Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-24 / 70. szám
I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 24. Moszkva a kongresszus előtt L--■*'•***• -• • '• • :* v •" • • \> '• ■: •** : A sokszínű város (Tudósítónktól) Az a néhány nap, amelyet Moszkvában tölthettem, s az a néhány találkozás, amelyet a szovjet újságíró szövetség szives közreműködésével megvalósítani módomban volt, nem adhat alkalmat arra, hogy valamiféle totál képet nyújtsak Moszkváról, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa előtt. Moszkváról beszélek. — külpolitikai szóhasználattal élve, valójában az egész Szovjetuniót értem alatta. Azofe a benyomások tehát, amelyek Moszkvában értek, azok a tények és találkozások, amelyeket a szovjet fővárosban volt szerencsém megtudni, illetőleg megvalósítani, többé-kevés- bé tehát érvényesek az egész Szovjetunióra, erre a hatalmas. természeti kincsekben kimeríthetetlenül gazag, fölhalmozott tudásban, emberi akaraterőben messze kimagasló országra. Emlékezetes találkozások Azt mondottam, hogy rövid és néhány nap állt csak rendelkezésemre Moszkvában, mégis hozzá kell tennem. hogy ez az idő mégis számottevő és érdekes anyagot nyújtott az újságíró számára. Találkozhattam A. Rumjancev akadémikussal, a szovjet közgazdasági élet kimagasló alakjával, azEko- nomicseszkaja Gazeta fő- szerkesztőjével, A. Sz. Pav- lenkoval, az Össz-szövetségi Tervhivatal (Goszplan) villamosítási és energetikai főosztályának vezetőjével; olyan gyakorlati szakemberrel, mint I. J. Kremenczkij- el, a Moszkvai Ruhagyári Egyesülés rendkívül energikus igazgatójával, e gyár kollektívájával, munkásokkal. munkásnőkkel, az itteni számítóközpontban dolgozó fiatal szakemberekkel; a Pravda, a Komszomolsz- kaja Pravda néhány vezető munkatársával és még sokan másokkal, akik közvetve, vagy közvetlenül járultak hozzá utam sikeréhez. Az osztankinói-toronyból messzire látni Negyedszer fordultam meg ebben a városban. Az első és a negyedik találkozás között 14 esztendő telt el, akkor a VIT-en voltam a szovjet fővárosban és az Ukrajna szállóban szálltam meg, amelyet akkoriban adtak át a világ minden tájáról idesereglett ifjúság számára. Száz nyelvű ifjúság zsongott akkor Moszkvában, s ez a zsongás valami sajátosan fiatalos, megkapó bájt adott ennek a már akkor is hatalmas metropolisnak. Most ismét az Ukrajna szállodában szálltam meg, ma már persze szerényebb szálloda lett az új. modern kolosszusok sorában, de ezer szobájával, városnyi vendégével, éjjel-nappal zsongó előcsarnokával, éttermeivel, postahivatalával ma is egyik centruma a szovjet főváros nemzetközi kapcsolatainak. Valahogyan méltóságteljes és komoly lett ez a szálló, ahol a távoli Szibériából jött geológusok szállnak meg néhány napra, - a japán, az EAK. vagy az Interflug repülőjáratainak személyzete piheni ki az érkezés és indulás között a munka fáradalmait. Amerikai és nyugatnémet. francia, belga, vietnami delegációk laknak itt, burjátok a mongol határ mellől, vottyákok, zűrjének, mordvinok északról, vagy éppen ukránok Ki jev mellől, laknak itt rövidebb-hosszabb ideig. Ez az ezeregy-színű kaleidoszkóp nem egyszerűen etnikai érdekesség, hanem a dinamikusan fejlődő szovjet gazdasági élet, a bel- és külkereskedelem, a bel- és külpolitika „emberekben kifejezhető” vetülete. Van abban valami szimbólum, hogy éppen e szállodával szemben, amely egykor a fiatalságszámára, a jövőnek épült, áll a KGST impozánsan modem hatalmas székháza, a Moszkva folyó másik partján és ível el a KGST palota alatt Moszkva egyik legmodernebb utcája, a már sokat emlegetett Kalinyin sugárút. Az is, aki csak először járt ebben a városban, de különösen az, akinek ez már többször megadatott: gyorsan megállapíthatja, hogy ez az 50 évvel ezelőtt 300 valahány ezer lakosú, mostanra már megapolissá nőtt város életének dinamizmusa évről-évre mind gyorsabb tempójú. A széles és korszerű utakon hat sávban hömpölyögnek az autók, zsúfoltak az autóbuszok, trolibuszok, megállás nélkül suhannak a metrókocsik, s bármerre tekint az ember, új épületek, új városrészek épülnek fel szinte egyik napról a másikra. Aki a világ egyik legérdekesebb építményének, az osztankinói televíziós torony majd 400 emeletnyi — idáig mehet fel a civil látogató — magasságából tekintetével be akarja fogni Moszkvát, annak még napfényes időben is ugyancsak erőltetnie kell a szemét, oly megoldhatatlannak tűnik e feladat. Az élet gyors tempójú — Az 50. évfordulót ünnepeltük, de gondolja meg az elvtárs, volt nekünk valóban 50 alkotó esztendőnk? —tette fel a kérdést az egyik munkásnő, első hallásra kissé érthetetlennek tűnőén. Pedig teljesen logikus volta kérdés. Az ötven esztendőből, számoljuk ki, mennyi idő esett az első világháború szellemi, lelki. fizikai romjainak eltakarítására, az ellenforradalom letörésére, — míg hozzákezdhettek a tulajdonképpeni építő munkához a szovjet népek. Aztán jött a második világháború és utána még néhány esztendő kellett ahhoz, hogy az újjáépítés, a pusztítások dúlta sebek begyógyítása után ismét a tulajdonképpeni jövőt alkotó munkához láthattak a szocializmus országában? Ennek a ténynek figyelembevételével tűnik még meghökkentőbb tempójúnak a fejlődés. És egyben még elismerésre méltóbbnak is! Nem teng túl a plakát, nem az úgynevezett lelkesítő jelszó, jelmondat a moszkvai utcákon. Általában is mértéktartó a propaganda a párt XXIV. kongresszusára. Mértéktartóak, de célirányo. sak a plakátok: a termelékenység növelésére, a munka hatékonyságára, a szolgáltatások növelésére ösztönöznek. Annál pezsgőbb és „zajosabb” volt az elmúlt napokban, hetekben és ezekben a napokban is a szovjet sajtó, amelynek hasábjaiig talán még soha nem tapasztalt sokoldalú, eleven és konkrét vita alakult ki a pártkongresszus téziseit, az új ötéves tervet illetően. Az újságok nemcsak tudósította^ azokról a gyűlésekről, amelyeken az új ötéves tervvel, a kongresszusi tézisekkel ismerkedtek a nagy szovjet ország kommunistái, dolgozói, de sokoldalúan, műfaji árnyaltsággal magyarázták a Központi Bizottság egy hónapnál ezelőtt megjelent téziseit. Nem az volt a cél és nem is lehetett, hogy a rendkívül sok szakember bevonásával elkészült koncepciókat alapjaiban változtassák meg. Bár még az is elképzelhető, hogy egyes kérdésekben éppen a viták alapján mélyebb változások is bekövetkezhetnek. Sokkal inkább azonban arról van szó, hogy „hogyan”? A tézisek úgy fogalmaznak, hogy 145—150 millió tonna acél. Tól-ig! Ennyi legyen a., Szovjetunió termelése. A 145 millió tonna a tudományos kiszámítottság alapján már most reálisnak Sok hős vietnami asszony és leány segíti hazája védelmét. Képűnkön vietnamiak letölt amerikai repülőgépek roncsait takarítják el és elképzelhetőnek tűnik, de ahhoz, hogy a 15o millió tonnát elérjék, ahhoz már a vitázók tudata, készsége, ötlete, lelkesedése adja meg a „hogyan”-t. Gondoljuk el, hogy Magyarország 1969. évi acéltermelése nem sokkal haladta meg a hárommillió tonnát. Jellemző egyébként a dolgozók aktivitására, hogy csak az Ekonomicseszkaja Gazeta egyetlen hónap alatt 1500 levelet kapott konkrét, okos, tényszerű javaslatokkal, — nem véletlen hát, hogy márciusi számának 24 oldalából 11 oldalt szentelt a lap a javaslatoknak. Hasonlóan széles teret kaptak a dolgozók levelei, tanácsai a legkülönbözőbb rétegekből, a Pravda, az Izvesztyija, vagy a Trud hasábjain is. (Folytatjuk) Gyurkó Géza Szent Szalvátor fűszerboltja Prágában, a Mala strana romantikus környezetében a Szent Salvátor házban van egy különleges bolt: egzotikus főszerbolt, ahol Garlicky árusít és ad tanácsot a különféle fűszerek használatáról. PREPARÁLT SZALAMANDRA A Szent Salvador ház ajtaja vidám csillingeléssel fogadja a belépőt. A lágyan csengő hanggal különleges világ tárul elénk. A polcokon festett dobozok, a pulton gyógyszerészeti mérleg, a hátsó helyiségben mintha alkimista kemence állna, amott a sarokban preparált szalamandra az üveghengerben... A legmeglepőbb viszont az illat: ismeretlen, kellemes, csábító illatok ter- jengenek a levegőben. A pult mögött az őszülő hajú, fehér köpenyes férfi mintha orvos, vagy patikus lenne CURRY ÉS CHILI... Nem vagyunk sem gyógyszertárban, sem laboratóriumban, sem rendelőben, hanem a „Druchema” szövetkezet boltjában — egy fűszerboltban. Fűszert természetesen Prágában és mindenhol Csehszlovákiában — árusítanak az élelmiszerboltok. De a Szent Salvátor fűszerboltban sokkal nagyobb a választék; olyan fűszerkülönlegességeket árusítanak itt, amelyeket ősi receptek szerint vegyítenek és amelyek máshol már alig kaphatók. Kívánság szerinti mennyiségben mérnek itt a patikamérlegen, curryt, badiánt, szerecsendióvirágot, borsot, gyömbért, oreganumot, chilit. koriandert, lestyánt és még sok más különleges és furcsa nevű fűszert. És Ger- licky — a boltvezetője. Aki maga is a Ti.om í-ek szakiembere — szívesen ad tanácsot. hogy milyen ételekhez milyen fűszer „illik” a legjobban. A BEFEKTETÉS „ÖTLETEI” A bolt megnyitása lényegében kísérlet volt. Maga a berendezés jelentős anyagi befektetést igényelt. A belső elrendezés tervét a barran- dovi filmstúdió egyik legjobb építésze készítette. A dobozokat az üvegművészeti iskola diákjai alkották. A kérdés az volt: lesz-e elég érdeklődő a fűszerek iránt? Egy esztendő tapasztalatai minden várakozást felülmúltak. A VEVŐKÖR A Szent Salvator-1 fűszerboltnak hűséges vevőköre: India, Pakisztán, Egyiptom és más arab országok polgárai; afrikaiak, latin-amerikaiak, — a Prágában tanuló külföldi diákok nagy csoportja. — „Gyakran csodálkozom, hogyan fogyaszthat el egyetlen ember két bét alatt any- nyi curryt, vagy cayenne borsot” — csóválja a fejét az üzletvezető. At áfiKÉPERNYöJE %mJ előtt É vfordalók—emlék m űsorok Az elmúlt hét műsorában jelentős szerepet kaptak a különböző évfordulókhoz kapcsalódó televíziós programok. Két nevezetes történelmi esemény — mindkettő a munkásmozgalom múltjából — emlékeit idézte a televízió: a száz éves párizsi kom- mün harcait és a Tanácsköztársaság legendás hőseit. A látott emlékműsorokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy ezúttal az igény és a szándék nem párosult hiánytalan megvalósítással. Sem a párizsi kommünt idéző, statikus szerkezetű, felolvasásra épülő, a képernyő adottságaival alig-alig élő emlékműsor, sem a középiskolások verses, dalos összeállítása a Tanács- köztársasághoz kapcsolódó dalokból és költeményekből — amatőr színpadi munkával és eléggé laza, mondhatni felszínes szerkesztéssel — nem érték el a kívánt hatást: adósok maradtak a megidézett korok, a forradalmi idők érzelmi valóságának megfelelő hőfokú megszólaltatásával. Még inkább sajnálhatjuk, hogy a vasárnap este látott, Latinka Sándorról szóló tévédráma sem hozta a várt sikert. Csontos Gábor, a tévédráma szerzője, aki eddig már többször is írt — könyvet, drámát — a legendás forradalmárról, az általa megválasztott formát, a három szereplős kamarajátékot nem tudta igazi emberi konfliktusok feszültségével megtölteni. De nemcsak a drámai feszültséget hiányolhattuk az A 144. . napon című tévédrámából, hanem a Tanácsköztársaság eseményeit pontosabban, hívebben és konkrétabban ábrázoló írói szándékot is. Ennek a drámának a láttán aligha tudtunk meg többet a Tanács- köztársaság idejéről, mint amennyit már eddig is tudtunk róla, és maga Latinka Sándor, a legendás hős sem került emberileg közelebb hozzánk. Mennyivel emberibb hangvételű dráma származhatott volna abból, ha Csontos Gábor nem illusztrál, ha túljutva a sablonhős bevett szokványain, feszes dialógusokban és a Latinkában lefolyó drámai küzdelemre mutató és az azt felfedő monológokban állítja elénk a tragikus sorsú forradalmárt. Egyénítve, de ugyanakkor egyéniségének dimenzióit kitágítva a történelmi időben. Vasárnap este a képernyőn láttunk egy hőst, de nem láthattuk valójában a megidézett hőst, Latinka Sándort. Latinka nevét ismertté Hamburger Jenő balladája tette. Ez a remekbe szabott ballada néhány versszakban jobban magában foglalja Latinka Sándor tragédiájának lényegét, mint a most látott 60 perces tévédráma. Láttunk tehát egy háromszemélyes tévédrámát, amely Latinka Sándorról szólt, de jól ismert általánosságokról többről alig-alig beszélt. Pedig a rendező Horváth Ádám megtett mindent, még közelképekkel is megpróbálta közelebb hozni hozzánk Latinka alakját, arcát. Hiába. A képernyőn sajnos inkább Nagy Attila, a Latinkát alakító színész vonásait ismerhettük csak fel. Az ellenforradalmár százados, Szántó Elek figurájában már valamelyest több egyéni szín vegyült, jól lehet itt is kísértett egy bizonyos fajta sablon, az ellenszenves figurák sablonja. Somogy vári Rudolf viszont ezt a sablonfigurát igen korrekt színészi eszközökkel formálta meg. Csontos Gábor írt tehát egy újabb drámát LatinkáróL Az évfordulón mutatták be és tiszteletadásképpen el is fogadhatjuk. De az igazi Latinka- dráma még továbbra is várat magára. Pedig ideje volna már, hogy a legendás forradalmár tragédiájának, jellemének, egyéniségének valóban hiteles és gazdagon motivált feltárásával hősiességének tragikuma is kézzelfoghatóbbá váljék. Hirdessen a Néplapban l Valamit Borsról fiatalokat. A kollégium lakói közül sokan az egyetemi tanárságig vitték és az egykori kollégisták közé tartozott Kodály Zoltán is. A patinás szellemű nevelőintézmény múltját úgy idézte Poor Klári riportja, hogy egyben a kollégium mai életének eseményei is felvillantak. Okos emberek, okos fiatalok okos megnyilatkozásait jó volt hallani. Közöttük is különösképpen a költő Jan- kovjch Ferencét, akinek — sajnos — ez volt az utolsó nyilvános szereplése. A Nyitott könyv Földeák Jánost mutatta be; három novelláját jelenítette meg a képernyőn. A képernyőre vitt történetekből a munkások életének bensőséges ismerőjét fedezhettük fel az íróban. Földeák történetei ugyan kissé anekdotikusak, de mindig hiteles környezetben játszódnak, és munkásalakjai is hitelesek. Most is láthattunk egy kitűnően megrajzolt munkásfigurát, a furfangos Surbán Miska figuráját, aki sajátos módját találta nyugdíjaztatásának. Egyébként Földeák János régi és újabb novellái Férfiút címmel 1957-ben jelentek meg. Üj divat ütötte fel a fejét, nyelvi divat a Kicsoda? Micsodában. A netán szócska modoros használata. Nem véletlenül, hisz a játékvezetőktől kezdve egyes játékosokon át — ki tudja miért, talán a túlzott, a szerepléssel járó izgalmakból eredően — valami rossz ízű, olykor szellemeskedésbe forduló modorosság hatja át a családiasnak szánt televíziós játékot. V. M. Az új folytatás harmadik darabját látva végképp megerősödött bennem a felismerés: a sorozat készítői alapvető hibát követtek el a jellemek megtervezésében és kivitelezésében. Azzal ugyanis, hogy Bors ellenfeleit operettbe illő hülye figurákká formálták, egyszerűen elbagatellizálták Borsék cselekedeteinek jelentőségét is. Egy győzelemnek ugyanis csak akkor van értéke, ha a diadal igazi ellenféllel való küzdelemben születik meg. Zrínyi, a költő-hadvezér már a XVII. században alkalmazta ezt az esztétikai alapelvet írói gyakorlatában és nem ábrázolta a törököket holmi ostoba kontyosoknak, hanem ellenkezőleg és így el is érte, hogy a maroknyi szigetvári csapat haditette jelentőségében még a ténylegesnél is jobban megnövekedett. Teszem azt, ha Borsóknak is egy sokkal ravaszabb, okosabb és körmönfontabb, valamint félelmetesebb ellenséggel teli társadalmi közegben kellene nap mint nap bizonyítaniuk leleményességüket és bátorságukat, akkor a róluk szóló kalandfilm egyszerű mulatságnál jóval többet nyújtana, vissza tudná adni Borsék és az illegális pártmunka heroizmusának szépségét is. Röviden Érdekes riportfilmet készített Poőr Klára az Eötvös kollégiumról. Arról a kollégiumról, ahol világhírű tudósok oktatták évtizedeken át és oktatják ma is a tanári pályára készülő tehetséges
