Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
971. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egyedülálló könyvritkaságok Kecskeméten CSAK GYULA VASÁRNAPI RIPORTJA: A RÁKÁSZ A közelmúltban a Bács megyei tanács anyagi támogatásával rendezték a Kecskeméti Református Egyház könyvtárát. így derült fény arra, hogy itt őrzik hazánk egyik legértékesebb antik könyvgyűjteményét. A nyilvántartott 50 ezer kötet többsége több évszázados. A különlegesen értékes könyvek száma ezernél is több. A gyűjteményben a legértékesebb az 1541-ben Sárváron nyomtatott magyar nyelvű Sylvester-biblia. Egyetlen példány van belőle Magyarországon. Képünkön: Julius Caesar, a gall háborúkról irt könyve, amelyet 1527-ben Velencében nyomtattak. MINI SZÍNHÁZ MAXI SIKEREI A lipcsei Pinceszínház, amelyet a színházi szakemberek kétkedéssel fogadtak és amelyet - végülis Kari Kayser i professzor főintendáns tervei szerint a Nagy Opera pincéjében rendeztek be, rövid idő alatt méltó helyet vívott ki magának a város öt „nagy" színháza mellett. Az 1969-ben létesült „miniszínház” meghódította a várost Ez a színpad nélküli színház változtatható játékterével, a szükség szerint felállítható 100 üőhelyével, a nézők számára is láthatóan elheyezett korszerű fény- és hangberendezésével, fehérre meszelt falaival a műhelyszínház levegőjét teremti meg. A Pinceszínház elsősorban kísérleti színpad. Ez, jellege szerint a következőket foglalja magába; új és aktuális darabok, valamint a nagy színpadokon előadha- tatlan művek gyors színre- hozatala és zöld út a fiatal rendezőknek, művészeknek. A színház programján leg- többnyire kamaradarabok, egyfelvonásosok, felolvasások, chanson-estek és az Úgynevezett „művészportrék” szerepelnek. Az előadásokat a változatos játékprogram keretében rendszerint minden második, vagy harmadik napon tartják, a többi estéken a pince a színház dolgozóinak klubjaként szolgál. Minthogy a Pinceszínháznak nincs állandó színészgárdája, a közönség viszontláthatja itt nagy színházbeli kedvenceit, — színészeket, énekeseket, táncosokat egyaránt A színpadon fellépnek azok is, akik egyébként sohasem jutnak a közönség elé; rendezők, díszletfestők, maszkmesterek, koreográfusok, kosztümtervezők és dramaturgok jelennek meg a színpadon és felhívják a közönség figyelmét a színházi munka rejtve maradó „műhelytitkaira”. A művészportré-sorozat- ban vezető színészek, énekesek és táncművészek szállóinak be kezdő éveikről, művészi fejlődésükről vagy ■f- hobbyjukróL MEGGYES LÁSZLÓ: NŐI FEJ Demény Ottót Gyermekuovella Akkor a sima víz előtt megálltunk hárman kerek lapos kavicsokat csörgettünk a kezünkben féloldalvást a vízre dőltünk s kaszáló éles mozdulattal kihajítottuk a követ az enyém elmerült hamar Samé élére állt, gurult, de már nem tudott szárnyrakapni Kálmáné szépen megcsúszott kilencszer pattant föl a fényre s kilencszer gyűrűzött a tó mielőtt végleg eltemette Sam elfordult kedvetlenül — ez a kő rossz volt, túl lapos — Kálmán azt mondta; nem dob újra csak ha egyikünk megelőzi én meg őrizem arcukat a sértettet a diadalmast s a vízen három kő nyomót nem dőlt el akkor semmi ott élnek a kövek lenn tovább A mesterséges tó partján heverésztünk. Én' a napon nyújtózkodtam, rokonom, egy bokor árnyékában feküdt, félkönyékre dőlve. Rég voltam nála, s most, hogy lomjaim közt rábukkantam egy neki szánt, faragott pipára eszembe jutott és kirándultam hozzá. A tó ugyan mesterséges — téglagyár — mellett keletkezett gödör — de olyan régi, hogy már természetesnek hat. Bokrok, cserjék koronázzák a part-szegélyt, s egyik oldalát ellepte a sás és a nád is. A helyi horgászszövetség tulajdona a tavacska, s öreg rokonom a halőr. — Emezt meg majd eladom mutatta fel a régebbi pipát. — Egyszer már kérték — részletre. Három tízesért vettem tavaly. Ámbár. .. lehet, hogy meggondolom. — Szabad itt fürödni? | — Nincsen rá rendelet, én meg engedem. Amoda menj, nád-közelbe. Itt hirtelen mélyüL A nádhoz közeli partszakasz omladékos volt Nagyon magasra emelkedett, a mederbe zuhanó rögdarabok azonban, lejtőt képeztek; s öt—hat méterre be lehetett gyalogolni a tóba. Lubickolás közben egyszer megkarcolta valami a kezem. Különösnek sejtett, nagy tárgyat tapogattam ki s üggyel-bajjal sikerült is megmozdítanom. Minden oldalról zárt vesszőkosár volt, olyan súlyú, hogy nem tudtam a vízből kiemelni. Hasadékain bekukucskálva tucatnyi jókora pontyot láttam. A kosárhoz madzag volt kötve, ami a partra, egy fűzfabokor tövéhez vezetett Innen egy másik spárgán tapogatózva, félig pocsolyába ágyazott, gsorba ... v asfazékhoz jutottam. Á fazékban nagy csomó rák mászott egymáson. Egyszercsak mozogni kezdett a bozót és kistermetű, szőrmék képű öreg ember bújt elő. Mereven nézett; de nem szólt — Maga itt rákász? — kérdeztem. A kis ember közelebb mozdult. — Hogy lehet ezeket fogni? — érdeklődtem tovább. — Húsra jön — dörmögte a Tolsztoj kinézetű alak, egyben zsebébe nyúlt, s parányi, mócsingos húsfoszűá- nyokat szórt a vízbe. — Megszokta hogy kap, aztán mindig jön. — Maga kicsoda? — dör- rent ekkor az öregem hangja. Fent állt a meredek, három méteres parton és nagyon mérgesnek látszott. A kis ember megrettenve, behúzott nyakkal pislogott, felfelé. — Van igazolványa? — Rákot fogok... — mormolta az idegen. — Itt nem lehet Meg ne lássam máskor! — Nekem lehet — mondta emeltebb hangon a rákász. —■ Az államnak fogom. Ezen tűnődött kissé az öregem, majd ismét rászólt. — Mutassa az igazolványát. Nézd meg! — tette hozzá, engem utasítva. A fura kis alak kettéhajtott, szürke kartonlapot nyújtott át. Olvan cédula volt, amit renülőkön szállított csomagokra szoktak kötni. Mindössze egy hatjegyű számot láttam raita, s a repülőtársaság emblémáját. — Na? — sürgetett az öregem, mert sokallta vizsgálódásomat. — Rendben van ez — szóltam lassan és összehajtva visszapvűitnHam az ..igazolványt”. Közben fi evei tóm az pmber szőrrel benőtt arcát. de az mozdulatlan és közönvö? volt. — Hogv lenne ’-erőben — repi-»"ft fontról az öreg — Ide csak sárga, igazolvánnyal lehet iönni. Tivenne) — kapta elő a magáét. — De 6 állami rákász — feleltem nyugodtan. — Neki másmilyen van. — Le van pecsételve? — nyugtalankodott tovább az öregem. — Le — bólintottam. — Na, nézzük, hogy .csinálja, — szóltam a hallgatag rákászra. Eltette a kartonlapót, aztán felgyűrte nadrágja szárát, s vízbe gázolt, majd lemerített két markával húzott egy hosszút, mikorra kiemelte, három kis rák csüngött rajta. A fazékba seperte őket, aztán újra víz alá nyúlt Eközben az öregem alkalmas pontot keresve lemászott és ő is érdeklődéssel nézte a rákász mutatványát — Hát halat mivel fog? — kérdeztem tőle. Ijedten emelkedett feL — Én csak rákot fogok. — Aha! — kapott a szón rokonom. — Mit tudni, nem fog-e halakat is!? — Csak rákot... — De ha — mondjuk — halat is fogna, azt mivel csinálná? Bátorítóan ráhunyorítot- tam. Sejtettem, hogy analfabéta, s maga sem tudja, mit tartalmaz „igazolványa”, — amit bizonyára valami rossz humorú ismeretlentől kapott — de feltettem, hogy látott, amikor kosarára bukkantam. Abból, hogy eddig nem szóltam, jóindulatomat kellett kiolvasnia. Így is volt ö is vigyorinkát is, aztán víz alá merítve húzta, mint a hálót szokás. — Na, maga így nem sokat fog — legyintett rokonom megkönnyebbülten és újra tömte a pipát. — Ebből, él? — faggattam a szőrmókot. — Meg madárbóL — Azt hogy fogja? Most már ő is megnyugodott, s kjrázogatva ingét, a partra terítette, aztán leguggolt, fejét két térde közé szorította és füttyszerű hangokat hállatott. —■ Prü-prü-prü, pii-pii, prü-prüp... A sajátos, madár-morse- jelre, válasz érkezett valahonnan a nádasbóL — De, hogy fogja meg? — Kézzel. Villámgyorsan kaszáló mozdulatot tett, jelezve, hogy így. i — Hol tanulta? — kérdeztem hitetlenkedve. — Apámtól. — Melyik vidéken? — Nagysárrét. Pöfékelő rokonomra pillantott, s alázatosan kérdezte. — Nem adna egy pipa dohányt? Rokonom átnyújtotta a zacskót A sárréti ember sodort és jóízűen fújta a füstöt Feketére égett csontokra feszült arcbőrén nagy-nagy nyugalom honolt — De jó ízű ez, te — sóhajtott ismét rokonom, S maga elé tartva, újólag körtott egy furcsát, e azt mondta: — Hát.. Azt is lehet, — Mivel? — Inggel. — Megmutatná? Pillanatok alatt lehúzta ingét, görcsöt kötött két ujjára, s a gallérba húzott madzaggal elkötötte a nyabecsodálta a pipát úgy, hogy a rákász is lássa, hadd irigyelje... Attól féltem: sírnom kell, ezért gyorsan leguggoltam, térdem közé szorítottam a fejem, és utánoztam a ma- -dámy elvűt: — Prü-prü-prü, pii-pii, prü-prüp... 13 ezer hang a zörej tárban A világ egyik legnagyobb zörejtára a lengyel rádió birtokában van. A több mint 20 részre felosztott katalógusban 13 000 hangot regisztráltak. Itt mindent meg lehet találni, ami zúg, csikorog, susog zizeg, csenget — egyszóval, mindent, ami hangot ad. Hogyan szerzik be ezeket a hangot? Először is arálió illetékes osztályának munkatársai természetes környezetben próbálják felvenni. Ha erre nincs lehetőség, okkor reprodukálják. Még a raclavicaj csata hangjait — roooo ember nyugtalan lármáját, lódobogást, puska- ropoeást, hatalmas lövések dörrenését is sikerült reprodukálniuk. Á tárat a világot beutazó lengyel újságírók is gazdagítják; legutóbb például hangfelvételeket hoztak Vietnamból, az arab országokból és Közép- Afrika országaibőL A rádió állandó kapcsolatban van a külföldi rádió- állomásokkal és így lehetőséi nyílik a hangfelvételek kölcsönös cseréiére is. így például a BBC-nek templomi horangok csengést küldik él Japánból pedig a Naffaszaki-1 lóvásáron készült hangfelvételek érkeztek Varsóba. Finnországból a szauna hangjait és a lappföldi 16-vágtatások dobogá* sát kapták meg,
