Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-06 / 132. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. június 6. ANTAL GÁBOR: Valaki a vállalattól — Egy duplát! A kávéfőzőnő átveszi a blokkot és kiönti a kávét a nagypohárból a kisebbikbe. Már ott a keze a gőzcsapon, amikor a vendég felsikolt: — Gőz nélkül! A vijjogásnak is beillő sikoltás sokkolja a vékony, szőke, új személyzetet, akinek Boriska a neve, sőt igazából Borbála, az üzletben azonban — Toncsi, Milcsiés Évcsi mellett — ő a Borcsi. A sokkolt Borcsi megereszti a csapot, bár nem ezt akarta. A vendég megfordul és magabiztosan nyit be a „Toalett” feliratú ajtón. A vezetőnő ott körmöl az inkább férfi fejnek tűnő fejjel ékes ajtó melletti irodájában. Feszülten néz a vendégre, mint aki álmot lát. Nem is köszön, kábulatában. De elmulasztja a köszönést a magas,vőszülő üstökű vendég is. Ö is néz egy darabig, majd kirobban: — Gőzt adnak a kávém hoz. Hát nem ismernek itt? ' A vezetőnő gömbölyű arcán még mindig némi köd ül, szeme kicsit lehunyódik a fénylő szemüveg mögött. De azért feláll és saó nélkül követi a vendéget a presz- szóba. „Ide, kérem, gőz nélkül kell adni a kávét” — közli Borcsival. E néhány szóban azonban annyi a feszültség, hogy a — vezetőnő szerint — éppenséggel nem túl intelligens, új személyzet felrezzen. Borcsi-Boriska egyszerre megérti, hogy bár a vendég arca kissé borostás, a nadrágja a bokájáig ér és a zakója is elég snassz, nem a ».gőz nélkül” a lényeg. Ennek a vendégnek — bár ha tnem adott is „jatt”-ot, vagy' esetleg éppen ezért — nem \is egy dupla, hanem a nagypohár egész tartalma jár, éá>. három ... négy ... öt cukor. ^Rögtön kellett volna tudnom \— szidja magát Borcsi — hogy az. Egy kicsit dilis fejes', de fejes. És mert \ Csöpike — a vezetőnő — \egy bicpentésnyi kifogást sem emelt a nagypohár meg a cukor ellen, az új személyzet rámosolyog a vendégre. Illetve mosolyogni kezd, de abbahagyja, mert hiányzik egy foga fent, és éppen elöl. Eddig is tudta, hogy nem lehet így meglenni a szakmában, pláne, ha valaki nem csúnya és csak huszonhét éves. (Az, hogy két gyerek is van már, Csöpike szerint sem Iáiszik meg.) Most azonban, — tíz perccel zárás előtt, a kiürült presszóban, — megfogadja, hogy mindenképpen elmegy a fogorvoshoz. Ha fáj is, megéri. A szakmához éppen úgy hozzátartozik a szép mosoly, mint a rendőrhöz a szalutálás, a katonához a fegyverfogás. És mint az ellenőrzés a Vállalathoz. A vendég közben a kávét kortyolgatja. A kávét, amit meg sem köszönt. Ez azonban természetes, és — úgy látszik — ez a véleménye Csöpikének is, aki nála szokatlan alázattal, szinte pis- tultan nézi a Vállalattól érkezett Valakit. Tudjuk, hogy vaj van a Csöpike fején, sőt nem is csak vaj, és nem is csak a fején. De néhány napja milyen ridegen intéz te el a Palkonyait, akit ő persze rögtön megismert, hiszen még a tanfolyamon is oktató volt. Kapott a Palko- nyai néhány extraszendvicset, egy üveg egyiptomi sört, és a dolog el volt intézve. Olyan sok kiló vajról tzért nincsen szó: a „Kati- ;á”-ban a Lolika bőkezűbb »olt önmagához. Ez a snassz- takójú azonban nem lehet egyszerű fejes, sőt, nem is egyszerűen fejes. Ö maga a :őfő, te jószagú jézus!... Ez abból is dribiiből is ki- lerül, amivel — miután le ette a csészéjét — Csöpiké- íez beszél. Nemes kartárs s, aki a „Katicá”-ba járt el- enörizni, a driblis duma embere volt, de ez? Egy magjó kéne ide ... — Maga tudja, Csöpi, hogy én már 16 éves koromban törzsvendég voltam a „Po- lá”-ban, és valószínűleg én voltam akkoriban az egyetlen ilyen korú törzsvendég az egész városban. Sem a presszó, sem a tinédzser kor nem volt ilyen divatcikk még... De én már akkor is gőz nélkül kaptam — mert kérnem sem kellett — a kávét... „Kérnem sem kellett!”... Borcsi nagyon szégyelli ma gát. Ha nincs is régen a szakmában, s ha piti helyen kezdte is, azért rögtön fel kellett volna ismernie a Valakit. Akire a főnöke is annyira figyel, hogy még mindig nem tudott összehozni egy szót sem. Nem vitás, hogy rögtön jön az utasítás: csináljanak az Évcsivel néhány „nem mindennapi extra” szendvicset. De az utasítás egyre késik. Ilcsi, a tanulólány, félig leereszti a rollót, éppen hogy átbújik alatta a focista Brányik. Ö ilyenkor szokott jönni, neki ez előjoga. De Csöpike őt sem üdvözli olyan kitörő (és nem egészen önzetlen) örömmel, mint máskor. A kövér, kopasz, sokat kereső maszek szabó — akinek műhelye csupa futball-sztár képével van tele — csalódottan váltja meg a blokkot, ö is kénytelen belehallgatni a Vállalati lesről passzoló mondataiba: — Mostanában sokat gondolok arra, hogy miként játszotta Benny Goodmann a „Night and day”-t. Benny Goodmann!... Mit tudják azt maguk?! Én Albert Ca- mus-val azt vallom, hogy... A focista Brányik — ezt már meg lehetett állapítani — műveletlen ember, hiszen magáról Rejtőről sem tudott, csak azt, hogy volt anno plében egy Rejtő nevű hátvéd Kispesten. De még ez a bumburnyák is ámultán hallgatja az álruhás tüneményt. — De most már megyek is, mert vár a Latinovits Zoli barátom, akivel meg keil beszélnem valamit... Elmenne? ... Mielőtt? ... Borcsi magához inti Évcsit, és egy perc múlva már vajat kennek a direkt Csöpike számára eltett kenyérbe. Maga a vaj nincs vastagon rákenVe, de egy-egy szelet marhanyelv legalább nyolc deka, és még itt a lazac is, meg a paprika is ... Villámidő alatt kész a hat darab szuperszendvics. Palkonyai hármat kapott, és nem ilyet. És a lelkes Évcsi harmadik üveget is bont a két jéghideg pilseni mellé. A rolló már le van húzva, a focista Brányik nem számít. Miért olyan ideges hát ez a Csöpike? Hiszen a valaki elfogadja a szendvicseket, sőt mire az ember kellő mosolyra tudná igazítani a száját, már el is tűnt az egész tál. Illetve nem a tál, hehe, hanem a szendvics. A sörből viszont maradt. Lehet, hogy túlzó az Évcsi Csöpike azonban nagyon ideges, és amikor az Illető eltávozik, — „az igazság korszerű relativitását” ajánlva mindenki figyelmébe_ — el sem köszön ettől a Nagymenőtől. Kivan ez a Csöpi, amit az is bizonyít, hogy leveszi a szemüvegét az orráról, aztán visszateszi. Vissza, hogy aztán újra levegye. Mégis zűrösebb volna a „katicás” séfnél? Vagy az Évcsi hibázott annyira? Borcsi a rollót bámulja, amelyet Ilcsi felhúzott ugyan egy pillanatra, hogy elmehessen a Vendég, de most már újra ott van az ajtón. Szeretne átlátni a rollón, a sarokra, ahol biztosan hatalmas Merci várja a főfejest. És nyilván csodálkozna a fogorvostól most már nem is félő, új személyzet, ha tényleg kiláthatna a sarokra. Nem áll ott semmiféle Merci, — ó, nem — csak a Valaki. Ott áll, s hosszú, szőrös balkezével zakója zsebét tapogatja, ahol három arany csörög. Három arany kétforintos. A húszas, szépen ösz- hajtva, az elbocsátó cédulában lapul. Elektronikai iskolakombinát Varsó új, szupermodern tanintézettel gazdagodott, elektronikai technikummal, ahol érettségizett fiatalokat oktatnak. Az intézetben két részlegben 3000-nél több diák tanulhat. Az aulában 680, az előadótermekben egyenkint 140 hely van. Az iskola fedett uszodát és két tornatermet is kap. A legfontosabb épületrészek természetesen a műhelyek, ahol a legkorszerűbb felszerelések és berendezések állnak rendelkezésre. Évente 500 diplomás elektronikai technikust képeznek ki Varsó új tanintéKISS ATTILA RAJZA zetében. ILf i lehetett az első őr? Ki találta fel magát a fogalmat, ki állította az első őrt? Na, most elsétálok még a sarokig, ott hátatfordítok a lámpának és felnézek a Holdra, és addig megfejtem ezt a találós kérdést. Én most őr vagyok. Nyugalom van, csendes éjszaka, — kissé hűvös — béke, a feladatom nem túl nehéz. Hány őr állt már itt előttem? És hány őr állt már szerte a világon, különböző posztokon. Még húsz lépés a sarokig. Nem hiszem, hogy addig eszembejut. Eszembejut? Ez nem juthat eszembe, mert én ezt nem tudom, nem számoltam meg, nem is számolhattam, tehát én azt csak kitalálhatom, illetve kikövetkeztetem. Nahát, gyerünk. Mi az őr? Most hagyjuk a szolgálati szabályzatot, mert ezzel nem sokra megyünk. Miért ne. Az őr mindig őr volt, az, ami ma. Igenis, nézzük csak a mai őrt. Engem. Lényegében ugyanilyen volt az első őr is, csak nem ilyen fegyverrel a vállán őrködött. Az nem vitás. Lidinek hogy rebben szét az ajka. Ilyen könnyed, ilyen varázslatos mozgó nincs még egy a természetben. Lidi ajka. Nekem a szempillám is durvábban mozog, mint neki az ajka. Ha egyszer a körülmények olyanok lennének... Kellene egy szép nagy, fűtött lakás. Letérdelnék Lidi elé és megcsókolnám a két térdét. Két ennivaló térdét. Aztán bedugnám a fejem a szoknyája alá és fejemre borítanám a szoknyáját. Az arcomat a combjára szorítanám, oda, ahol a harisnyának vége van. Ennek nincs értelme. Én most őr vagyok. Éjszaka van, a géppisztoly csöve egészen átmelegedett a tenyerem alatt és Lidi nem engedné meg ezt úgysem. Legfeljebb, ha elvenném feleségül. Mit mondjak, azért ez Csurka István: I AZ OR egy kicsit túlzás. Kálnoki honvéd, maga egy fantaszta. Mire akar maga megnősülni? — Jelentem, nem akarok megnősülni. — Szóval nem is szereti a menyasszonyát ? — Jelentem szeretem. Igaz, még nem a menyasszonyom. Csak úgy járok vele. Ha kapok kimenőt. Ha nem kapok kimenőt, nem járok vele. Legfeljebb gondolatban. No, gyere, karolj belém Lidi. Hű, a mindenségit. Ezt kellene rendszeresíteni a Magyar Néphadseregben. Minden őr, éjszakai őrségben azzal a hölggyel járhat, állhat, akit szeret. A menyasz- szonyával. Ej, ha ezt a vezérkar magáévá tenné. Mert a lányokon nem múlna, a lányok jönnének. Kart karba fűzve, MEGGYES LÁSZLÓ: VIRÁGCSENDÉLET a fejét idehajtaná a vállam- ra, és minden fordulóban egy puszi. Én helytállnék így is, nem vitás. És a nők éberek. Több szem többet lát. Hadititokba nem lennének beavatva, a körletbe természetesen nem lennének beeresztve, csupán a külső őrök mellé lennének rendszeresítve. Ez igen. So, hülyeség. Egyszerűen tudnám normális gondolatokkal végigállni a hét órát Lukács azt mondja, hogy ő, amikor elkezdi a szolgálatot, elkezd egy problémán gondolkodni, és azt boncolgatja szisztematikusan egész idő alatt. A múltkor például eltervezte, hogy milyen családi házat fog építeni magának, mennyiért, mikor, mindent a legapróbb részletekig. — És azt, hogy a feleségeddel mit fogsz csinálni benne, azt nem? — Nincs feleségem. — De majd lesz. — Természetesen. — És arra nem gondoltál? — Az nem gondolati téma, az ábránd. — Téged nem érdekelnek a nők? — De igen. Csak egy nőt nem lehet megtervezni. — Ez igaz. — Majd, ha mgelesz a ház, lesz bele feleség is.. • Azért a Lukács egy na->v marha. Én meg ábrándozom, az igaz. Nem tudok koncentrálni. Mennyivel szebb lett volna, ha szépen végiggondolom, hogy milyen és hányféle fegyverzetű őr volt eddig a történelemben. A római őr..; TL/M ire gondolt a római őr 1VM a hirtelen hűvö.ödő, csillagos mediterrán éjszakában? Katonáskodni is a rómaiak tanították meg a világot. A fegyverforgatáshoz többé-kevésbé minden nép értett, de ez úgyszólván lényegtelen. A hadsereg erejét a szervezettség adja és a szervezés római találmány. No, jó, hát bölcseletből ennyi elég. — Alszol, Lidikém? Ülnék az ágya szélén és simogatnám. Azt sem tudom, milyen ágyon alszik. És miben? Hálóingben, vagy pizsamában? Hálóing! Pizsama! A melle! A dereka! A hasa! Állj! Képzelet állj! Gyázz! Az istenit neki. No, holnap a sportfoglalkozáson meghajtom magam. Mégiscsak disznóság, hogy folyton ezen jár az eszem. Na, jön a felvezető. Hallom. Most váltják Rappait. Éjszaka már többet nem kerül rám sor. Lidi alszik. Vajon tudja, hogy szeretem?
