Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-27 / 73. szám

- 1971. március 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 8 Hajnalban már énekelnek Megszeretni lehet — megszokni sohasem A jelölőgyűlésekről jelent jük Egy nappal a befejezés előtt a jászberényi járásban Ósdi épület kívülről, — agy an toldozott, festett, me­szelt belőlről. Négy kemen­ce az előtérben. Ajtaján vas­tepsibe most szedik a salakot a kemencések­Este hét óra ven. A váro­son már a csend r's a szürkü­let gunnvaszt. Sötét a zeg­zugos udvar is, ahol fürge léptű asszonyok lépkednek a pékség felé. Hétkor már egy tucat embernek kezdődik a munka. Mindig csak éi-zaka ■ És legtöbbször reggelig. A daPasztó me-l’ett a ren­delés. ötvenezer kifli, buci — amit hívnak szegedi vá­gót tn a k, zsűrit enyémek, óri­áskiflinek. ötvenezer süte­mény- Tíz ember készíti, egy segédmunkás, két raktáros számolja. Nemcsak Szolnok­nak kell ez a mennyiség. A kenyérgyárban készülő zsem­lékkel. briósokkal együtt egy része a városkörnyéki kis falvak boltjaiban lesz hajnalban. Sípos Jőzsefné. Szakái Jú­lia. Sági Antalné és a kis­lány — az egyetlen fiatal szakmunkás az ötős üzem­ben. Libor Katalin — rinsz- roosz fehér vászonba öltö­zik. Sietnek, szégyenlős gyor­sasággal. Esv kis öltöző 'van, közös a férfiakkal. Aztán gyors kézmosás, s a génből hulló tésztaadagokat a kifli- íormázóval etetik. Két ilyen gén van. A szépen sodort kifliket Sinosné, meg L’bor Katalin rakja hosszú fából ‘készült kelesztő ládákba- — Nem mindegy, hogvan, hi- * szén most kei a tészta. Minden kifli érintése egy- egy rineó-rá7ó mozdulat. A test szén ritmusú mozgása a munka ütemére. M’ndez olyan gyorsaságéul, amilyent ritkán lát az ember. A kemencések inas-vékony, de nagyerejű emberek. Lát­szólag nem kell az erő — de míg egy-egy ember tíz­tizenkétezer süteményt tizen­öt-húszasával betol a lapát­tal,.? egy hirtelen mozdulat­tal beveti a kemencébe — ahhoz eró kell, gyorsaság. A csonortvezető. Sebestvén László már úi tésztát dagaszt. Az asszonyok néhánv perc­re szabadulnak. Sinosné. meg SáéiT-é a» önzőből ter­moszban kávét hoz­— Hngv bírjuk az éjszakát. M**rt ebben ez a legnehe­zebb. Szeretni lehet ezt a szakmát — az éjszakázást megszokni sohasem. Siposné mondja, aki lassan húsz éve már, hogy pék. Ar­cán még nem látszik fárad­ság. Ságiné szeme kialvatlan, JSßk — Mert mindegyikük úgy pótolja az éjszakát, ahogy a családi gondja engedi — mondja Nánási Tibor — Van nem is egy olyan asszo­nyunk, aki reggel hazamegy, iskolába készíti a gyerekét, csomagol a férjének, aztán bevásárol, megfőz, s csak ebéd után veti meg az ágyát — És van, volt sok fi atal- asszony, aki bárhogy szeret­te is a szakmát, itthagyott bennünket az ál'andó eisza- kai műszak miatt- Közbe­szólt a férj. a kisgyerek. Fél­tem is a Kis Libor Katit is. Jó szakmunkás, befogadták az idősebbek. Igyekvő. Mi lesz, ha férjhez megy? A kemencéseknél kis várako­zás van. Az első kosarakba már frissen sült kiflihegyek. Szagával megtelik p ház. A kemencések rám szólnak: — Miért nem kérdezi már, hogy hát a kultúra. A szín­ház, a tévé, az olvasás? Nem várnak feleletet. Mi­nek is- Csak a szombat este az övék. Pajzán szólásmondás járja erről az egyetlen sza­bad estéről... A beszámoló az egy külön kis helyiség. Hatalmas aszta­lán öntik a forró süteményt. Varga Józsefné számolia — maid kosa« kba, tálakba. De hogyan. Egy-egy kézbe ötöt vesz fel — sem kevesebbet, sem többet. Hánv emelés, hánv kosár, edény? Soká • lesz reggeL Mert mióta egyre több sü­temény kell — s egvre keve­sebb a pék. szűkösebb a hely — bizony nem nyolc óra a munka. rendelés. Nehéz vajas- Vagy húszféle, többnyire édes tész­tát jelent ez. Rongyos-, és búr-, meg pozsonyi kiflit, ré­test, beiglit, kuglófot. Pogá­csákat Ez sem tágasabb, jobb hely, mint az ötös. Dagasztóiában mégis úi világ: óriási két tálban dióbél, másikban ma­zsola. A sarokban daráló zúg, nagy papírzsákba hull a mák. Kakaómassza pihen nagy vajlingban. Molnár Józsefné tolást üt fel. szanorán. Vagy 500 da­rab várja, hogy tésztába ke­rüljön. Egész óriástál túró. Mazso­lát kevernek belé. A hatal­mas táblákon azonban már kezdődik a nyúitás. Leveles­tészta lesz- Előrekészítették, hidegen pihentették az „ala­pot”. Egyszerű recept: végy 20 kiló margarint, adj hozzá R kiló lisztet, dolgozd össze, s *“dd a hűtőbe. Pihentesd kevéssé, mMd nvújtsd szor­galmasan, lisztezd. Csanóné. Szeremmé fogja a nvúitófát. s olvan mozdu­latodat csinál vele. amit ott­hon aligha mer a háziasz- szonv. Paskolja, csapkodja a tésztát. Kinn melegítik a kemen­cét. Két ajtaián olajiáng vi­lágít Itt nincs szénparázs, nincs salak. — A kemencénél csak este csendesek az emberek. — Nánási Tibor ismeri a péke­ket — Ahogy az idő halad, megtárgyalják ők a vi'ág sok dolgát. Hajnaltájt énekelnek is. Egymás ébrentartása ez, meg a jókedv. Mert valami furcsa, jó érzés ez a munka. Vagy száz pék — szak­munkás — dolgozik a sütő­ipari vállalatnál. Két-három év és tíz, a szakma nagy öregje nyugdíjba megy. Lesz- e helyettük fiatal? Nagy gond. Évek teltek el, s alig jöttek. Szolnokon nincs szak- munká'kéozás. Jászapátiban. Nagykőrösön van- Talán az idén negwen gyerek meg­kezdi a tanulást Az éjszakai munkát, az állandót nehezen vállalják, viselik az emberek. A pékek is zsörtölődnek. Nehéz ke­nyér ez. Estétől, reggelig. A kocsik hajnalban őt óra után indulnak. Akkor még javában sütnek mindenüti. Reggel hétkor, nyolckor pa­kolnak c«!ak össze, s indul­nék hazafe’é a nék<=k- Má­sok ilyenkor kezdenek. Sóskúti Júlia Március 25-én a járás te­rületén 64 választókörzetben tartottak tanácstagi jelölő­gyűléseket Ezen a napon Alattyán, Jánoshida, Jász- alsószentgyörgy, Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány. Jászjákóhalma és Jásztelek községekben befejeződtek a jelölőgyűlések. Alattyánban azért, mert a jelölt más körzetben lakott Jásziványban, mert a körzet lakói ragaszkodtak az előző ciklusban megválasztott — és eredményes munkát végző — tanácstaghoz, Jászkiséren pedig azért, mert a javasolt személy nem jelent meg a gyűlésen, nem fogadták el a Hazafias Népfront, illetve a Mégsem megy Nem túlzás, izgalmas jelő- lőgyűlése volt a tiszafüredi 26-os számú választókörzet­nek. A Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága két tanácstag jelöltet állított, Jó­vér Kálmánt és Vincze Sán­dort, a Szabad Föld Tsz tag­jait. A választók pedig még egy harmadik jelöltre is ja­vaslatot tettek. Egy idős fej­kendős néni az érdeklődésre ezt a magyarázatot adta: „Az új választási törvény lehető­séget ad a többes jelölésre, s mi éltünk vele.” Varga Lajos teljesen „gya­nútlanul” ment el a gyűlés­re. Nem számított e váratlan fordulatra, ami talán nem is volt olyan váratlan. A köz­ségi anyakönyvvezetőt min­den lakos ismeri. Hát még őt. aki 40 éve dolgozik a tanácsnál, s nemcsak ő, de a nagyapja is Tiszafüreden született. Igaz, április 1-től már a nyugdíjas jelző kerül a neve elé, de most úgy tű­nik, a közügyek újabb két évre ismét munkát adnak neki. — Megmondom őszintén, ... addig mentem el min­dig Jászjákóhalmán — autó­buszra várva —, ha néha napján hivatalos dolgaim odaszólítottak. Azzal mér­tem az időt, hogy tudtam, az út a járda végéig és vissza fél óra, utána várok még két-három percet és megér­kezik a busz. Hosszú kihagyás után a napokban újból jártam Jász­jákóhalmán jelölőgyűlésen. Dolgom végeztével elindul­tam a járdán, hogy elüssem az időt a busz érkezéséig. Nem mentem tovább, csak ameddig a járda tartott, mi­re visszaértem a megállóhoz, mégis elment a busz. Bosszankodva találgattam, mi történhetett. Korábban indult a kocsi, vagy talán én Járok lassabban azóta. Más­nap, amikor átfutottam a je­lölőgyűlésen készített jegy­zeteimet, rájöttem, mi is tör­tént. Jászjákóhalmán az elmúlt években 160 ezer forint költ­séggel 2908 folyóméter jár­dát építettek. Hosszabbak termelőszövetkezet által ja­vasolt tanácstag jelöltet. A csütörtökön megtartott 64 jelölőgyűlésből 7 körzet­ben volt előre tervezett ket­tős jelölés, 2 körzetben pedig spontánul szavaztak bizal­mat két-két személynek. Nagy aktivitás kísérte Jászszentandráson a 47-es számú választókörzet jelölő­gyűlését. A szétszórt tanya­világ 96 választópolgára egy­hangúlag szavazott bizalmat a Haladás Tsz jelöltjének, a 19 éves Gyurkics Rozália nö­vénytermesztőnek. A jelölő­gyűlésen több felszólaló mondta el, szívük szerint te­szik, amikor bizalmat előle­geznek Gyurkics Rozáliának. nyugdíjba nem akartam vállalni a je­löltséget, mert Jóvér Kál­mán, aki helyett rám szavaz­tak. jó szomszédom, gyer­mekkorunk óta ismerjük egymást. A tanácstagi teen­dőket szerintem nagyon jól ellátta volna. Én őrá szavaz­tam. A 26-os számú választó- körzet három utcájában öt­százan laknak. A családokat név szerint ismerik. Nem csoda, évente hatszáz újszü­lött nevét jegyezte be az anvakönyvbe, s ha jól össze­számolja, háromezer házasu­landó pár mondta ki előtte az igent. Ismeri a gondokat is. A városiasodó Tiszafürednek a megnőtt forgalomhoz képest keskeny lett a főútvonala, bővíteni, korszerűsíteni kel­lene. És kellene hét és fél millió forint is. A nagysza­bású vízmű építési program, hogy minden utcába beköt­hessék a vízhálózatot, meg a járdaépítések, szintén a szor­galmazni, elintézni valók listáján szerepelnek. H. M. lettek a betonjárdák, meg­nyúlt az is, amin időtöltésből annyiszor végig mentem. Vé­gig, addig, ameddig a járda tartott L A. Jöjjenek a nők A hangulat hamisítatlan falusi estire sikerült Gulyás Vllmoséknál. Az eredetileg Kijelölt házban a biztosíték szétrobbant, így csütörtökön este a tiszaőrsi Mónus Illés útiak tanácstagi jelölőgyű­lésére petróleumlámpa mel­lett került sor. A Búzakalász Tsz fiatal, csinos adminiszt­rátorának, Bóta Gizellának ugyancsak figyelnie kellett a diszkrét félhomályban a jegvzőkönw írásánál Har­madik alkalommal rögzíti írásban a jelölőgyíílésen el­hangzottakat és eddig csak egyhangú szavazást jegyez­hetett fel. A hagyomány ezen az estén sem szakadt meg. Vadász György, a községi tanács vb elnöke vezette a gyűlést, előadást p:dig Fa ragó András, a község párt­titkára tartott. Beszámoló­jában az elkövetkező évek terveit ismertette. Elmondta, bogy rövidesen megoldódik a község nagy gondja, az Ívóvízellátás. A fürdővel is nagy tervei vahnak a köz­ség vezetőinek. Kétszáz hét­végi vikendházhely felpar- cel! ázására készülnek és a telkek árából fogják szépíte­ni. bővíteni a falu közked­velt strandját. A vb-elnök ismertette a 28-as választókerület két ie- löltiét. — A KISZ Németh Évát. a Hazafias Népfront 6zekeres Györgynét ajánlot­ta a jelenlévők bizalmába Érdekses módon kézfeltar­tásra nem került sor. mert az elnök már a felkiáltások­ból ügy ítélte meg, hogy egy­hangúan a kettős jelölés mellett vannak a részt­vevők. — Eddig férfi volt a ta­nácstagunk és nem voltunk a munkájával megelégedve. Most tehát jöjjenek a nők — mondta az egyik felszólaló férfi. P. B. Befej ező dtek a jelölő- gyűlések Karcagon Karcagon, a Nagykunság legnépesebb városában pén­teken este befejeződtek a tanácstagi jelölőgyűlések. A lezajlott 70 jelölőgyűlésen a több mint 17 ezer választás­ra jogosult állampolgárok fele jelent meg. Legtöbb he­lyen a Hazafias Népfront jelöltjét fogadták el, de hat választókerületben kettős jelölésre Is sor került. Sőt a 11-es számú körzetben há­romszemély jelölése mellett foglaltak állást a gyűlés résztvevői. Szatmári János, Disznós Imre és Kiss Ká­roly egyaránt felkerült a jelölőlistára. A kiválasztott személyek mindhárman fizi­kai munkások. Karcagra jellemző, hogy nagy tanyavilággal rendel­kezik, több mint kétezer választásra jogosult személy lakik a város belterületétől távol. A külterületeken élők jelölőgyűléseit a tsz-ek ta­nyaközpontjaiban, üzemegy­ségeiben tartották nagy ér­deklődés mellett. Másodszori bizalom Magda Györgynét a kun­hegyes! 12. sz. körzetben egyhangúlag újra tanácstag­jelöltnek javasolták. — Számított az újabb el­ismerésre ? — Titokban igen, de be­vallom, bizonytalan kodtani is. Amikor négy evvel ez­előtt először jelöltek, megle­pődtem. Tanácstalan vol­tam; eleget tudok-e tenni a követelményeknek. örülök, hogy a lakosok bizalmukba fogadtak — Nehéz ez a megbízatás? — Attól függ. Ha az em­ber érzi választói bizalmát, akkor nem. Munkahelyem, a Vörös Október Tsz nagyon lefoglal. De ez nem egyéni probléma, azt hiszem, ezzel igv van minden tanácsiig. Ennek ellenére ha már én vagyok egy körzet szószóló­ja. az ügv c-p^.-. gondokra mindig kell időt fordítani. Ügy gondolom, ez -a másod­szori jelölésem titka. — D. Szabó — Nánási Tibor fiata’ember, de értője, tudö^a a szakmá­nak. Apia pék veti. s ő fel­sőfokú élelmiszermari tech­nikumot vé<*z“ti. A sütőinari vállalat termelési osztályve­zetője. — Itt csak a tészta sürget, de az nagyon. Ha lassabban szedik-veszik' ki a génből, ráérősebben rakiák be — nem lesz belőle jó sütemény- Az itteniek olvan rutinos, ügyes mesterek, hogy a vé­rükben van a tempó. Meg a jókedv. Mosolyogva, egymást ugratva dolgoznak. Nyolc óra körül Dandé Sándor próbália ki a kemen­ce melegét- Vizet fröcsköl be. s gőzös-meleg van máris a kemence tövében. Aztán ki­ki maga mellé húzza a reke­szeket. Hatvan-hetven kiPi van egyben. A sütőlanátot rr.égegvszer megtisztítják. — lisztezik, s rá a karcsú tész­tákat — Maidnem háromezer- hatszázat. kerestem február­ban — mondja Siposné- — Persze túlórával. Napi 12—13 óra — Nincs elég nék, s ezért a snk túlóra — okolja Náná­si Tibor. — Lehett. emiatt hagynak itt sokan bennün­ket. Elmegy ez tán évekig is. A oénz különben jól jön midenkinek. De egyszer bete­lik a pohár. Van olyan, aki elmegy egy-két évre. Pihen valahol kis nénzért. R órás munkán. Aztán visszajön, — kezdi élőiről... Hányadik ezer már? Szá­molni a fürge temnóban gép­nél, kemencénél dehogy le­het A kilences üzemet most nvitjäk. T'z órakor kezdenek. Ma csak 8900 sütemény a AZ ALATTYANI ŰJ ÉLET TSZ KERTÉSZETI TELE- HOLDON DINNYÉT. 10 HOLDON UBORKÁT, UGYAN- PÉN 70 MELEGAGY ÄLL RENDELKEZÉSRE A PALAN- CSAK 10 HOLDON DOHÁNYT ÉS 4 HOLDON VEGYES TAK NEVELÉSÉRE AZ IDÉN 30 HOLDON PAPRIKÁT, 12 ZÖLDSÉGFÉLÉT TERMESZTENEK. mm Gyomlálják a káposzta palántákat Uborkapalánták részére készítik el a melegágyat Ameddig a járda tartott...

Next

/
Oldalképek
Tartalom