviró cég 17 000 dolgozójának sztrájkja, s he­tek óta nem veszi fel a munkát 45 000 kikötői rako­dómunkás és rézipari dol­gozó. Pittsburgban két hónapja tart a nyomdaipari alkalma­zottak bérkövetelési sztrájk­ja. A munkabeszüntetés kö­vetkeztében május 14-e óta nem jelenik meg a két ve­zető helyi lap, a „Pittsburg Press” és a „Post-Gazette”. ítélet A stockholmi bíróság szer­dán életfogytiglani börtön- büntetésre ítélte a 20 éves Miro Baresicset és a 22 éves Andjelko Brajkovicsot, akik­nek április 7-i merénylete atán Vladimir Rolovics, Ju­goszlávia stockholmi nagykö­vete rövidesen belehalt sé­rüléseibe. Vádlottársaik közül a nagykövet elrablását kiter­vező Ante Sztojanovot négy­évi, Sztaniszlav Milicsevi- cset, valamint Marinko Le- mót két-kétévi börtönbünte­tésre ítélték. Uganda Kampala! hivatalos jelen­tés szerint a fegyveres fel­kelők osztagai július 11-én és 12-én megrohamozták az ugandai hadsereg helyőrsé­geit Jinja és Moroto váro­sokban. A támadást vissza­verték. A tűzharc során az ugandai reguláris hadsereg 17 katonája életét vesztette. A hatóságok felhívták a polgári lakosságot, hogy őrizze meg nyugalmát. Az ugandai fővárosban további közleményeket várnak. II. Hasszán elnökletével kedd este Rabatban ülést tartott a marokkói minisz­tertanács. Az ülés után ki­adott közlemény bejelentet­te, hogy a király utasította a kormány tagjait, készítse­nek elő törvényjavaslatot — egy úgynevezett állambizton­sági bíróság létrehozásáról és a törvényjavaslatot jóvá­hagyás végett terjesszék a parlament elé. A marokkói uralkodó uta­sítást adott egy háromtagú miniszteri bizottság megte­remtésére is. Ennek az a fel­adata, hogy vizsgálatokat folytasson a július 10-i ösz- szeesküvés ügyében, amely­nek tíz vezető részvevőjét, köztük négy tábornokot ked­den már ki is végeztek. Ez a bizottság a belügyminiszter­ből, a hadügyminiszterből és az igazságügyminiszter­ből áll. % Marokkóban szintén mi­niszteri bizottságot hoztak létre abból a célból, hogy megfelelő formában gondos­kodjanak a lázadók által megölt királyhű katonatisz­teik és politikusok családjai­ról. A lázadók elkobzott va­gyonát egyébként az állam­csíny során megölt királyhű személyek családjainak tu­lajdonába juttatják. II. Hasszán király kedd este nyilvánosságra hozott nyilatkozatában a meghiú­A hivatalos látogatáson Ju­goszláviában tartózkodó Mahmud Riad egyiptomi mi­niszterelnökhelyettes és kül­ügyminiszter — aki Tito ju­goszláv elnökkel való keddi találkozója után szerdán Dubrovnikba utazott — a zágrábi televíziónak adott Míg a jordániai központi hatóságok kisebb, szokvá­nyos összecsapásokról be­szélnek, a gerillaszervezetek közleményei Jordánia északi körzeteiben rendkívül heves harcokról, több száz halálos áldozatról, a Palesztinái el­lenállással való végső le­számolás kísérletéről szá­molnak be. Nyugati tv-tudósítók ked­den Dzseras közelében jár­tak; jelentéseik megerősíte­ni látszanak a gerillák állí­tásait. Riportjaikban meg­szólaltatták a királyi had­sereg egy tisztjét, aki el­mondotta, hogy a tüzérség Ky dél-vietnami alelnök szerdán nyílt levélben tá­madta Thieu elnököt és szemére vetette, hogy „dik­tatórikus üzelmeket” folytat. Ky, aki az októberi elnökvá­lasztáson Thieu ellenjelölt­jeként szándékszik fellépni, azt állította, hogy 1967-ben csupán azért támogatta, Thieut mert azt remélte, hogy az általuk tanúsított egység „jótékony hatással lesz a hadsereg és a lakos­ságra”. Hibáztatta Thieut azért, sított államcsíny-kísérlet rész­vevőit „dühöngő őrültek­nek” nevezte és bejelentet­te, hogy a leleplezett össze­esküvés ellenére sem vál­toztat eddigi politikáján. II. Hasszán király egyéb­ként kedd reggel visszatért a Skirat-palotába, a szombat esti véres események szín­helyére. A marokkói televízió kedd este képeket sugárzott a szombati összeesküvésben részt vett személyek kivég­zésének előkészületeiről. A filmkockákból teher­autóba tuszkolt, katonáktól őrzött magasrangú ti sztek voltak láthatók. Később a hátrakötött kezű tiszteket kirángatták a teherautóból és egy homokos területen át a kivégzés színhelye felé hajtották őket. Ezutáh harminc rohamsi­sakos katona, a kivégzőosz­tag tagjai jelentek meg a képernyőn. Az elítéltekről letépték a kitüntetéseket és a tiszti rangjelzéseket. Magát a ki­végzést nem mutatták, de a kiadott tűzparancs és az ezt követő sortűz hangját halla­ni lehetett. A marokkói televízió vé­gezetül bemutatta a cölöpö­kön csüngő, már kivégzett tiszteket. A halálos ítélete­ket egy Rabat közelében lé­vő katonai táborban hajtot­ták végre. nyilatkozatában megállapí­totta, hogy „a közel-keleti béke egy sor tényezőtől függ, mindenekelőtt azonban Iz­rael magatartásától, amely­nek tiszteletben kellene tar­tani a Biztonsági Tanács ha­tározatát és Gunnar Jarring tervét”. percenként 50 nehéz lövedé­ket zúdít a gerillatáborokra, bevetették a légierő több gé­pét is, páncélosokkal körül­vették a gerillák több tá­maszpontját és a gazai me­nekülttábort. A palesztin forradalom fegyveres erőinek főparancs­noksága Damaszkuszban szerdán reggel kiadott köz­leményében arról számolt be, hogy az éjszakai órák vi­szonylagos nyugalma után a jordániai hadsereg a kora­hajnali órákban ismét meg­indította támadásait a Dzse- ras-környéki gerillaállások ellen. hogy nem vetett véget a viet­nami háborúnak, Thieu szo­ciális reformokat Ígért, ehelyett a dél-vietnami tár­sadalmat „egyedülálló igaz­ságtalansággal és korrupci­óval” csapta be. — Tette hozzá Ky. A alelnök azzal vádolta továbbá Thieut, hogy elnémítja az ellenzéket. Dél-Vietnamban csaló vá­lasztásokat akar tartani — hangsúlyozta nyílt levelében Ky, nyilvánvalóan a saigoni rezsimből kiábrándult vá­lasztók érzelmeire apellálva. Riad Jugoszláviában tárgyal Harcok Jordániában Ellentétek Dél-Vietnamban INDENFELOH BERLIN Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök Willi Stoph- nak, az NDK miniszterelnö­kének meghívására a közel­jövőben látogatást tesz a Né­met Demokratikus Köztár­saságban. MANILA Aicsi Kiicsi volt japán külügyminiszter, aki az ázsiai és csendes-óceáni ta­nács szerdán megnyíló ér- tekezletére érkezett a Fü- löp-szigeti fővárosba, ked­den tárgyalt Csou Su-kai tajvani külügyminiszterrel. A Kyodo japán hírügynök­ség jelentése szerint a meg­beszélés témája a Kínai Népköztársaság ENSZ-tag- ságának kérdése volt. BUKAREST Nicolae Ceausescu román államfő és Maurer minisz­terelnök kedden fogadta a kombodzsai királyi egység­kormány küldöttségét, amely Sarin Chhak külügyminisz­ter vezetésével hivatalos ba­ráti látogatáson tartózkodik a Román Szocialista Köz­társaságban. A fogadáson jelen volt Manescu román külügyminiszter, valamint a kambodzsai királyi egység- kormány bukaresti nagykö­vete is. WASHINGTON Az amerikai szenátus bank- és hitelügyi bizottsá­ga szerda este megszavazott egy törvényjavaslatot, amely nagyösszegű állami kölcsönt biztosít a Lockheed repülő­gépgyártó vállalatnak és más rosszul álló vállalatoknak. A törvényjavaslat összesen 2 milliárd dollárnyi köl­csönt irányoz elő. Ebből a Lockheed, amely az állami hadiipar megrendelések egyik legnagyobb kezdemé- nyezettje, 250 milliót kap. A kölcsön feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a Lockheed ne kerüljön csődbe. (Az össze­get a Rolls-Royce motorok­kal hajtott Tristar légibu­szok kifejlesztésére fordít­ják. PEKING Az Üj-Kína hírügynökség tokiói jelentése szerint a ja­pán fővárosban a japán— kínai kereskedelem barátai gyűlést tartottak, s ezen til­takoztak a japán reakciósok Kína-ellenes magatartása és a japán miütarizmus fel­élesztése ellen. Kifejezést adtak annak az eltökéltsé­güknek, hogy keményen dol­goznak a japán—kínai ba­rátság előmozdítása és a két ország diplomáciai kapcso­latainak helyreállítása érde­kében. BRATSZK A Koszigin-vezette szov­jet párt- és kormánykül­döttség, amely részt vett a Mongol Népi Forradalom 50. évfordulójának ünnep­ségein, Ulan Bátorból a szi­bériai Bratszkba érkezett. Koszigi,, Bratszkban repülő­gépen Uszty-Ilimszkbe uta­zott, ahol vízierőművet épí­tenek az Angara folyón. KAIRÓ Letartóztatták Líbia raba- ti nagykövetét — jelenti a szerdai A1 Ahram a tripoli rádió adására hivatkozva. Az egyiptomi lap szerint Juszef Sibani nagykövetet a teljhatalommal megbízott belügyminiszter, Ufkir tá­bornok utasítására vették őrizetbe. Giuseppe Saragat (középen) olasz köztársasági elnök fo­gadta a hivatalos látogatáson Itáliában tartózkodó Torna Granfil (balról a második) jugoszláv külkereskedelmi minisztert. A képen a jobbszélen Mario Zagari olasz külkereskedelmi miniszter, balszélen Srdja Prica, Jugo­szlávia római nagykövete, Saragat mögött a tolmácsnő áll. (Telefoto — AP—MTI—KS) Július 14-e — a franciák legnagyobb nemzeti ünnepe, a Bastille lerombolásának évfordulója. Képünk egy moz­zanat a július 14-i párizsi nagy parádéból: a légibemu- *ató (Telefoto — AP—MTI—KS! Elhangzott az ítélet Stockholmban Rolovics, Jugoszlávia svédországi nagykövetének usztasa gyilkosai felett: élet­fogytiglan! (Svédországban nincs halálbüntetés.) Képün­kön a stockholmi bíróságon az ítéletet s az iratokat ta­nulmányozzák a gyilkosok védőügyvédjei és hozzátar­tozói. (Telefoto — AP—MTI—KS) Használt Csepel D—350-es típusú 3.5 tonnás tehergépkocsi eladó Cím: Zalka Máté Tsz. Kunszentmárton. Telefon: 32. Tárolóhely bérletet keresünk, különböző járművek, tűzhelyek tárolása céljából. ELEKTROMETÁL Kereskedelmi Vállalat, szolnoki ‘-lep. Vöröshadsereg útja 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom