Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-21 / 118. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Äraí 80 fillér XXII. évi. 118. sz. 1971. május 21., péntek. MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Magunk előtt N incs bonyolultabb fölépítésű, s a kölcsönhatások sokféle fajtája nyomán változó szervezet, mint egy- egy emberi közösség. Egyén és kollektíva kötő-, désének, ahogy ütközésének is, ezernyi formája létezik. A változatos formák egyik új, s kétségtelenül rendkívül fontos alakzata a szocialista brigád, az az önkéntes társulás, amelynek tagjait termelői és erkölcsi feladatok éppen úgy összekötik, mint a szó igaz értelmében vett ismeretség, sőt, barátság. Az országban ma már több, mint hatvanezer olyan közösség van, amely birtokosa a rangot jelentő címnek, s negyvenezer körül jár azoknak a kollektíváknak a száma, amelyek tagjai a szocialista brigád címet első ízben szeretnék elnyerni. Hatalmas sereg, még akkor is, ha — reálisan — számolunk azzal, hogy sokféle különbség van brigád és brigád között, s brigádon belül, az emberek között is. Mert éppen a finom differenciáltság az, amire a közös jellemzők támaszkodnak. Más és más a mérce egy tervezőmérnökökből élló, egy bolt dolgozóiból alakult, a karbantartó műhely szakmunkásai által létrehozott brigád esetén, s jó, hogy más. Nem uniformis brigádtagnak lenni; van, ahol már acélként edzhetik a közösséget, van, ahol még csak vasként kovácsolják. A közelmúltban lezajlott, munkasikereket köszöntő ünnepségeken, a párt kongresszusi zászlaját, oklevelét, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, a kiváló vállalat cím, a szocialista munka vállalata cím elnyerését ünneplő összejöveteleken mindenütt elhangzott és teljes joggal: az eredmények legfőbb forrása a kollektíva közös munkája volt, s ezen belül is a szocialista brigádok áldozatos tevékenysége. A múlt esztendő valóban próbája volt a közösségek erejének. A harmadik ötéves terv teljesítése, az árvízkárok ellensúlyozása a nemzeti jövedelem egy százalékos többletével, a mezőgazdaságban a rendkívül mostoha időjárással való küzdelem egyént és kollektívát egyaránt vizsgáztatott. A vizsga sikerült, s ebben döntő része van azoknak az embereknek, akik az önként vállalt többért dolgozva, egyre jobban érzik, fölismerik az enyém és a miénk, a nekem és a nekünk közötti szoros összefüggéseket. Ezerféle példa van arra, mi mindenre képesek ezek az újfajta, egyén és közösség eddig nem ismert harmonikus kapcsolatát formáló kollektívák. Szocialista brigádok százai töltötték szabadságuk egy részét vagy teljes egészét az árvíz- sújtottá területek helyreállításán. Ök voltak azok, akik élenjártak a jubileumi, majd a kongresszusi versenyben. Az év elején vállaltakat év közben — a nemzeti jövedelem növekedésének egy százalékos túlteljesítése érdekében — megtoldottak. S e nagy ügyek közepette kirándultak, színházba mentek, író—olvasó találkozón vettek részt, segítettek föl; • J » 'n építeni égy sokgyermekes család Házát, iskolába jártak, rendszeres látogatói voltak a politikái oktatásnak ... Miért csinálják? Aligha azért, mert elnyerhetnek egy oklevelet, bronz, ezüst vagy aranyfokozatú jelvényt. Aligha azért, mert tevékenységük fejében bőven ömlik a pénzmag zsebükbe, hisz sok helyen még a teljesen megérdemelt anyagiakat is patikamérlegen kidekázva adják nekik. Hát akkor? Talán az a magyarázat, amit az egyik gyárban jegyeztem föl, s így hangzott: magunk előtt akarunk többek lenni. M agunk előtt. Sok benne az igazság, hiszen a nemes emberi hiúság fontos hajtóerő. Többet tudni, érteni a világ és környezetünk dolgaiból, segíteni ott, ahol módunk van rá, adni, ha erőnk van hozzá — egyre több emberben megfogalmazódó igény, akarat. Mégis tartozik ehhez még valami. Az, hogy e közösségek tagjai nemcsak tudatuk magasabb fokára jutottak el, hanem e tudat kisugárzásaként tapasztalhatják környezetük változását, tevékenységük hatását azokra, akik először csúfoltál, őket, azután figyelgették munkájukat, irigyelni kezdték összetartásukat, s végül azzal álltak elő: bevennétek a brigádba? Az emberformálás folyamata hosszú, bonyolult, áttételes. Magukat formálva, s másokat alakítva, az egyént tökéletesítve s a közösséget jobbá téve lényegében és valójában ezt, az emberformálás folyamatát végzik a szocialista brigádok is, összhangban a társadalom egészével, s az emberi közösségek más alakzataival. Maguk előtt akarnak többek lenni, de mert egymilliónál is többen vannak már, velük és általuk leszünk valamennyien többek munkában, társadalmi tevékenységben, közösségi életben, emberi tartásban, azaz egyszerre gazdagodva egyéniségünkben s a társadalom tagjaként. Mert az acélt is, a vasat is, egyazon ércből olvasztják. M. O. Konferencia a szolgáltatásokról A Közgazdasági Társaság megyei szervezetének rendezésében tégnap Szolnokon kétnapos konferencia kezdődött. amelyen részt vett Tóth János, a megyi pártbizottság titkára és Soós István, a megyei tanács elnökhelyettese. Szakemberekkel képviselteti magát Bács-Kiskun. Békés, Kajdú-Bihar. Heves, Pest és Veszprém megye. A konferencia bevezető' előadását Köböl József. az Országos Tervhivatal főosztályvezetője tartotta a lakossági szolgáltatások helyzetéről és fejlesztésük lehetőségeiről. Köböl József előadásához a tegnapi munkaülésen Bács- Kiskun, Haidú-Bihar és Heves megyéből hangzott el effv-eg'v korreferátum. Délután az érdeklődők városnézésen vettek részt. Ma, úiabb munkaülést tartanak, amelyen megyénk szolgáltatásfejlesztési kérdéseit is megvitatják. Külpolitikai tárgyalásokról, a szolgáltatások fejlesztéséről, a pedagógusok, egészségügyi dolgozók fizetésemeléséről, az építés-felügyeletről, az üzemi balesetekről tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közlis a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott Fock Jenő, a kormány elnöke beszámolt a május főén és 16-án Budapesten folytatott magyar—lengyel tárgyalásokról. A magyar és a lengyel vezetők kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről. A bensőséges légkörű megbeszéléseken kifejezésre juttatták, hogy tovább szélesítik a két ország politikai, gazdasági, tudományos és kulturális együttműködését. Fokozzák közös tevékenységüket a Varsói Szerződés politikai és katonai szervezetében, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában és a nemzetközi politikai élet minden területén. A kormány megtárgyalta dr. Ajtai Miklósnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének jelentését angliai híva- talos útjáról. A Miniszter- tanács a látogatást és ennek során John Davies brit kereskedelem- és iparügyi miniszterrel, valamint .az angol politikai es gazdasági vezető személyiségekkel folytatott tárgyalásokat hasznosnak ítélte. . , , A külügyminiszter jeleft- tést tett arról a baráti eszmecseréről, amelyet Nguyen Thi Binh asszonnyal, a Dél- vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminiszterével folytatott, aki hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. Farouk Abu Elsa, a Szudán! Demoknatikus Köztársaság külügyminisztere szintén hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon. Külügyminiszterünk a vele folytatott tárgyalásokról is jelentést tett. Beszámolt továbbá azokról a megbeszélésekről, amelyeket CIodomiro Almeyda Medina chilei külügyminiszterrel folytatott, aki hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. A külkereskedelmi miniszter beszámolt a Kínai Nép- köztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról és ottani megbeszéléseiről. A kormány a jelentéseket jóváhagyólag tudomásul vette. A lakosság ipari, kereskedelmi és áruszállítási szolgáltatások fejlesztéséről szóló 1969. évi kormányhatározat végrehajtását mérték fel azok a jelentések, amelyeket a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, valamint az Országos Tervhivatal elnöke terjesztett a kormány elé. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság megállapította, hogy ■ . • , .. I a lakosság részére tavaly átlagban 6,5; egyes kiemelt szakmákban pedig 16 százalékkal több szolgáltatást végeztek, mint az előző évben. Javult .a kereskedelmi szolgáltatások minősége is. Az eddigi intézkedések kezdeti eredményei mellett azonban egyes területeken változatlanul. feszültségek mutatkoznak a lakosság igényeinek kielégítése terén. Az anyag- és alkatrészellátás csak kismértékben javult. Különösen a már nem gyártott, vagy mór importált gépek javítását akadályozza az alkatrészhiány. A szocialista szektor mellett — különösen a kisebb településeken — a magánkisipar tevékenysége változatlanul szükséges. A negyedik ötéves terv 1,5 milliárd forintot irányoz elő a központi szolgáltatás-fejlesztési alapra. Ebből elsősorban a mosás-vegytisztítás, a gépjármű-, a lakáskarbantartás nagyarányú fejlesztését szorgalmazzák. Az Országos Tervhivatal elnökének jelentése széles körű áttekintést nyújtott a szolgáltatások fejlődésének főbb mutatóiról 1967-től 1970-ig, illetve azok várható alakulásáról az 1971—75- ös években. Tartalmazza az utóbbi két évben e tárgykörben kiadott főbb jogszabályokat, irán> elveket és utasításokat, valamint a szolgáltatásokkal kapcsolatban a tervhivatalhoz beérkezett jelentések, észrevételek ösz- szesített tapasztalatait. .. A kormány a jelentéseket megvitatta. Határozatában felhívta a szolgáltatásokat nyújtó központi és tanácsi szerveket, hogy a fejlesztési célok megvalósítása érdekében folytassák tevékenységüket, a fejlődést gátló tényezők kiküszöbölésére te(Folytatás a 3. oldalon.) Budapestre érkezett Stefan Jedrychowski lengyel külügyminiszter Péter János külügyminiszter meghívására csütörtökön reggel hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Stefan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere és felesége. A lengyel külügyminisztert útjára elkísérte Wladyslaw Na- pieraj, a külügyminisztérium főosztályvezetője. Jan Biszty- ga főosztályvezetőhelyettes, Jozef Chmiel, a miniszteri kabinet helyettes vezetője, Julian Sutor, a külügyminisztérium főosztályvezetőhelyettese és Jerzy Zielinski, a. külügyminisztérium magyar referense. Bolygóközi állomás halad a Mars felé i A TASZSZ, a Szovjet Távirati Iroda csütörtök hajnalban közölte, hogy a Szovjetunióban szerda este moszkvai idő szerint 19 óra 23 perckor felbocsátották a Mars—2 automatikus bolygóközi állomást. A kísérlet célja, hogy az állomás segítségével komplex kutatásokat végezzenek a Mars bolygón és az égitestet körülvevő tér. ben. Ezenkívül tanulmányozni kívánják a nap-plazma, a kozmikus sugarak és a sugárzási viszonyok jellemzőit a Földtől a Mars felé vezető úton. Az ájtömás súlya: 4650 kilogramm. ' A Mars—2-t először föld- körüli pályára vezérelték, — majd a hordozó rakéta utolsó lépcsője a második kozmi. kus sebességnél nagyobb sebességet kölcsönzött az állomásnak, amelynek pályáját a továbbiakban még módosítani fogják. (Folytatás a 2. oldalon.) Hilll K . TUDÓSÍTÁSOK— HlllEK — TI]DÖSÍ1 ÁSOK - HÍREK Elutazott a chilei külügyminiszter Clodorimo Almeyda Medina, a Chilei Köztársaság külügyminisztere — aki Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett Magyarországon — kíséretével együtt csütörtökön délután elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter, dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, dr. Szabó Károly, a Külügyminisztérium csoportfőnöke. Kovács Zoltán és dr. Bányász Rezső, a Külügyminisztérium főosztályvezetői, valamint a Külügyminisztérium, a Külkereskedelmi Minisztérium és a gazdasági intézmények több más vezetője. Ott volt Claudio Áliaga Frei re, a Chilei Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Jelen volt a búcsúztatásnál Dumit- ru Turcus, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete is. Vass Istvánná kitüntetése A Népköziársaság Elnöki Tanácsa Vass Istvánné nyugdíjasnak. az Országgyűlés volt alelnökinek, az Elnöki Tanács tagjának, az Országgyűlésben kifejteit eredményes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Loson- czi Pál, az Elnök» Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke. Milenko Bojauics látogatása a Tiszai Vegyikombinátban A hazánkban tartózkodó Milenko Bojanics, a Szerb Szocialista Köztársaság végrehajtó tanácsának (kormányának) elnöke csütörtökön délelőtt a Tiszai Vegyikombinátba látogatott. A jugoszláv államférfit elkísérte Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete és Oláh József, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. A tájékoztató után a vendégek megtekintették a TVK gyáregységeiről készült filmet, majd üzemlátogatáson vettek részt. Milenko Bojanics és kísérete a délutáni órákban visszautazott a fővárosba. Üj oktatási központ létesül Évente 6 ezer szakembert képeznek ki hazánkban számítás technikára. A Központi Statisztikai Hivatal számítástechnikai oktató központja a következő tanévre új módszerekkel és tananyaggal kezdi meg az oktatást. Erről tájékoztatták csütörtökön délelőtt a sajtó képviselőid. A Budapesti Számítástech. nikai Oktató Központ két évvel ezelőtt 15 oktatóval indult. jelenleg 100 személyes gárdával rendelkezik. Az országban egyedül itt oktatnak központilag elektronikus gépkezelőket, programozókat, rendszer-szervezőket, műszerészeket. Ezenkívül speciális tanfolyamokat tartanak vállalati vezetők részére. Kiterjesztették az oktatást a vidéki nagyvárosokra Is. Elutazott a nigériai egészségügyi miniszter Dr. J. O. J. Okezieí nigé^ riai szövetségi egészségügyi miniszter, aki dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter meghívására látogatott hazánkba, csütörtökön elutazott BudapestrőL Dr. Okezie egynapos magyarországi tartózkodása során gazdag programot bonyolított le. Látogatást tett az Egészségügyi Minisztériumban dr. Szabó Zoltán miniszternél, aki a magyar egészségügy helyzetéről és szervezetéről tájékoztatta vendégét. Ezután a nigériai miniszter az Országos Közegészségügyi Intézetbe látogatott, majd a Külkereskedelmi Minisztériumban dr. Szalai Béla miniszterhelyettessel egészségügyi cikkekkel kapcsolatos külkereskedelmi kérdésekről tárgyalt. Kalásztenger a baranyai határban Az ország legdélibb vidékén, Baranya határában, kalászba szökött a gabona. A szokatlanul forró májusi időjárás meggyorsította a kalászképződést cs a szemek kialakulását. A szakemberek véleménye szerint az idén a szokottnál tíz nappal korábban munkába állnak a kombájnok. azaz június 20. táján — egy hónap múlva — megindul az aratás a Mecsektől délre elterülő földeken. A mezőgazdasági nagyüzemek hozzáfogtak a betakarítás előkészületeihez. Mintegy 140 ezer hold étkezési- és takarmány-gabona vár ara- tásra-cséplésre. Félezer kombájn dolgozik majd a gabonatáblákon, s a terv szerint az árpát 15 nap alatt, a búzát pedik 30 nap alatt betakarítják. Kézi aratást sehol sem terveznek.