Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-21 / 118. szám
1971. május SI. Ä70I SÍOK WPnTíl VTPT.AP 3 i Középtávú fejlesztési terv a karcagi Lenin Tsz-toen Vei érán úttörővezetők tata kozó ja Az országosnál is gyorsabb ütemben monokultúra így fenntartható. Évente 240—250 vagon rizst termelnek. A Lenin Tsz az új ötéves tervben a termelés volumenét az alábbi arányok szerint akarja növelni: a búzáét 11, a rizsét 31. a kukoricáét 130, a cukorrépáét 28, a lucernáét 11 százalékkal. A kukorica területe 560- ról 850 holdra, az átlagtermés 20-ról 30 mázsára nő. Ezt az új szakosított sertéstelep építése, a biztonságos takarmánybázis megteremtése teszi szükségessé. Több húst a n pgazdasagnak A szövetkezet az utóbbi 5 év átlagában — évenként — 2819 mázsa sertést értékesített, 1971—75 között 4470 mázsát fog. Már épül az új> szakosított sertéstelep, mely évenként 5400 hízót fog ki- bocsájtani. Tervét az Állat- tenyésztési Kutató Intézet dolgozta ki. A szövetkezetben jelentősen növelik az egy tehénre, egy kocára és egy anyajuhra eső hús értékesítést, összességében 100 kh szántóra 70 mázsa helyett 90 mázsa (28 százalékkal több) húst értékesítenek. Ismertek a negyedik ötéves terv országos előirányzatai. Eszerint a növénytermelés hozamát 2,6—2,8, az állattenyésztését 3—3,2 százalékkal kell növelni. A Lenin Tsz növénytermelése viszont 20—22. az állattenyésztésé 5,5 százalékkal emelkedik. Az országos előirányzatokat tehát jelentősen meghaladják. Megfontoltan, megalapozottan Minden terv realitása a megalapozottságtól függ. A Lenin Tsz vezető szakemberei megfontoltan — minden külső és belső tényezőt figyelembe véve — terveztek. A célok elérése érdekében a hogyanra is választ adnak, mert kidolgozták annak előfeltételeit. A Bezosztája helyett új, korszerűbb, bővebben termő fajtákat honosítanak meg (Auróra, Rannaja, Miro- novszkája, Kaukáz). Valamennyi szovjet fajta, s a szükséges vetőmagvakat már megrendelték. Űj kombájnokat szereznek be. 14 nap alatt akarnak majd learatni, elcsépelni. A rizst, 20 munkanap alatt szándékoznak betakarítani. Ehhez is több gépet vásárolnak. Számításuk szerint a betakarítási veszteség így 50 százalékkal csökkent- hetőw A kukoricából is új fajtákat honosítanak meg. A terület 6O-^-70 százalékát vegy- szerezik, zömét géppel takarítják be. Mostanában kevés gazdaságban hallani: nagyobb területen termelünk cukorrépát. A Lenin Tsz 110 holddal növeli területét. Idén kísérletként bevezették a szemenként! vetést (így alig, vagy egyáltalán nem kell egyelni) és a vegyszeres gyomirtást. A betakarításhoz francia gyártmányú gépsort vásárolnak, mellyel 200 hold termését lehet betakarítani. A vásárlásra az állami dotáció is ösztönzi őket. A gépesítésre az idén 3 millió forintot költ a tsz. s öt év alatt, évenként 2,5 millió forintot. Az állattenyésztésnél is előbbre lépnek. Elkészül a 400 férőhelyes szakosított tehenészeti telep tanulmány, — majd kiviteli terve. Bővül a juhászat. A tagok jövedelmére is gondoltak, ezt 5 év alatt 10 százalékkal akarják növelni. Olyan arányban tehát, ameddig nem kell jövedelem nö- vekménvadőt fizetni. A karcagi Lenin Tsz terve megalapozott terv. Végrehajtásával tovább fejlődik a szövetkezet. Ehhez bizonyára tagjai is minden támogatást megadnak. A MÉM rendelete előírja. hogy ez év június 30-ig minden mezőgazdasági termelő- szövetkezetben el keli készíteni a gazdaság középtávú fejlesztési tervét. A szövetkezetek új ötéves terve 1971 —75-ös évekre szól, s kapcsolódik a népgazdaság fejlesztési tervéhez és figyelembe veszi annak előirányzatait. A nagyterületű, 11 500 holdas karcagi Lenin Tsz-ben még tavaly decemberben hozzáfogtak az új ötéves terv elkészítéséhez. Az agronómia a fejlesztés 3 fő variációját dolgozta ki, melyből a vezetőség a legmegfelelőbbet választotta ki, melyet azután Mohácsi Imre főagronómus és munkatársai részletesen kimunkáltak. A fejlesztési terv készen van, most már csak a beruházási és pénzügyi részt kell kidolgozni. Ez a főkönyvelőre vár. A tervet, közgyűlés elé terjesztik jóváhagyás végett. A szövetksie) pén üg i st bilüóía A Minisztertanács csütörtöki ülése A tervkészítéskor a harmadik ötéves terv tapasztalataiból indultak ki. Az 1966 —70-es időszakban két jó esztendő, egy közepes és két gyenge év váltotta egymást. Tavaly például 15,3 milliós volt a belvízkár, 670 hold maradt vetetlen. • Mohácsi Imre főagronómus szerint a szövetkezet pénzügyi stabilitása négy ágazat, illetve termék hozamától függ. Az állattenyésztéstől (árbevétel 20 millió), a rizstől (árbevétel 18 millió), a kenyérgabonától (árbevétel 9 millió) és a cukorrépától (árbevétele 5-5-5 millió) öt év átlagában. — Ha a négy közül kettőben a tervet elérjük, a tsz pénzügyileg már stabil. 1968- ban a 3 főnövény tervét túlteljesítettük, 1969-ben csak a rizsnél volt alacsonyabb a hozama, a többiek tervét túlteljesítettük, tavaly viszont a búza és a cukorrépa hozama, árbevétele maradt a tervezett alatt. Növénytermelésünk összességében stabil, öt év átlagában a tervezettől plusz — mínusz 10 százaléknál nem volt nagyobb eltérés. A szövetkezet — a második ötéves tervhez viszonyítva — a harmadik ötéves tervben dinamikusan fejlődött. A halmozott termelési érték 60, a növénytermelés 41, az állattenyésztés 37, a tagok jövedelme 30 százalékkal emelkedett. A tsz tiszta vagyona 84 százalékkal nőtt, az egy dolgozó tagra jutó kereset pedig 42 százalékkal. — A jelenlegi Lenin, Tsz 1959-ben 4 kisebb gazdaság egyesülésével jött létre, alacsonyabb szintről indultunk, ezért most ilyen arányú fejlődést nem tervezhetünk — Nagyarányú belvízrendezés A tsz dolgozó tagjainak száma öt év alatt 7 százalékkal — évi 1,5 százalékkal — csökkent. Az öregek nyugdíjba mennek, munkaerejüket a gépesítéssel ellensúlyozzák. Az új 5 éves tervben is hasonló létszámcsökkenéssel számolnak, figyelembe vették a tagok életkorát. A vízkár az utóbbi hat év tapasztalatai szerint — két év kivételével — súlyos gondot okozott. Kilenc, 10, sőt 153 millió forint volt az évenkénti kiesés, sok száz hold vetetlen maradt. Csak az 1968—69-es időjárás kímélte meg a tsz-t. — Elejét akarjuk venni a pusztulásnak, ezért az új ötéves tervben nagyarányú belvízrendezést hajtunk végre. A tilalmas! részen vannak a legjobb földjeink, de ennek a határrésznek nincs lecsapoló rendszere. (A Május 1 Tsz hasonló gondokkal küzd). A karcagi Vízgazdálkodási Társulat már készíti a rendezés tervét, összesen 5 800 hold földünket érint a belvíztelenítés. Emelkednek a hozamok — Az utóbbi öt év értékelése arról győzött meg bennünket, nincs szükségünk jelentősebb szerkezeti változtatásokra. Néhány növény termőterületét és az állatte- vélekedik a főagronómus. nyésztést azonban gyorsabban akarjuk növelni, fejleszteni. Ezek közé tartozik a rizs, melynek termőterülete 1975. re 2400 holdra nő. Ennek egynegyedét évenként kikapcsolják — tereprendezik, gátat javítanak, s alapműtrágyázzák. Egy évig szárazművelést folytatnak rajta. A teljesítését, az építményekkel kapcsolatos műszaki, tervezési és az építőipari kivitelezési jogosultságra vonatkozó rendelkezések betartását. A kormány megtárgyalta a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének előterjesztését az 1970-ben történt üzemi balesetekről. A munkavédelem területén egyes ágazatokban visszaesés tapasztalható. A vállalatoknál sok esetben megszegik a munkavédelmi rendelkezéseket, elnézőek a fegyelmezetlenséggel, a határozatok megszegőivel. A védőfelszerelések használatának mellőző ivei szemben. A problémák megoldása, illetve a gyorsabb ütemű előrehaladás érdekében a kormány határozata előírja, hogy a vállalatok az eddiginél jobban használják ki lehetőségeiket az egészségesebb és biztonságosabb munkafeltételek megteremtésére. Tegyenek hatékonyabb intézkedéseket a munkavédelmi előírások betartása és a munka-, üzemszervezés lehetőségeinek kihasználása, biztonságtechnikai fegyelem megszilárdítása érdekében. A termelőszövetkezetekben fordítsanak nagyobb gondot a megnövekedett géppark és a melléküzemági tevékenység nyomán gyakoribbá vált balesetek megelőzésére. A minisztériumok és a tanácsok fordítsanak nagyobb figyelmet a vállalatok munkavédelmi tevékenységére, koordinálására, és irányítására. A vezetők munkájának mfgítélésében az eddiginél jobban vegyék figyelembe, hogy mit tettek a munkakörülmények javítása, a balesetek csökkentése érdekében. A kormány utasította a felügyeleti jogkört ellátó szerveket: ellenőrizzék, hogy a vállalatok mennyiben építették be .ötéves tervekbe a szociális ellátottság, a biztonságos munkafeltételek javításával kapcsolatos feladatokat. Egyben felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségét, hogy a szakszervezetek a dolgozók széles körű bevonásával segítsék a munkavédelmi rendelkezések betartását. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A Magyar Úttörők Szövetsége Szolnok megyei elnöksége tegnap déle'őtt találkozót rendezett a veterán és a jelenlegi megyei, járási, városi úttörővezetők részvételével, a szolnoki! tiszaligeti KISZ-táborban. Fehér József, a KISZ S zolnok megyei Bizottsága első titkárának megnyitója után Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet, amelyben megemlékezett az úttörőmozgalom negyedszázados történetéről. A találkozón harmincegy volt úttörővezető kapta meg a Magyar Üttörök Szövetsége á’tal alapított emlék jelvényt- majd Bárdi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese Ismertette az úttörőmozgalom fennállásának 25. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat eredményét. Utána a résztvevők megtekintették a KISZ vezetőképző tábort, ezt követően a meghívottak az Aranyiakat étteremben ebéden vettek részt, amelyet baráti beszélgetés követett. Képünkön: Zagyi János ünnpei beszédét tartja. Előtérben az égető kemence. kemence, mögötte a kontakt Folytatás az 1. oldalról) gyék meg a szükséges intézkedéseket. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelésére a munkaügyi miniszternek, a művelődés- ügyi miniszternek, az egészségügyi miniszternek és a pénzügyminiszternek az illetékes szakszervezetekkel egyetértésben tett együttes előterjesztését. A felemelt béreket az augusztusi fizetéseknél folyósítják, június elsejei visszamenőleges hatállyal. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott az építés-felügyeletről. Feladata, hogy ellenőrizze az énítmínvekkel kapcsolatos műszaki tervezést, az építőanyag- és szerkezet gyártását — beleértve azok szakszerű szállítását. tárolását —; felügyeljen az újfajta termékek és építési módok énítőinari alkalmazására, az építőipar kikivitelezésére. Az építésfelügyelet ellenőrzi a jövőben a minőségi követelményekre és a minőség tanúsítására kiadott hatósági előírások t Épül a kénsavgyár A Tlszamenti Vegyiművek n. lengyel kénsavüzemének építése jó ütemben halad. Képeink az építkezésről készültek: 3 milliárd üzemanyagra Köztudott, hogy 1975-re két és félszeresére nő a személygépkocsik száma, és jóval több autóbusz, vontató és egyéb más nehéz jármű közlekedik majd útjainkon mint jelenleg. Ez nem kis feladat elé állítja a közlekedés szakembereit, hiszen a nagyszámú járművet üzemanyaggal is el kell látni. A tervek szerint öt év alatt — öjabb 360 benzinkutat létesítenek. számuk 1975-ig 800- ra, 1985-ig pedig további jelentős beruházásokkal 2110- re nő. A kutak feltöltéséhez a most következő öt évben hárommilliárd forint költséggel építik meg a távvezeték hálózatot és a tárolótelepeket, és 200 nagyteljesítményű tank-autóval bővítik a jelenlegi üzemanyagszállító kocsiparkot. Nagy daruk segítik a munkát a szerelésnél, Máthé László