Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-12 / 36. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1A7L február 12. A harmadik holdutazás Kedden, te kilenc napos után sikere., n landolt az Apollo—14 a Csendes-óceánon, három utasával, akik minteev negyvenót kilónyi talajmintát hoztak magukkal a Holdról. Az eddigi küldetések során ennek az űrhajónak az utasai töltötték a leghosszabb időt a Hold felszínén, s ennek során ők tették a leghosszabb sétát is, mind az idő, mind pedig a távolság tekintetében. Az Apollo—14 két utasa a korábbi elődeikhez — az Apollo—11 és —12 űrhajósaihoz képest — tagoltabb, kevésbé sík terepen ereszkedtek le, a Hold Fra Mauro középkori szerzetesről elnevezett térségében. Ezen a területen régi felszíni képződmények találhatók, amelyek életkora 4—5 milliárd évre becsülhető: a korábbi minták mintegy 1.3, illetőleg 3 milliárd éves múltra tekintenek vissza — anyaguk ekkor szilárdult meg a Hold felszínén. Ugyanakkor a Fra Mauro térségében viszonylag fiatalabb, a Hold belsejéből ki- türemkedett anyag is található. így tehát a területről származó anyagminták mindenképpen érdekes, gazdag információval szolgálhatnak. A tervezett célkitűzés azonban nem valósulhatott meg maradéktalanul. A második holdséta alkalmával az űrhajósoknak vissza kellet fordulni a Cone kráter peremének elérése előtt. Ütjük meredek lejtőn vezetett felfelé, egyre több és nagyobb sziklával borított térségen, s így mind nehezebbé Automatával ellenőrzik Ä tártul egyetem biofizikai laboratóriumában új készüléket szerkesztettek a vérkeringés és légzés állandó ellenőrzésére. A készülék nélkülözhetetlen a vérkerin- gési-rendszer funkcionális zavarainál. Más készülékekkel kombinálva lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a szív a különböző munka során milyen megterhelésnek van kitéve. A készülék szerkesztői: Vello Reeben mérnök és Maria Ep- ler, az egyetem fiziológiai tanszékének docense. A le- ningrádi „Krasznogvargye- jec” gyár megkezdte az új vált a haladás, a most először alkalmazott kétkerekű holdriksát vontató űrhajósok számára. Mindezek ellenére a harmadik holdutazás eredményesen fejeződött be. Erről az útról hoztak először nagyobb — mintegy futball-labda nagyságú kőzetmintát az űrhajósok. Ennek a holdkompra való szállítását a kétkerekű riksa tette lehetővé. Az ezzel szerzett tapasztalatok alapján készítik el azt a holdjárművet, amelyet feltehetőleg már az Apollo—15 —, amely a legjobb esetben az idén júliusban indul _ magával visz a Holdra. Ezt már nem az űrhajósok -vontatják hanem motorjai segítségével önállóan közlekedik, sőt, még az űrhajósokat is szállíthatja. Az Apollo—14 kísérlet új vonása volt az is, hogy a holdfelszínen elhelyeztek olyan berendezéseket — úgynevezett geofonokat —, amelyek a kéregben terjedő hanghullámok érzékelésére szolgálnak. Az ilyen berendezések megszokottak a földi ásványi nyersanyagok kutatásában, s minteev 450—500 méteres felszín alatti mélységig szolgálnak felvilágosítással a talaj szerkezetéről. A geofonok hitelesítésére az űrhajósok 21 töltetet robbantottak a Holdon való tartózkodásuk során. Az igazi munka ezekkel azonban csak most kezdődik: egy hátrahagyott gránátvető lő majd ki — földi parancsra — négy nagyobb erejű rakétától tetet, különféle távolságokra. Az ezek nyomán a talajban terjedő hanghullámok szolgálnak majd felvilágosítással a Egyesek bizonyára tiszteletlennek tekinthetik az összehasonlítást, de a DAK- TARI-ban szereplő csimpánz-zseni, az okos kis Judy közkedveltsége hovatovább megközelítheti majd a tv- nézők táborában a Simon Templar iránti rajongást is, s nem lennénk meglepve, ha az 1971-es SZUK-on vele végeztetnék a kezdőrúgást... A kiváló „színészi” teljesítményt nyújtó majomlányka produkciója országszerte beszédtéma és majd minden beszélgetésnél felmerül az összehasonlítás a hasonlót, vagy megközelítőt nyújtani képes hazai idQmítású májmélyebben fekvő rétegek szerkezetéről. E kísérletek j'lentősége abban rejlik, hogy segítségükkel válasz nyerhető arra a kérdésre, hogy az említett 450—500 méteres felszín alatti mélységben, az adott térségben található-e néldául víz, vagy jég. Ennek igen nagy jelentősége lehet a további expedíciók vízzel és oxigénnel történő ellátása, s méginkább a Holdra telepítendő tudományos bázisok ilyenirányú szükségleteinek kielégítése szempontjából. A vízből elektromos energia felhasználásával nyerhető oxigén ugyanis biztosíthatja e bázisok személyzetének oxigénnel történő ellátását, sőt, a vízből nyert hidrogén és oxigén rakéták üzemanyagaként is felhasználható. A küldetés a kisebb zökkenők ellenére — például a viharos időjárás miatti késés a startban, a dokkolási nehézség, s a második séta során jelentkezett váratlan probléma, az űrhajósok fára- dása, és pulzusuk 60-ról 128- ra történő felemelkedése e séta során — eredményesnek mondható. Az igazi ■redményék, a mérések és a hozott minták beható elemzése nyomán várható esetleges újdonságok természetesen még váratnak magukra, hiszen e munkák hosszabb vizsgálatokat igényelnek. Az sem lebecsülendő eredménye a küldetésnek, hogy a siker következményeként sor kerül az Apoll o- program folytatására. Sinka László , mokkaL Beszélgetnek, vitáznak erről a szakemberek is. Fültanúként beszámolhatunk egy ilyen szakszerű majomértékelő párbeszédről: a résztvevők: Fischer Antal mezőgazdász mérnök, az állatkert emlősosztályának vezetője és Huszár bácsi, az állatkert vezető főápolója. Schmidt Antal a filmből eddig látottak alapján a legmeglepőbb teljesítménynek a struccon való lovaglást tekinti, mert itt az állatok betanításán kívül a két állat összeszoktatásának rendkívül nehéz feladatát is megoldották. Haiól-urnák A Duna-menti bulgáriai Lom Nemzeti Múzeumának munkatársai Orssoja fialu közelében ásatások közben nagykiterjedésű temetkezési helyre bukkantak. Legelőször 54 agyagumát hoz ak felszínre; ezekben helyezték el egykor az elhamvasztott holtág maradványait. A kormeghatározási eljárás kiderítette, hogy az urnák az időszámításunk előtti 14. századból származnak. Az urnákban, vagy azoknak közelében 38 kis agyagedényt és 70 kovakő szerszámot — késeket, nyilakat — találtak. Nem sokkal később újabb 50 sírt tártak fel. A sírokban talált legtöbb lelet vonalakkal, pontokkal és színes kövekkej díszített. Korrózió e'leni véde'em A lettországi pljavini Lenin vízierőmű üzembehelyezése óta öt milliárd kilowattóra elektromos áramot termelt; az első áramot 1965 decemberében adta. A mérőórák ma már a hatodik milliárdon állnak. Egyhangúan zúgnak a hatalmas hidrogenerátorok, amelyek a Szovjetunió észak-nyugati energetikai rendszerének szolgáltatják az áramot Az erőműnél tovább folyik a munka az épületek végső kivitelezésén, az üzemeltetés műszaki szintjének emelésén. Moszkvai, leningrádi, harkovi és lettországi mérnökök és tudósok új módszereken dolgoznak, hogy a hldromechanikai berendezéseket elektrokémiai úton védjék a korróziótót Csimpi és Pimpí Afrikából kerültek Budapestre, Gyáros László ajándékaként, aki akkor Guineában teljesített diplomáciai szolgálatot. Knoll István Titkok a rács mögött című kisfilmjé- ből ismeretes, hogy mi mindent tudott ez a csodálatos pár. Sokat tudtak Emberi módon étkeztek, edényből kanállal, otthonukat fölmosták, vederrel, ronggyal, amelyet ügyesen kicsavartak, a szerszámok közül jól használta Pimpi a spaknit és be tudta dugni a kulcsot a zárba. Közszereplés előtt gondosan, sajátlá- búlag fésülködtek. Képriportokból emlékezetesek a tengerészöltözékben tett látogatásaik a Tokaj Duna-tenger- járón is. Csimpiről van egy portrésorozat, amelyben ugyanolyan színészi kifejezőkészségről tesz tanúságot, amilyet a Daktari nézői Judytól is megcsodálhatnak. A negyvenes években is volt egy hasonlóan nagytudású csimpánzpárja az állatkertnek, ezek bicikliztek, rollereztek a gyerekek nem kis gyönyörűségére, s csodásvonalú krixkrax-szai szignálták az eléjük tartott levelező lapokat. Felléptek az Arizona mulatóban is, ahol klakkban, frakkban estélyiben ittak, cigarettáztak és titkos értelmű vakkantások- kal bírálták esv p holybó] a világvárosi műsort... Új sportág Űj világrekordot állított fel négy amerikai egyetemi hallgató. A Minnesota állambeli Marshall várostól a Missouri állambeli Saint- Louisig görgettek egy hordót, 096 kilométeren keresztül. Az előző csúcsot 643 kilométerrel állították be. „Hogy mennyi idiótával találkoztunk az úton! — jegyezte meg egyikük. A legértelmesebb kérdés, amit feltettek, az volt, vajon tele van-e a hordó”. A madarak — nemzetközi magvetők Vajon tulajdonítható-e a madaraknak, hogy a magok elkerülnek a Föld egyik részéről a másikra? Erre a kérdésre igyekezett választ adni egy tudós csoport, az amerikai Science című folyóirat hasábjain. Egy sor kísérlet fényt derített arra, hogy a magok akár 340 órán át is megmaradnak a madarak emésztőszerveiben úgy, hogy nem vesztik el csíraképző hatásukat. Ennyi idő alatt viszont elképzelhető, hogy a madarak óriási távolságokat repülnek be. A többi már csak következtetés dolga... A megszólalásig hasonló Jean Louviot francia egyetemi hallgató egész Nyugat-Európát beutazta útlevelével, amelybe egy spaniel fényképét ragasztotta. Amikor végül az egyik ország határőrei észrevették, nem is csodálkoztak. Egyikük kijelentette: „A fiatalok mai divatos hajviselete sajnos, lehetővé tesz ilyen tévedéseket”. Mi árt a fogaknak? * Fagylalt után igyék rendszeresen forró kávét, vagy meleg leves után íogyasz- , szón jegelt bort — néhány hónap múlva fogzománca hirtelen tönkremegy és fogai hamarosan lyukadni kezdenek. Ezt a megállapítást tette Brown professzor és dr. Thompson Las Vegasban. Picasso napja az USA-ban? Az Egyesült Államokban egyetlen nap leforgása alatt három Picasso kép tűnt el a múzeumokból és galériákból: egy rajz és két festmény. Öt művet loptak el, öt különböző múzeumból és képtárból. Picasso napot ünnepelnének a tolvajok? — kérdezték a spanyol művésztől. Azt felelte: „Nehezen tudnék visszaemlékezni hasonló elismerésre életem folyamán”. Példamutatás Az állatkert majomgondozójának mindig gondot okozott a csimpánzkölyök, amely egyre kedvetlenebből fogadta el az ételt. Hogy kedvet csináljon neki. a gondozó étkezés idejére beült hozzá a ketrecbe és ptt evett előtte. Egy hónap múltán az ápoló 8 kilót hízott, a kis csimpánz éppolyan sovány maradt, mint korábban volt. Mézeshetek Bizonyos Sidney Tumton 16 évvel ezelőtt Bakersfield (Florida) közelében „mézesheteire” kibérelt egy vi- kendházat. A tulajdonos most felmondott neki. Perre került a sor, Mr. Tumton maradt, minthogy igazolta, még mindig a mézesheteit tölti. Mellesleg a 16 év alatt negyedszer cserélt asszonyt. Kiválasztottak Saint-Ohirstophe-ban Isabelle Alart kisasszony nemrégiben tekintélyes vagyont hagyott 12 középkorú úriemberre, akiknek különösen jómodorúaknak kell lenniük. Az általa kiválasztottaknak az a megtisztelő ffeladat jutott, hogy diszkrét módon be kell kapcsolód- niok idősebb kisasszonyok életébe és „meg kell csillantaniuk előttük azokat az álmokat, amelyek mindig előttem lebegtek”. Nem könnyű feladat! Tévedés Az egyik marseille-i őrszobán este 11 óra tájt az ügyeletes egyszer csak igen élethű szerelmi párbeszédet hallott a rádióvevőn, amely előtte állott az asztalon. A rejtély nyitja: egy fiatalember ellopta az egyik URH- kocsit, barátnőjét kis kirándulásra vitte és tévedésből a rádióadót bekapcsolta. A természet is Az egyik különösen vonzó helyen, ahol igen szép a kilátás Cannes-ra, tábla áll ezzel a felirattal: „Az ön számára rendezte a Hotel Splendid!” Valaki aláírta: „Azért a természet is segített egy kicsit”. Adakozás Amerikában megszokott dolog, hogy minden elképzelhető helyen gyűjtőperselyeket állítanak fel jótékony célokra. A legtöbben bedobják obulusaikat anélkül, hogy törődnének vele, mire is fordítják majd a pénzt. Egy durhami (Carolina) vegyeskereskedés tulajdonosa ezt tette próbára. Felállított egy perselyt és kiírta rá: „Legközelebbi nyaralásom javára”. Az első este a perselyben 34 dollárt, 30 centet és néhány női ruhagombot talált. Üzletelés Egy nyugalomba vonult londoni zálogos egy újságírónak elmfesélte legérdekesebb esetét. A következőt: Egyik reggel beállított egy fiatalember, elzálogosította értékes fényképezőgépét és a másik ablaknál karikagyűrűt vásárolt. Délben eljött a menyasszonyával, becsapta a gyűrűt, kiváltotta a fényképezőgépet és az ajtó előtt felvételt készített menyasszonyáról. Délután harmadszor is eljött, zálogba tette a fényképezőgépet és a menyasszonyi ruhát, a pénzen pedig elutazott nászúira. „Szennyvíz Érdemrend'* Egyedülálló medáliát kapott Urban Hansen koppenhágai főpolgármester: egy piszkos vízzel teli, piszkos szürke szalagon függő apró üvegecskét. Azért kapta, mert a dán főváros szennyvizének 90 százalékát a Dánia és Svédország között fekvő Öresund tenger- szorosba vezetik. A Szennyvíz Érdemrendet az Öresund tengerszoros túlsó partján fekvő Lund. svéd város egyeteme alapította. Shakespeare — sztriptízzel Angliában megkezdték egy új Macbeth-film forgatását. A filmben olyan jelenetek vannak, amelyek Shakespeare-nek álmában sem jutottak volna eszébe. Ladv Macbeth például anyaszült meztelenül jelenik meg, a három boszorkány szintén. A forgatókönyvet Kenneth Tvnan, az „Óh, Calcutta” című pornográf színdarab szerzőié írta. A film rendezőié Roman Polanski, rémtörténetek ismert rendezője, aki arról is híressé vált, hogy a Hollywoodban bestiálisán meggyilkolt Sharon Tate filmszínésznő férje. „ ..l_, . készülékek gyártását. A mérnökök és orvosok együttműködése nagyon hasznos. A biofizikai laboratórium munkatársai már hét szabadalmi bizonylatot kaptak. Dimitrij Rebikoff francia kutató, több, a tenger alatti kutatásokat lehetővé tevő készülék feltalálója nemrég mutatta be a párizsi Néprajzi Múzeumban annak a tengeralatti régészeti leletnek a fényképeit, amelynek feltárásában a Bahama-szige- t.ek egyike, Andros szigete közelében ő maga is részt- vett. A fényképen hatalmas tömbökből felépülő fal látható- a legnagyobb tömbök hossza az öt métert, szélessége a másfél métert is eléri. A fal csúcsa a tenger felszíne alatt 6—7 méterre helyezkedik el, 3o centiméterre emelkedve ki a homokos tengerfenékből. A homok eltávolításával sikerült két tömbnyi réteget kiszaA beszélgetésből kiderül, nem véletlén, hogy a csimpánzok közül kerülne^ ki a híres majom-sztárok szinte sorozatban. A másik két emberszabású majomfaj, az orangután és a gorilla megközelítőleg sem olyan barátságos természetű, mint a csimpánz, utánzóképessége badítani, de hamarosan olyan kemény homokra bukkantak, hogy az építmények teljes magasságát nem sikerült megállapítani. Kiszabadításuk igen nehéz, mivel a víz alatt a mozgékony homok nagyon hamar betömi az ásatásokat, a megállapodott homok eltávolítása körülményes feladat. A maradványok életkorára csak elhelyezkedési szintjüknek és a tenger ismert szintváltozásainak összehasonlításával lehet követkéz- | tetni. Mivel a Bahama-szi- getek medencéje viszonylag stabil vidék, az időelőtti IV. I vagy V. évezredig kell visz- szamenni, ekkor állt ugyanis a tenger szintje hat mé- I térrel a jelenlegi szint alatt, i is elmarad a Judyk, Böbék, Csimpik, vagy éppen a bécsi jégrevü nemrég megcsodált korcsolyázó, jéghokizó majmai mögött. Ehhez járul félelmetes testi erejük, ami komoly balesetek forrása lehet. Persze a csimpánz sem gyenge legény. Huszár Sándor elmondja, hogy egy negyven kiló körüli csimpánz kibillentő játék közben bizony simán elrántja kétszer akkora testsúlyú idomítóját is, ha az időben el nem engedi a „kezét”. Az egy évesnél korábban idomításra fogott csimpánz, ha egyébként utánzási készsége elég fejlett, a legtöbbre viheti az összes állatfajta-közül, a delfint kivéve. Az állatkertekben a nevelés, az emberhez és a más állatfajhoz szoktatás az általános feladat, de bizonyos tudományos stúdiumok cél iából idomító munkát is végeznek időnként. A nemrég elpusztult Böbe képességei, amelyek egészen az „absztrakt” festészetig terjedtek, eléggé emlékezetesek a nagyközönség előtt, de érdekes felidézni, hogy mit tudott Csimpi. „aki” ma már nyugdíjas sztárnak számít, mert morcnsság váltotta fel ifiúkor i 1áté’'OS ked-Mvét. meg aztán a szeretett Pimpi elvesztő^ felett érzett megrendülését sem tudtál- feloldani újabb „házasságai.’5 Tengeralatti fal a Bahama-szigeteknél Békés természet MAJOM-SZTÁROK