Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

Elhamarkodott vállalkozás (Á Stern-ből) »jrondják, bosszút állni csúnya, alantas dolog. Indulat! ötszáz voltos áram az erekben, vörös köd az agyon, az idegek vitustán- cot járnak, a kéz zöld-fehé­ren szorítja a kemény pen­géjű kést. egy rövid cikkázó ív, az ellenfél sóhajt és véré­vel tisztára mossa a bosszút álló gyilkos családi szégyent. Szicíliai bosszú! Parasztbe­csület! Nemes bosszú! A franciák könnyedebbek. A megcsalt férfi átmegy a szomszédba, karonragad egy fiatal lányt, tüntetőén elvo­nul a csaló nő előtt és finom man visszaszól: Ma cherie, ma nem jövök haza. Talán addig maga is szórakozhatna a katonasággal. Csókot int és elvonul, karján a csacsogó, fiatal nővel. A magyar kevésbé hajlik az önbíráskodásra. Ősidőktől fogva a tisztelt bíróságba ve­ti bizalmát. Ha per. úgy­mond. hadd legyen per. Én is bízom a tisztelt bíróság­ban, de úgy érzem, az én ügyemben most nem tudott volna igazságos Ítéletet hoz­ni. Bár ügyem jóval megha­ladta a tyúkérőt, mégis az önbíráskodás külhoni mód­szeréhez nyúltam. Beisme­rem: bűnöm előre megfontol­tan, körültekintően és rava­szul követtem el. Tettem egyetlen indítéka a bosszú, önmagam persze nem tud­tam és e percben sem tu­dom eldönteni, hogy a szíve­met féltő érzés és az ebből eredő tettem nemes-e vagy nemtelen. Mindenesetre bosz- szú után szomjazó lelkem most megnyugodott, mindösz. sze az zavar, hogy ha áldo­zataimmal találkozom, aka­ratlanul is kajánul vigyorgok. Van megoldás Már az egész család el­veszti a türelmét, nem tud­tak mit csinálni Rektorral, a haragos természetű ház­őrző. kutyával. — Tudod mit, Feri — mondta Bonifác szomszéd, Hektor tulajdonosának. — Itt már' nem segít más, csak egy marék ólom. Szórjál ólmot a bal fülébe. • — Gondolod, hogy ez se­gít? — kérdezte Feri. — És hogy szórjam a fü­lébe az ólmot? — Sörétes puskával, hang­zott a válasz. FELELET A diák nehéz matemati­kai egyenletet oldott meg. A tanár kedvtelve figyelte a megoldás módját és végül gyanakodva megkérdezte: — Kitűnő! És egyedül dolgozta ki ezt a példát? — Nem. Két ismeretlen­nel. Lámpaláz Lelkemben semmi részvét, semmi bánat. Sztorim a következő: Az utca, ahol lakom, hatal­mas háztömbökből ál] és mindenben komplett. Korcs­ma, presszó, patyolat, cipész, csemegebolt, valamint a tánciskola mindössze egy karnyújtásnyira tőlünk. Két­ezer táncos lábú fiatal lány és fiú éj az utcánkban. Itt felénk játszanak a Scampo- lóék, az Omegáék. Azt mond. ja a 16 éves fiam, hogy apa, adj egy kis dohányt, megyek a Scampoló bulira. Kocog a térdem, arcizmaim rángatóz­nak, de a fiú cseles, a ház- mesterné előtt kérte a pénzt, nem járathatom le magam, adok egy ötvenest. A szobá­ban letol a feleségem, hogy én egy smucig fráter vagyok, a fiú mindig őt vágja le egy húszasra. miért nem én adok? Valóban, miért nem én? Feljön a házmesterék fia két sráccal: — Béla, kész vagy már? Kijön a gyerek a fürdőszo­bából, megfogja a házmes­terék fiának lábszárán a nadrágot, felhúzza és mutat­ja a cipőt. Most kapta a szü­leitől. Mindannyian engem néznek. — Szép — mondom — há­nyas? — Negyvenes — válaszol a tulajdonos. — Érdekes, negyvenötös­nek néztem, olyan hosszú és tompa az orra. — Igen, kisiparos munka. ötszáznegyven forintba ke­rült. Párizsban ez a menő fazon. Fiam undorral felhúzza a háromszáz forintos állami cipőt és díszlépésben hagyja el a szobát, ezzel jelezve, hogy az ő lábán nem párizsi, hanem katonabakancs van. Másnap a fiam: — Tulajdonképpen mi sem vagyunk szegények, igaz? Zoli papája kertész. Te könyvelő vagy. És neki öt­száznegyvenes cipője van. Miért kell nekem hendikep­pel indulnom a lányoknál? Egészen mulatságos, sőt anakronisztikus dolog, hogy egy modem nővel, modem zenére járom a modem tán­cot, ócska kincstári szerelés­ben. Konfekció ruhát veszel nekem, topogóm buta ba­kancs, nem érzem benne a figurát. Tulajdonképpen ti mire költitek a pénzt? Ki­szúrod a szemem egy hú­szassal... — Az az anyád volt... — Nem mindegy?... Másnap én: — Gyere, elmegyünk vá­sárolni. Te csak mondd, mi a menő és én megveszem. Kérésem: ha megjövünk légy szíves látogasd meg a bará­taidat, lehetőleg az otthonuk­ban. A könnyed mozdulattal el­lopott kosztpénz a zsebemben lapuL Rójuk az utcát, bámul­juk a kirakatokat. Aztán megtérünk a zsákmánnyal. Vettünk egy Lee farmernad­rágot, egy ötszáznegyvenes cipőt, egy fehér garbóinget és egy tenyérszélességű de­rékszíját, rézzel kiverve; Nem mondom, időnként föl­támadt bennem az ellenállás, de bosszúvágyam mindig le­győzte. — No, fiam öltözz fel és mutasd meg mindenütt a sze­relést. Szépek ezek a júniusi es­ték. A mi utcánk különösen szép. Már minden zöld és két nap óta tele van farmernad- rágos. garbóinges srácokkal. A fiúk esküsznek, hogy cso­da klassz ízlésem van és messziről köszönnek. Én is köszönök mindenkinek. A szülők faSSmsan biccentenek, a házmesterné hátat fordít. Tessék mondani, miért? És miért a kaján vigyor az ar­comon? És a feleségem miért főz egy hete paprikáskrump­lit? És miért főznek minden házban paprikáskrumplit? És a feleségem miért beszél velem dixilend stílusban, trombitahangon? Hogy az ő szerelése hagyományos, tehát tavalyi? Most még édes a bosszú. De tessék szíves.len­ni megmondani, ha ebben a nemes versenyben elfogy a pénzem, mit tegyek? Suha Andor Na fiam, öltöss fel Szolnok megyeiN éplap szatirikus melléklete 491. Csípés Ne ítéljünk elhamarkodottan Szöveg nélkül Mindig meghatódom azon, 'hogy milyen tapintatosan szemérmesek vagyunk Mi­csoda nagyfokú humaniz­musra vall például az is, hogy az újságok nem írják ki a G. L. monogrammal rendelkező ifjú nevét, aki a közelmúltban kifosztotta a puszpánbükkösi OTP kiren­deltség pénztárát és a havi ötszáz forint nyugdíjkiegé­szítésért ott szorgoskodó Blé­zer Arankát (aki feltehetően már nem volt ifjú) megfoj­totta, majd erőszakot vett rajta. Szegény kis G. L.i Tettének elkövetésekor még nem is volt egészen tizen­hét éves. Hát tudhatta 6, hogy mit cselekszik!? Hiszen a rendőrnyomozónak is azt vallotta, hogy a pénz tulaj­donképpen nem is neki kel­lett, hanem vele közös ház­tartásban élő szeretőjének, aki szenvedélyes lóverse- nyes és idült alkoholista. Ez a romlatlan, pajkos gyermek tehát voltaképpen áldozat. Nem lenne méltányos egy ilyen szerencsétlen fiatal­ember nevét meghurcolni. Ki tudja, talán még törést okozna a lelkivilágában! Ma­radjon csak homályban ki­léte. Ha két-három év múl­va kiszabadul, ne rettegien tőle senki. Induljon „tiszta lappal”, ahogyan mondani szokták. Ne féltsük tőle leá- nyinkat és asszonyainkat a világért se! A kis H. É. nevét is csú­nya dolog lenne világgá kür­tölni, noha ő ellene már több ízben adtak ki orszá­gos körözést. Viszont, ha jól belegondolunk, mit tehet ró­la ez a szegény kislány, hogy a deresedő és neki átmene­tileg mindig otthont nyújtó urak inkább megtalálják a szeretet és a megértés után sóvárgó kis leikéhez az utat, mint az állami nevelőintézet í vezetői!? Ezért állandóan szökni kényszerül. Mert bol­dog akar lenni. Hát bűn ez!? Vagy itt van az eleven, de különben igen szófogadó kis R. J. esete, aki nagyanyját — miután az három fejsze­csapástól sem szenderült jobblétre —, dinamittal fel­robbantotta, mert az öreg­asszony ellenezte, hogy a la­kásában naponta házibulit rendezzenek. Egy héten csak hatszor akarta megengedni. Hát csoda ezek után, ha a kis R. J. elragadtatta ma­gát!? Lám, ide vezet a kon­zervativizmus és a m eg nem értés. A megcsontosodott el­veket valló vénasszony értet­lenségével bűnbe sodort egy ártatlan, bimbózó lelket! E három példa is arra fi­gyelmeztet: ne ítéljünk el­hamarkodottan! Hiszen fia­talokról van szó! Van még bőven idejük megjavulni és jó útra térni. Még elgondol­ni is szörnyű, mi lenne ha az újságok történetesen ki­írnák a teljes nevüket ezek­nek a rakoncátlan kópéknak és így, mondjuk úgy har­minc év múlva, egy akkori ifjú a padláson talált 1970- es újságból arról értesül­hetne, hogy békésen pipáz- gató, — köztiszteletben álló nagyapja valaha a Népsta­dion úti rajkóegyüttesbe szer­vezett táncoslábú leányokat. Hát tudná tisztelni ezek után!? Kérdéses. Ágh Tihamér Év végén az első osztályban Hogy milyen kis dolgok is nagy örömet tudnak sze­rezni egy pedagógusnak? A dolog ott kezdődött, hogy amikor első nap ment az iskolába, sírt Szünetben ösz- szeszedte a cókmókját, s át­ült egy üres padba. Min­den szünetben ugyanezt csi­nálta. Fogta a táskát be­ült egy padba, bepakolt, s csendben volt egésts órán. Ha rá szóltak, sírva fakadt Eltelt egy év, a tanító néni örömmel újságolta: — Anyuka, a kislány teljesen megjavult Naponta már csak egyszer költözik. Alekszandr Fürstenberg: Miniatűrök Ha a krokodil felfalja az el­lenséged, ez még nem jelen­ti azt hogy ezzel a barátod lett ☆ A művészet áldozatokat kö­vetet de nem szabály, hogy a nézők legyenek azok. ☆ Tanuld meg mások sikereit túlélni. ■Í5f A szakértő megengedheti magának, hogy ne legyen határozott véleménye. A laikusnak mindig van.-'V Emelkedj önmagad fölé, de ne veszítsd szem elől magad. Molnár Sándor fordítása Megfelelt Egy régiségbolt tulajdono­sa új eladót vesz fel. Előbb azonban kipróbálja. Lehajol és a padló deszkájából ki­hasít egy szálkát, majd meg­kérdezi? — Mi ez? — Madame Pompadour fogpiszkálója — feleli ha­bozás nélkül a jelentkező. Felvették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom