Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 80. szám

if

SZOLNOK »JEGYEI NÉPLAP

1971. április i.

Pokoltornác 1945. április 4.

Nyitott szérűméi fekszem az ágyban. Igazság szerint még aludnom kéne, de mintha valaki felrázott volna, oly hirtelen ébredtem. Semmi álmosság, mintha minden fordítva lenne, mintha nem most ébrednék, hanem éppenséggel most feküdnék le, s elkerülné szemem az álom. A rádió halkan szól. Igen, este elfelejtettem kikapcsolni.

... Ramóna, te gyönyörű, te csodaszép... Németül énekli egy meleg bariton. Szívem összeszorul, de nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért. Kívülről figyelem magam, s agyam sztetoszkópjával vizsgálom érzelmeim hullámzását. Mi ez? Miért ébredtem fel, miért dobog gyorsabban a szívem? Honnan ez a fájdalmas, bús érzés? Hiszen semmi bajom, a világgal semmi számadásom. Szeretem a szépet, a jót, az embereket, a zenét, mindent, ami az életet jélenti.

... Ramona, Ramona... Kiugróm az ágyból, kinyitom az ablakot. Künn a tavaszi eső pásztáz, finom illatok szállnak. Itt a tavaszi A városba is visszavonhatatlanul betört a tavasz! Szerényen, minden cafrang nélkül, ahogy a tavaszhoz illik. Valóban olya® ez a tavasz, mint a szerelem. Nem tudod, mikor kezdődött pontosan, csak érzed, alázatos szívvel fogadod és szolgálod.

... Ramona... akkor is tavasz volt, de véres tavasz. S mi, fiatalok, huszonegy évesek, akkor nem jóformájú, üde lányokat ölelgettünk, de hullákat. S csak később döbbentünk rá, hogy nem is a hulláktól undorodtunk és féltünk, hanem attól, hogy a halál minket is megölel, s beletaszít, mint élettelen semmit, a német homokba. Pedig de szerettük volna még egyszer látni azt, ami számunkra az otthont, a hazát jelentette.

Eljövök az ablaktól, leülök, s cseppet sem vagyok bqldogabb, hogy megtaláltam izgalmam rejtélyét

Nyitott szemmel fekszem a szalmaágyon. Igazság szerint még aludnom kéne, de mintha valaki felrázott volna, oly hirtelen ébredtem. Semmi álmosság, mintha minden fordítva lenne, s elkerülné szemem az álom. A szájharmonika halkan szól: ... Ramona, te gyönyörű, te csodaszép ... Tetszik nekem ez a szám. Még Magyarországon hallottam egyszer. Szép, szőke és barna lányokkal táncoltunk azon az estén.

Amikor megtudtuk, hogy századunk borbélya és száj- harmonikása ismeri, állandóan ezzel nyúztuk. Addig játszattuk, míg lassan az egész század megtanulta és ezt dúdolta. Burizs meg valamilyen indukációs hatás alatt átvette tőlünk a dal iránti szeretetet, s már akkor is ezt játszotta, ha nem kérte senki. Mi fiatalos bohósággal vetettük magunkat a dalra, állandóan teli tüdővel énekeltük felváltva a „Nádfedél, faluvéggel”.

Muzikális század volt a miénk. A hasunkon és a dohányon kívül a nóta érdekelt bennünket legiobban. A századnak tulajdonkeooen három dala volt. A „Híradósregiment” fegyvernemünk büszkeségét demonstrálta, a „Nádfedél, faluvég” az otthon iránti, a „Ramo- na” pedig a nő iránti vágyunkat jelentette.

Most hs inaiban is. útban Güstrow Me, az egész vagon a Ramónát énekelte. Burizs meg szénen aláfestetett, ott. b'uoI kel]r*+f ocrf <?*•«?> ff #

ki sem volt dübas, dalra ébredtünk, s hálás szeretettel néztünk a rru kis dalos pacsirtánkra. Már „betört” katonák voltunk, akik jegest nem a saját fejükkel

gondolkodnak. Az utóbbi nyolc hónapban annyit gyalogoltunk és utaztunk, .hogy már otthonunkká vált az országút, a vagon, s jobb ételt a babnál, jobb ágyat a szalmánál el sem tudtunk képzelni.

Miskolc, Zemplén, azután átlózva Észak-Magyarország, keletről nyugatra.

Tomócz! Ebben a kis felvidéki faluban töltöttünk két hónapot, itt kaptunk „igazi” kiképzést, s itt kapott az egri Hegedűs temp- lomíestő, akiről egynéhá- nyan azt hittük, hogy Hasek róla mintázta meg Svejket, nos, itt kapott szegény egy akkora pofont Gyimesi törzsőrmestertől, hogy azt hittük, ilyen pofont csak ígérni lehet, de adni nem. Hegedűs az öreg-részleghez tartozott, mert, hogy akkor 1944 őszén a standbeliekkel együtt behívták azokat az öregfiúkat is, akik lúdtalpukkal és más hasonló nyavalyáikkal eladdig kiszupe- ráltattak a magyar hadseregből. Ezért aztán századunk negyedrésze 30—35 éves férfiakból állott. Sokat szenvedtek a kiképzés alatt, de mi, fiatalok, egészségesek és érzéketlenek, sajnálat helyett gúnyolódtunk rajtuk, és röhögtük őket. Az öregek közé tartozott a borbély is, aki külsőleg nagyon hasonlított Rudolf Valentinéhoz, meg alihoz a jól fésült férfihez, akit éppenséggel az ő reklámtábláján fúj- dogált a falusi szél.

Stettinbe Szilveszterkor érkeztünk. Az Odera deltájában a hatalmas tengerjáró hajók befagyva vesztegeltek, de a magyar baka lelki egyensúlyát sem a város Pompeire emlékeztető romjai, sem a tenger monumentalitása nem zavarták. Né- hányan elvégezték dolgukat ott a jégen, egy hatalmas hajó jóindulatú árnyékában. Később, amikor Pásewalkba kerültünk, éppen ilyen bla- zirtsággal ette a margarinos fekete kenyeret egy nagy darab paraszfiú a laktanya udvarán, mikor kilenc franciát akasztottak az évszázados platánfákra. Akkor még nem tudtuk, hogy lelkünket egy kicsit már tönkretették és az is kekiszínű uniformist kapott. Csak az öregelv, csak azok nem hordták a leikükön ezt a ruhát.

Most április volt, 4-e. A Nap már jó szögben szórta sugarait, s bennünket az egész laktanyával együtt bevagoníroztak — irány Güstrow. Délután két órakor érkeztünk az állomásra, amely a várostól három kilométerre volt, a repülőgép- gyár udvarán. Polgári lakosság nem használhatta. Sötét volt és komor, vas és beton, minden terepszínűre festve.

A század felsorakozott Magunk elé, a földre raktuk szegényes kenyérzsákjainkat, s a parancs értelmében megkezdtük a vagonok kirakását. A németek — két foghíjas zászlóalj — ugyanezt tették. Tíz percig dolgoztunk, akkor elbődült a sziréna. Nem volt szokatlan, alig volt nap, hogy négvszer- ötször ne szólt volna. De ez a hang most oly furcsa, oly különös volt Sokkal mélyebben bőgött, mint a megszokott. Tudatunk alatt az is ott motoszkált, hogy a repülőgépgyárban vagyunk, s mellettünk egy hatalmas repülőtér, tele repülőgépekkel.

Először nem szaladtunk, de amikor a német ezredes elordította magát, mint a sakál, akkor tudtuk, hogy baj van. Egy kis fenvőeiajő volt a közelben, gyanútlanul afelq rohantunk vagv hat- százan. Ütemesen dobognak a katonaba kan csők. rohanunk, s mar félünk, remegünk. mert érezzük. ahol hatszáz emberrel ggvütt rohannak az ezredesek, ott nagy baj van.

A kis liget széléig sem értünk, amikor megjelent

az ég kékjébe^ az első „LM

berátor”-század. Nem bírtunk tovább menni. Félelmetes zúgás, levegőt hasító csattanás. Valamilyen ismeretlen, hatalmas erő felemel, földhöz vág és meggörget. Beleesek a könnyű homoktalajba vágott futóárokba. Borzalmas, páni félelem szorítja szivemet. Ér zem, ez a vég. Látom az embereket, a hatalmas homokfelhőt, a kékessárga lángot, mindent látok, de csak úgy, mint egy érzéketlen fényképezőgép lencséje. Az árok, amelybe a légnyomás taszított, tele volt félőrült emberekkel. Tudatom halvány derengésével látom, hogy durva szögesbakancsom fiatal, fekvő leánytesten tapos. Felugróm. Felrántom a lányt. Gyári dolgozó, cafatokban lógó, fa lanszter ruhában. A légnyomástól se élő, se halott. A két Kalmár velem lohol. Az ő arcukról látom, hogy mily sápadt lehetek, szemem milyen eszelős. Lábam', testem önállósította magát. Rohanunk szembe az újabb repülőhullámokkal. Ki szeretnénk alóluk szaladni. Körülöttünk lángban minden. Bombatölcsérek, hullák és nyöszörgő sebesültek. A fül siketítő hangokon áttetszik a sebesült lovak fájdalmas nyerítése. Hárman, örültek, puszta kézzel szórjuk a homokot az égő foszforra. Egy keszegfejű őrnagy, aki rohan, mint az ámokfutó, odakiabál: bravó, ungarische Soldaten, bravo... Tovább rohanunk. Beleesünk egy hatalmas bombatölcsérbe. Ez is tele emberekkel, élőkkel és holtakkal.

Mein Gott... Istenem, — keveredik nyöszörgéssel és káromkodással. Csupa vér, csupa láng, fülsiketítő robbanás az egész erdő. Valaki mutatja a fejét és németül kérdezi, hogy nagy-e a sebe? Megnézem és megnyugtatom, mintha valóban számomra ez lenne a legfontosabb. Tovább rohanok, elvágódom. Érzem, hogy kezem csupa vér. Felnézek, arcomtól néhány centire Burizs arca, borzalmasan eltorzulva. Rohamsisakja kettéhasítva, benne véres agyvelő hajcsomóval keveredve. Megüvegesedett szeme az eget kémleli, mintha azt mondaná: Mit akartok tőlem? Én egy kis falusi fodrászmester vagyok, engem vár az asszony, meg a gyerek otthon, Magyarországon. Mit csináltatok velem?

Mellettem egy tizenhat év körüli német fiú nyöszörög: hilfe, hilfe... gyomra kifordulva, próbál kúszni, de csak szánalmas vo- naglás lesz belőle, közben véres, kifordult gyomra megfürdik a homokban.

Kiérek az erdőből, előttem a széles országút, hátam mögött a pokol. Ismét együtt vagyunk, mi hárman. Már nem szaladunk. Lábainkban ólmos fáradtság, cammogni is alig tudunk.

Az állomásra egy óra múlva szállingóztunk vissza. Romot és nyolcasba csavarodott síneket találtunk. Szürkületben összeszedtük a hullákat. Elfásultunk. Már semmilyen hatással nem voltak ránk. Szépen, katonásan sorbaraktuk őket, csak azt éreztiik, hogy na- gyon-nagyon fáradtak vagyunk, s mint mindig, éhesek. A szétbombázott romok között tízkilós paradicsom- konzerveket találtunk, amelyek a nagy hőségtől szétpukkantak, még bontani sem kellett őket. Azt ettük, csak úgy, kézzel, mocskosán és fáradtan, mint .az állatok, néhány méterre a rendberakott hulláktól.

A nyitott ablaknál állok. Künn tavaszi eső násztáz, finom illatok szállnak, itt a

ü a «- -rV-"n ^ gj

rádió ha’kan szól. lsen. este elfelejtettem kikancsolni. ...Ramona, Ramona...

Suba Andor

TAVASZ. KISS ATTILA RAJZA

Boór András >

város

Ej téli

Megvakult ablakok Kődoboz-világban Óriás-gyomor A tájat elnyeli

Arcomra hullanak Ötlet-ki tártan Éjféli város Rabszolga-fényei

Várady Szabolcst

Kis dal

Utakon, utcákon, tereken merre is lépkedtél velem? Leomlik ez a szerelem, naponta fölépítem.

Tlereken, utcákon, utakon megvan-e még a nyom? Hiába is lázadozom, mindig látni fogom

Csanády Jánost

Üzenet

Motorzümmögés — távoli üzenet. Hullámokat rezget. A sűrű fény pigmentszemcsékkel fedj arcomat Mint rég.

Újra felém ztíidul a messzeség.

A cséplés

riadója vagy ebéd — szünetek békés méhzümmögése közelít szívemhez, — amely fekete barázdáival annyiszor meggyötört?

Hát olyan távoli, az évek erdejében elvesző az ifjúság?

Mert ő van itt — rokon zajaival.

S az eltűnő idő.

Milyen lesz

hetvenes évek könnyűzenéje?

Amikor 1056-ban a rock and roll megkezdte a világhódító útját, új folyamat indult a könnyűzenében. A rock azóta is hódít, sikerét a hatvanas évek beatmozgalma azonban jelentősen túlszárnyalta. Míg a rock and roll inkább a huszonéveseké volt, a beat a tizenéveseké lett. Nemcsak a zenében hozott óriási változásokat. Gondoljunk csak a magnó, a magnószalag, popújságok, beat- koncertek, fesztiválok számának rohamos növekedésére, és nem utolsósorban a ruha és hajviselet nagy változásaira. önálló beatszociológia fejlődött ki, mely az ifjúság és a beat kapcsolatát elemezte, a beat népszerűségének társadalmi rugóit kereste.

1971-ben azonban joggal vetődhet fel a kérdés: mit hoznak az elkövetkező évek, milyen lesz a hetvenes évek könnyűzenéje? Ezt a kérdést a hazai könnyűzene három népszerű képviselőjének tettük fel:

Lctux Józset az Omega együttes dobosa:

Amig pár évvel ezelőtt egy-egy dallamos számmal óriási népszerűségre tehetett inzert egy zenekar, ma már ez nem elég. A zenei igény állandóan növekszik, az akkori hangszertudással a Beatlesek ma nem tudnának feltűnni. Improvizálás, különféle jazzeiemek egyre nagyobb száma, visszanyúlás a blueshoz, a rockhoz: ez jellemzi az 1971-es helyzetet. Szerintem megmarad a pop, tehát a slágerszerű, „köny- nved’i’ zene, de a jövő a fejlettebb szinten álló, állandóan kísérletező, jazzbe hajló progresszív irányzata. Külföldi turnék alkalmával láthattuk, Johnny Wintert, a nagy rock-blues gitárost; szerintem övé az új évtized.

To’csvay Béla, a „TolcsvavéK és a íri j"elnevezésű zene- kar zeneszerzője:

— Szerintem a jelszó: visz- sza az egyszerűséghez! Természetesen ez nem jelenti azt, hogy alacsonyabb fokon, mint az eddigi zenei szint, hanem olyan stílust megteremtve, mely kikristályosodott formában egyesítené az elért eredményeket. Közérthetőség és magas zenei tudás: e kettő egyesülése valami újban, ötvözve a népzenei hagyományokkal — ez lesz az, amely olyan új hangot fog eredményezni, mini 1962- ben a Beatles, példaként operai színvonalon a népi és pop elemekkel tűzdelt Hair musicajt említem, amely évek óta világsikert arat. A mai együttesek közül a Crosby Stills Nash and Young az, amely megközelíti az általam eddig elmondottakat: őket tartom az elkövetkező évek nagy lehetőségének, olyanoknak* akik képesek lesznek

magas színvonalra emelni a popzenét.

Kudász Fe-enc, a Qali egviities énekese:

— Az underground (a jazzhez közelebb álló beat) egyre veszít népszerűségéből, hiszen a tizenévesek nem mindegyike zenész. A teena- gereknek olyan zene kell, mely megfelel érzésviláguknak, személetüknek. Nem véletlen, hogy a jazzrajöngók inkább az idősebb korosztályból kerülnek ki. Csakis a daliamos zene az, amely a beat helyett, illetve a Beat- leseknek folytatásaként be fogja tölteni az elkövetkező évek fiataljainak zenei szükségletét. Olyan muzsika kell, amely dallamos, de nem olcsó sláger, hanem igényes és eredeti; melyért újra rajon- gani és igazán lelkesedni tudnak.

&

A vélemények tehát Igen eltérőek. Van aki az underground irányzat további uralma mellett tör lándzsát, van aki az egyszerű dallam°s irányzatoknak jósol nagy jövőt De mindnyájan megegyeznek abban, hogy igazi könnyűzene, nevezzük akár beatnak, prograsszivnek vagy slágerszerűnek, csak akko* töltheti he szerepét ha magas színvonalú, korszerű éa legalább olyan lelkesedéssel művelik, mint amilyennel a közönségük hallgatja, > i

*• K é