Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-05 / 131. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. június 5. CDORf dir vyH 1 $z. Dózsa—FTC rangadó vízilabdában Vízilabdában rangadót játszanak ma délután a szolnoki Damjanich uszodá­ban. Szolnoki Dózsa—FTC. Megannyi felejthetetlen ví- zicsáta emléke elevenedik fel e két név hallatára. Nagy­számú közönség előtt ját­szott remek mérkőzések. S micsoda játékosok: az egyik oldalon Hasznos II., Boros, Koncz, Kanizsa, Brinza, a másikon Ambrus, Gyarmati, Kárpáti dr., Felkai, hogy csak néhányat említsünk. Töméntelen izgalom, szurko­lás a lelátókon, látványos produkciók a vízben. S vál­takozó sikerek. A szolnoki szurkolóknak az egyik leg­szebb mérkőzés két évvel ezelőtt volt, amikor az FTC fennállása óta talán a leg­nagyobb arányú vereséget szenvedte el: tíz gólt ka­pott. Hasznos II. István a Dó­zsa hat bajnokságából öt­nek a részese. Az FTC el­len vívott mérkőzések közül az 1954-ben játszottra emlék­szik vissza a legszívesebben. Akkor 2:l-re győzött a Dó­zsa és ezzel bajnok lett. — Két gólt lőttem, az egyiket akcióból, a másikat négyméteresböl — mondja a balkezes bombázó. — Ezzel vezettünk 2:l-re. Utána Kárpátival párosán kiállí­tottak és a partról néztem végig a mérkőzést. Ma már teljesen kicseré­lődtek a csapatok, a régie­ket felváltották a fiatalok. Tudásban még nem érik el elődeiket, küzdőképesség­ben felnőnek hozzájuk. A ma délutáni mérkőzésen is elsősorban nagy küzdelem várható. Mit hoz a találko­zó? A Szolnoki Dózsa játé­ka Tatabányán sokat javult s szemmel láthatóan az ön­bizalma is megjött a csa­patnak. Jó a hangulat a győzelem után. Az FTC már átesett két rangadón, az egyiken döntetlent ért el, a másikon alulmaradt. Újság a Dózsánál, hogy Kádár já­tékra jelentkezett. Az esélyeket Urbán Lajos csapatkapitány így fejezte ki: — Ügy érzem, hogy az FTC ellen megszerezhetjük a győzelmet. Kívánjuk, hogy jóslata tel­jesüljön. Sporthírek Korábban közöltük, hogy Szolnok megyében nemzet­közi szakszervezeti ifjúsági labdarúgó tornát rendeznek júliusban. A napokban meg­alakult a torna szervező bi­zottsága és kialakult a vég­leges program. Szolnok me­gyében a vasutas-, az építő- ifjúsági válogatottja, vala­mint egy NDK-beli csapat indul. A végleges műsor: július 13, Mezőtúr: Vasutas ifj. válogatott—Építők ifj. vál. Július 15.. Martfű: Épí­tők—NDK. Július 17., Szol­nok: Vasutas—NDK. A Szol­nok és Békés megyéből to­vábbjutott két-két csapat Szolnok megyében vívja a középdöntőt. 19-én Török- szentmiklóson, 21-én pedig Jászberényben lesznek ket­tős mérkőzések, s a négy csapat közül ugyancsak ket­tő jut tovább a budapesti döntőbe. * Az intéző bizottság dön­tése alapján az elmaradt Szolnoki MTE—Jászjákóhal- ma megyei I. o. ifjúsági baj­noki mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Jászjákóhal- ma kapta. HÉTVÉGI MŰSOR SZOMBAT vízilabda. Szolnoki Dózsa— FTC OB I, Szolnok, Damja­nich uszoda, 18, Kőnigh. Kosárlabda. Szó. Olajbányász Kecskemét NB III, íérfi, Szol­nok, 18. Röplabda. Szolnoki TITASZ— Fejér megyei SZTC NB II, íér- £i. Szolnok, Verseghy u. 16. Labdarúgás. Kilián FSE—Szó, Olajbányász NB m Szolnok, 17.30, AJler. Kilián FSE II—Szó. Vegyiművek II, megyei II. o.. Szolnok, 16, Csák I. Idegenben szerepelnek: — a Karcagi Fáklya NB Il-es férfi kosárlabdázói Budapesten, a VM KÖZÉRT, a Szabó Lajos SE NB Ill-as labdarúgói Debrecenben a TTTÁSZ Elektromos, a kisúj­szállási NB ill-as női kosarasok Szeghalom ellen Játszanak. Az Olajbányász sakkozói Párádon r mátrai vlilámbajnokságon vesznek részt. VASÁRNAP Asztalitenisz. Szó. MÁV—Ceg­léd NB II, Szolnok, Délibáb úti Iskola. Honvédelmi verseny. Ottőröli HV versenye. Szolnok, Tisza­liget. 10. Kézilabda. Tisza Cipó—Borso­di Bányász, NB I B nót, Mart­fű, XI. Megyel bajnokság, nól: TizzafMdvárl Tsz SK—Mezőtúrt AFC 10, Tisza Cipő II—Jászal- sószentgyörgy 9.30. Szajol—ÜJ- szászl Gimn., 10. Kunszentmár- ton—Túrkeve Autójavító, 17. — Férfi: Tiszaföldvári Tsz SK— Mezőtúri AFC 11. Vegyiművek— Gyulai SE. 9, Kilián FSE—Jász- atsószetgvörgy. 10, Rákóezlfalva -Szó. Olalbányász 10, Tlszapüs- pökt—Ojszász! Tsz, 9: Török­szentmiklósi Vá&as—Jászberényi Lehel 10. Kunszentmártnn—Túr­keve Autójavító, 18. Szo'noki 1Ä- rást batnokeág: nól Csaiaazö- Bttn 9-től — férfi TiszasOlyön 9-től. Kosárlabda, Törökszentmiklós —Karcag NB HT. nól. 10.30, Tö­rökszentmiklós—Szó. Vegyimű­vek NB ni. férfi. 13. Kajak-kenu. Megyei Hiúsági leregszemle, Szolnok, 9. Rajt a villanytelepnél, — cél a Tisza Szálló elótt. Röplabda. Megyei bajnokság: Mezőtúr—Szó. MTE, Szó. TI- TASZ n—Homok, Szó. Dózsa— JESE. Vívás. Megyei úttörő csapat­bajnokság, Szolnok, Bajcsy-Zs. úti iskola, 9.15. Labdarúgás. Szolnoki MTE— Várpalotai Bányász NB I B, MTE-pálya, 16.30, Vadas Gy. Jb. Lehel—Szarvasi Spartacus Jászberény, 17, Papp, Tisza Ci­pó SE—Nyírbátori Dózsa Mart­fű, 17.30. Dull. Megyei I. o.: Jb. Vasas—Szó. Gépjavító 9, Bokor, Mezőtúri AFC—Kenderes 17.30, Ftlzessl, Szó Cukorgyár—Tószeg 12.30, Pató, Szó. MÁV TI—Üjszász 17.30. Gere I. Karcag—Kun­szentmártoni TE 17. (Hajdú me­gyéből), Szászberek—Szó. MTE ti. 17,30, Bakó, Jászjákóhalma— Túrkeve 17.30. Ragó. Jászárok- szállás—Törökszentmiklósi Va­ses 17. Gergely. Kisújszállás— Rákóezlfalva 17.30. Pálinkái*. — Megyei TI. o.: Jb. Lehel D— Jászfényszaru. 12.30, Molnár. Jászladány—Olaibány. TT, 17.30, Terenyel. Jászapáti—Rákócziúj- fatu 17.30 Puskás, Jászklsér— Zagyvarékas 17.30. Drámán, — Jászalsószentgyörgy—Gyulai SE 17. Berta. Szabó SE n—Ttszate- nyő. 10.15, Ónodi. Ttszafftldvár n—Kengvel 17.30, Halmi. Fegy­vernek—Kunhegyes 17, Bánva!, rthákhiza—Rózsa SE 17. Csábi. Tlszagyenda—M-túrl Techni­kum 17. Mthálvi. Tiszafüred—Ti­sza Cipő n 17.30, Orbán, Abád- szalók—Számi 17. Sándor. Ser­dülő bajnokság Jb. Lehel—Szó. MÁV 16. Szó. Vegyiművek—Me­zőtúr 9, Szabó, Tiazaföldvár—Sz. OlRibánvász 9. Jetinek, Túrkeve —Martfű 16. Bordáes. Idegenben szerepelnek! A Ti­sza Cloő NB n-ee férfi kézilab­dázói Szarvason, a Szó. Vöröa Meteor NB n-es nő! kosarasai Budapesten. „ Oftnr-MÁVAO ellen, a Karcagi Fáklva férfi kosarasai pedig a BKV "Kidre ellen játszanak. A labdarúgó csatiatok között a Szó. Vegyi­művek Mátészalkán. a Tisza­földvári Tsz SK Békéscsabán szerepel. A Szolnoki Dózsa if­júsági vízilabdázói Budapesten a KSI-hac utaznak. nü tílkalmazujiU A szolnoki Tejipari Vállalat anyag- raktári segédmunkást alkalmaz; erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Szolnok, Mártírok útja 13. Munkaügyi osztály. Volán 7. sz. Vállalat gyakorlat­tal rendelkező gyors- és gép­írót vesz fel. Járatainkon díj­mentes utazást biztosítunk. Je- letkezés: Szolnok, Verseghy u. 5. Főkönyvelőnél. Magasépítési munkákkal kap­csolatos költségvetés készítői munkakörbe építésztechnikust — vagy építőmestert keresünk, el­számolási ismeretekkel rendel­kezők előnyben. Jelenetkezés: Debreceni Tervezd Vállalat sze­mélyzeti osztályán. Debrecen, Ság vári Endre u. 2. szám. KÖTELEKI ÁFÉSZ kétszemélyes termelő cukrászdájába szakkép­zett cukrászt keres azonnali felvételre. Jelentkezés: Kőtelek, központi irodán. A szolnoki járműjavító üzem felvételre keres lakatos szak­munkásokat és férfi segédmun­kásokat. Jelentkezni lehet: az Üzem munkaügyi osztályán. Gyakorlott műszaki tervtárost keresünk — műszaki tervdoku­mentációk tárolásával, nyilván­tartásával és kezelésével kap­csolatos munkakörbe. Jelentke­zés: Debreceni Tervező Válla­lat személyzeti osztályán. Deb­recen, Ságvári Endre u. 2. sz. A szolnoki Építő- Javító és Szol­gáltató Vállalat szolnoki telep­hellyel kőműves, ács, asztalos és szobafestő-mázoló szakmun­kásokat alkalmaz. Jó kereseti lehetőség, 44 órás munkahét, — minden második szombat sza­bad. Jelentkezni lehet: Szol­nok, Kossuth tér I. sz. Irodaház. Szolnoki központunkban képe­sítéssel és gyakorlattal rendel­kező eépkocsielőadót, valamint szolnoki, gvönevö«;i, egri és jászberényi telephellyel gépko­csivezetőket é« Frak B—l tíou- sú forgó-rakodóra gépkezelőket veszünk fel. Fizetés meeegvezes szerint. Vállalat «^o»nok, Mártírok útja 9., munkaügy. Jászklsér Nagyközség! Tanács költségvetési üzeme Jászjákóhal­ma telephellyel énítőioari tech­nikusokat keres műszaki vezetői és művezetői munkakörök be­töltésére. Fizetés megegyezés szerint. Lakást szükség esetén biztosítunk. Tf. Jászjákóhalma 15. Portást éjszakai 4 órás szolgá­latra azonnal keres a Szigligeti Színház, bérezés megegyezés sze­rint. Nyugdíjasok is jelentkez­hetnek. Az Üjszászi Szabadság Mg. Tsz munkaszerződéssel alkalmaz jo­gosítvánnyal rendelkező erőgép­vezetőket, öntözőgénkezelőket, hálózati villanyszerelőt, autó­elektromos szerelőt, valamint vizsgázott génjármű előadót. — Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Érdeklődni lehet a tsz géptelepén. Érettségizett mezőgazdasági sta­tisztikust felvételre keres a Sta­tisztikai Hivatal Szolnok me­gyei Felügyelősége. Érdeklődni: Statisztikai Hivatal, — Szolnok, Kossuth tér, Irodaház, n. em. Az A FOR tiszántúli karbantartó műhely Szajol, felvételre keres gyakorlattal rendelkező villany- szerelőt és több éves vezetési gyakorlattal rendelkező villany- szerelő szakmával rendelkező gépkocsivezetőt. Fiatalok! Lősport Vállalat keres 14 életévet betöltött és Vtn. ál­talános iskolát elvégzett olyan fiatalokat, vcrscnvlóápolói mun­kára, akik szeretik ezt a szép sportot. 3 éves szakmunkáskép­ző iskola elvégzése után lóte­nyésztői szakmunkás bizonyít­ványt biztosítunk. Jelentkezés: Lósport Vállalat munkaügyi cso­portjánál. Budapest, VIII., Ke­repesi u. 9. Szolnoki Tejüzem Jó kereseti le­hetőséggel női dolgozókat vesz fel. — Jelentkezés személyesen, Szolnok, Mártírok útja 13. Erdé­lyi elvtársnáL Szolnok megyei Állam! Építő­ipari Vállalat azonnali belépes­se! felvételre keres: építészmér­nökökét, építőmérnököket, általá­nos mérnököket, építész szak- technikusokat, épületgép tech­nikusokat, építésztechnikusokat, mélyépítő technikusokat. Jelent­kezés a vállalat személyzeti osz­tályán. Szolnok, Ady E. u. 117/c. A Nagykunsági Építőipari Ktsz felvesz különleges gépjárműve­zetői jogosítvánnyal rendelkező Panther AK 6.3—2 t. autódaru­hoz darukezelöt. Szállást bizto­sítani nem tudunk. Érdeklődni: a szövetkezet munkaügyi cso­portjánál. Karcag, Madaras! út 27. szám. Szolnoki Nyomda Vállalat azon­nali belépésre keres kötészeti és géptermi munkára betanuló munkásnőket, és segédmunká­sokat. — Jelentkezés: Szolnoki Nyomda Vállalat, Szolnok, Má­jus I. út 19. sz. alatt. Kiskörei Tisza II Vízlépcső épít­kezés keres nehézgépkezelőket, kotrómestereket, ácsokat, vasbe­tonszerelőket, kövezőket. Kitűnő munkásszállás. Kiemelt bérezés, kollektív szerződés szerint. Ked­vezményes napi kétszeri üzemi étkezés. Címünk: KISKORÉ (He­ves megye) Vízügyi Építő Vál­lalat, létesítményfőmémökség. A kiskörei Tisza n Vízlépcső építkezés keres nagy gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket, — villanyszerelő segédmunkásokat, korszerű munkásszállás. Kiemelt bérezés. (Kollektív szerződés sze­rint), kedvezményes napi kétsze­ri üzemi étkezés. Címünk: KIS­KÖRE (Heves megye) Vízügyi Építő Vállalat létesítmény főmér­nökség. MEZŐGÉP Vállalat Szolnok, Vö- röshedsereg u. 33. sz. felvételre keres villanyszerelőt, valamint takarítónőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a fen­ti címen a személyügyön. A szolnoki postagarázs felvételt hirdet őrportás állás betöltésé­re. Jelentkezés: Szolnok, posta­garázs, Rékasi út. — Telefon: 12—122. MEZŐGÉP I. sz. gyáregysége Szolnok, Besenyszögi út, azon­nali belépéssel felvesz mezőgaz­dasági gépszerelőket, hegesztő­ket, lakatos és forgácsoló szak­munkásokat. valamint női és férfi segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Rövidített munkahét. Munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezés a fenti cí­men. A szolnoki Háziipari Szövetke­zet azonnali felvé+eire keres kétműszakos központjában lévő üzemébe konfekció varrónőket. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ma­gyar u. 14. sz. alatt. Különleges gépjárművezetői vizs­gával rendelkező autódarukeze­lőt felveszünk. Nagyközségi Ta­nács kommunális üzeme, Heves. Énítész vagy általános mérnö­köt keresünk főmérnöknek. La­kást biztosítunk. Fizetés meg­egyezés szerint. — Jelentkezés: személyesen, vagy írásban. — Töv All Mezőkovácsháza, Al­kotmány u. Azonnali belépéssel felveszünk autószerelő, crőgénszerelő, gép­lakatos szakmunkásokat, fizeté­si mód: órabér -f természetbeni juttatás (tűzifa). Erdőgazdaság, géoiavító műhelye. — Szolnok, Besenyszögi út. INGATLAN: PARADSASVARON üdülőtelek eladó 350 —349 n-öles terület­tel, elvi építési enge­déllyel. Cím: Clem- blczky Gyula Parád- sasvár, Kossuth L. utca. KÉTSZOBÁS családi ház 600 n-öl telek­kel és mezőgazdasá­gi épületekkel eladó. Rákóezlfalva. Hunya­di u. 10 szám. kétszobás kertes ház tanácsi kétszo­bás lakáscserével el­adó. Szolnok. I.. Rózsa u 13. AZONNAL beköltöz­hetően fél ház éladó. Martfű. Munkácsy u. 17. szám. A TTSZAFÖLDVARI Építői pari Szövetke­zet bérbe adja Fö. 501 tip. gyorsfelvo­nóját. Érdeklődni: a helyszínen lehet, vagy a 33-us telefo­non. ELADÓ 1172 n-öl fiatal gyümölcsös — ki3 lakható épület­tel, megosztva is. — Kocsoros, Meggyfa u. 12. Érdeklődni: Szolnok, Szabadság tér 2. I. em. Kiss. KÉTSZOBA — össz­komfortos, gázos — OTP öröklakás ga­rázzsal, OTP átvál­lalással eladó. Szol­nok, Tanács u. 7. I. em. 7. Érdeklődni: hétfőn, szerdán, —* pénteken. 17—19-ig. HAhomszobás ház részben beköltözhe­tően eladó Érdek­lődni: Szolnok Ma­gyár u 18 . délután 14—1<* között AZONNALI beköl­tözéssel családi ház, termő almás kerttel eladó. Törökszent­miklós, Szabó Rek­tor u. 12. Érdeklőd­ni : özv. Tóth And- rásné, Törökszent­miklós, Felszabadu­lás u. 45. alatt. TÖRÖKSZENTMIK- LÖS belterületén kö­ves út mellett, Bi­hari út 1. sz. alatt 2 szoba, konyhás la­kás mellékképülettei azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni : Kossuth L. u. 3/5. Ecsegl. RÉSZBEN beköltöz­hető ház Szolnokon nagyon szép helyen eladó. Érdeklődni: Szántóné. Tófenék u. 2. szám. CSF.P K rs ZÖLLÖN. gyógyfürdő közelé­ben hétvégi ház. — üdülésre 1s alkal­mas szőlővel, gyü­mölcsös kerttel el­adó. — Érdeklődni! (-«acae’né. Cserke- Jirőiiő József A. u. 17 szám. 800 n-RI föld. ebből 600 n-ől szőlő lakó­házzal . és mellék- épülettel teljes fel­szereléssel eladó. — Tiszakürt, Bundáé szárító 8. AZONNAL beköl­tözhető félház el­adó. Szolnok, Horog u. 11. szám. VENNÉK Szolnokon 2—2'/a szobás OTP vagy szövetkezeti lakást készpénzért „Szövetkezeti’* jel­igére a szolnoki hir­detőbe. SZOLNOK, Méhész u. 3. szám alatt 2 másfélszobás ház — lebontásra eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Móra Ferenc u. 13. I. em. 17. 500 nv alapterületű ráépíthető telek el­adó. — Szolnok, Gyöngyvirág u. 37. TISZAFÖLDVAR — Ökincsem, Fő u. 5/a. főútvonal mellett — buszmegálló 5 perc, kettőszoba 4- helyi­ségből álló két csa­lód részére is al­kalmas családi ház állattartásra alkal­mas gazdasági épü­letekkel, — (istálló, ólak) 1200 n-öl sző­lő felszereléssel sür­gősen eladó. Nagy János. SZOLNOK. Koszorú u. 9. szoba-konyha, előszoba. spe’zből álló házrész eladó. Érdeklődni: ugyan­ott — vagy Tószeg, Deák F. u. 1., va­sárnap. ADáC-VÉTFL» KOMPLETT kovács- szerszám felszerelés, valamint egy 1ó ál­lapotban lévő Kom ár motor eladó. Szol­nok. Verseghy u. 23. MENYASSZONYI ruha és koszorúslá­ny! ruha kölcsön­zés. Szolnok, Ver­seghy u. 32. Az DCSÖDI Építő és Vegyes Ktsz el­adásra kínál üzem­képes állapotban lé­vő 1 db IFA-Framo 0.73 to. gépkocsit és 1 db Super Zetort, 2 db román (bille­nős) pótkocsival. — Eladási ár megegye­zés szerint. Érdek­lődni a fenti címen. Telefon: Öcsöd 16. 8 RÉSZBŐL álló — kombinált szobabú­tor olcsó áron el­adó. Szolnok, Hor­gász u. 9. ELADÓ 1 db Fischer henger fúrógép. 1 db motorkerékpár henger fúróeéo. — Szolnok, Verseghy u 28fa. Halmai. Részletfizetésre re­kamiék. fotelágyak, garnitúrák. Körien képes árjegyzéket. Román kárpitos. — Budapest. Nagyme­ző u. hatvanhat. 8/80 Grosser 2 tű­ágyas síkkötőgép és 6 fejes fonalorsózó, motorral eladó. — Szolnok. Vöröscsil­lag u. 66. n. em. 9. Takács. ELADÓ egy kom­binált szobabútor, Törökszentmiklós, Felszabadulás u. 46— 48. II. em. 15. Fürdőszobai vörös­réz hengeres kály­ha és Super kétak- nás szobai kályha eladó. Szolnok. Ma­dách u. 16. Balázs. 30 MÉH család Hu­nor rakodó kantár­ba ára 500.— Ft és egy vándorkocsi 36 kaotáros üresen el­adó. Sebők, Heves Fő u. 61. S INGER szabógép eladó. — Szolnok. Nyúl u. mellékköz 7. Bálint István. MODERN — mély gyermekkocsi el­adó. Szolnok, Vö­röscsillag u. 64. IV. em. 17. Nagy. GÉPJÁRMŰ: WARTBURG de Luxe CZ rsz. keveset fu­tott, eladó. Szolnok, Dobó I. út 5. Ér­deklődni: 17 óra után. M—17-es fehér Ford Taunus eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Vcröscsillag u. 5. 17 órától. CM-es Wartburg de Luxe új motorral és egy Pannónia 9 000 km-rel eladó. Mező­túr, Kiss J. u. 24. OPEL Kadett újsze­rű állapotban eladó. Jánoshida, Cukrász üzem. TRABANT 60l-es új­szerű állapotban el­adó. Bartók. Szol­nok, Mátyás kir. út IV. ép. m. lh. H. em. 1. 408-as Moszkvics, — kékszínű CS rend­számmal eladó, ör­ményes, Dózsa Gy. u. 21. Imre. 600-as Trabant mű­szaki vizsgázott el­adó. Szolnok. Ma­dách u. 20. Telefon: 12—420. 600-as Trabant el­adó. Szolnok, Kán­tor u. 5. CEZETTA 175 cmS robogó eladó. Ér­deklődni: Jászkara- jenő, Táncsics u. 6. 250-es Pannónia mo­torkerékpár kifogás­talan állapotban el­adó. — Fegyvernek, Felszabadulás út 123. Kovács Simon. JÓL garazsírozott — CP-s 601-es Trabant és Pannónia eladó. Tiszaföidvár, Bajcsy Zs. u. 14. SKODA 1000 MB el­adó. — Jászberény, Tanács krt. 14/a. II. em. 5. FIAT Coupé 850-es piros színű príma állapotban eladó, — sürgősen. Kiss. — ..Ajándékbolt’* Szen­tes. Kossuth u. 4. Lakás: Petőfi u. 7. VOLGA CU-rend- számú eladó. Ér­deklődni: munka­napokon. Lenin u. 191. Telefon: 59—39. Eger. MOSZKVICS 407-es megkímélt állapot­ban sürgősen eladó. Jászjákóhalma, — Bocskai u. 10. KEVESET futott 3 éves műszaki vizs­gázott Fiat 500-as eépkocsi eladó. Tö­rökszentmiklós. Le­nin u. 4. Karakas. TRABANT 601 -es kitűnő állapotban eladó. Törökszent­miklós. Vöröshad­sereg u. 168. MOST vizsgázott CG-s Wartburg el­adó. — Érdeklődni: Szolnok, Zrínyi u. 6. 17 óra után. ÜZEMKÉPES 1102-es Skoda 60 OOf -ért el­adó, tartalékalkat­résszel, — Gogolák, Karcag, Kossuth tér 8—10, I. em. 3. CN-es rsz. világos­kék 601-es Trabant 38 000 km-rel állan­dóan garázsban tar­tott eladó. Dr. Nyer­ges, Szolnok, Bába­képző. KITŰNŐ állapotban lévő — kiskerekű Wartburg eladó. — Szolnok. Puszta u. 5. Meggy cbí telep. CP-s 353-as Wart­Skoda eladó. Tisza Ferenc Szolnok, Vá­góhíd u. 5., autó­szerelő. VIZSGÁZOTT Wart­burg — nagykerekű eladó. Üjszász. Ady E. u. 1. Nagykert. Káló. FELÚJÍTÓ TT mű­szaki vizsgázott CF- es Trabant eladó. Szolnok, Hubai u. 17. 16 óra után. OP-s 353-as Wart­burg sürgősen el­adó. Martfű. Lenin u. 5. Németh. JAWA 05-ös motor- kerékpár újszerű állapotban eladó. — Szolnok, Beloiannisz u. 68. I./4. Érdek­lődni: délután. házasság: 30 ÉVES 160 cm magas barna, szolid házias leány isme­retség hiányában ez­úton keresi korban hozzáillő műszaki dolgozó férfi isme­retségét, házasság céljából. Válaszleve­leket: — „Lakásom van’* Jeligére, — a jászberényi hirde­tőbe. EGYÉB: KIADÓ bútorozott szoba, gázos, kony­ha használattal, le­informálható gyer­mektelen dolgozó házaspár részére. — „Kertes lakás” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. GARÁZS kiadó. — Szolnok. Vocztok u. >,Azonnal” jeligére a szolnoki hirdetőbe. MÁJUS 30-án elve­szett Szandaszőllős Csollák kocsma kör­nyékén aktatáska, 2 literes demizson- nal. Kérem a be­csületes megtalálót 200.— Ft jutalom ellenébe adja át. Szolnok, Mártírok útja 33, Kerekes. LAKÁSCSERE: EGYSZOBA kom­fortos gázfűtéses törökszentmiklósi la­kásomat elcserél­ném hasonlóra, — vagy nagyobb szol­nokiért. „Szövetke­zeti** jeligére a ki­adóba. KOMAROMI kettő­szoba összkomfortos főbérleti lakásomat hasonló szolnokiért elcserélném. Választ „411** jeligére — a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM 2.5 szobás, hallos, kom­fortos, gázfűtéses — tanácsi lakásomat 1.5 szobás komfortosért, megegyezéses ala­pon. — I. emeleti előnyben. Szolnok, Kossuth u. 12. III. em. 1. Érdeklődni: szerdán, csütörtö­kön és vasárnap délután. ___________ T ATABANYAI kü­lönbéi áratú kettő­szoba összkomfortos távfűtéses lakáso­mat — elcserélném szolnokiért. „Szép- fekvésű” jeligére a srolnoirt hirdetőbe Hirdessen a Néplapba! A SZOLNOK MEGYEI ÁLLAMI építőipari vállalat gépészeti OSZTÁLYA azonnali belépéssel felvesz dömpervezetőket, váltós gépkocsivezetőt és egy vontatóvezetőt TÁTRA 141 típusú vontatóra Jelentkezni leheti Szolnok, Pálffy János úti garázs

Next

/
Oldalképek
Tartalom