Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-04 / 53. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március L Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A bombamerénylet megrongálta az amerikai törvény- hozás épületének, a Capitoliumnak szenátusi szárnyát. Sú­lyos anyagi károk mellett emberéletben szerencsére, nem esett b'ántódás. S a „szerencsére” jelzővel a magunk véleményét is kifejezzük: nem értünk egyet az ilyen jellegű merényle­tekkel, bárki követte is eL S hogy ki, vagy kik voltak a me­rénylők. azt e pillanatban még senki nem tudja. Találgatások folynak. Gus Hall, az amerikai KP főtit­kárának nyilatkozata szerint elképzelhető, hogy szélsőjobb- oldali, háborús párti fajvédők, akik (mint a „klas'zikus” Reichstag-perben, s annyi más esetben) megint egyszer a bal­oldal nyakába varrva az ügyet, a békeharcos erők fokozot­tabb elnyomására akarják kihasználni az esetet. Más for­rások, például a Chicago Tribune című napilap, már ezt a változatot inszinuálják is, összefüggésbe hozva a merényletet azzal, hogy a „háború ellenzői, elsősorban a radikális ifjúsági csoportok, nagy tüntetéseket terveznek április végére Wa­shingtonban s nyíltan beszélnek arról, hogy megbénítják a kormányt”. A merénylőket vagy megtalálják, vagy nem találják meg, vagy — harmadik lehetőség — egy „magányos őrült” nya­kába varrják az ügyet, miként ezt a két Kennedy- és Martin Luther King-gyilkosságoknál tették, mert befolyásos körök­nek az állt érdekükben, hogy a háttér elmosódjék, a szálak megszakadjanak. Ennél azonban többről van szó. . A robbanás minden­képpen egy folyamat része: az USA társadalmában évek óta sorozatosan bekövetkezett robbanások láncolata a lényege Szemben az egyszeri, a Capitolum épületében történt robba­nással, ez a folyamat országos válság előidézője. Okozója: az indokínai háború, amelyet a tömegek nemcsak céltalan­nak és reménytelennek, de szégyenletesnek is éreznek, hiszen kiderül, hogy az amerikai hadviselési módszerek gyakran olyanok, amilyenekért annak idején Nümbergben háborús bűnösökét ítéltek el. Okozója: a feketék kiéleződött helyzete. Okozója: további súlyos társadalmi problémák kicsúcsoso- dása, elsősorban is az az ellentmondás, hogy a szegénység gondjait a kormányzat képtelen megoldani, az indokínai háborúra, a fegyverkezéTre s a látványos akciókra viszont mindig minden összeg rendelkezésre áll. „Kétségtelen, hogy ez a bombamerénylet elmond valamit társadalmunk helyzetéről — a sorainkban megtalálható erő­szakos rétegekről és arról, milyen könnyen terjed e szélső­ségek fertőzése a sötét csalódottság és mély kiábrándultság időszakában” — írta keddi vezércikkében a Washington Post. Hozzáfűzhetjük az agresszív nixoni politika, nevezze ma­gát bár vietnamizálásnak vagy másnak, maga is elősegítője a jobboldali szélsőségek fertőző elterjedésének, a csalódott­ság é~. kiábrándultság elmélyülésének, az USA-n belüli erő­szak ijesztő mértékű növekedésének. (KS) Befejeződött a honvédelmi miniszterek bizottságának ülése 1971. március 2-án és 3-án Budapesten ülésezett a Var­sói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bizottsága. A bizottság mun­kájában részt vettek a hon­védelmi miniszterek, az egyesített fegyveres erők fő- parancsnoka és törzsfőnöke. Az ülésen megvizsgálták a Varsói Szerződés hadsere­gei infrastruktúrája korsze­rűsítésének kérdését Az ülés részvevői célszerűnek tart­ják a megfelelő rendszabá­lyok foganatosítását a hír­adás rendszerének és a veze­tés eszközeinek továbbfej­lesztésére vonatkozóan. A honvédelmi miniszterek bizottsága továbbá meghall­gatta a Varsói Szerződés tag­államai csapatainak és flot­táinak távlati fejlesztéséről szóló jelentést. Figyelembe véve a NATO agresszív blokk nem csökke­nő erőfeszítéseit, az ülés részvevői olyan következte­tésre jutottak, hogy tovább­ra is szükséges erősíteni s ellátni korszerű fegyverzet­tel és technikai eszközökkel a Varsói Szerződés tagálla­mai hadseregeit. A megtár­gyalt kérdésekben egyeztetett határozatokat hoztak. Az ülé­sen Czinege Lajos vezérezre­des. a Magyar Népköztársa­ság honvédelmi minisztere elnökölt STOCKHOLM A svéd kormány kedden este elhalasztotta a 3000 ka­tonatiszt felfüggesztéséről hozott határozat végrehajtá­sát A felfüggesztés kedden éjfélkor lépett volna életbe. Mint ismeretes a svéd kor­mány döntésére azt követő­en került sor, hogy a tisztek — maguk is szakszervezeti tagok lévén — támogatták a közalkalmazottak béreme­lési sztrájkját TOKIO Tokióban szerdán meg­nyílt a Japán Szakszervezeti Főtanács (SOHYO) 41. rend­kívüli kongresszusa. A kétnapos kongresszuson a SOHYO 4 300 000 tagját képviselő küldöttek a ja­pán munkások ezévi tavaszi megmozdulásainak program­ját vitatják meg. A program harcot irányoz elő a havi fi­zetések emeléséért, a mini­mális bérek megállapításá­ért CONAKRY A guinea! kormány egy Conakry-ból sugárzott rá­dió kommüniké szerint éle­sen tiltakozott amiatt, hogy a Portugál-Guinea területén állomásozó repülőgépek ál­landóan megsértik a Guineái Köztársaság légiterét, sőt nem egyszer barbár bomba­támadásokat hajtottak vég­re az ország békés falvai ellen. Az értekezleten a tagállamok hadügyminiszterei vezette küldöttségeken kívül részt vesz I. L Jakubovszkij, a Szovjetunió marsall ja, a Varsói Szerződés Tagállamai Egye­sített Fegyveres Erőinek főparancsnoka, és F. M. Stemenko hadseregtábornok, — az Egyesített Fegyveres Erők Törzsének főnöke, a főparancsnok első helyettese. Képün­kön: A tanácskozás résztvevői. (MTI foto: Friedmann E. felvétele—KS) Indokína Elnökválasztás előtt Szíria A saigoni elnöki hivatal szerdán közölte, hogy Van Thieu elnök rendeletet írt alá. amely a dél-vietnami rendőri szervezetet közvetle­nül a köztársasági elnök el­lenőrzése alá helyezi. Az in­tézkedés célja a korábban a belügyminisztérium ellenőr­zése alatt állott rendőrség, a fegyveres erők s a polgári védelmi alakulatok ,,jobb együttműködésének előmoz­dítása”. A rendőrség létszá- ipáit 85 000-ről 100 000-re ki- vánják fel emelni. CvV<X* > x . síi ' v a Szíria népe március 12-én, története során első ízben vá­laszt közvetlenül köztársa­sági elnököt. Hafez Asszad tábornok mi­niszterelnök e tisztre történő jelölését a parlament össze­hívásának kellett megelőznie. A legfőbb népképviseleti szerv életerhívása 1969. má­jusa óta esedékes volt, de a kormányzó Baath párt belső ellentétei folytán 1971. febru­árjáig késlekedett. Atasszi állam- és kormányfő, vala­mint a Baath előző vezetősé­ge az 1969. május 1-i ideig­lenes alkotmány elfogadása óta számos ígéretet tett arra, hogy a parlament összeül, de Ígéretét nem váltotta be. Az új kurzus kedvező fel­tételeit Asszad tábornok no­vember elején végrehajtott vértelen puccsa teremtette meg. Akkor Asszad átvette a kormány vezetését, és a Baath új regionális parancs­noksága Ahmed A1 Khatibot bízta meg ideiglenesen az államfői teendők ellátásával. Február 22-én három hóna­pos megbízatásának lejártá­val Khatib lemondott. Az ideiglenes alkotmány értel­mében az államfői tisztséggel járó feladatokat ettől fogva Asszad látta el. aki ilymódon február 22-e óta gyakorlati­lag köztársasági elnöknek te­kinthető. A február 22-i események előjátékaként — február 16-án kinevez­ték az Va-ad parlamentet: — 17-én módosították az ideiglenes kormányt. A módosítás értelmében az önálló államfői tiszt meg­szűnne, s a legfőbb végrehaj­tó hatalom a majdan meg­választandó köztársasági el­nök kezébe kerül. A köztár­sasági elnöknek inoó^an ált hadat üzenni bókát kötni kormányt l-i „ i illetve feloszlatni. Ct lát.ia el az ál­lamfő protokolláris teendőit is. LOS ANGELES A Los Angeles-i bíróság kedden tíz évi börtönbünte­tésre ítélte Alvin Glatkows- ki huszonegy éves tenge­részt, aki múlt év március 14-én Clyde McCay nevű társával Kambodzsába kény- szerített egy Dél-Korea felé tartó — napalmmal és lő­szerekkel megrakott — ame­rikai hajót. A két fiatalembernek — akik akciójukat a vietnami háború elleni tiltakozásul hajtották végre — a Noro­dom Szihanuk vezette kam­bodzsai kormány politikai menedégjogot adott. Glat- kowski később visszakerült az Egyesült Államokba, tár­sának azonban a kambod­zsai államcsínyt követően nyoma veszett PÁRIZS A CGT és a CFDT, a két legnagyobb francia szakszer­vezet vezetői közös sajtóér­tekezletet tartottak Párizs­ban, s bejelentették, hogy a két szakszervezet közös ak­ciókat indít a munkáltatók egyre fokozódó önkényeske­dése ellen, a szakszervezeti szabadságjogok védelmében. Franciaorszáeban törvény tiltia ugvan. hogv a munkál­tatók megtorló intézkedése­ket tegyenek választott szak- szervezeti tisztségviselők el­len, ámde a gyártulajdono­sok ezt a törvényt sokszor megszegik. A dolgozók ér­dekeiért harcosan «fkrn«j7Ä110 szakszervezeti delegátusokat elbocsátják, s inkább bírsá­got fizetnek, de nem veszik őket vissza az ütembe. A r’OT és a CFDT most azt követelt hoz—catr elvan fö-vám^t amotv biz. a invtplanul elbocsá­tott szakszervezeti tisztség- viselőknek a munkhelyeikre való visszavételét ••-'•••-•-x-.-Xs'SS Saigoni tüzérség a semleges Laosz földjén. -A saigoni re­zsim hadserege nehéz napokat él át: a laoszi agressziós hadműveletet az amerikaiak dolgozták ki. de vágóhídra dél-vietnamiakat hajtanak A hazafias erők sikeresen vet­ték fel a küzdelmet a betolakodókkal. (Telefoto—AP— MTI—KS) Gustáv Husák. a CSKP KB első titkára Romániába ér­kezett, ahol eszmecserét folytat a román párt vezetőivel. Képünkön: Nicolae Ceausescu, az RKP KB főtitkára (bal­ról) a bukaresti repülőtéren üdvözli Gustáv Husákot. — (Telefoto—AP—MTI—KIS) Libanon üzenete Beiruti kormányforrásokból származó hír szerint Liba­non külügyminisztere Jelkér­te a négy nagyhatalmat, — kényszerítsék Izraelt olyan ígéretre, hogy hajlandó ki­a négy nagyhoz vonulni valamennvi megszál­lott arab területről és ezzel mentsék meg a kudarctól a közel-keleti diplomáciai erő­feszítéseket. Parasztmegmozd jlás Bo'iviában Egyelőre nem eléggé tisz­tázott parasztmegmozdulás­ról érkezett hír Bolíviából. A jelentések szerint kedden mintegy 3000 paraszt vonult be teherautókon a brazíliai határ közelében fekvő Santa Cruz bolíviai vámosba és el­lenállás nélkül elfoglalták a főbb középületeket. A pa­rasztok ezután bejelentették, hogy elmozdítják tisztségé­ből a 120 000 lakosú város polgármesterét és a helyére Remberto Torrez ezredest, Juan Jósé Torrez elnök unokatestvérét állítják. Az elnök este rendkívüli minisztertanácsot hívott ösz- sze La Paz-ban, hogy meg­vitassák a fővárostól 900 kilométerre lévő Santa Cruz- ban lezajlott fejleményeket. Az AFP La Paz-i jelentése szerint lehetséges, hogy az események hátterében brazí­liai felforgató elemek áll­nak. A bolíviai biztonsági szolgálatból már több hete olyan hírek szivárogtak ki, hogy külföldi elemek szaka- dár mozgalmat akarnak szí­tani Santa Cruz-ban. Az AP más megfigyelők véleményére utal, akik sze­rint az akciót a helyi ka­tonai egységek parancsnokai irányították, és céljuk egyes baloldali miniszterek eltá­volítása volt a kormányból. Elrablói, a (upamarók mini-teherautón szállították a montevideói kórházba (képünk) Claude Fly amerikai dip­lomatát, akit csaknem hét hónapig tartottak fogságban. Az „agronómus”, aki hiteles források szerint a CIA ügynöke, szívbetegségben szenved. — (Telefoto—AP—MTI—KS) AZ ÜVEGIPARI MÜVEK KARCAGI ÜVEGGYÁRA (Karcag-Berekfürdő) PÁLYÁZATOT HIRDET pénzügyi­számviteií­osztályvezetői állás betöltésére. Feltételek: pénzügyi-számviteli felsőfokú isko­lai végzettség, vagy mérlegképes könyvelői oklevél. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: írásban, az eddigi műkö­dés rövid leírásával, c fenti 2Ín-3n, illetve I személyesen a gyár igazgatójánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom