Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-24 / 70. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 24. 1971. MÁRCIUS 24. — SZERDA, GABOR NAPJA A Nap kél: 5.41 — nyugszik: 18.01. A Hold kél: 4.30 — Levélszekrény családi* és kertesházakhoz nyugszik: 15.06. Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások, szór­ványosan előforduló futó esővel, havasesővel, hózá­porral. Az erős, többfelé vi­haros északnyugati szél las­san mérséklődik. Várható legmagasabb nap ali hőmér­séklet szerdán 5—10 fok között. Teleki László Százötven évvel ezelőtt, 1821. március 24-éh halt meg — 57 éves korában — Teleki László író és költő. A Szirákon, grófi család­ból született Teleki egyetemi tanulmányait Bécsben és Göttingenben végezte. Ami­kor nyugat-európai tanul­mányút járói 1787-ben haza­tért, néhány évig az erdélyi kormányszéknél tsztviselős- ködött. 1792-től az erdélyi királyi Tábla. 1819-től pedig a hétszemélyes Tábla bírája volt. Az 1820-as években elnöke volt a Tudós Társaság elő­készítő bizottságának, párat­lan gazdagságú könyvha­gyatéka — felesége és Jó­zsef fia ajándékaként — a Magyar Tudományos Aka­démia könyvtárának alapja lett. Maga is foglalkozott szép­irodalmi tevékenységgel, s kitartóan szorgalmazta a magyar nyelv művelését. Fő irodalmi művének címe is ez: A magyar nyelv előmoz­dításáról buzgó esdekléset (Pest, 1806). A Debreceni Postaigazga­tóság területéhez tartozó me­gyékben, így Szolnok megyé­ben is, levélszekrény mozga­lom indult. E mozgalom cél­ja, hogy a családi, — illetve kertesházak tulajdonosai és lakói kultúráltan jussanak hozzá a hírlapokhoz és leve­lekhez. A tapasztalat ugyan­is az, hogy a postai külde­mények elhelyezésére sok helyen nincs lehetőség és ha ezeket udvaron, folyosó­kon, vagy kapualjban helye­zi el a kézbesítő, azok el­vesznek, illetve használha­tatlanná válnak. Ez ellen — A MEZŐGAZDASÁGI szakmunkásképzésre mintegy másfél millió forintot fordí­tott tavaly a megyei tanács Szolnok megyében. A megyei költségvetésből a speciális tanfolyamokon résztvevő öt­százhárom tanuló költségeit fedezték. — A SZOLNOKI ifjúsági mini klubban március 27-én író—olvasó találkozót ren­deznek. A klub vendége a fiatal költőnő, Mezei Katalin lesz. — A SZOLNOK megyei Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat Szolnok járási körzeti üzeme immár har­madízben lett birtokosa az élüzem és a szocialista mun­ka üzeme megtisztelő cím­nek. Kedves, bensőséges han­gulatú ünnepség keretében március 19-én adták át a ki­tüntetést az üzem dolgozói­nak. Rajtra készen a sárga an­gyalok. Április első hétvé­gétől ismét láthatók útjain­kon az autóklub népszerű se­gélykocsijai. Április 3-án, 4- én, 11—12-én, valamint 18- án és 25-én reggel 7 órától este 10 óráig tartózkodnak a kijelölt utakon a segélyko­csik. Április 30-tól kezdve pedig az idegenforgalmi idény végéig minden pénte­ken délután 5-tól este 10-ig, szombatonként délután 2-től este 10-ig, vasárnaponként pedig reggel 7-től este 10-ig tartanak szoglálatot. Me­gyénkben is szolgálatba áll a sárga angyal, amely Abony- tól kezdve Karcagig cirkál a fenti időpontban a 4-es fő­útvonalon. Budapest irányá­ban Monorig, ellenkező irányban pedig Nyíregyhá­záig folyamatos a segélyszol­gálat. Déli irányban Szolnok­ról indulva Cegléden keresz­tül Szegedig találkozhatunk a sárga kiskocsikkal. Kár, hogy a 4-es és 3-as főútvonal 'motor hez kell benyújtani. A betét­lap 1 évig érvényes, és köz­ben három alkalommal hasz­nálható fel. A Szovjetunióba 25 forint az űtlevélkérőlap, s az ennek alapján kiállított útlevéllap 100 forint Jugo­szláviába 45 forint az útle­vélkérőlap és az útlevéllap egyéni utazásnál 500, csopor­tos utazásnál 300, látogató útlevélnél 100 forint. A Szov­jetunióba és Jugoszláviába készülők kérelmét az IBUSZ budapesti útlevél- és vizum- osztályán kell benyújtani. És ha már a külföldi utak­ról van szó. Egy érdekes kö­zös témát kínál az autóklub Máius 17—21. között 5 napoi túrát szervez Szófiába a Bul­gária—Magyarország Európa- bajnoki válogatott labdarúgó mérkőzésre. A klub biztosít­ja az öt napra az étkezést, a szállást Belgrádban és Szó­fiában és jegyet a mérkőzés­közötti Szolnok—Jászberény ■—Gyöngyös útvonalra már nem jutott a segélykocsikból, pedig a hétvégi napokon a megyeszékhely irányából igen sok autós halad a Mátra irányába, s bizony sokszor jól jönne egy kis segítség. ír A melegebb napok bekö­szön tével egyre több gépko­csitulajdonos kezd rövidebb hosszabb külföldi túra terve­zéséhez. A legelső teendók között szerepel az útiokmá­nyok beszerzése. A szocialis­ta országokba tervezett tú­rához szükséges okmányo­kat kétféle módon' lehet be­szerezni Bulgáriába, Cseh­szlovákiába. Lengyelország­ba és az NDK-ba utazáshoz ' „betétlapot’’ kell váltani bár­melyik postahivatalnál. En­nek ára 100 forint. A kitöl­tött lapot a helyt rendórség­re. Ennek összege személyen­ként 1390 forint Ezen kívül van a költőpénz és az üzem­anyagköltség. Jelentkezni a helyi szervezeteknél lehet április 5-ig. ft A Merkur jelentése a géjv kocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 34154 Trabant Kombi 3 387 Wartburg Limousine 15 744 Wartburg de Luxe 10 515 Moszkvics 22 945 Skoda 100 MB 21 043 Wartburg Turist 1 312 Polski Fiat 1300 7 033 Polski Fiat 1500 1 512 Zasztava 2106 Renault 4-es 1 273 Volkswagen 2 780 Fiat 850 Limiusine 7 657 Fiat 850 Sport 380 Zaporozsec 2 034 Fiat 500-as 2 255 Xolga m nyújtana segítséget a levél­szekrény. Ennek megfelelően na­gyon sok reklamáció, illetve ezzel kapcsolatos bosszanko- dás is megszűnne A posta- igazgatóság gondoskodott ar­ról, hogy tetszetős kivitel­ben és megfelelő méretben vásárolhassák meg a lakosok a levélszekrényeket, mely­nek mintapéldányai a közel­jövőben megérkeznek a pos­tahivatalokhoz, ahol ezek megtekinthetők, — illetve a későbbiek folyamán megren­delhetők, vagy megvásárol­hatók. — A FRANCIA filmhul­lám öt filmjéből álló soroza­tának első bemutatójára ma 19 órakor a Tiszamenti Ve­gyiművek művelődési házá­ban kerül sor. A film vetíté­sét Baranyi Sándor vezeté­sével vita követi. A mennyországban Két nő nő áll a menyország kapuja előtt Szent Péter megkérdezi az elsőt: — Hogy viselte magát a földön? Rendesen? — Kifogástalanul. — Akkor tessék, itt a mennyország kulcsa. Hát ön? — fordul a másikhoz. — Én? Ugyan már! — Akkor tessék itt a szo­bám kulcsa. — KÁLLAI István Tószeg, Mátyás király út 15. szám alatti lakos a helyi italbolt­ban belekötött az ott szóra- kozókba. Egy vendéget meg­vert és dulakodás közben asztalokat borított fel. A du­haj embert a rendőrség ezer forint pénzbírsággal sújtotta. —- AZ ELMÜLT év tava­szán több mint háromszáz szolnoki szorgoskodott a vá­ros utcáin, terein. Parkosítot­tak. fákat ültettek, vízelve­zető árkokat ástak. Mindezt társadalmi munkában és sa­ját anyát?! erőből. Munkájuk­kal 2 millió 512 ezer forintot takarítottak meg a városnak. — A SZOLNOKI ÁFÉSZ méhésztársulásának százti­zenhét tagia közül harminc­hármán indultak a két hóna­pon át tartó méhészverse­nyen. ahol öt alkalommal mérték össze tudásukat a résztvevők. A 16 éve fennálló társulás első kezdeményezé­se volt ez a verseny, amely­nek gvőztese Vincze Béla, a szolnoki Lenin Termelőszö­vetkezet tagja. — A SZatotép^ett ke­reskedők száminak növelé­sére nagy gondot fordít a Szolnok me® vei Inarclkk KisVereskndnlmi Vállalat. Je­lenleg nvolcvankllenc tanu­lót foglalkozatnak, s ez év szeptemberében újabb ötven­három tanuló beiskolázását tervezik — HUSZONEGYRE emel­kedett Szolnok megyében a lakásszfive+kezotek száma, legutóbb Szolnokon és Jása- fén vszam naevköz-iphen hívtak AWn» alanszabálv sze­rint műkAíSö «zftve+Vezeti Ij. kástársuláaoVat. A lakás-, illetve lakásénftő szövetkeze- teknak lelenW több mint ezerhétszáz tagja van. Pszichiáternél — Doktor úr. minden éj szaka uevannz a borzalmas álmom van. T.iz Tavlor áttet­sző rubábay( halén a szobám­ba. leéz«A„ -ám »aktot, csó­kot <tob felém, maid erélyes mozdulattal becsukja az ajtót — És ml ebben a borzal­mas? — Az, hogy az aj tó becsa­pás hangjára felébredek! SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 órakor: Csongor és Tünde (Jászai bérlet), Kunhe­gyesen este 7 órakor: Fehér akácok. r-------1 L _ 1 MOZI ~l L J i Szolnok Vörös Csillag: Marie szeszélyei, Tisza: Ne búsulj 1 — Jászberény Lehel: Olsen bandá­ja. Kisújszárás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Szabadság: szünnap, — Dózsa: Dél csillaga, Béke: szün­nap. Tiszafüred Tisza: szün­nap. Törökszentmiklós Qózsa: Kitörés. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Tavasz a határban... — Lukácsi Huba és Széplaki Katalin énekel. — A nyereségről... — Beat fórum. KOSSUTH KADIO: 8.20: Daljátékokból 9.00: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban. Xtv. rész. 9.20: Zenekari muzsika. 10.05: Nyitnikék. — Kisiskolások műsora. 10.40: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájábóL 11.30: A Szabó-család, (ism.) 13.15: Nóták. 18.50: Válaszolunk hallgatóinknak t 14.00: Bartók ás az Ifjúság. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 16.05: Csendes Don. Vüt rész. (ism.) 17.20: Üj kórusfelvételeinkbőL 17.41: Atlasz Világgazdasági Figyelő. 17.58: Zene Indul Ferihegyről. 19.25: Kortársaink t Nemes György. 20.05: Nóta- és népdalest 21.02: Visszhang. 21.32: Lemezek közt válogatva. 22.15: Százmilliók az urna előtt Indiai útijegyzet, ni. rész. 22.25: Kortárs zeneszerzők között. 23.22: Operettmuzsika. PETŐFI RADIOS 0.05: zenekari muzsika. 0.45: Arab arcképcsarnok. IL rész ARAFAT. (Ism.) 0.001 Schirmer: Szóltstaparádé. 9.10: Kiváncsiak Klubja. (Ism.) 11.47: Néhány pere tudomány. 11.52: Hemád-mellékl népzene. l. rész. (ism.) 12.09: Hallgassuk együtt. (Ism.) 13.03: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.23: David Ojsztrah hegedül. 13.40: Orvosi tanácsok: A tüdögümőkórról. (Ism.) 14.00: Mindenféle • , kettőtől—ötig— 17.00: ötórai tea. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Lotte Lehmann és Helge Roswaenge énekel. 18.45: Iskola a hegyen. 19.00: Ifj. Magyart Imre népi zenekara látszik, Szántai Ildikó énekel. 19.27: ÜJ könyvek, (ism.) 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar Bartók- estie. 21.35: Egy lakásépítő szövetkezet naplóiéból. 21.55: Esztrádparádé. ál. 15: Mozart műveiből. DIRI 18.10: Tánczenei koktéL (Ism.) 18.55: K"rsz Russzkovo Jazüka. Nyelvvizsga előkészítő, in. feieret. 37. lecke. 10.10: Arthur Ba'sam Haydn- szonátákat látszik. 11.43: A ‘ud-'mány kapcsolatai? m. rész. 19.53: Zenei panoráma. 20.26: Rendező — munkában. 21.85: Bach-művek. Szolnok megyei néplap A Maevar Szocialista Munkáspárt Szolnok megvet Bizottsága és a Szolnok megvet Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093 11-S20. u-oor 11—039 Telex- 09 3357 Kiadta « Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok Kossuth tér L Igazgató: Vlrágh lein Telefon- 12—094. Az előfizetés gfia -gy hónapra: 20 - forint. Index-«ram-, ts 000 Teri esti: • Magv#r Posta. Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős verető: Bírósági hírek Eltűnt a Képes Újság Tavaly júniusban egyiK nap nem kapta meg Képes Üjságját Hubai József Fegy­vernek, Ady E. út 53. szám alatti lakos. A szigorú elő­fizető amint tehette .,rácsa­pott” és felelősségre vonta a postahivatal kézbesítőjét, Dobler Józsefet. A szeren­csétlen postás hiába bizony­gatta, hogy ő szabályosan kézbesítette a lapot. A szit­kozódó, átkozódó Hubait nem tudta meggyőzni, az neki rontott és ütni-vemi kezdte a védtelen embert. Hubait hivatalos személy elleni erőszakért 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte a töröKszentmiklósi járásbíró­ság. A verekedés testvérek Tavaly október 14-én már a délelőtti órákban szeszes­itallal csillapították szóróju­kat a Köpösdi testvérek Mi­hály és István Fegyvernek, Nefelejcs úti lakosok. Pár pohár után már nem ismer tréfát a két fivér és jaj an­nak, aki ilyenkor beléjük botlik. Ez történt az ominó­zus délelőtt is a fegyveme- ki vendéglőben, ahol Mi­hály, a fiatalabb fiú a pénz­tárnál sorban állók egyikét jelentéktelen kis inzultus után a hajánál fogva földre rántotta. Ezt látva István sem volt rest, rögtön csatla­kozott öccséhez és most már ketten rugdalták, ütötték a leterített embert, akinek a vendégek siettek segítségé­re. A két Köpösdit társtet- teei minőségben elkövetett garázdaság bűntettéért 5 és 3 hónapi szabaságvesztésre ítélte a törökszentmiklósi járásbíróság. A televízió és a rádió mai műsorából ajánljuk RADAR. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. A tartalmán ból: őrjárat a divat körül. Üj érettségi szabályzat a szakközépiskolákban. Jogi tanácsok. Üzenetek. Szerkesz­tő: Wisinger István. Rendező: Kökényessy Ferenc. A műsort 18.20 órakor láthatjuk a képernyőn. ZENE INDUL FERIHEGYRŐL. Muzsika és törté­netek a nagyvilágból. Boros Anikó műsora. A tartar- lomból: Leonard Bernstein a Strauss-muzsikáról. Az Ex Antiquis együttes Párizsban. Teheránt mulató „csak fér­fiaknak". Világot járt művészeink élményeiből. Miles Da­vis éjszakai koncertjéről. És ami még ma Ferihegyen tör­ténik, amelyet V.58 órától hallhatunk a Kossuth adón. 9.05: 9.30: 9.55: BUDAPEST: Iskola-tv. Földrajz. (Alt. tsk. 8. oszt.) Delta. (Ism.) Ne zavarj°n kérem. NSZK rövldjátékíilm. (Ism.) 18.20: A legkisebb szerep. NSZK rövidjátékfilm. 10.45: 11.06: 14.05: 15.00: 16.50: sm.) ótaszó. (Ism.) z elnémult falú. okumentumfilm. (ism.) kola-tv. Földrajz. (Ism.) llmesztétlka. 17.33: 17.40: 18.20: 18.50: 19.15: 19.30: 20.00: 21.00: 21.40: Hírek. Tapsifüles. Radar. Film. film. film. Szovjet rajzfilm. F.sti mese. Tv-hiradó Bcrs. 9. rész: Jégkorong Világbajnokság: Szovjetunió—Cseh­szlovákia. Közben: Tv-hlradó — 2. kiadás. POZSONY: 19 55: Csehszlovákia—Szovjet­unió Jégkorong VB. A 2. szünetben: Tv-hír- adó. 22.15: Tv-hlradó. BfSCS* 17.10: Nemzetközi Ifjúsági magazin. 10.00: Francia nyelvlecke. 18.20: Jó élszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 18.50: Tv-konyha. 19.30: Tv-hlradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Horizont. 21.15: Jékorong: Szovjetunió— Csehszlovákia. BELGRAD: 17.05: Magyar nyelvű Tv-krónika. 17.30: Pixi és Plxl — Ogl és Pogl. 17.45: Az ember családja. Tudományos ismeret- terjesztő film. 18 30: Egy ember — egy dal. 19 05: Találkozások. — A HM titográdl tv-adása. 20 35: Uskokovlc: Cedomir lUd, A dráma első része. 21.35: Civilizáció — a művészet­ről. (A BBC fHmmüsorá- naic első része). 22.50: Jégkorong VB: Szovjet­unió—Csehszlovákia. BUKAREST) 16.05: 16.10: 16.55: 10.00: 19.25: Play. Sportmagazin, e Arsenal—Atletico rid labdarúgó BEK- közés, — a szünetben mese. 17.00: Pionírok és Iskolások műsora. 18.20: A legkisebbeknek. 19.00: Politikai műsor. 19.10: *TmcreMvum Marion Brando főszereplésével. 31.15: A párizsi Kommün évfordulójáról Szállító vállalatok figyelem 1 A NAGYKUNSÁGI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG megvételre ajánlja: ÚJ, vizsgázott P 202 tip. 20 to. Traiier-ét. Eladási ár: 330 000,- Ft ügyintéző: Dóra, Telefon: 13—112. GYASZHfB Mély fájdalommal tudatjuk az ismerősökkel, rokon-kkal, jóbarátokkal, kollégákkal, bogy szere­tett édesapánk, nagyapám, KOCZKA PÁL aranyd'nlomás gyógyszerész 74 éves korában már­cius 90-án hirtelen elhunyt. Temetése március 24- én délután fél 4 őr-kor lesz a szolnoki róm. kai. te­mető halottasházából. Gyászol^ leánya, veje és unokája

Next

/
Oldalképek
Tartalom