Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
A. L, SchargorotUki: Á gyufásskatulya A ruhatárban a következő feliratú cédula volt kifüggesztve: „Egy gyufásskatulyát találtam. Átvehető: Masnik, 30-as szoba.” Megtapogattam a zsebem, a doboz hiányzott. — Jó napot — mondtam, miközben beléptem a 30-as szobába. A súlyos íróasztalnál egy férfi ült fehér zakóban és nadrágban. — Jó reggelt — javított ki tárgyilagosan. — Mi ugyanis sokáig alszunk! A skatulya miatt jött? — Pontosan! — Nos akkor nézzük csak! Foglaljon helyet. Leültem. — Neve? — kérdezte. Megmondtam. — Születési éve? Válaszoltam neki. — Nemzetisége? Azt is közöltem. — Személyi igazolványának száma? Felírtam. Masnik tüsszentett egyet, majd tüzetes.n végigmustrált, s gúlyos vigyorral érdeklődött: — Tehát ön vesztette el a dobozt? — Igen, én. — Akkor feleljen gyorsan. A doboz színe? — Kék. — Szélénél? — Sárga. — Mi van a tetején? — Egy férfi csákánnyal. — Hány szál volt benne, he? — Mi? — kérdeztem izgatottan. — Hány gyufa? N]em tudtam, fogalmam sem volt róla-. De muszáj volt felelnem, így a szerencseszámomat neveztem meg: ■— Tizenhét... — Bedőlt! Felsült! — kiáltotta Masnik. — Jól behúztam barátocskám! Ha- ha-ha! Elpirultam. — Na jól van — vígasztalt meg —, nem akarunk mi kicsinyesek lenni, meg vagyunk győződve, hogy ez az ön doboza. Ehhez semmi kétség nem fér. Győztesen tartotta elém a gyufásskatulyát, melyet a páncélszekrényből vett elő. — Vegye át nyugodtan! őrizze meg! Megköszöntem, s az ajtó felé indultam. — Állj! — kiáltotta. — Mi van még? — kérdeztem. — Nyugtáznia kell! Aláírtam a nyomtatványokat, majd kitántorogtam a holdfényes estébe. Közben ugyanis szép csendben beesteledett ... Fordította: Steiner Katalin Kétféle Kis kikapcsolódás Tábla az ablakban Saját termésű bor van eladó. Osztón tessék mondani, rizlinget terem-é a bácsi, avagy csövi — akarom mondani — kövidinkát? Nen akartam megbántani a ház urát, hogy megkérdezzem tőle: remélem volt már — mint anatómiai csoda — az országos mezőgazdasági kiállításon? Tudtommal a szőlőt termelik, s ebből a bort. Ami tőlünk terem, az legfeljebb plusz egy fő. múzsa Magyarázat Egy kislány megmutatja édesanyjának különböző iskolafüzeteit. A mama egy teljesen üres füzet láttán csodálkozva megkérdi: „Ez az üres füzet mire jó, kislányom?” A kislány szemrebbenés nélkül válaszol: „Ezt a fejszámoláshoz használjuk.” Meghívás — Látogasson meg bennünket holnap este, tanító úr. Feleségem zongorázik majd önnek, kislányom énekel, nyolckor pedig megvacsorázunk... — Köszönöm a meghívást. Tehát pontosan nyolckor ott leszek. — És még? — Egy gerenda hordalékfa. — Mennyi idős? — Ki? — A férfi. — Középkorú ... — S az aláírás? — „Használjon hordalékfát!” — Ez lenne tehát — állapította meg Masnik és letörölte izzadt homlokát. — Ügy látszik, tényleg öné a doboz. Hirtelen hangot váltott: A helyzet diktálja Winston Churchillnek még életében szobrot emeltek. A szobor leleplezésén egy újságíró barátja megkérdezte: — Nos, milyen érzés, ha valaki jelen van saját szobrának leleplezésén? — Biztosíthatlak, hangzott Churchill válasza, hogy mától kezdve más véleményem van a galambokról. Igen, Igen, a legfontosabb az Ihlet! (A Polish Weekly-ből) Az öreg skót családjához becsönget egy koldus: — Nem ajándékoznának nekem kérem valamilyen öregebb öltönyt? — Nem! — És mit csinál a régi ruhájával? — Este fölakasztom a fogaska, reggel pedig újra felveszem! — válaszolt a skót és becsapta az ajtót. Megoldás Én nem vagyok otthon, de a kutyám igen. Kérem, csengessen az ajtón sokáig, amíg a kutyám amúgy istenigazából el nem kezd ugatni. Az ugatáshoz egy idő után csatlakozik majd a szomszéd kutyája is, mire a szomszéd — aki egy kissé nagyot hall — kutyája ugatására kinyitja az ajtót. A csomagot hagyja kérem a szomszédnál. Micsoda — Kérem — szóltam halkan és finoman —, igazán távol áll tőlem a kispolgári türelmetlenkedés, de ugyebár mégiscsak huszonheted- szer teszem itt tiszteletemet, a belég pedig még mindig nincs aláírva. Könyörgöm, jelöljön ki egy végleges időpontot, hisz én Bazinckarci- káról járok fel önhöz, háromszori átszállással, amellett reumám is van... — Nocsak! — mondta erre ügyem intézője, a kisfejű, tatárbajuszos fiatalember. — Noszogatjuk a dolgozót, noszogatjuk?! Felállt, nagyot nyújtózott, csak úgy ropogtak a csontjai, kikanyarodott az íróasztala mögül, odasétált hozzám. Mélyen a szemembe nézett Megfogta az orromat. Csavart rajta egyet. Aztán páros lábbal a tyúkszememre ugrott. Amikor magamhoz tértem, elhatároztam, hogy panaszt teszek a hivatal legfőbb vezetőjénél. Persze, nagy reményeket nem tápláltam, miközben végigsántikáltam a folyosón, mert ahol egy kis beosztott ennyira magabiztosan csavarja meg az ember orrát, ilyen gátlástalanul ugrik rá páros lábbal az ember tyúkszemére, ott milyen viselkedést várhat az ember a fő-főnöktől?! Nagyon kellemesen csalódtam! A főnök leültetett, cigarettával kínált és amint előadtam panaszomat, szemmel láthatóan nőtt benne a felháborodás. — Nem találok szavakat! — jelentette ki végül. Ami önnel itt történt, az az egekre kiált! Teljesen összeegyeztethetetlen a humanista ügyintézéssel. Egészen feldúlt engejn, amit ön itt előadott ... Bocsásson meg, be kell vennem valami ideg- csillapitót. Meg-megroggyanó térdekkel, lehorgasztott fejjel kisietett a szobábc^. Alighogy a tápétás ajtó becsukódott mögötte, már nyílott és beosont rajta ügyem intézője, a kisfejű, CSEL Körösi hajnalban jön haza. Csendesen leveti a cipőjét, levetkőzik. Mikor már csak ingben van, lever valamit a kezével az asztalról. A felesége rögtön felébred. Mikor megpillantja, elcsodálkozik: — Miért kelsz fel olyan korán, hiszen csak fél öt van! — Igazad van, — mondja Körösi — még egy kicsit visszafekszem. És nyugodtan bemászik a dunyha alá. fejlődés tatárbajuszos fiatalember. — Nocsak — sziszegte —, árulkodunk a dolgozóra, árulkodunk?! Meghúzta a fülemet. Gyomroi. bokszolt Sípcsonton rúgott Ájulásomból akkor ocsúdtam fel. amikor a főnök éppen visszatért. — Sajnos — folytatta félbehagyott vallomását — még csak azt sem állíthatom. hogy ná rnk az ügyféllel szemben alkalmazott brutalitás elszigetelt, egyedi eset lenne. Ütik-verik őket, mint a répát. Ahelvett, hogy az ügyeiket intéznék. Pedig elsősorban azért kapják a fizetésüket. Elmeséltem neki, hogy míg távol volt, mit művelt újfent a beosztottja. — Megáll az ész! — mondta. — Nem hiszem, hogy másutt ilyesmi előfordulhat! Pont a vezetésem alatt álló hivatalban vannak napirenden ezek az anomáliák! Vajon mivel érdemeltem ki én ezt a sorstól? Ráborult az íróasztalára, válla rászkódott a sírástól. Vigasztaltam, nyugtatgattam, nem sok sikerrel. Aztán lábujjhegyen távoztam, hogy még idejében kiérjek az állomásra. Nem értem ki. A folyosó végén elém állt ügyem intézője, és elintézett. Amikor a hordágyon a mentőkocsihoz vittek, mielőtt újra elvesztettem volna öntudatomat, jóleső érzéssel néztem vissza az iroda-házra. Istenkém, micsoda fejlődés! Mekkorát léptünk előre! Itt nincs elvtelen mosakodás, rosszul értelmezett kollegalitás a vezető részéről, itt nemcsak meghallgatják a jogos panaszt, de együtt is érez a főnök a félig agyonvert ügyfelekkel! Nem ködösít, nem szépíti a rideg tényeket, nem igyekszik véletlen esetnek feltüntetni a jellemző fogyatékosságokat Boldogan ájultam el ismét. Kürti András Az indokok A párizsi rendőrségen egy „nem becsületes megtaláló” ügyét vizsgálják ki. A fel. ügyelő szigorúan megkérdezi: — Miért nem adta le a talált 10 000 frankot a rendőrségen? — Már késő este volt és nem akartam önöket zavarni, felügyelő úr.„ — És másnap? — Másnapra már semmi sem maradt a pénzből, felügyelő úr. A RECEPT Az öregember elmegy az orvoshoz Az orvos megvizsgálja és azt mondja: — Levegőváltozásra van szüksége. Utazzék vidékre. Feküdjön le mindennap korán, igyon tejet, sétáljon rendszeresen. Naponta csak egy cigarettát szívhat. Egy hónap múlva az öreg ismét jelentkezik az orvosnál és azt mondja: — Nagyon jó tanácsot adott nekem, doktor úr. Elutaztam falura, minden nap korán lefeküdtem, tejet ittam. szóval mindent megtettem. amit csak javasolt. Kezdetben egy kicsit nehéz volt elszívni naponta egy cigarettát. Az én koromban nem olyan könnyű rászokni a dohányzásra. Kritikus szellem — A tegnapi óra, amit miniben tartott, valahogy érdekesebb volt... (A Polish Weekly-ből)
