Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-21 / 118. szám

SZOLNOK MEGFEJ NÉPLAP 1371. május 21. Tegnap esti helyzetkép a kiül«* outijában PodgomH-Ttudeau találkozó A „teljes hírzárlat” jegyében kezdte meg kétnapos tár­gyalássorozatát csütörtökön reggel a párizsi Elysée-palotában Pompidou .köztársasági elnök és Edward Heath brit minisz­terelnök. Ám ha nem adnak is ki kommünikét, még a ta­nácskozások témájáról sem, mindenki tudja, hogy bármeny­nyit foglalkozzanak is a különböző nemzetközi kérdésekkel s a két felet közvetlenül érintő problémákkal, a megbeszé­lések fő tárgya mégis csak Anglia csatlakozása a Közös Piachoz. Amelyre, a jelek szerint, oly hosszú kilincselés után a közeljövőben, 1973. január elsején végre sor kerülhet. Csak azt ne higgyük, hogy ez általános örömet és *neg- könnyebülést keltett. A brit sajtó egyrésze ugyan lelkendez­ve ír a belépés közeli lehetőségéről, mert híve annak. Má­sik -•— s úgy tűnik: nagyobbik — része azonban inkább mér­gelődve fogadja az esélyt, elutasító álláspontra helyezkedik, vagy legalábbis aggodalmát fejezi ki. Leginkább jellemző ..a helyzetre egy paradoxon: a Daily Telegraph — a toryk közül is á legtorybb, a reakciósok közül is a legreakciósabb napilap — éppen a Daily Telegraph hangsúlyozza a Galupp közvélemény kutató intézet legutóbbi jelentésének eredményét, amely szerint a munkáspárt jelen­leg a választók 50 százalékának bizalmát bírja, szemben a kormányon lévő toryknak juttatott 30 százalékkal. Pedig a Daily Telegraph igazán a legkevésbé sem akarja a munkás­párt visszatérését a kormánypozíciókba. Csupán ezzel az éles Szerda délután megérkezett Párizsba t^cath angol minisz­terelnök, csütörtök reggel pedig megkezdte kétnapos ta­nácskozását Pompidou francia köztársasági elnökkel és Chaban-Delmas miniszterelnökkel. Képünkön: Chaban- Delmzs invitálja mikrofon elé az angol kormányfőt. — Pompidou elnök cs Heath angol miniszterelnök nagy ér­deklődéssel várt csúcstalálkozója csú tör fiákon a teljes hír­zárlat jegyében kezdődött. A délelőtti tanácskozás után mind a francia, mind az angol szóvivő közölte a nagy számban összeseregüett újságíróval: az elnök és a minisz­terelnök mindjárt a megbeszélés kezdetén megállapodott abban, hogy a tárgyalások menetéről egyelőre semmi tá­jékoztatást nem adnak, még azt sem közük, milyen té­mákról tárgy alnatk. — (Tele to io—AP—MTI—KS) indokína A laoszi nép) felszabadító hadsereg elfoglalta a Bolöven. fennsíkön fekvő Hóusei Kong-ot, a kormánycsapatok: utolsó megerősített állását — jelenti az AFP tájékozott vietnami körökre hivatkozva. Ezzel a fegyverténnyel az egész Bodoven-fennsík a né­pi erők ellenőrzése aiá ke­rült. SAIGON A dáMderfnamj Shats völgy alien, öt hete indított saigoni offeruíva során szar- dán zajlott le az első ssar gyobbssabású Összecsapás t dél-vietnami népi felszabadí­tó fegyveres erők és az ame­rikai légi- és tüzérségi támo­gatást elvető Saigon! kor­mány csapatok között. Harco­kat jelentettek a völgyet öve­ző hegyekből is. Miké Mansfield, mentánál zzeaátor papírokkal téli kéz- i&í megy az amerikai aze- aálus folyosóján. A szenátus szerdán szavazott Mansfield- aek arról a javaslatáról, hogy csökkentsék felére az Euró­pában állomásozó amerikai haderő létszámát. A javasla­tot 63:£S arányban ©luíasítot- tik, (Teíedoto—AF—MTI—KS) kontraszttal akarja kifejezni egyet nem értését a saját párt­jabeli kormány jelenlegi politikájával. A szélsőséges konzervatívok azért ellenzik annyira a Közös Piachqz való csatlakozást, mert Anglia függetlenségét, az ország nagyhatalmi pozíciójának további hanyatlását lát­ják az európai integrációban. (Figyelembe sem véve, hogy ez a nagyhatalmi pozíció amúgyis rég tovatűnt már.) Érdekes, mennyire más előjelű a csatornán-túliak ugyan­csak változatlanul fennálló aggálya, öle még mindig — híven a degauüei örökséghez — éppen attól felnek, hogy Anglia nem független. Couve De Murville, De Gaulle volt külügy­miniszteré, legutóbbi televíziós nyilatkozatában hangsúlyoz­ta.: döntő, vajon Nagy-Britannia az U1$A trójai falovaként akar-e belépni az európai gazdasági közösségbe, vagy sem? Párizs teljes hírzárlatot rendelt. el. Lehetséges, hogy a Heath—Pompidou tárgyalások viharosak, az is lehet, hogy simán haladnak előre és a részlet-akadályokat is elhárítják London Közös Fiac-i tagságának útjából. De akár ilyenek, akár olyanok —, annyi bizonyos, hogy a kérdés körül az Elysée-palotan innen és túl óriási vihar kavarog. Állam- és kormányfőjüktől függetlenítve magukat, mind a francia, mind a brit sajtó jó része — s az általuk képviselt közvé­lemény —, különböző okokra hivatkozva is, de aggoda­lommal, vagy egyenesen elutasító magatartással fogadja Anglia Közös Piac-i csatlakozásának hírét. CKS) Bolygóközi állomás halad a Hars felé Folytatás az 1. oldalról) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnöksé"ének elnöke csü­törtökön a Kremlben fogad­ta Pierre Elliot Trudeau ka­nadai miniszterelnököt. A baráti beszélgetés során o4yan kérdéseket érintettek, mint a két ország együttmű­ködésének szélesítése a nem­zetközi béke és biztonság megerősítésében, valamint » szovjet—kanadai gazdasági ég kulturális kapcsolatok to­vábbfejlesztése. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter, Borisz Miros- nylcsenko, a Szovjetunió ka­nadai nagykövete és Köbért A D. Ford, Kanada moszk­vai nagykövete. ff MINDENFELŐL ULAN BATOR A Mongol Népköztársaság kormánya és az iráni kor­mány között mepállapodás jött létre arra vonatkozóan,' hogy nagykövetségi szinten diplomáciai viszonyt létesíte­nek a két ország között, — közli az Unen című mongol lap. KIO DE JANEIRO 22 személyt, — diákokat és nyugállományú- katonatiszte­ket — állítottak katonai bí­róság elé a brazil főváros­ban. A vád: felforgató tevé­kenység. A Mars—2 útja több mint hat hónapig tart s 470 millió kilométer megtétele után az idén novemberben éri el a bolygó körzetét. Az automatikus űrállomás­sal megbízható rádiókapcso- latot tartanak fenn. Berende­zései kifogástalanul működ­nek. A fedélzetéről érkező adatok feldolgozását már megír ezdték. Mint ismeretes, az első Mars felé tartó szovjet űr­állomást 1962. november 1-én bocsátották fel. Alinak súlya 893 kilogram volt, a mosta­ninak nem egészen egyötö­de. A Mars bolygó kozmikus készülékkel végzett kutatá­sa lényegében, újonnan felfe­dezi számunkra ezt az égi­testet. Idén augusztusban a bolygó rekordközelségbe ke­rül a Földhöz, a Föld és a Mars közötti távolság mind­össze 56.2 miliő kilométer lesz A bolygó kutatása ebben az időszakban kivételesen hatásos lehet. A ívfars kozmikus szerke­zetekkel váló kutatását a Mars—1 nevű szovjet boly­góközi űrállomás kezdte meg. Azóta három Marjner tipusú amerikai űrállomás haladt el a bolygó mellett és továb­bított a Földre tudományos adatokat, amelyek elemzése alaposan megváltoztatta a korábban kialakult elképze­léseket* A Manner—4 rádiójelzé- seinek eltűnésével kapcsolat­ban. végzett megfigyelések nyomán 1965-ben kiderült, — hogy a bolygó egyenlítői át­mérője 40 kilométerrel hosz- szabb, mint kqrábban gon­dolták. Az űrkutatás fejlődésének köszönhetők a Föld—Mars távolság és a Mars tömegé­nek pontosabb adatai. A leg­nehezebb problémák közé tartozik a bolygó légkör­összetételének megállapítása. Az eddigi űrállomásokkal végzett mérések szerint a. Mars atmoszféra legfontosabb összetevője a széndioxid-gáz. A titokzatos „Mars-csator­nák” helyett, amelyeket __ m integy száz évvel ezelőtt fedeztek fel földi teleszkópok segítségével, az űrállomások csupán foltokat, s más fel­szín-alkotóelemeket találtak. Szádot rádió és ív beszéd® helyzetéről az ország Csütörtökön délelőtt Hafez AI] Badavi, a nemzetgyűlés űj elnöke megnyitotta az egyiptomi párlament rendkí­vüli ülését. Anvar Szadat elnök a kép­viselőkhöz intézett, a kairói rádió és tv által közve­tített beszédében leszögezte: az ország a közelmúltban „közel állt ahhoz, hogy leté­rítsék a Nasszer elnök által megjelölt útról. Azonban az egéz nép szembeszállt ezzel.” Az elnök nem tért ki a múltheti belpolitikai esemé­nyek részleteire. „A jövőbe kelj néznünk ... nem szólok azokról az incidensekről, amelyek ügyében vizsgálat van folyamatban” — mon­dotta, „A harcra kell összponto­sítani figyelmünket, ha a hasszerj útón akarunk to­vábbhaladni a fejlődés, a szocializmus felé. Az eljö­vendő időszakban az állam legfőbb gondja változatlanul az Izrael elleni harc marad”. Az elnök az egyiptomi hadsereg újjáépítésének, megerősítésének sikereiről szólva leszögezte: „meg kell önöknek, a nép képviselőinek mondanom, hogy sohase let­tünk volna képesek megjár­ni ezt az utat Őszinte bará­tunk, a Szovjetunió segítsége nélkül”. Egyiptom két kérdésről nem hajlandó alkuba bocsát­kozd és engedményeket ten­ni : a ^megszállt területek ki­ürítésének kérdésében és a palesztin nép jogait illetően — jelentette ki Szadat elnök a nemzetgyűlés előtt Az elnök elmondotta, hogy W i lliam Rogers amerikai külügyminiszter maga is el­ismerte kairói látogatása idején: Egyiptom eddig min­den tőle telhetőt elkövetett a közel-kelelj válság békés rendezése érdekében. „Sem­mi nincs, amit kérhetnék Egyiptomtól” — mondotta Hogers Szadatnak. Ezzel összefüggésben az el­nök bejelentette, még csütör­tökön jegyzéket küld az Egy esült Államokhoz, amely­ben követelni fogja, hogy a világ szüle előtt egyértelmű- en határozza meg álláspont­ját a közel-keleti válsággal kapcsolatban, „Bár Amerika erősen elfo­gult módon támogatja Iz­raelt, nyűt szív.'el és nyílt gondolatokkal fogadtam Ro- gers-et .— jelentett« ki Sza­dat. „Követeltem tőle, hogy az Egyesült Államokba való visszatérése után tisztázza kormánya álláspontját, külö­nös tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok a kenyér­től a szuperszónikus vadász­gépekig fnindemiei ellátja Izraelt” Külügyminisztere útján Szadat a következőket- kí­vánja közölni az Egyesült Államokkal : — a csatorna újrarhegnyí- tása nem elszigetelt prob­léma : — Egyiptom nem hajlandó vita tárgyává tenni csapatai­nak a Szuezi-csatorna keleti partjára való átkelését; nem fogadja el a tűz­szünet meghatározatlan idő­re való meghosszabbítását mindaddig, ameddig egyetlen külföldi katona is a földjén tartózkodik, Az egyiptomi elnök az Egyesült Államok máig két­értelmű álláspontjáról végül ezt mondta: elég a jegyzék- váltásokból és a memoran­dumokból, Rogers járt ná­lunk. majd járt Izraelben is. „Amerikának tudnia kell, s ezt meg is mondtam Rogers- tték: nem fogadhatom el azt az állítást, hogy nem képesek nyomás gyakorolni Izraelre... Az Egyesült Államoknak pontosan meg keli határoz­nia. álláspontját, mivel ez most döntő lehet a háború Vagy béke kérdésében”. A másik három nagyhata­lomnak a közel-keleti hely­zetté! kapcsolatos álláspont­ját elemezve az egyiptomi el­nök kijelentette: a Szovjet­unió álláspontja ..nem igé­nye! magyarázatot”, hiszen az 1967. júniusi „sötét na­pok” óta a Szovjetunió „ren­geteget tett” Egyiptom érde­kében. UTÓN JÁR, HA mm-Stf eB**Se, íiasfieseEBÍS. SANTIAGO Salvador Allende chilei köztársasági elnök újabb tör­vényjavaslatot terjesztett az ország parlamentje elé. A ja­vaslat elfogadása lehetővé tenné a Mapuche-indiánok sokéves hátrányos megkülön­böztetésének felszámolását és az ország őslakosságát képe­ző Indiánok teljes jogú ál­lampolgárokká válnának. A törvényjavaslat többek kö­zött előirányozza, hogy az indiánotuiak visszaadják a korábban törvénytelenül el­vett földeket és mezőgazda- sági termelőszövetkezeteket szerveznek részükre. A nyolc- százezer Mapuche-indián mű­veltségi színvonalát is eme­lik majd. WASHINGTON Az amerikai kongresszus 12 demokratapárti színesbő­rű törvényhozója követelte Nixon elnöktől, hogy az Egyesült Államok szakítsa meg a diplomáciai és keres­kedelmi kapcsolatait a faj­üldöző dél-afrikai rendszer­rel. A Feliér Ház hivatalos válaszában elutasította a kö­vetelést és hangsúlyozta, hogy a Dél-afrikai Köztársa­sággal. .való kapcsolat fenn­tartása „igen fontos”. BUKAREST Erdélyi utazással csütör­tökön fejeződött be Heine- niann nyugatnémet elnök négynapos romániai látoga­tása. Heinemann és Ceau- sescu Brassóban tartotta megbeszéléseinek zárószaka­szát. Eredetileg csak a keddi napot szántait a tanácskozá­sokra, de a két elnök meg­egyezett abban, hogy eszme­cseréjét folytatja. Heinemann és kisérete csütörtök este repült vissza a Német Szö­vetségi Köztársaságba. ÜJ DELHI A Kelet-Pakisztánnal ha­táros Assam indiai állam kormányának szóvivője szer­dán közölte, hogy a pakisz­táni kormánycsapatok a • ha­tár közelében fekvő Jakiganj városka közelében nagymér­vű csapatösszevonásokat haj­tanak végre. Ez — mutatott rá a szó­vivő — ellentétes azzal a te­rületi egyezménnyel, amelyet India és Pakisztán kötött. A határ védelmét ellátó indiai csapatok „megelőző intézke­déseket” kezdeményeztek. ISTAMBUL Csütörtökön délután négy órakor járt le az Eiroiii el­rablói által adott határidő, de az izraeli diplomata hol­létéről még mindig nincs hír. A rendőx-ség elégedett a raz­ziák és tömeges letartóztatá­sok eredményeivel: „Szorul a hurok a terroristáit nyaka körül” —• mondotta Istanbul rendőrfőnöke. Bírom szer­dán, ismeretlen módon eljut­tatott levelében felesége tu­domására hozta, hogy él és egészséges, BRÉMA Az SPD és az FDP hu­szonnégy éve tartó koalí­ciója a brémai szenátusban most négy és fél hónappal a helyi választások előtt gya­korlatilag' felborult. A kia- líciós válság oka, hogy vé­leményeltérés van a két párt között' a reform-modellnek szánt brémai egyetem struk­túrája és’ professzori kará­nak összeállítása körül. A szakítást még véglegesen nem jelentették be. WASHINGTON Ismét elhalasztották a Ma­riner—9 amerikai Mars-űr- haió vasárnapra tervezett felbocsátását. A Mariner—8 tizenegy nappal ezelőtt köz­vetlenül felbocsátása után felrobbant. TOKIÓ Bérköveteléseik alátámasz­tására csütörtökön huszon­négy órás sztrájkba léotek a japán vasutasok. A kor­mány a munkabeszüntetést törvénytelennek minősítette. RIO DE JANEIRO Távollétében harminc évi börtönbüntetésre ítélték Rio De Janeiroban Carlos La- roarcát, a brazil hadsereg volt kapitányát, Larttarca 1969-ben dezertált a hadse­regből és a gerillák oldalára állt át; BRÜSSZEL Háromnapos hivatalos lá­togatásra szerdán Brüsszelbe érkezett Foul Härtling dán külügyminiszter. - *««

Next

/
Oldalképek
Tartalom