Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-19 / 42. szám

1971. február 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Vandálok élnek közöttünk Az értelmező szótár szerint a vandálok ó-ger­mán törzs tagjai voltak, a Róma elleni háborúban tették ismertté nevüket. Kegyetlen harcok árán 455-ben letiporták Ró­mát, megsemmisítve mű­kincseinek jelentős ré­szét Régmúlt históriák, — gondolnánk — hiszen már nincsenek is vandá­lok. Azután rádöbbe­nünk, hogy sajnos van­nak még és itt élnek kö­zöttünk. ☆ A MÁV. legtöbb vona.- lám négytengelyes bőr­vagy mokett bevonatú ülésekkel, korszerű meg­világítással és szellőző­berendezésekkel ellátott személykocsikban bizto­sítja a kulturált utazási lehetőségeket. A győri vagongyárban. vagy a dunakeszi járműjavító­ban készülő egy-egy négytengelyes személy- kocsi gyártási költsége egymillió 800 ezer forint. Felelőtlen utasok ezek­ből a kocsikból kiszedik vagy összetörik a vil­lanyégőket, felvágják a műbőr bevonatú ülése­ket, elviszik a szivacsbe­téteket, kiszerelik a vil- lamosberendezéseket, le­vágják & függönyöket, leszaggatja.: a WC ülés­deszkákat, összetörik a tükröket, ablakokat. Az elmúlt évben csak Szolnok állomáson 162 vasúti kocsi ablaküve­gét, 5200 kocsi izzót, 10 ablakfelhúzó hevedert, 213 kaíaphorgot, 67 ha­mutartót, 17 ajtókilin­cset kellett pótolni azért, mert ezeket ellopták, vagy megrongálták. Az állomáson tárolt idegen vasúti kocsikban is je­lentős károkat okoztak a fosztogatók. CSD sze­mélykocsikba behatolva például 22 függönyt, és 20 hálóágyi rögzítő bőr­szíjat szereltek le, és vit­tek eL ☆ Jászberényben a váro­si tanács az elmúlt évek­ben 25 ezer facsemetét ültetett el. Fiatal akác, nyár, gesztenye és pla­tánfákkal szegélyezték a korszerűsített utakat, fá­sították a mellékutcákat és parksávot létesítettek a lakosság társadalmi munkájával létrehozott járdák és az úttestek között. Egy a tanácsülés elé terjesztett-jelentés arról számolt be, hogy isme­retlen tettesek az elülte­tett facsemeték közül több százat ebédeltek, kitéptek. ☆ Vandálok élnek közöt­tünk. Igaz, nem az egy­kori törzs leszármazott­jai és nem vágnak neki Róma meghódításának, valamiben mégis hason­lítanak azokra. Keresem az azonost, a közös vo­nást: ők is kulturális ér­tékek elpusztítói, embe­ri mivoltukból kivetkő­zött vadak. I. A. Egy napon hét levél egy idegen szekrénybe, s el­Tényleg imponál ? Egy júniusi estén történt; három fiú és két lány ült a szolnoki Lenin-parkban. Egy részegen imbolygó alak köze­ledett feléjük. — Megverjük? — kérdezte az egyik nagylegény, és vá­laszt sem várva neki esett, majd a járókelők szeme láttára ütlegelni kezdte a magatehetetlen férfit. — Én is adok neki — állt fel a pádról társa, és egy ökölcsapással „kiütötte” az ittas embert. Az erős legények a bírósági tárgyaláson elmondták, hogy a lányoknak akartak imponálni „rettenthetetlen bátorsá­gukkal”. Négyen a garázdákról. Máig sem tudom, hol történt. Mégis érdekesnek tartom, s nem is kételke­dem igazában. Sokat be­széltek róla az emberek, ott abban a gyárban. Egy napon, két furcsa dolog. Nagyon elgondolkodtató. □ Délelőtt az egyik műhely­ből jelentést küldtek az igazgatóságra. A reggeli mű­szakban egy munkacsoport elrontott egy nagy berende­zést. Értéke — ha jó lenne — vagy százötvenezer forint. A csoportvezető, meg a műve­zető ott volt, amikor a baj megtörtént. Még hibáztatha­tok is, hiszen nekik tudniuk, látniuk kellett, hogy a gép­ből csak selejt lesz. Bíztak a véletlen szerencsében, s még ők is biztatták az em­bereket. Csinálják csak, hát­ha lesz belőle valami. A főmérnök a jelentéssel a munkahelyre sietett. Elkere­kítette a mondókáját, de na­gyon. Hiába volt már min­den. — Ebből fegyelmi, meg kártérítés lesz, emberek — ígérte meg, amikor rájött, igaz a nagy kár. Egy óra múlva levelet, sok aláírással ellátott papírt vittek az igazgatónak. Meg­írták a munkavezetők, hogy selejtet csináltak, még a fe­lelősséget ,is vállalták. Csak azt kérték: ne vonják ezért őket felelősségre, ne büntes­sék őket kártérítéssel. Mind­két vezetőnek családja vah, gyerekei. Megéreznék a pénz hiányát. Nem lehet az a cél, hogy a felelősök családja lás­sa az eset kárát A levelet sokan aláírták. A berendezésen dolgozó munkások is. ígérték, hogy ez a selejt volt az utolsó, ilyen soha többé nem törté­nik. Csak büntetés ne legyen, mindenki botlik egyet életé­ben. i A délutáni műszákváltás­kor, ugyanabban a műhely­ben nagy veszekedés történt. Kis híján még verekedés is lehetett volna. A munkások öltözőjében valaki benyúlt lopott kétszáz forintot. A károsult azonnal észrevette, amint öltözködni kezdett. Nem kellett sokáig keresni a tettest. Egy fiatal legény ha­mar visszaadta a pénzt. Vé­dekezett a maga módján. Megtévedt, nagy szüksége volt rá. A múlt hónapban jött dolgozni, még csak elő- legett kapott — keveset. Majdnem sírt, látszott, hogy nagyon megbánta a hirtelen szerzést. Mindenki szidta, minden­ki kiabált vele. Volt olyan melós is, aki csak köpött egyet, s azt mondta: ezzel ugyan kár együtt dolgozni, kapun kívül lenne a helye. A fiatalember ígérte, so­ha nem nyúl a máséhoz. Csak a munkában hagyják meg, bizonyítani akar, hogy csak megtévedt, s egyszer. Senki nem hitt neki. A csoportvezető, meg a műve­zető is azt mondta, tenni kell ellene. így aztán levelet ír­tak megint. Az igazgatónak is, a szakszervezetnek is. Nem tűrik maguk között, aki a máséra emeli a kezét. Aláírták mind, s vitték kül­döttségben. Az igazgatót még bent ta­lálták. Éppen a délelőtti ké­relmet olvasgatta. Meglepő­dött, amikor ismét kérő le­velet tettek elé. Aztán leül­tette az embereket. — Egymás mellett van a két levél — mondta. — A délelőttiben azt kérik, ment­sem fel a vezetőiket a kárté­rítési kötelezettség alól. Sok pénzről van szó, a vállalat százötvenezer forintja bánja a reggeli hanyagságot. Most meg azt kérik, hogy a két­száz forintot munkatársától eltulajdonítótól szabadítsam meg magukat. Gondolkoz­zunk már egy kicsit, együtt emberek. Jói van ez így?-*­Ük­Aki elmesélte a történe­tet. esküszik rá, hogy alig egy negyedóra múlva fel­állt egy öreg brigádvezető, s engedelmet kért, hogy a többiek nevében is szól­jon. Nem mondott sokat, csak visszakérte mind a két levelet. — sj — A Tisza Cipőgyár kun­szentmártoni üzemében ta­lálomra választottunk ki négy beszélgető partnert. — Nőket, mivel a választ tő­lük várjuk a kérdésre: mi a véleményük a garázda fia­talokról? Mucsi Sándorné néhány évvel ezelőtt KISZ-titkár volt Martfűn. — Természetesen magunk között elítéljük őket. Mon­dom, csak magunk között, pedig az ilyen fiatalokat ne­velni kellene. Sajnos keserű tapasztalatom, hogy a velük való törődés, mindig visz- szájára fordul. Mint KISZ- vezető sok fiatalembert uta­sítottam rendre. Többségük visszaszólt, és még szemte­lenebb lett. Igaz, olyan is volt, aki elszégyellte ma­gát és meghunyászkodott. Patkó Istvánnénak teena­ger korú gyermekei vannak. — Azok a fiatalok, akik az utcán összeférhetetlenül viselkednek, nyilvános he­lyen hangoskodnak, köte­kednek, otthon is szabadjára vannak engedve. Legtöbb szülő dolgozik, nem ér rá a gyermekkel foglalkoz­ni és a sok szabad idő egy fiatal számára nagy kísér­tés, Ha aztán megjelennek a ross2 barátok is, könnyen meggondolatlan kalandokba lovalják egymást. — Szerintem a gyökerek a családban rögződnek, de a jó munkahelyi kollektíva — a KISZ-szervezet, a bri­gádok — megnevelheti azt a fiatalt, aki még nem na­gyon romlott. Minden eset­re ez nehezebb, mint ítél­kezni... A tizennyolc éves Varga Gizella már nem olyan szi­gorú bíró, mint idősebb munkatársai. _ Nemrég verekedés volt o tthon, Szelevényen. A kultúrházban állt a bál, két fiatalember pedig odakinn elkeseredetten csépelte egymást. Most szereltek le nemrég a fiúk és nem bír­tak az erejükkel. Ettől füg­getlenül rendes srácok, ha valaki egyszer-kétszer ve­rekszik, attól még lehet be­csületes ember. Apponyi Istvánná szerint a fiatalok fölött túl köny- nven törnek pálcát. — Nem ritka az az eset, amikor rendes, jómagavise­letű fiú a munkahelyén el­nyeri kollégái megbecsülé­sét, ám milyen nagy a meg­lepetés, amikor hallják, hogy ellene garázdaság, vagy erőszakosság miatt rendőri eljárás folyik. Ilyenkor az­tán már csak az van hátra, hogy mindenki villámgyor­san megváltoztatja a véle­ményét. Pedig a munkahe­lyen nem kellene mindjárt végérvényesen elítélni. — És mit tesznek az ut­cán, szórakozóhelyen, ami­kor hangoskodó, kötekedő fiatalokkal találkoznak, mondjuk férjeik, vagy lo­vagjaik társaságában? — Hazamegyünk, nem avatkozunk bele, azonnal hazamegyünk... Ebben az egy dologban megegyeztek a vélemények, — Pb — Magyar hét POITIERS A Poitiers-ben most folyó magyar kulturális hét során nagy érdeklődés mutatkozik a magyar filmek iránt. A kul­turális hét megnyitása után, kedden este több mint 600 em­ber tolongott a Berry-mozi pénztárai előtt, hogy megtekint­sék az első levetítésre kerülő magyar filmet, Gaál István „Magasiskola” című alkotását, s a filmnapok francia ren­dezői elmondották, hogy az idén még többen váltottak bér­letet a filmnapokra, mint a svéd filmművészetet bemutató tavalyi filmnapokra. Altkor tizennyolcezren nézték meg a bemutatott filmeket. Az idén több mint húszezer nézőt várnak. Csütörtökön délelőtt Louise Mamiac, a Francia—Magyar Baráti Társaság főtitkára előadást tartott Magyarországról, majd a filmhét keretében a Talpalatnyi föld és a Valahol Európában című filmek levetítésére került sor. Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton i6. Ä koronatanú kételyei A négy hadbírósági tárgya­lásra 1967 márciusának kö­zepén. mintegy tíz nap folya­mán került sor. A tárgyalá­sokat Camp Radcliffen léte­sített törvényszék tízszer-tíz- méteres, bádogtetős épületé­ben tartották. Forróra, szá­razra fordult az idő, emléke­zik Eriksson, a helyiség bel­seje a villany ventillátorok halk berregésétől lüktetett. Odakint a támaszpont-tábor villanyenergiáját szolgáltató Diesel-generátor okozott ál­landó lármát, ami miatt a tárgyalást vezető tiszeknek gyakran arra kellett kérniük a tanúkat, hogy hangosabban beszéljenek. A tárgyalások résztvevői, az ügyvédek, ta­núk, törvényszéki tisztek és katonai esküdtek az épület­hez közel, sátrakban laktak és a jogi túborrészleg éjsza­kai nyugalmát gyakran za­varta meg az ellenségre irá­nyított aknavetők makacs ro­baja. A tárovalások jellemzői Valamennyi tárgyalást az jellemezte, emlékezik Eriks­son, hogy a haditörvény kép­viselői a civil-igazságszolgál­tatás jogi szabályait igyekez­tek alkalmazni, mintha a ci­vil-életet akarták volna fel­éleszteni a teremben. Nagy hatást tett Erikssonra. hogy az ellenség tüzérségi lőköré- ben ilyen tüzetesen betartot­ták a jogi eljárások kívánal­mait. Nem mintha nem fi­gyelt volna fel bizonyos sza­bálytalanságokra. Akármilyen kevéssé volt is jártas az igazságszolgálta­tás finomságaiban, furcsál­lotta, hogy a tárgyalások szü­neteiben szabadon beszédbe elegyedhettek vele a védő­ügyvédek, olyan témákról faggatva őt, amelyekről ké­sőbb eskü alatt kellett valla­nia. És valóban a tárgyaláson közreműködő bűnügyi nyo­mozók egyike fel is hívta rá a figyelmet, hogy ez messze­menően szabálytalan. „Per­sze, azt se tudom, hogy a bűnügyi nyomozók konyíta- nak-e egyáltalán a joghoz’* — mondta Eriksson. „Az egyik bakot is lőtt, amikor kihallgatta Manuelt: elfelej­tette felolvasni neki törvény­ben biztosított jogait, mi­előtt feltette a kérdéseit”. Az ügvész íigyelmezteite Aztán meg az sem jött volna rosszul, ha az ügyész — akit Eriksson védőügy­védjének tekintett — kiok­tatta volna kissé, hogyan vi­selkedjék a tárgyalások alatt; hiába volt a hadsereg koro­natanúja, gyakorlatilag „szű­zen” lépett a tanú-emelvény­re. Igaz, az ügvé-z figyel­meztette, akárcsak korábban Vorst és Kirk. hogy miféle következményekkel járhat a maga és felesége számára, ha a kormány oldalán tanús­kodik. „Azt mondta, hogy nagyon alaposan gondoljam ezt végig” — emlékezik Eriksson. „A hangjából őszinte ag­godalmat éreztem”. — Az ügyész még azt is javasolta, hogy menjen el pszichiáter­hez, mielőtt a tárgyalások megindulnak. Látnivalóan arra számított, hogy a védő­ügyvédek megpróbálják majd olyan színben feltüntetni Erikssont, mintha azért nem vette volna ki a részét a 192- es magaslaton lezajlott örömünnepből, mert gátlásos őrült. Ha azonban kéznél van a koronatanú stabil elmeálla­potáról szóló bizonyítvány, könnyen vissza lehet verni ezt a stratégiát. Az első had­bírósági tárgyalás előtt né­hány héttel Eriksson be is ült egy kamraméretű rende­lőszobába. szemközt egy Camp Radclifí-i orvosszáza­dossal, aki igen rövidre nyírt sörtefrizurát viselt. Az orvos többek között megkérdezte, szereti-e az anyját, és kap-e híreket a feleségétől. Eriks­son így idézte fel a beszél­getést: „Megfeleltem a kér­désre, aztán nem kérdezett semmit együtt hallgattunk. Majd villámgyorsan valami mást kérdezett, én oedig fe­leltem. Nem tartott sokáig az esész. talán húsz nercig, és mikor kifogvott a kárdé- soVhői. e-t írta pgv darab na- pírra: ..'n»'7Í','’iba nincs, ki­egyensúlyozott”. Eriksson így jelemezte az orvost: „Rendes fickónak lát­szott Mikor abbahagyta a kérdést, Meserve-ről meg a többiekről kezdett beszélni, úgyszólván hangosan gondol­kodott, hogy mi is veszi e>ő a katonákat a háborúban. Az egész úgy hangzott, mintha a háború úgy is véget érne, még azelőtt, hogy bárki is hasznosíthatná a szakvéle­ményét”. A köntörfc^az ”sok díszszemléje Eriksson számára a tár­gyalások' egészen mást hoz­tak, mint amire számított. Nem szívesen gondolt rátok, azt hitte, hogy tanúskodás közben majd kénytelen lesz újraélni a 192-es magaslaton lejátszódott gyászos epizó­dot. Semmi ilyesmi nem tör­tént. Az ő szemében — mint azt már beszélgetésünk ele­jén is említette — a bűntény jogi kiértékelése a kibúvók ferdítések. köntörfalazások és beugrató kérdések dísz­szemléje volt. Akármilyen konkrét kérdések és részle­tekbe menő vallomások hangzottak él, az egész csak felszínesen kapcsolódott Mao meggyilkolásához. ,Az ügy­védek játéknak tekintették az egészet” — mondta. — ahogy elhallgattam őket, meg az osztag tagjainak vallomá­sát, akár azt is hihettem volna, hogy Mao boldogan éldegél a falujában”. Már Rafe tárgyalásának kezdete­kor, és az övé volt a legelső tárgyalás, rájött, hogy hiá­bavaló dolog lenne azt mér­legelni, vajon méltó lesz vagy méltó lehet-e a bűnösök bün­tetése. Egyetlen dolog tartot­ta benne a lelket: az, hogy fővádlói szerepkörében azt az elhatározását valósítja meg. amelyet akkor hozott, amikor gránátvetőjét a bar­langrendszerre irányította, vagyis hogy a világ tudo­mást szerezzen Mao sorsá­ról. Hazugsággal is vádolták A kormány koronatanújá­nak lenni nem volt épületes élmény, folytatta Eriksson. Az ügyész számításának megfelelően a védő" .wédek valóban megpróbálkoztak az­zal, hogy „furcsa” színben tüntessék fel Erikssont, és ez még nem is a 1egenvhébh fel tót előzésük volt. Utolsó tanúvallomása végeztéig meg­vádolták hazugsággal, gyá­vasággal. sőt még Mao meg­gyilkolásával is. Az egyik védőügyvéd azon erősködött. hogy az őrmes­ter parancsára éopen Eriks­son ölte meg a lányt, amikor elsütötte gránátvetőiét. Az állítást azonban nehéz volt bizonyítani, mert énnen Rafe tanúsította, hogy abban a bi­zonyos lázas pillanatban Eriksson nem is láthatta Maót. Amellett. s ezt nem vitathatta el a védelem, a gránátvető robbanótöltetét körülvevő hüvely nem ólom­ból, hanem rézből készült s a kutatócsoportok szakértői Mao testének közvetlen köze­lében kizárólag M—16-os fegyverből származó lövedé­kek ólomszilánkjaxt találták. ^Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom